A múlt hét is eltelt végül, bár a vége egy kicsit sűrűre sikerült, olyannyira, hogy a szombati spanyolon nemigen voltam képben, és tényleg már csak a gyógyser segített szombat este a Fringen. Ami nagyon jónak tűnt. Kicsit sziget-hangulata is volt, ahogy üldögéltünk Pannival a söröskorsóval a kezünkben, mély beszélgetésbe bonyolódva, míg hangfoszlányokat sodort felénk a koratavaszi szellő a különböző színpadokról. Aztán megpróbáltunk beférni a Méhekre, de elég szar helyszínen volt, majd lerogytunk a szabadtéri színpadhoz, mert Panni kinézett valami programot, és még milyen jót! Valami kortárs csoportnak volt az előadása tánccal, zsonglőrködéssel, tűzzsonglőrködéssel. Nagyon ügyesek voltak, teljesen magába szippantott. Utána felmentünk Rékához, ahol már ott voltak a többiek, és nekiálltunk beszélgetni, amiből valami szokatlan, ránk nem jellemző kakofón állapot alakult ki, ráadásul le is támadtak ketten, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Mert fontos a barátok véleménye, de mi van, ha a barátaid elkezdenek agresszívan letámadni, mielőtt teljesen ismertetnéd a véleményedet? Vagy ha ismertetted is, akkor meg azért, hogy hogy gondolhatod így, vagy úgy. Aztán beszélgettünk, iszogattunk, de végül úgy döntöttem, irány haza. Persze nem értem el a trolit, amit akartam, szóval kóvályogtam egy jó darabot, mire hazaértem.
Vasárnap nyugi volt, A faun labirintusát néztem, amit szombaton szereztem be végre. Hát nem mondom, tök jó, hogy van egy filmem, amiben végre hosszabb ideig szerepel Sergi López, de azt hiszem nem fogom gyakran megnézni. Már láttam persze, de nem emlékeztem, hogy ennyire borzasztó. Mármint nagyon jó film, de nyomasztó, izgalmas, torokszorító, ami alól legszívesebben a paplan alá bújnál, és újra és újra izgulsz, hogy most elkapja -e a sápadt ember a kislányt. Jó volt megnézni a werkfilmet, amiben mindenki mosolyog, meg viccelődik, az azért ad egy kis feloldást. És többször konstatáltam, hogy már milyen jól értem a spanyolt.
Aztán csináltam egy zseniális ránottát, és visszabújtam az ágyba megnézni az Ópiumot. Na nem egy egyszerű film. Bár többet nem nagyon tudok mondani, ahhoz még túl friss az élmény.

Gondolkoztam, mihez kezdjek a napommal, végül /lusta kutya/ nem kezdtem vele semmit. Frissítettem az mp3 lejátszóm tartalmát, majd játszottam. Jó volt, nyugis. Összesen ha 10 mondatot beszéltem egész nap, anyámmal. Nagyon felszabadító volt a némaság.
Hozzáfűzném, és köpjön le, meg kövezzen meg, aki akar, én szeretem Tereskovát.

http://youtube.com/watch?v=qKEvSRtQyTg

http://www.youtube.com/watch?v=QZC1VZPBybo1

http://zeneszoveg.hu/dalszoveg/6462/tereskova/unikum-zeneszoveg.html

Nagyon remekül telt a hosszú hétvége, bár péntek estére már elég beteg voltam, de aztán jól kialudtam magam, és szombat estére már egész jól voltam. Vasárnap hatalmas nagytakarítást csaptam, a könyveimet kimentettem méltatlan helyzetükből, kiporoltam őket, leszedtem a pókhálót, fürdőt takarítóttam, kanapét porszívóztam, ágyat húztam, port töröltem, mostam, répatortát sütöttem, tojást festettem, meg mintát a csempére. Szóval borrrrzasztó produktív voltam. Meg boldog, meg büszke. Aztán este a Finitót néztük az Örkényben Panni és Kie családjával. NagyÁval a múltkor megbeszéltük, hogy van, amiről nem érdemes kritikát írni. Na erről nem is fogok, mindenki vonja le ebből a megfelelő következtetést. Utána beültünk a Duplába, ahol én még sosem voltam, és nagyon tetszett, a lányok egyik barátjával, meg az ő egyik barátnőjével, és nagyon jót beszélgettünk velük. Elbűvölő az a lány.

Pont mikor megérkeztünk, felhívtak anyámék, hogy hazavinnének, de nemet mondtam, mert végre egyszer nem kellett sietnem haza, mert másnap munka, vagy iskola, vagy bármi, és ki akartam élvezni az estét. Aztán mikor hazaindultam, és ömlött az eső, akkor azért kezdtem döntésemet egy kicsit megbánni. De az út első 20 perce még vicces is volt, nagyon érdekes zenék mentek a rádióban, és mivel már három sert megittam, a valóságérzékelésem már tompult kicsit, és azt éreztem, ahogy figyeltem a víz és a fény játékát, hogy nekem most milyen furcsa spirituális élményben van részem. :) És még élveztem is. De kb. az első 20 perc után, mikor még mindig nagyon messze voltam otthonról, és már combig vizes voltam, a cipőmben meg több víz volt, mint körülötte, akkor kezdtem nagyon utálni ezt a túrát, és számolni a perceket, mikor érek már haza. Végül persze ez is megtörtént, és otthon meg nagyon meglepődtem, mert valaki járt a lakásomban! Tele volt sütivel az asztal, meg tojáslikőrrel, átültetve a virág... Anyámék betörtek, mikor én nemet mondtam, és elvégezték, amiért jöttek. Nagyon jól esett, főleg, hogy anyu azért nem híres az ilyen önzetlenségéről. És mivel teljesen át voltam fagyva, úgy döntöttem, prevencióképp rábukom a tojáslikőrre. Úgyhogy hajnal egykor bugyiban táncolgattam a konyhámban, és nagyon jól éreztem magam.

Hétfőn megint felébredtem az én értelmezésem szerint borzasztó korán (újabban annyira rááll a szervezetem 6 nap alatt a koránkelésre, hogy a hetediken sem hajlandó délig aludni, amit kicsit sajnálok), és jobb ötletem nem lévén nekifogtam megnézni a frissen beszerzett Tündér Lala dvd-met. Tündéri volt. A film 81-ben készült, és egy etűd, ahogy mi mondanánk. Csodálatos és szórakoztató.

Utána reggeli, aztán nekifogtam az új kanapén Müller Péternek, illetve közben még kitaláltam, hogy nem a Pánikra megyek, hanem a Hallam Foe-ra, fel is hívtam a Festő urat, hogy akkor jön -e, mire közölte, hogy mégsem, mert este vacsorát ad, amire viszont szívesen lát minket. Szóval már jól elterveztem a délutánt, pont kiszámoltam, mennyi időm van még olvasgatni, mielőtt el kéne indulnom a moziba, mikor felhívott a kedves családom, hogy megyek -e velük sétálni a Nemzetihez. Egy kisebb sóhajjal lemondtam Hallam Foe-ról, és közöltem, hogy megyek. Összekaptam magam, majd elindultam, és persze az egyes villamos megállójában jöttem rá, hogy a mobil persze otthon maradt. Kis sóhajjal ezt is konstatáltam, és mentem tovább, bízva abban, hogy csak megtaláljuk egymást. Így is lett. Jót sétáltunk, beszélgettünk. Még sosem sétáltam arrafelé, és meglepően tetszett. (Egyszer ugyan voltam már a MüPában, de este, télen, szóval nem láttam semmit.) És mikor bementünk a Zikkuratba, örömmel vettem észre, hogy ott bizony ingyen megtekinthetők a Pestiesti jelmezei (szolgálati közlemény: május 18-ig!). Nagyon jól el lett képzelve az a park, a labirintussal, a szobrokkal, a hajóval. Nekem egyedül a Nemzeti épülete nem tetszik annyira, de még azzal is meg lehet barátkozni. Hazadobtuk nagymamát, aztán becéloztuk a másik nagyszülőket, ahol ettünk, ittunk, majd elbúcsúztunk, és mentem találkozni Kievel a kökire (még jó, hogy tudom a barátnőim számát fejből), és mentünk találkozni a Grinzingibe, ahol jó beszélgetéssel, és jó szürkebarátokkal töltöttük az estét.

Kedd este megnéztük a Szerelem a kolera idejént. Na megint nem írok kritikát. Csak annyit, hogy egy általam elképzelt ideális világban ezt a filmet hogyan csinálják meg: elsősorban spanyolul, kicsit több szívvel-lélekkel, hogy tartalom is legyen benne, ne csak szépség. Utána már csak hazavánszorogni és ágyba bújni volt erőm.

Szerda este megint vasalni voltam, és megint kaptam 20 % fizetésemelést. De jó lenne, ha nem csak a havi 8 órás munkahelyemen történne ilyesmi. :) Azon is gondolkoztam, hogy takarítónőként lehet, hogy sokkal jobban érezném magam, mert annak ott legalább igazán érzi az ember, hogy hasznos, és kézzelfogható a munkája eredménye. Bár azért az internet hiányozna. Na mindegy, ha egyszer minden kötél szakad, majd elmegyek takinéninek.

Az a jó mostanában, hogy érzem magamban a változást. Kevésbé szorongó vagyok, többet mosolygok, kevesebbet dühöngök, erősebb vagyok, nem agyalok szét mindent, olyan kérdések, amik még néhány hónapja is megrengették a világomat, mintha teljesen a helyükre kezdenének kerülni, miközben talán többet foglalkozom fontosabb dolgokkal. Nem gyártok szituációkra 20 különböző forgatókönyvget, hanem bízom magamban, és a jó sorsomban. Nem aggódom előre a problémákon, hanem megvárom, míg szembejönnek, és akkor próbálok velük kezdeni valamit. Szóval remekül vagyok.

A válasz igen. Szeretném több igazi tartalommal megtölteni a blogot. Nem csak azzal, hogy merre jártam, kivel, mit láttam, ettem, hanem gondolatokkal is. Mert így lássuk be, ha idetéved valaki, még azt hiheti, valami felszínes kis csajszi vagyok. Pedig ugye nem. Azt hiszem erre is célzott NagyÁ, mikor azt mondta, nehogy azt higgyem, ennek nincs tétje. Szóval igyekszem majd a továbbikban egy kicsit filozófikusabb lenni, mindamellett, hogy azért leírom, ha valami fontos és megosztható történik velem.

Arról már mintha cikkeztem volna, de nem találom, hogy mennyire szeretem ezt a várost. Sokat segít, hogy mióta a második kerületben dolgozom, azóta egyrészt a felszínen közlekedek, másrészt nem kell minden nap átcsattognom az Újpest-központi metróaluljárón, ami lássuk be, nem egy nagyszerű hely, harmadrészt mindennap kétszer átkelek a Dunán, és gyönyörködöm a világörökség részét képző panorámában. Mondjon akárki akármit, én szeretek itt élni, és nem tudnám igazán elképzelni, hogy máshol tegyem. Megpróbáltam elmenni, két hónapot töltöttem Cataniában 2004 nyarán (már négy éve!), de megvesztem a honvágytól. Úgyhogy nekem itt kell megtalálnom a feladatom, és majd a párom is. Mert az is elképzelhetetlen számomra, hogy a majdani párom ne tudja, ki az a Rudolf Péter, Garas, Bodrogi, Kálmánchelyi, ne értse a Quimbyt, vagy a Kispált, az Intimterrort, a magyar humort, szlenget. Szóval lehet irigykedni, hogy mennyivel könnyebb annak, aki angolajkúnak született, de ő sosem fogja pontosan érteni ezeket a dolgokat. És ugyan ritkán járok Szentendrére, a Rómaira, a Hármashatár-hegyre, de milyen jó a tudat, hogy másfél órán belül bármikor elérhetem. És a Várba pl. elég gyakran járok.

Mindamellet milyen jó a nyelvtudás. A spanyollal volt először igazán tudatos felnőtt élményem, amikor már tanultam pár hónapja, és nem is hallottam, csak beugrott egy spanyol szám, és hirtelen megértettem a refrént. Most nagyon belevetettem magam a szótanulásba. Kiírtam szótárfüzetbe szépen a két spanyolfüzetből az összes szót, amit nem vágtam azonnal, és mindig magamnál hordom, és előveszem, ha csak öt percem van is. Terveim szerint veszek még 2-3 füzetet, és ugyanezeket a szavakat kikeresem angolul, olaszul is.

Egyre jobban birizgál a portugál is. De az azért már lehet, hogy túlzás lenne. Most az angol a következő terv a spanyol után. Végülis a tanárt már kinéztem. :) Csak mellette nem biztos, hogy tudnék a nyelvre figyelni. :)

Kicsit zavar, hogy mostanában alig olvasok. Tegnap is visszavittem a könyveket a könyvtárba úgy, hogy csak a felüket olvastam el. Úgyhogy most előrelátó voltam, és csak három könyvet vettem ki. Most a hosszú hétvégén hátha tudok ezzel is foglalkozni. Azt hiszem, a tv miatt van. Könnyebb bekapcsolni, mint kinyitni egy könyvet. Na ezen is változtatni kell. Pl. ma nem nézem meg a Hatodik kapcsot, mert úgysem tetszik, hanem helyette olvasok. De bezzeg, se Steiner, se Török Sándor nem volt egy sem a könyvtárban.

Vasárnap este a rokon fiatalember hozott be minket a városba, és miután kitettük a nagyszüleimet, kettesben maradtunk, és elvitt a Nagyvárad térig. Jót dumáltunk, meglepően hasonló platformon vagyunk sok kérdést illetően. Beültem az Akadémiába, majd hamarosan megjöttek a többiek, és utána mentünk a Trafóba a Pestiesti című Krétakör darabra. Többnyire tetszett, bár kicsit nehezen szoktam hozzá, hogy ez most nem egy igazi darab, inkább csak valamiféle installáció. De alkalmanként hatalmasakat röhögtünk. Annyira szeretem ezeket az embereket; a fiatalokat is, de az idősebbeket kivétel nélkül. Gyabronka, Csákányi, Mucsi, Terhes, annyira jó, hogy ilyen fiatalosak, nyitottak. Tegnap este viszont hallottam a tévében, hogy többen kiszállnak jövőre, pl. Péterfy Bori, meg Csákányi. :( De aztán meg maga Schilling Árpád is beszélt, ő meg azt mondta, hogy nincs senki kizárva, de meg kell újulni. Egy bennfentesebb haverommal dumáltam, ő meg ki van akadva, hogy ez egy szekta; lementek alkotótáborba, és mindenkinek elvették a mobilját, még a terhes feleségének is csak úgy tudott hazatelefonálni az egyik, hogy kiszökött az utcai fülkéhez. Hát nem tudom. Na mindenesetre nekem tetszett a darab.

Hétfőn megnéztük Manka barátnőmmel a Majdnem szüzet, és hiába csíptem ki magam, természesen nem volt ott, akivel találkozni szerettem volna. És még a filmtől sem voltam elragadtatva.

Kedden végül nem mentem filmklubba, ellenben elmentem munka után Lajos utcai homeopátiás patikába, ahol végre volt az a bogyó, amit kerestem, viszont nem fogadták el a kártyámat, szóval kicsit idegesen fordultam vissza. Este meg találtam még vagy kétheti adagot ebből a bogyóból, szóval ideiglenesen megoldódott a helyzet. Mostam, megnéztem a Wilbur öngyilkos akar lenni c. filmet, majd elkaptam a Vészhelyzet végét, meg a Grace klinikát. És meglepődtem, hogy mennyire tudok élni nélkülük, pedig korábban milyen függő voltam.

Tegnap pedig voltam megint NagyÁnál, és nagyon megdícsért, ami nagyon jól esett. Aztán leugrottam Panniékhoz az Artkatakombába, megittam 1 db sört, aztán nagy vidáman hazamentem.

Szerdán munka után vasalni mentem, aztán azt terveztem, elmegyek megnézni az új dán filmet a Cirkóba, de mivel egy órával hamarabb végeztem, mint a kezdés, ezért felhívtam Pannit, aztán elmentem hozzá az Artkatakombába a Jászaira, és végül ottragadtam, mert ott is filmvetítés volt, a Nomen est omen, amin szarrá röhögtem magam, mert annyira gyönyörűen amatőr, hogy már az a vicces. Aztán dumáltunk még egy keveset Pannival egyről s másról, bevallottam neki, hogy hiányzik az eltűnt fiatalember, azt mondta, írjak neki, magam miatt. De végül nem tettem, bár aznap este félálomban, félig részegen, félig meggyőzve már meg is fogalmaztam, mit írnék neki. De "szerencsére" annyira kemény napunk volt csütörtökön is, hogy időm sem lett volna írni neki. Csütörtökön munka után régi kollégákkal találkoztunk a Jászain, és megint az Artkatakombában kötöttünk ki. Aztán átmentünk kajálni a Yes-be, ami nagyon drága lett, aztán hazamentünk hozzám, mert az egyik haverom még nem látta a lakásom, meg telefonált egy haverom, hogy hozna nekem egy kanapét. Aztán még lementünk a helyi ivóba két búzasörre csajokkal, és megint azzal a jó kis lelkifurival mentem haza, hogy megint többet ittam, mint terveztem. Péntek reggelre kelve eldöntöttem, hogy szombaton mégiscsak elmegyek a családommal kirándulni, végül így is tettem, bár 15-én mindig a Gyermekvasút vonalán szoktunk teljesítménytúrázni, de most a többieknek is máshogy alakult. El is indultunk Győrbe, ahol találkoztunk a keresztszüleimmel a fürdő előtt, ahol balekoltunk egy órát, mert ők be akartak menni, viszont mi, miután konstatáltuk, hogy mekkora tömeg van, mégsem szerettünk volna. Végül úgy döntöttünk, hogy ők bemennek, mi meg nem, és majd találkozunk 3 óra múlva. Addig mi jól visszamentünk kajálni Tatára, a La casa étterembe, ami isteni volt. Utána vissza Győrbe, addigra ők is megbékéltek, és sétáltunk egy csomót Győrben, ami egyrészt nagyszerű volt, mert gyönyörű az a város, másrészt viszont nem annyira, mert anyám a keresztanyámmal, apám az ő férjével sétált, és bárhova csatlakoztam, mindenhol csak a panaszt hallottam. Nagyon szeretem őket, de ez elég negatív élmény volt. Mert értem én, hogy kétségbeejtő a helyzet ebben az országban, de én nem vagyok hajlandó még fel is bosszantani magam ezen, mert attól senkinek nem lesz jobb. Aztán hat előtt elváltunk tőlük, és még mi is bementünk a fürdőbe, mert akkor már elviselhető mennyiségű ember volt. Nagyon jó volt, a csillagos ég alatt feküdni a jakuzziban, hej. Meg vizicsúszdázni! 15 éve nem vizicsúszdáztam kb. :)
Hazafelé eszembe jutott volt lakótársam, nevezzük mondjuk Leilának. Hiányzik. Mert maradtak barátnőim, de senkivel sem olyan, mint vele. Nem rosszabb, csak más. Az tény, hogy senkivel nem röhögtünk ennyit. Hiányzik a nevetése. Hiányoznak a közös poénjaink. (Három és fél évig éltünk együtt, szóval volt elég.) Szóval nagyon jót tudok beszélgetni Lujzival, filózni Pannival, dumálni a többiekkel, de röhögni olyan önfeledten, féktelenül nincs kivel már. Remélem, hogy ahogy öregszem, nem csak fogynak majd a barátaim, remélem, lesznek még újak. Szeretném, ha olyan párom lenne, akivel hasonló mennyiségű közös poénunk van, mint vele volt, akivel hasonlóan sokat tudunk röhögni. És nem igaz, hogy nem voltunk barátok. Sokáig ezzel nyugtattam magam, hogy azért nem fáj az elvesztése, mert sosem voltunk barátok. Nem igaz. Prímán hazudok magamnak. Az sem igaz, hogy nem fáj. Mert lehet, hogy nem váltottuk meg a világot minden beszélgetésünkben, de nem csak ez a fontos. Hanem az önfeledt nevetés is. És vele lehetett.
Most meg családi banzáj van nálunk, eljött nagyanyámékkal az unokatesójának a fia, akit sztem 20 éve láttam újra utoljára, és nagyon jó paskó lett, hej! :) Kicsit kiakadtam a családra, mert ebéd után jól belehergelték magukat a politizálásba, közöltem velük egyszer, kétszer, hogy én ezt nem akarom hallgatni, mert inkább elmegyek, de komolyan el kellett indulnom, táskával, hogy komolyan vegyenek. Meg kikelnem magamból. Na persze nem mintha nem gondoltam volna komolyan. Mert engem ez nem pihentet, akkor inkább hazamentem volna netezni, vagy aludni.
Holnapra meg megint nyertem mozijegyet az új magyar filmre, amit az eltűnt fiatalember cége forgalmaz. Bevallom, reménykedem, hogy ott lesz, és megnézhetem magamnak, mert gondolok rá. És ha olyan, akkor majd előveszek mégiscsak valami női trükköt, és elérem, hogy észrevegyen. :) (Á, úgysem tudok ilyen trükköket használni, álmodik a nyomor...)

Milyen furcsa az élet, ha azt is hiszem, hogy nyitott szemmel járok, akkor is mennyire át tudom verni magam. Vagy hagyom átverni magam. Az elmúlt hét nem volt egyszerű lelkileg. Kezdődött azzal, hogy elmentem szerdán NagyÁhoz, és rávilágított néhány dologra, mondhatni felnyitotta a szemem, és bár nem esett jól hallanom ezeket a dolgokat, és szembesülnöm azzal, hogy mennyire nem tartok sehol ahhoz képest, ahogy gondoltam/ahol szeretnék. De mindenben igaza volt. Egy dühöndő kis méregzsák voltam az elmúlt hónapokban/években, és nem ez az én utam. Ez egy szerep valahol, amiből azért nehéz killépni, mert ezt már megszoktam, ismerem, nem tudom, milyen lesz az új shopgirl, ha leveti sündisznótüskéit. De érdekel!
És az is egy nagy koppanás volt, mikor konstatáltam, hogy mennyire nem veszem észre, hogy minden mindennel összefügg. És még én akarom magam szellemileg tudatos embernek eladni. Röhej.
Azóta sokkal jobban figyelek (és nem csak igyekszem figyelni). És nyitottabb szemmel járok talán, és meglepő, hogy mennyire olyan infókat vonzok be, mint amin épp gondolkozom.
Pénteken végül úgy döntöttem, nem megyek el a házibuliba Panniékhoz, szerencsére elég könnyen fogadták a lányok. És mennyire jól éreztem magam otthon! És mennyire jó filmet láttam! Érdekes, hogy évek óta megvan ez a filmcím a kispolcon, hogy ezt majd meg kell nézni. Most végre megszereztem, és le voltam döbbenve, hogy mennyire nekem szól. A főszereplő egy harmincas szingli csaj, nem kicsit maximalista. Meg is kapja a férfi főszereplőtől, akivel egyébként eléggé kutya-macska viszonyban van, a szép kis Anais Nin idézetet, miszerint "Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk."
És megváltozik. Hol vannak manapság az ilyen filmek?
Na nem mintha nem lennék szerencsés szakszban ilyen téren, mert nem kicsit jó filmeket láttam mostanában: Hétfőn a Nem vénnek való vidéket néztük Pannival, ami nekem nagyon tetszett (ezen is érdemes lenne esetleg elgondolkoznom, hogy miért szeretem ennyire az erőszakos filmeket?), Panninak kevésbé, de később azért bevallotta, hogy azért hatással volt rá. Javier Bardem viszont iszonyú taszító benne. Brrr. Persze értem én, hogy ez volt a cél, csak előző nap meg a Mielőtt leszáll az éjt néztem, és az is elég szörnyű volt, szóval most elvesztette egy kicsit a kívánatosságát. :) Ellenben Josh Brolin! Nyámmm. Panni meg azt mondja, gusztustalan. Hát ezen nem fogunk összeveszni, max Diane Lane-nel.
Hétfőn meg hívnak a Magyar Rádió marketing osztályáról, ó- mondom magamban- mi van? De csak azt közölték, hogy nyertem mozijegyet a Junora, szóval tegnap meg azt láttuk Pannival. Aranyos kis film, bár egyikünk sem érti ezt a hatalmas felhajtást, meg Oscar díjakat, stb. Bár ennek a Diablo Codynak nagyon drukkolok, mert nagyon szimpi a csaj. Ellenben Ellen Page nekem ebben kicsit modoros volt, sokkal inkább nekem való, ha egy olyan beteg dologban játszik, mint a Cukorfalat. Jennifer Garner meg határozottam kellemes csalódás volt benne, lehet, hogy mégiscsak lesz belőle valami. Jaj, megint gonosz vagyok.

Borzasztó rosszkedvűen értem ma haza, iszonyúan nyomasztanak az anyagi gondjaim. Egyszerűen kikérem magamnak, hogy ebben az országban nem lehet tisztességesen megélni egy versenyszférás középfizetésből, mert a felét lenyelik. Aztán elkezdtem basztatni a gépet, szakítósblog, angol kekszecske, jófajta soproni vörösbor (amivel megszegtem az egyik szabályomat, mely szerint itthon egyedül nem iszom, már jó ideje sikerült is, de most szükségállapotot kiáltottam ki), és egész rózsás lett a kedvem. Majdcsak lesz valahogy. Múlt pénteken kb. 5 percre fellélegeztem, mikor megjött a fizu, aztán elkezdtem összeírni a kiadásokat, és 5 perc múlva majdnem elsírtam magam, mikor konstatáltam, mennyi pénzem lesz 7-én. És szerintem nem élek nagy lábon. Ez nem egy nonszensz, hogy ebben az országban luxus egy cd, egy könyv, egy új cipő, táska?! Hát ilyenek nem lesznek ebben a hónapban, pedig némelyikre már égető szükség lenne. Nem látom a végét az alagútnak. Pénteken a nagy kiborulás közepette elkezdtem nézegetni a távmunka- meg másodállásajánlatokat, aztán ezen is jól felhergeltem magam, hogy már így is alig van időm magamra, sosem érem utól magam a spanyolházival, meg a NagyÁ-nál tanultakat sem gyakorlom, alig van olyan nap, amikor igazán ki tudnám aludni magam, és különben is, ha annyira ráérnék, még több munka helyett inkább angoltanfolyamra járnék, meg társalgóklubba, meg táncolni, etc. Úgy látszik, én lettem az ügyeletes felháborodóember.

A múlt hét is sűrű volt, nem is tudom, mikor poszoltam utojára, talán hétfőn. Nem, kedden. Kedden munka után rohanás haza, hajmosás, szépítkezés, de minek? Öten voltunk a csoporttalálkozón, és ehhez képest meglepően jól éreztem magam, bár az Aloéban valszeg nem szerettek különösebben, mert 15 főre foglaltam asztalt. De szeressenek csak, mert múlt héten azért csináltam nekik vagy 50 e ft forgalmat. Hazajöttem kilenc körül, és még megnéztem az aznapi Miért éppen Alaszkát, azóta persze nem érem vele utol magam. Aztán kedd este végre jövök haza, számítva egy nyugis estére, de persze már hívott is Kie, hogy mit csinálok, én meg persze hagytam rábeszélni magam, hogy beüljek velük valahova, főleg, hogy először azt találtuk ki, hogy a mászóterem kocsmájába megyünk, és ott vannak helyes pasik. De aztán mivel Kie pasija, Falmászó úr aznap nem ott volt, nem mentünk oda, ellenben felfedeztünk egy új helyet itt nálam, ami nonstop, és kellően lepukkant, hogy szeressük. Bár amikor a 120 kilós kocsmárosbá' jégkockákat dobált a sörömbe, akkor azért elkezdtem aggódni az életemért, mert vajon mióta nem mosott kezet? Csütörtökön elmentem munka után a másodállásba vasalni, sikerült még 4 órát ott is lenyomnom, majd szétszakadtam derékban, ráadásul van egy új kutyájuk, aki kb 10 hetes, és iszonyúan ráindult a lábszáramra/a vasalózsinóra/a lelógó ruhaujjra, szóval szórakoztatott. Pénteken anyám elémjött, felmentünk a Várba, megmutattam neki néhány dolgot, amit a múltkor láttunk, aztán ettőnk rétest a Balta közben, majd lesétáltunk a Deákra, kis C&A, aztán egy sör a Puskin kávézóban, majd átvettem a Sírhant műveket, aminek a licitjét sikeresen megnyertem a teszveszen, úgyhogy már majdnem teljes a gyűjtemény, végül még betértünk az Alexandrába, majd elváltunk. Közben azért annyit fejlődött a kapcsolatunk, hogy néhányszor megpedzettem neki, hogy vannak olyan tabutémák, amiket innentől nem említhet,m mert már az agyamra megy velük. Meglepően jól fogadta. Persze a csajok akkor sem bírták ki, hogy ne kísértsenek meg, hát lementem egy kicsit a LochNessbe, ott volt Kie, Panni, Réka, Falmászó úr, és a kórházból frissen kiengedett Endi. Jót dumálgattunk, meg jó volt látni őket, de azért haragszom magamra, hogy sosem tudok nekik nemet mondani, és ezért az a vége minden másnap, hogy ülünk valahol, és váltjuk meg a világot. Szombaton volt a nagy csoporttalálkozó, ami már sokkal jobban sikerült, mint a keddi, rengetegen voltunk, bár persze az az egy ember, akit nagyon szerettem volna látni, nem jött el. Szerencsére sikerült okosan innom, és nem rúgtam be, amit kifejezetten sikerüélményként könyvelek el. De persze már nem volt rossz kedvem, amikor elindultam az estém másik helyszínére, egy házibuliba, ami ugyan nem kifejezetten az én műfajom, de azért elég jól éreztem magam. Lujzi is becsatlakozott, aztán nálam aludt. Másnap reggel csináltunk camambertes, almás rántottám, meg dumcsiztunk, aztán hívott Panni, hogy megyünk -e akkor a kiállításra a Kogartba, ekkor kaptam egy kisbb sokkot, hogy nekem még mennem kell aznap valahova, de persze menjünk, mert egy hét múlva bezér, és nem kihagyható. Jó is volt, ja a címe a 100 éves a magyar film, Panni szerint nem volt tökéletes a koncepció, de nekem tetszett, gondolatébresztőnek nem volt rossz. Aztán persze rávettek, hogy üljünk be a Broadwaybe, ahol búzasörökkel próbáltam magam kúrálni, majd hullafáradtan hazavonszoltam magam egy nehezen induló, de végül kellemesen produktív beszélgetés után.

Tegnap felhívott karmester úr, kérdezte mi volt az oscaron, mondom, olvasd el a blogom. Aztán rájöttem, hogy magukról a díjakról nem is írtam semmit, ez most akkor azt tükrözi, hogy amúgy sem az a fontos ott sem, nem? Na mindegy. Örülök egyébként nagyon a színészi kategóriák győzteseinek, főleg, hogy nincs köztük amerikai. Sőt, alapvetően minden díjkategóriában szimpatikus döntés született, a technikai díjak meg annyira nem érdekelnek. Nagyon sok filmre lettem még kíváncsibb, asszem ennyi az eredménye. Nem tudom, jövőre is megnézem -e, mert bár ma majdnem 12 órát aludtam egy huzamban, de azért a tegnapi napot nem kívánom senkinek.

Csodálatos vasárnapunk volt tegnap egyébként. Tegnap ünnepeltük az Idegenvezetők villágnapját, ezért szerte a városban ingyenes vezetések voltak, meg ingeyenes buszos túrák. Nagy nehezen elértük Kie-vel az egyórás indulást a Várban, a Polgárvárosban. Nagyon jó időnk is volt, nagyon kedves idegenvezető nőcit fogtunk ki, borzasztóan élveztük a több, mint 2 órás sétát. És egy kicsit okosabbak lettünk tán. Utána lebuszoztunk a József Nádor térre -na róla is megtudtunk pár érdekes infót -, gyorsan toltunk egy kis kínait, aztán még épp elértük a négyórás vezetést az Andrássy úton, de az már nem volt olyan izgi, a bácsi is sokkal kevésbé volt szimpi, aki vezetett, meg nem is volt annyira informatív. De azért bementünk a Posta Múzeumba, meg a BB épületébe. Aztán csatlakoztunk a Pótkulcs kertjében (figyelem február 24 este fél 6!!!) üldögélő karmester úrhoz, és haverjához, akikkel nagyon jót dumálgattunk, még Panni is befutott végül. De aztán 9 előtt kicsivel leléptem, mert még akartam aludni egyet oscar előtt.
A színházról még nem is értekeztem: szerdán voltunk a Halálkeményen a Merlinben, ami egy Die Hard feldolgozás, és szerintem zseniális, én legalábbis visítva röhögtem végig az egészet.

Kicsit fáradt vagyok, mert Oscart néztem hajnalban. Bár pontosan nem tudom, minek, mert azért annyira nem élveztem. Unalmas dolog ez önmagában, ráadásul az rtlklubos magyar komment egy borzalom; inkompetens, kellemetlen hangú emberek beszélnek össze-vissza. McMenemy Márkot akarom közvetítőnek, meg mondjuk Görög Zitát. Balázsi Panna meg takarodjon valahova, ahol nem kell vele konfrontálódnom. Hőbörgés vége...

Voltak viszont érdekes felismeréseim, meg is osztom ezeket a világgal:

Daniel Day-Lewisnak tényleg Rebecca Miller a felesége, aki tényleg Arthur Miller lánya, és tényleg az a nő, aki Kevin Spacey feleségét játszotta a Felelősségük teljes tudatában c. filmben. Vicces ruhája volt nagy kövekkel: http://imdb.com/media/rm144807424/nm0589182

A legelegánsabbak egyébként szerintem Katherine Heigl http://imdb.com/media/rm295802368/nm0001337, és Ellen Page http://imdb.com/media/rm1403098624/nm0680983 voltak, és süt a szemükből az értelem, nem úgy, mint egyeseknek. És Julie Christie is bámulatosan néz ki: http://imdb.com/media/rm1755420160/nm0001046 68 éves!!!

Helen Mirren se semmi a maga 63 évével, http://imdb.com/media/rm3751843328/nm0000545, ráadásul új infó volt számomra, hogy eredti neve Illiana Lydia Petrovna Mironova. :)

Valamint szöget ütött a fejembe a távozottakról szóló összeállításban Jean-Pierre Cassel neve, és valóban, tényleg ő Vincent Cassel apukája. Biztos mindenkinek ismerős lesz: http://celebrite.aol.fr/content.do?id=173171&v=1177122462660

Ja, és még egy érdekesség: Casey Afflecknek az egyik Phoenix lány a felesége; Summer Phoenix, River és Joaquin tesója ugye.

Nem értettem, miért ragaszkodnak sokan a vállpánt nélküli verzióhoz, még a leggebébb csajnak is kibuggyan a husa, mivel ugye mellben nagyon meg kell szorítani, nehogy elhagyja:

http://oscar.com/redcarpet/?g=0&i=39, http://imdb.com/media/rm2124584448/nm0000139, http://imdb.com/media/rm3735066112/nm0004950

Egyébként többnyire pirosban, vagy feketében voltak a csajok.

Borzasztó volt a legjobb filmbetétdalok mezőnye, 3 szám volt a Bűbájból, azok voltak egyértelműen az este mélypontjai, szerencsére a kis hal megette a nagyot, és egy kis függetlenfilmes brancs elvitte a legjobb betétdal díját. Ráadásul, az egyik tag köszönőbeszédét már lekeverték, majd Jon Stewart visszahozta a lányt a színpadra, hogy ő is megköszönhesse. Ilyet én még nem láttam, nem véletlenül szeretem én ezt a pasit.

Szar volt az ültetés, kb. 40 ember látszott, mert ráadásul ugyanazok a kameraállások voltak végig, nem látszott, ki ki mellett ül.

Nagy meglepetés volt a legjobb női főszereplő kategóriában Marion Cotillard győzelme - neki magának is.

Legjobb pasik: Javier Bardem, Josh Brolin, Jon Stewart, George Clooney.

Terhes nők: Cate Blanchett, Nicole Kidman, Jessica Alba.

Kevin Spacey nagyon dögös. Kevin Kline olyan apukás, sosem jutna az ember eszébe, mint potenciális, de Kevin Spacey azért ott van a topon. És ő maga Lucifer. Legalábbis a Felelősség teljes tudatában c. filmben. Nézze meg mindenki. Csak miatta érdemes egyébként.

Tegnap kiállításmegnyitón voltunk, ami vicces volt, röhögtünk Kie-vel, hogy milyen Szex és New Yorkosan nyomjuk. Aztán onnan megpattantunk, átficcentünk a Várfok borozóba, ahol hamaros közölték, hogy akkor ők zárnak (8-kor), ennek örömére lecsapott ránk Pista bácsi, hogy menjünk vele szülinapi buliba az Úri utcába, és hogy neki nincsen semmi hátsó szándéka, meg van ott nő is, de milyen szívesen látna minket. Mennyire vonzom mostanában az idősebb pasikat! Nem lehetne egy helyes korombelit, tessékmondani?!

Nagyon cuki volt az öreg, bájdövéj, de hát mi sem szakadhatunk háromfelé. Vissza a galériába, Festő úrtól kimentettük magunkat, át Pestre, Pannihoz, aki nekem útba is esett hazafelé. Kellemes beszélgetés, pár pohár bor, aztán haza. Épp a Zongoralecke ment a tvben, mikor hazaértem, de gyakorlatilag elájultam, pedig azt is nagyon szeretem. De mindegy, mert megvan, meg az amúgy is egy kicsit érfelvágós.

Mai random gondolataim:

-Miért köpködnek a pasik? Annyira undi, nem tudnak nyelni, refluxosak, vagy mi? Nem arról van szó, hogy sportolás, vagy focimeccs közben, mert azzal nincs baj. De az utcán! Miért? És ott vannak háromlépésenként a félig megfagyott kis csulácskák. Nagyon okádék. Lehet, hogy csak ki vagyok rá mostanában hegyezve, de lépten-nyomon ebbe botlok.

-Kikérem magamnak ezt a hideget! Brr. Már félig tavasz volt, tavaszi kabátban ballagtam haza szombat éjjel, és nem fáztam. Most meg szét lehet fagyni. Kérem vissza a tavaszt! Már mennék Corvintetőre, meg Sarkkertbe, meg Holdudvarba, Szimplába, Zöld pardonba... És holnapól állítólag még hidegebb lesz. Fujj.

-Miért ilyen balfaszok a netes társkereső faszik? Komolyan, nosztalgiával gondolok a frissen kihevert fiatalemberre, mennyivel különb náluk. De hát ő is csak egy balfasz, hogy így eltűnt, pedig mennyire nyitott kapukat döngethetett volna.

-Lúj kedvéért, hogy kaja is legyen: a mai menü répafőzelék, és répatorta (kellett már kezdeni valamit a hűtőben rohadni kezdő rengeteg répával. Torta megint 5, főzelék csak 2/3.)

-Milyen jó lenne egy olyan pasi, akinek nem kell magyarázni, hogy ki az a Mark Ronson! Bár azt hiszem, annak, aki ennyire ki van éhezve, nem lehetnek ekkora igényei.

-Mióta tv-m van, nem olvasok. :( Pedig tv-t sem nézek. Hogyisvanez?

Mit csináltam mostanában? Tegnap Cukorfalat (anyád!), Szerelmünk lapjai (ilyen semmitmondó magyar címet még!), ma Bella Martha (jeeeeee), Terminál (Spielberges középszer, jellemző), és a Go! magyarul Nyomás!, ami nagyon állat! Asszem fürdés, aztán a Felelősségük teljes tudatábannal koronázom az estét, Kevin Spaceyvel és Kevin Kline-nal. Szeretek beteg lenni asszem. :)

Hümm, nahát. Most derült ki számomra hogy James Garner sem nem halott, sem nem Jennifer Garner apukája. Miért hittem én ezeket?

Tegnap kiolvastam Harry Pottert. Szerencsére az utolsó 50 oldal otthonra maradt, mert a végén úgy bömbiztem, mint egy óvodás, azt meg mégsem lett volna célszerű a munkahelyen. Nekem tetszett, de furcsa, hogy soha többet nem lesz új, amit lehet várni. Eszembe jutnak a régi szép idők, mikor Szilason felolvastuk egymásnak, és találgattuk, mi fog történni, meg hogy ki fogja játszani a filmben például Lockhart profot. Nekem Hugh Grant lett volna az ideális, de Kenneth Branagh barátunk sem volt rossz. Apropó, hamarosan lesz mostanában a Sok hűhó a tévében, aki eddig lemaradt róla, most pótolhat.

A tegnapi napot még nagy nehezen végigdolgoztam, reméltem, mára jobban leszek, de csak rosszabbul lettem. Úgyhogy betegszabi. Nem is baj, olyan kába vagyok, végigalszom a napot. Lassan visszamászom az ágyba, berakok valami jó filmet, aztán igyekszem nem elaludni rajta.

Micsoda hét! És még nincs vége. Ez a hét lehetne nagyjából a mérföldkő, hogy hogyan akarok élni hosszú távon. Nyitottan, pörgősen, spontánul, új helyeket megismerve, vidáman. Talán egy kicsit több pihenéssel, és kevesebb orrfújással.

Kedden végre meditáltunk NagyÁval, a lelki segítőmmel, vagy hogy is nevezzem. Ő egy kineziológus, akihez fél éve járok már "terápiára". Nyilván nem arról van szó, hogy kattant lennék, vagy ilyesmi, csak szeretnék jobban működni a világban. Féltem ettől a meditáció-dologtól, mert nem vagyok én egy ilyen ezoterikus, lila lélek, meg van az emberben egy jó adag kudarctól való félelem is. Erre nagyÁ azt mondta, hogy na ezt felejtsem el, mert ez milyen hülye nyugati mentalitás, hogy csak az van belénk nevelve gyerekkorunk által, hogy sikerorientáltság, hogy mindenki csak az elért dolgok által látja magát igazolva, miközben keleten ugye azt mondják, hogy a részvétel a fontos. Úgyhogy a meditációt nem lehet elrontani, ha nem megy, meg lehet próbálni újra és újra, de bármi történik benne, azt én csinálom magamnak. Ezek után hülyén hangzik kijelenteni, hogy milyen jól sikerült. :) Teljesen elérzékenyültem a végén.

Úgyhogy nyitottan várom a következőeket, mert tényleg nagyon jó volt ez nekem.

Szerdán végre találkoztam régi barátommal, BB-vel, aki főiskola elsőben volt nagy haverom úgy egy fél évig. Nagyon jó volt újra látni, ott folytattuk vele is, ahol abbahagytuk, és még mindig nagyon jó bármit megbeszélni vele. Furcsa, hogy mindig is úgy emlékeztem rá, mint kapcsolatban élő emberre, aki mindig tartozik valakihez, bár sosem ismertem személyesen a barátnőit. Most meg éppen abban a fázisban tart, hogy véletlenül sem akar tartozni senkihez.

De ettől eltekintve úgy látom rendben van, és ennek örülök. Remélem, élőbb lesz a kapcsolat egy kicsit közöttünk.

Csütörtökön remek helyen voltunk, bár az nem tetszett, amennyit fizetnem kellett a végén, de ez biztos az én hibám is. Már az asztalfoglalás is vicces volt, mert a munkahelyi készülékről hívtam fel a hely honlapján található két mobilszámot, de mivel egyiket sem vették fel, el is tettem a kérdést későbbre az agyamba. Mikor kb 3 óra múlva visszahívott a faszi, és bemutatkozott, fogalmam sem volt, hova tegyem. Mert a nevére emlékeztem, de arra nem, hogy mivel is kapcsolatos, úgyhogy mondtam neki, hogy várjon egy kicsit, mert rá kell jönnöm, mért kerestem. :) Kicsit sem nézhetett hülyének. Persze ő is segíthetett volna, hogyha a nevén kívül még azt is közli, hogy Spájz. (http://www.aspajz.hu/) Mindenki járjon spájzba!

Addigra az ájulás közelében voltam a fáradtságtól, tipikusan az az este volt, aminek úgy indulsz neki, hogy egy pohár bor, aztán ágy. Ebből persze megint öt pohár lett, mert annyira jó volt az asztaltársaság, hogy nem volt szívem otthagyni. Arról is beszélgettünk, hogy milyen jó lenne, hogy ha már én nem tudok segíteni a középső húgomnak, akkor legalább nagyÁhoz kéne elcsalnom, mert ő biztos tudna neki segíteni. Sajnálom, szégyellem, hogy itt volt nálam két napig, és összesen ha 40 mondatot dumáltunk. Jó, nem a legjobb volt az időzítés, mert nagyon sűrű hetem volt, de rá mindenképpen több figyelmet kéne fordítanom.

Pénteken egész nap borzasztóan folyt az orrom, és estére már konkrétan betegnek is éreztem magam, de hát színházjegyet nem pazarlunk természetesen, úgyhogy elindultunk a Vár felé Kievel, de előtte még úgy terveztük, megiszunk egy pohár bort, hát betértünk a korábban kinézett Alkoholos filc kávézóba a Várfok utcában. Ahol is a legolcsóbb bornak 230 decije, de az már nem is volt, csak a 360-as kategóriától. Majdnem mégis ottmaradtunk, de aztán szerencsére mégsem. Mentünk tovább kissé letörve, majd kb 20 méterrel feljebb megleltük a Várfok borozót, ahová félénken beléptünk, és megkönnyebbülve állapítottuk meg, hogy ez a mi helyünk. :) 250 Ft-ból ittunk mindketten egy nagyfröccsöt, meg én még egy zsíroskenyeret is ettem, ami finomabb volt, mint előző nap a töpörtős kenyér a Spájzban. Mindenki járjon Várfok borozóba!

A színház sajnos nem volt nagy szám - Lorca-esten voltunk a Nemzeti Táncszínházban -, de azért egynek jó volt. Végig azon gondolkoztam, hogy kire emlékeztet annyira a "főszereplő" pasi. A végén jöttem rá, hogy frissen elment Bence haveromra.

Kifelé menet találkoztam a volt matektanárommal, Edit nénivel, rá is köszöntem, majd olyan zavarba jöttem, mintha még mindig 16 lennék, ő meg feleltetne. Pedig szerettem, és matekból is jó voltam. Miért nem tudok kellően magabiztosan megnyilvánulni az ilyen szituációkban? Hogy akarok így találkozni a fiúkkal a gimis osztályból, ha még egy matektanártól is így megszeppenek?

Szombaton spanyol reggel, szerencsére megint az enyém lett az egyik legjobb teszt, pedig szégyenletes módon ki sem nyitottam az elúlt héten. Megint átismételtük a zöldségeket, meg gyümölcsöket, és persze ebben nem vagyok nagy spíler. Olaszul sem tudom őket. Minek? Rámutatok, hogy abból kérek egy kilót. Minek tudnom a nevét? Tudom, szűklátókörűség, lustaság, fujj. Jövő héten megtanulok minden zöldséget meg gyümölcsöt, meg ruhadarabot spanyolul meg olaszul.

Megint beköszönt hozzánk kétszer Simon, az angoltanár, aki egy perc alatt eléri, hogy 7 nő ellenállás nélkül olavadjon el. Olyan stílusa és beszélőkéje van! Azt hiszem, pénzkidobás lenne elmenni hozzá tanfolyamra, mert úgysem bírnék figyelni. :)

Aztán elmentem nagyanyámhoz, mondtam magamban, hadd örüljön, meg útba is esik, meg úgyis van egy órám. Hiba volt. Most fogalmazódott meg bennem egyértelműen, hogy az öreglány egy dementor. Felvettem a pajzsomat, de még így is úgy leszívott, hogy csak lestem. Expecto patronum!

Aztán menekültem kisÁhoz, az Élet iskolája nevű csoportunkba. Igazából nem tudom senkienek pontosan elmagyarázni, hogy mit csinálunk ott. Kéthetente találkozunk három-négy órára, és fontos dolgokról beszélgetünk. Tegnap például a gonosz megjelenési formáit boncolgattuk tovább. Jó volt nagyon.

Utána elindultunk Pannival a Blaha felé, remélve, hogy a többeik már összerendeződtek, és nekünk csak csatalkozni kell. De persze még mindenki otthon volt, keztünk letörni, hogy behal majd az este. Mindenesetre bementünk a Tekébe, ahonnan azzal a lendülettel fordultunk is ki, mert akkora füst volt, hogy az még nekünk is soknak tűnt. Dévánkoztunk, merre tovább, aztán végül kikötöttünk Réka háza előtt, hát felmentünk, és ott borozgattunk meg beszélgettünk egy órát, majd célba vettük a Corvintető, miközben Lujzit is összeszedtük. Beszálltunk a liftbe csak mi, meg Peti, a liftesfiú, ki rögtön elkezdett minket felesekkel kínálgatni öccáért, de nem kértünk. Majd a lift megállt. Majd kaptunk ingeyn felest, miközben Peti telefonos segítséggel próbált minket kijuttatni a liftből, bár mi nagyon jól szórakoztunk. Közben kiderült, hogy nyóccá lesz a belépő, és csak kb 11-től lesz a koncert, tehát mikor újra a földszinten kirakott minket, arra jutottunk, hogy alapozni drága, meg amúgy is, addig menjünk át akkor a Hunniába a Takáts Eszterre. El is indultunmk, közben vicces cigivásárlás az aluljáróban, meg megmutattam Lujzinak és Panninak a Boros-t a Belgától, amin szétröhögték magukat az aluljáró közepén. Végül elértünk a Hunniába, ahol kiderült, hogy oda meg ezer a belépő, és már szünet van. Na itt kezdtem nagyon letörni, hogy nem lesz semmi az estéből, de Lujzi egy pillanat alatt elbűvölte a beengedőembert, aki végül öccáért beengedett minket, és még azt is lefogyaszthattuk. Nem tudtuk, mit vállaltunk, csak mikor felértünk a lépcsőn. Olyan szinten volt tele a hely, hogy ott már röhögtem. Szerencsére Panni és Réka megoldották a piavásárlást, mi meg Lujzival beverekedtük magunkat a színpad elé, közben Takáts Eszti is odaköszönt nekünk, mintha régi haverok lennénk. Tök jó volt a hangulat, szimpatikus emberkék voltak, és tök szép pasik. Mennyit változott nyár óta Takáts Eszti! Még Vigándpetenden kóstoltuk meg először élőben, és akkor is jó volt, de nagyon félénk. Most meg nyitottan, vidáman, önbizalommal telve csinálta a sót, tök jó volt látni. És milyen helyes volt a nagybőgőse! Mindenki járjon Takáts Eszterre!

A buli véget ért, úgy döntöttünk, nem megyünk már Besh o droM-ra, mert már nincs értelme, aztán én úgy döntöttem, hazaindulok, bár remek este volt, de már vágytam az ágyam után, és úgy éreztem, az estéből úgysem lehet többet kihozni. Hazasétáltam hát, pontosan 45 perc alatt sikerült ezt abszolválnom. Közben üvöltött a zene a fülembe, és remekül szórakoztam, néha még táncoltam is. Meg énekeltem. Furán nézhettek rám a mellettem elhajtó taxik.

Ma meg azt álmodtam reggel, hogy színházba mentünk tán Kie-vel, és mögöttünk két folyton beszélgető faszi ült, akire rá-rászóltunk, míg a színpadon el nem kezdett operaáriát énekelni Mogyoró haverom, amikor az emberek menekülésszerűen elkezdték elhagyni a termet. De mi még kitartottunk, mert szegény Mogyoró, legalább mi szolidarítsunk vele. A faszik is bent maradtak, aztán az előadásnak egyszercsak vége lett, tán kudarcba fulladt, én meg elkezdtem jobban odafigyelni a faszik hangjára. Majd hátrafordultam, és megkérdeztem: Te szinkronhang vagy, ugye? Bólintott, én meg közben már felsikkantottam, hogy "Te a László Zsolt vagy!", és megint bólintott kicsit fintorogva, mert újra és újra elmondtam, hogy Úristen, te a László Zsolt vagy!. Majd kijelentette, hogy ne is reméljem, hogy eljátssza, hogy ő Luke. Mire én sértődtem meg, hogy erről szó sincs, és mennyire szeretem a hangját, stb. Mellette meg a Nagy Ervin volt a másik faszi, de ő nem nagyon szól, csak vizuális díszítőelemként jelent meg valszeg. Na a vége az lett, hogy beültünk velük valahova, és dumáltunk, miközben én kezdtem hulla szerelmes lenni Zsoltba, aki álmomban persze sokkal szebb és fiatalabb volt, mint a valóságban. És elmondtam neki, hogy én bár imádom a hangját, de már sokkal hamarabb kiszúrtam magamnak a színházban, mint hogy ilyen felkapott lett volna, mint szinkronhang. Felcsillant a szeme, ennek örült, meg kezdtem neki én is egyre jobban bejönni, végre nem egy buta üresfejű liba... :) Megkérdezte, miben láttam, mondtam, hogy a Cseresznyéskertben. De közöltem vele azt is, hogy viszont ez a Tűzvonalban dolog egy kalap szar, mire egyetértően bólogatott. Kicsit zavaros a vége, mert valahogy bekerült a képbe az anyám, Zsolt őt hívta el valahova, amin én tök kiakadtam, hogy már megint nem engem választanak, őrjöngve rohangáltam a városban szemfestéket keresve, de már minden bolt zárva volt, úgyhogy hazamentem, Zsolt útközben valahogy szembejött, és mosolyogva jött felém, mire én elküldtem melegebb éghajlatra, ellöktem magamtól, és sírva szaladtam hazafelé. Ő meg jött utánam, hogy mi bajom. Én meg elmondtam neki, hogy ez milyen szemét dolog, hogy anyámat hívja randira, miközben engem is fűz. Ő meg kiröhögött, hogy ez nem is randi, és ő igazából velem akar lenni. Aztán kis heppinesz, de nem hagyott nyugodni a dolog, megbeszéltem anyámmal, hogy játsszuk el, hogy én szakítok Zsolttal, ő meg úgy tesz, mintha nyitott lenne felé, mert nem vagyok biztos benne, hogy tényleg én kellek neki. Nagyjából itt lett vége, a többi már teljesen félálom, miközben kezdtem figyelmes lenni a szomszédból átszűrődő hangokra. A szomszéd lánynak vidám vasárnap reggele volt. :)

Mennyire tud az ilyesmi zavarni, ha ismerősről van szó, így meg csak egy vicces adalék. Lehet ezt egyáltalán könnyen kezelni, ha hallod például a lakótársadat? Én nem tudom, ehhez én túl prűd vagyok. Na persze amikor ennek ki voltam téve, akkor már ez volt a legkisebb baj, mert fejétől bűzlőtt a hal...

Most meg lassan készülnöm kéne, mert karmester haverommal találkozunk, aki nagy örömömre most közölte, hogy találjam ki, hova menjünk. Persze vasárnap délután a Spájz és a Tandem is zárva. Miért nem tud egyszer valaki más gondolkozni helyettem, hogy csak annyi dolgom legyen, hogy szépen illatosan megjelenek? Pótkulcs is csak ötkor nyit. Lassan nincs több olyan ötletem, amihez ma igazán lenne kedvem.

Az imént próbáltam hívni, és épp lemerült a telefonja, mielőtt kimondhattam volna, hogy legyen akkor szimpla kert. Most itt ülök kisminkelve, frissen lakkozott körmökkel, és remélem, fel tud majd hívni valahonnan, ha beér a vonata, mert mostmár úgy rákészültem, hogy kimozdulok.

Lassan semmi nem megy, munka se nagyon van, ráérek itt szépítgetni. Pl. Falmászó úr kedvéért nagyobbak lettek a betűk, hogy ne kelljen neki állítgatni, meg sorkizártam is, meg színe is lett. Nekem tetszik.

Tetszik nekem ez az új ember az életemben. Ilyen még nem volt. Idősebb, mint az apám, és mégis jól elvagyunk. Még attól sem félek, hogy egyszercsak letámad, és nem csak azért, mert elmondta, hogy egyáltalán nem vagyok az esete. De tetszik, hogy hirtelen bekerültünk egymás életébe, és még csak másfél hete ismerem, és már három estémet vele töltöttem. Bár valamiért azt érzem, hogy nem lesz hosszú barátság, de élvezem, amíg van.

Ma végre a vox is megjelent. Napok óta járok a Jászai aluljáróban a kedves, helyes relay-es fiú nyakára, ma már nem volt merszem, és erre pont ma jelent meg. Nagyon nem rossz az a paskó, ha arra jártok, nézzétek meg.

Igazából attól tartottam, hogy jobban meg fog érinteni a húgom faszsága. De szerencsére úgy tűnik túl vagyok azon, hogy olyan módon küzdjek domináns nőrokonaim szeretetéért, és elismerésért, hogy teljesen alájuk megyek, és hagyom, hogy terrorizáljanak.

Én örültem, hogy végre a közelembe költöznek, reméltem, hogy majd több időt töltünk együtt, de ha ő nem hajlandó normálisan viselkedni, akkor erre nekem nincs szükségem. A rokonait, ugye, nem maga választja az ember. Egy barátom soha nem beszélne velem ilyen hangnemben, hiába várhatja el a hálát, amit szerinte nem adok meg. Szóval nem lesz a barátom.

Sokkal jobban zavart ebben a szituációban a saját irigységem. Mert hogyan is kell azt megoldani, hogy épp egy főbűnt követek el, és ezt fel is ismerem, meg megmagyarázom magamnak az agyammal, hogy miért nincs igazam, és mégis ezt érzem? Ezt a kérdést mindenképpen felvetem több fórumon a héten, mert zavar.

Mindenképpen érdemes megfogalmazni gondolom, hogy mi az, amit irigylek tőle. Irigylem elsősorban a kapcsolatát. Korábban azt hittem, mikor még kicsik voltunk, hogy ha nagy lesz, sosem lesznek barátai, meg sosem lesz pasija, mert olyan szörnyen elviselhetetlen lesz. De szerencsére nem így lett, ha lehet, még jobban boldogul nálam ezen a téren. Bár ez lehet, hogy túlzás. Mindenesetre a második hosszú, működő kapcsolatában él. Helyes lakást is találtak, mennyire szerettem volna mindig is a szerelmemmel élni egy ilyen kislakásban! Mindig irigyeltem a stílusát, olyan jól öltözködött. Ebben persze az is benne volt, hogy sokkal hamarabb rávette anyát, hogy varrjon neki valamit, mert addig rágta a fülét, hogy a végén egyszerűbb volt.

Meg mintha neki nem lennének olyan szorongásai, mint nekem.

És közben tudom, hogy nem kéne nekem az ő élete, mert milyen sok mindent fel kellett adnia ezért a kapcsolatért, és ilyen kapcsolat sem kéne nekem, mert nekem egy pasi legyen sokkal erősebb, ne hagyja, hogy terrorizáljam. Nem mintha olyan sokat látnék a belőle, mert mióta együtt vannak, a húgom már nem a barátnőm, mert nem lehet vele négyszemközt találkozni. Nem mintha nem kedvelném a pasiját, de mégsem ugyanaz. Semmit nem tudok arról, hogy a húgom mit gondol erről a kapcsolatról, vannak -e kétségei, ha igen, milyenek. De már nem is fog érdekelni. Most szombaton elintéztünk szerintem megint vagy fél-háromnegyed év mosolyszünetet. Ez mintha egyre gyakrabban esne meg köztünk. És az zavar csak, hogy milyen kevéssé zavar.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy rövid időn belül a második embert vesztem el úgy, hogy szerelmes lesz, és összenő a másikkal.

Szeretek a fülembe üvöltő zene ritmusára lépkedni. Ilyenkor úgy érzem, mintha egy film lenne az életem. Tegnap este például a Cranberries Dreams-ére sétáltam haza nagy vigyorral az arcomon. Azt érzem, mostanában kerek a világom. Bár elmélyült gondolkodásra többnyire nincs időm, de legalább nem unatkozom.
Megnéztük tegnap a Vágy és vezeklést, ami borzasztó hosszú volt. És végigdohányozták, úgyhogy már 20 perc után majd' meghaltunk egy cigiért. Nem szeretem a Kossuth kistermeit. Nem fér el a lábam, nem tudom keresztbe tenni, így fél óra alatt teljesen elülöm a hátsóm. Viszont az tök jó volt, hogy viszonylag spontán szerveződött ez a mozi, és mégis lettünk nyolcan, és mindenki időben odaért. Úgyhogy szervezhetem a következőt.
Megjöttek ma a Mamarecordstól a lemezeim, már nagy lelkesen azokat hallgatom, bár reggel még a Down in Mexicót is megtaláltam a deezeren, amit imádok, de mindig alig tudom visszafogni magam, hogy elkezdjek lapdancelni, mint az iszonyú dögös Vanessa Ferlito a Halálbiztosban, és ezt azért mégsem kéne a munkahelyen. Hasonló indokból az mp3 lejátszóra sem kellene felvarázsolni, mert ilyen jelenetet az utcán/tömegközlekedési eszközön sem lenne szerencsés előadni.

(http://www.origo.hu/filmklub/20070604halalos.html?pIdx=1)
(http://youtube.com/watch?v=Hi7Tg-AwRZo&feature=related)

(Vicces, hogy Mamarecordsnak egy mama-korú nő a futárja. :) Lehet, hogy ő maga mama. Akkor adhattam volna több borravalót.)

Botrányos az európai filmek magyar forgalmazása. Tegnap eszembe jutott Sergi López, aztán elkezdtem megkeresni a filmjeit, hogy megszerezzem őket a gyűjteménybe. Hát botrányosan nincsenek megjelentetve! Konkrétan 5 db filmet dob fel az odeon filmkatalógusa, melyből az első egyáltalán nem kölcsönözhető, a második meg csak vhs-en. És mindet láttam. Első találkozásom emlékeim szerint valami francia filmnapokon volt még Sergivel, a Harrycsak jót akar című francia pszichothrillerben. Imádtam. Annyira állati az a pasi, és minden szerepében van valami elemien gonosz. (Segítek, ő volt Vidal kapitány a Faun labirintusában.)
(http://www.filmkultura.iif.hu:8080/2001/articles/films/images/harry/harry04.jpg)
Nyámm. A mi me gusta mucho.

Már a Lábad közöttben is szerepelt a lelkem, és nem is emlékszem rá. Azt is meg kéne nézni újra. És lassan már azt is elmondhatom, hogy beszélek vele közös nyelvet. Úgyhogy ha elmegy mellettem az utcán, már nem csak némán folyathatom a nyálam, hanem megvallhatom rajongásomat. :) Nem mintha szokásom lenne. Bár ha jobban belegondolok, már előfordult. Az első talán a Besh o drom frontembere volt, ősrégen, még a Kopaszi-gáton, egy őrült nyáréjszakán. Aztán egyszer két-három éve a Szimpla kiskertben mentünk oda egy faszihoz, hogy a barátja véletlenül nem Ferzan Özpetek -e. :) Nem ő volt. De azért vicces lett volna.
Tavaly meg elmentem a Nagykörúton Alfred Molina mellett, de később senki sem hitte el nekem.
Sergire visszatérve, az is elég felháborító, hogy nincs egy tisztességes rajongói oldala művészi fotókkal, melyeket kitehetnék háttérképnek! Kérem, ezt a hiányosságot sürgősen pótolja valaki! :)

Nagyon felpörögtem mostanában. Ez a hét is úgy tele van, hogy majd talán vasárnap szusszanhatok végre, mert szerencsére most nem kell majd hazamennem, mert a családom sem lesz otthon. De azért vannak terveim a továbbiakra is, nem szeretnék belassítani. Ki jön velem bulizni a Corvin tetőre? És mikor? Juhé, mindjárt itt a tavasz, aztán már csak egy-két hónap, és megnyitnak a kiülős helyek! Nagyon bennem van a tavasz ígérete, úgy érzem magam, mint valami méhecske, aki annyira bezsongott a tavasz illatától, hogy csak repked össze-vissza. Bár ez mintha a mai bejegyzésből is kitűnne; mitha nem lennék annyira összeszedett. :) Mindegy, nekem most nagyon jó így.

Hiányolták a történet lezárását, hát következzék ez: meglepően könnyen túltettem magam a nem jelentkező fiatalemberen, miután eldöntöttem, hogy így lesz. Pedig féltem elengedni a reményt, hogy legalább volt valaki, akire lehetett gondolni. Majd ha legközelebb hasonló cipőben járok, figyelmeztessetek, hogy ez egyáltalán nem fog fájni. A legnagyobb örömmel tértem vissza a "normális" életembe. Nem is nagyon tudok erről többet mondani.

A temetés érdekes volt. Azt a sok baroságot, amit a pap, meg a szónok összebeszélt! Brr. Nekem véletlenül se legyen hivatalos szertartás, nem akarok papot. Szóljon a Tumba Angelique Kidjo-tól, és szórjatok szét valahol. Aztán mindenki rúgjon be, és az emberek idézzenek fel vicces sztorikat, amik közösen estek meg velünk. Ilyen lenne egy ideális temetés. Amúgy meg a legfontosabb, hogy ne terhelje meg anyagilag a szeretteimet. Meg esetleg felolvashat valaki pár Szabó Lőrinc verset, pl a Dzsuang Dszi álmát.

De annyi tanulsága volt ennek a sajnálatos eseménynek, hogy azóta igyekszem aktívabban élni, és megkeresni azokat az embereket, akik fontosak. Már volt is egy ilyen találkozóm pénteken, két volt gimis osztálytársnőmmel, és nagyon remek volt látni őket. Nem is értem, hogy tűntünk el egymás életéből. Már a következő találkozót is megbeszéltük; eljönnek hozzám megnézni a lakomat.
És a másik, akinek nagyon örülök, főiskolás évfolyamtársam, akivel remélem jövő héten össze tudunk futni. Aztán a fiúkkal a gimiből, meg a gyermekvasutas csoporttal, csak az már bonyolultabb, mert nem csak 1-1 emberről van szó.

im memoriam

Ez kurvaszar. Már Bence miatt is kiakadtam, sokat gondolok rá azóta, meg az elszalasztott lehetőségekre. Erre ma kapom a hírt, hogy Kati néni, a volt tesitanárom is elment. Most kicsit küzdök már a sírással. Lehet, hogy aki engem ismer, kiröhög, hogy miért élek meg nehezen egy ilyen veszteséget, hiszen nem vagyok nagy sportember, de Kati néni sokkal több volt nekem egy tesitanárnál. Ő tanított be minket a palotásra, a keringőre, mindig kiabált velünk, hogy milyen béna kétballábas társaság vagyunk. És rá is mennyit gondoltam, hogy milyen jó lenne még összefutni vele! És mostmár soha többet. Most aggódom, hogy ki lesz a következő, ketten ilyen gyorsan egymás után...
Jó lenne, ha eszünkbe jut valaki, rögtön találkoznánk vele. Mennyi ilyen ember van, akit őrizgetek, eszembe jut néha, de aztán a mindennapok rohanása maga alá gyűr, és futok tovább fejetlenül, elefelejtve olyan dolgokat, melyek utólag fontosnak tűnnének.
Gondolkozzunk, álljunk meg, és keressük meg a régi barátokat, itt a bizonyíték, hogy nem biztos, hogy bármikor megtehetjük!

...majd megtudod, hogy egy régi kedves ismerősöd, akivel mindig találkozni vágytál újra, elhagyta világunkat. :( Nyugodj békében, drága Bence!

Az ilyen estéket szeretem; kellemes mozi egy jóbaráttal, aztán mégiscsak úgy döntesz, kár lenne befejezni az estét, adjunk neki még egy esélyt, ezért spontán elmész vele valahova, ahol megismersz kedves embereket, köztük egy festőt, akivel jót beszélgettek, sikerül mértékkel inni is, majd még a metrón is összefutsz egy régi kedves ismerőssel, akit észre sem vennél, de ő magától odajön. És hazafelé sétálva mosolyogni kezdesz, mert rádtör az érzés, hogy milyen szép az élet.

Maradt a düh és az értetlenség, ha eszembe jut. Szerencsére egyre ritkábban. Vannak olyan kérdések, amire az ember sosem fog választ kapni, és ebbe nehéz belenyugodni, de bele kell. El kell engedni, aki el akar menni. Milyen bölcs lettem, mi? :)
Sokat gondolkoztam a holnapi élet iskolája témánkon, el is kezdtem írni a gondolataimat, csak közben meg két filmkritika is ki akart jönni, úgyhogy végül nem írtam meg. Így a gondolataimat a vallásról és az egyházról csak később ismerhetitek meg. A filmkritikát meg majd a honlapra teszem fel, szóval egyelőre nem lesz itt nagy vallás és filmtörténeti kurzus.
Azt hiszem, kitaláltam a tutit, mindenhol anonim leszek egyelőre. A blogon jobban, a honlapon kevésbé lesz titkos a kilétem.
Jó nagy rohanás lesz a hétvége: holnap spanyol, majd rögtön utána élet iskolája, aztán valami kocsmázás, vasárnap meg a nagyszüleim jönnek ebédre. (igen, a befőtt teszi el a nagymamát tipikus esete.) A menü is megvan: sörös-mézes csirkét fognak kapni. Aztán ha beválik, majd a barátoknak is csinálok valamikor.
Lassan megyek moziba. Remélem inkább kellemes csalódás lesz, mint a régen várt Álomnő arculcsapása tegnap. Szeretem Brittany Murphyt. Cuki. Más is észrevette már, hogy mennyire hasonlít mint Holly Hunterre (mindig Helen Huntot akarok írni, pedig őt nem is szeretem annyira). Egyszer még meg is néztem, hogy nem a lánya -e. De nem.
A következőkben meg gyorsan sokat kell majd moziba járni, mert már most le vagyok maradva: még mindig nem láttam a Red road-ot, majd a Vágy és vezeklés a következő, melyet agyondícsérnek minden fórumon, a magyar Kalandorok, Legenda vagyok, Hideg nyomon, Bárányok harapnak :), és akkor kész a január.
És még mindig nem voltam színházban sem.

Na még annyit, hogy a lezárás jegyében belogoltam még egy társkeresőre, a másikért meg még fizettem is; vettem krediteket, és nyitottan, mosolyogva fejlesztem tovább nőiességemet. Majd a társkeresők, vagy a honlap, vagy a blog, vagy az élet csak besodor már nekem valakit hamarjában, akivel egy kicsit jól érezhetem magam, és elvisz az állatkertbe randizni. :D Szép estét, reggelt!

Na, ezt is megértük. Shopgirl blogol. Mert a barátai már kezdik unni a nyavalygását. Azért annyira nem vészes, csak szereti megélni az érzelmeket, még ha azok nem is kellően indokoltak. Így olykor előfordul, hogy csalódottabb, mint ahogy azt a történtek indokolnák. Mert jobban beleéli magát. De nem baj, majd egyszer tán jön valaki, aki hasonlóan szeret lángolni is, fájni is. Mert a fájdalom is jó. Vagyis jó a francot, ha épp fáj. De kell. Mert különben nem érzed, hogy élsz. Akkor meg minek?
Meg a fájdalom mellett annyi minden van. Ha fáj, akkor is tud gyönyörű lenni a világ. Láttátok ma reggel a Holdat? Akkora volt! Bámultam megigézve a troliról munkába menet. És különben is, végre van internetem, itthon, csak az enyém. :) És egy oldal sincs letiltva, mint a munkahelyen, és a társkeresőket is nézegethetem, anélkül, hogy a kollégák szánalmas pillantásokat vetnének rám. Meg kellemes Billie Holiday szól a fülembe. Szóval kerek a világ.
És ha nem lettem volna ma este onlány, akkor biztos nehezebben tudnám elengedni a reményt, mert nem konstatáltam volna, hogy a nem jelentkező pasi akkor sem jelentkezik, ha egyszerre vagyunk onlineok majd' fél óráig. Szóval tényleg szar van a palacsintában. Ez majd csak megadja a végső lökést, hogy ne keressek neki többé mentségeket, hogy vajon miért nem jelentkezik, hiába ígérte meg, hogy fog. Na jó, kicsikartam.
Pedig nagyon jól indult. Részemről kicsit nehezen, de aztán lelkesen, nyitottan ráfordultam a barátkozásra, és nagyon jókat beszélgettünk. Nyitottan, őszintén. Részemről, legalábbis. Tetszett benne, hogy nem nyomul, hogy udvarias, hasonló a gondolkodásunk, hasonlóan imádjuk a filmeket... Aztán már nyitott lettem volna egy találkozásra, bármennyire ráparáztam, hogy ha nincs köztünk kémia, még ezt is elveszítjük, ami már köztünk van, de sajnos történt a környezetében egy olyan tragédia, ami miatt nemhogy találkozni nem tudtunk, de még a kommunikáció is teljesen megszakadt. Nem felejtettem el, sokat gondoltam rá, hagytam neki időt. Aztán egy idő után nem bírtam tovább, beköszöntem, megkérdeztem hogy van, tudtára adtam, hogy én még mindig itt vagyok. Nagyon örült, hogy jelentkeztem, ő is sokat gondolt rám, csak nem akart a maga bajával terhelni. Azt hittem, folytatódhat valami. Végigleveleztünk másfél napot a régi hangnemben, majd elhívtam szilveszterezni a világ végére. Nem válaszolt érdemben. Persze ezen is jól kiakadtam, dühös voltam, annyira, hogy karácsonyi emailjére nem is reagáltam. Majd szilveszterkor küldött egy sms-t. Arra már válaszoltam, de aztán megint semmi kommunikáció. Aztán megint én nem bírtam tovább, egy hétre rá megint én írtam neki, amire megint nyitottan és örömmel reagált, megírta, hogy egyszer elborult az agya, és elindult utánunk a világ végére szilveszterkor, csak lekéste a csatlakozást. Megígérte, hogy többé nem tűnik el. Azóta még egy db emailt kaptam tőle, de minek már? Lehet, hogy közben talált magának valaki mást, és addig akar lebegtetni, amíg ki nem derül, abból lesz -e valami, aztán visszavenne a talonból. Elég praktikus hozzáállás, de oly méltatlan. Persze ugyanilyen alapon ő is gondolhatja rólam ugyanezt, mert az utolsó emailre már én sem válaszoltam. Csak azt mondja meg valaki, miért nézegeti rendszeresen a reglapom a társkeresőn? Reménykedtem, hogy egy dögös friss fényképet ha kiteszek, akkor majd rájön, hogy nem kéne elengednie. De vagy nem elég dögös a fénykép, vagy azt hiszi, azért raktam ki, hogy más pasiknak tessek. Tetszeni is akarok, a kutyafáját, de rá vártam! Hát most el kell engednem, leválok, megyek tovább egyedül az úton. Nem mintha ezt nem élvezném, sőt. Csak vissza kell rendezni a vonalaimat.
Nem mintha lenne időm egy kapcsolatra. :) Spanyoltanulás, szellemi szabadiskola, család, barátok, terápia mellett. De szorítanék időt.
Érdekes felmérés volt múltkor az indexen azt hiszem. Az olvasók szavazhattak, hogy mi a fontos nekik egy nőben. Mindben jeleskedem, bár a nőiségem még nincs tökéletesen megélve, de dolgozom rajta. Na mostmár persze nem találtam meg a cikket, pedig belinkoltam volna. Mindegy.
Nem szeretem a majdot! Ne mondják, hogy majd lesz pasim, majd megtalálom az igazit.... Legalább egy kis ő materializálódhatna már az életemben. Na jó, nem nyavalygok. Befejezem mára. Nulláztam. :)