Site Meter
'Micsoda nő, az van itt rengeteg,
olyan mint ő, viszont egyetlenegy'





"Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!"

2009. február 28., szombat

Jöjjék egy kis beszámoló, amíg fő az ebéd. Mi is volt a héten? Csütörtökön voltunk Torkos csütörtökön. Életemben először. Laci szervezte, a Rose étteremben voltunk, és minden rendben volt. Nem basztak át minket, nem csüngtek a plafonról is emberek (sőt, ott voltunk 6-tól majdnem 9-ig, és végig volt üres asztal, monduk a nemdohányzóban voltunk), kedves volt a kiszolgálás, bár csak 6 főre foglaltunk, de elfért egy beeső haver, és normális volt a kaja. Az már az én bajom, hogy túl nyitott voltam, és szarul választottam, talán az a mákos lazac mégis túlzás volt, de a többieknek még finom is volt a kajájuk. Szóval kifogtuk ezexerint nagy szerencsével azon helyek egyikét, ahol ezt lehetőségnek tekintik, és nem tehernek. Ajánlom. http://www.roserestaurant.hu/
És ittam Budweisert, nem rossz. Utána még egy levezető sörre azért beültünk a Zsé által ajánlott Galériába Mankával, és Rékával, aztán haza. Éjjel meg megint nem tudtam aludni hasgörcsök miatt, talán nem kellett volna ráenni a gyógyulófélben lévő gyomorra, nagyjából a mai napra tűntek el a kis alienek a hasamból. :(

Mostanában asszem nem fogok ki túl jó filmeket, mert nehezemre esik felidézni, miket is láttam. A War, Inc. biztos volt. John Cusack, Marisa Tomei, összeesküvés, magánvállalat által finanszírozott háború, stb. Nem hagyott mély nyomot.
Más tán nem volt.

Népszigetre is mennék tavasszal. Vagy ez már volt? Meg szabadtéri Erik Sumóra.
The Boat That Rocked magyar nyelvű előzetes: http://videa.hu/videok/film-animacio/rockhajo-elozetes-the-boat-that-rocked-W4V5drY8PPPYWtW2
:D:D:D Kár, hogy még júniusig kell várni rá. :(

2009. február 26., csütörtök

Isteni sütit sütöttem tegnap a szottyadt almákból Manka recepje alapján. Kár, hogy még mindig fáj egy kicsit a hasam, így nem kívánom, és a kollégákkal kell feletetnem. De legalább szeretnek. :)

Tavasszal/nyár elején mindenképp szeretnék végre kimenni fröccsözni a Népszigetre is. Meg hátulról felsétálni a Gellérthegyre.

Vajon miért a leggyakoribb keresőszó mostanában a "shopgirlmeans, vágy és vezeklés"? Így együtt? Ki volt az harmincszor, mondja meg!

2009. február 25., szerda

Nna, eseménydús napok állnak mögöttem. Bár relatív, mert tegnap egy gyomorrontással egész nap feküdtem, de túléltem.
Pénteken Zsuzsival találkoztunk munka után a Sherlockban, majd csatlakoztunk a többi exkollégához a Blue Tomatóban, söröztünk, dumáltunk, jó volt.
Vasárnap idegenvezetők világnapja Kiével, nagyon büszkék voltunk magunkra, mert sikerült időben felkelnünk, és három túrát végigcsináltunk, pedig szétfagytunk párszor. A városligeti sétán sajnos eléggé érthetetlen vezetőt fogtunk ki, mert halkan beszélt, és iszonyúan hadart, de aztán felültünk egy buszos túrára, ami igen kimerítő volt, és nagyszerű élmény, a végén pedig egy cuki bácsika vezetett minket körbe a Vörösmarty tér környékén, nagyszerű urban legendekkel szórakoztatva a hallgatókat. Fotók hamarosan. Utána haza, korán lefekvés, majd éjjel oscar. Jó volt, mert magamtól felébredtem időben, így egész jól bírtam.

Na akkor Oscar: Tök jó volt, nagyon élveztem. Meglepően jó volt Hugh Jackman, bár elég kevésszer tűnt fel. A nyitószáma csúcs volt.
http://www.youtube.com/watch?v=IPgAQ_SW_Wk
Tetszett az a megoldás, hogy a szinészi díjakat a kategóriák korábbi díjazottjai ötösben adták át, mind méltatva egy-egy jelöltet néhány mondatban. Nagyon nem tetszett, ahogy a betétdal jelölteket így összeeresztették, a korábbiakban a show folyamán külön előadták a számokat, most a hármat összefűzve, egyszerre, amiből egy nagy katyvasz lett.
Nagyon jó volt James Franco és Seth Rogen (az hogy lefogyott, durva!) rövidfilmje, azon konrétan szétröhögtem az agyam. (nagyon gáz minőség, de azért átjön:
http://www.dailymotion.com/video/x8gxnb_apatowoscarsshortlowq_creation)

A tippjeim javarészt bejöttek a főbb kategóriákban, hiszitek, vagy nem, mert ugye elmaradtam a hivatalos tipphirdetéssel, mindenesetre a legjobb film, rendező, férfi-női főszereplő, férfi mellékszereplő kategóriát eltaláltam, a női mellékszereplőt nem, mert ott még mindig reménykedtem Marisa Tomei díjazásában, de végül csak Penelope Cruz nyert... Nem ezért a filmért kellett volna díjat kapnia. Hanem mondjuk a Volverért. Kár.
Eltaláltam még a legjobb adaptált forgatókönyvet, a zenét, a betétdalt, legjobb animációst, stb. A technikai díjakon buktam sokat, mert azt hittem, a Batman fogja elvinni őket, holott csak egyet kapott, a többin a Benjamin Button és a Slumdog osztozott.
Nem tetszett, hogy megint csak kb 40 embert mutattak folyamatosan, ahelyett, hogy svenkelt volna a kamera. Értem én, hogy Brangelina most a legizgibb/legszebb/legnagyobb sztár, de nem lehetne, hogy nem őket mutassák 80%-ban?
Nagyon örültem Kate Winslet díjának (ő is), a legviccesebb része az volt, mikor a szüleinek köszönte éppen, mikor megszólalt, hogy "Apa, fütyülj, hogy hol vagy, mert nem tudom, merre keresselek", mikor a páholyokból föl is hangzott a fütty, egy cuki kalapos bácsi. :)
http://www.youtube.com/watch?v=8Up3hL0UofY

Leggázabb ruha Sarah Jessica Parker, nagyon gázul fesettek benne a mellei, brr, meg Goldie Hawn ruhája, hasonló problémáim voltak a dekoltázs környékének látványával. A fotók reggel óta eltűntek, szóval most durrant el az agyam, akit érdekel, keresgéljen.

Legrémisztőbben Sophia Loren festett. Bezzeg Queen Latifah milyen remekül!
Kevin Kline pedig ilyesztően megöregedett. :(

Jajj, és a végén, mikor a Slumdog nyolcadik díjaként a legjobb filmet is megkapta, és kivonult az egész stáb a kis indiai lurkókkal egyetemben, na akkor sírtam.
http://www.youtube.com/watch?v=CnlOqlG6Icc

Ja, és Robert Downey Jr.-nak elbűvölő a felesége. :(



Sok újítás volt az idei díjkiosztóban, de tetszik nekem ez a paradigmaváltás, ha tartják majd a továbbiakban is. A magyar műsorvezetőktől pedig még mindig sikítófrászt kapot, annyira inkompetensek és ostobák.

A hosszú hétvégén mindemellet még jópár film megtekintésére is lehetőségem nyílt: War Inc., Rescue Dawn, Hellboy II., Tropic Thunder, Duchess, 2 rész Californication, 1 rész Office, Farkangyal (lol), Purple Violets, Reader.

Na nem vagyok elragadtatva a Readertől. :( Mások élete sokkal jobb. (Na, és nem csak én gondolom így:
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2009/02/25/gyorshirek_jon_a_sikoly_4_es_a_maci_laci_3d/). Meg többnyire a többitől sem.

Azt tudtátok, hogy ugyanaz a faszi játsza Abe Sapient, mint a Faun labirintusában a faunt, meg a gyerekevő szörnyet (Doug Jones)?

Hétfőn jó korán felébredtem, ahhoz képest, hogy hatkor feküdtem le, így rávettem magam, és kitakarítottam meg átrendeztem a lakást, majd este Queenben voltunk Kiével, Rékával, Pannival, Mátéval.

A nap vicce akkor is az, hogy Michael Madsen nálunk forgat Koltai Róbert filmjében!
http://www.origo.hu/filmklub/20090224-hol-a-feneben-vannak-a-nok-magic-boys-michael.html

2009. február 23., hétfő

Oscar összefoglalót kéne írni, de lusta vagyok. Majd. Előszóban annyit, hogy nagyon tetszett, és nagyon elégedett vagyok. A Slumdog tarolt, és végre Kate Winslet is Oscart kapott, ahogy Ricky Gervais jósolta neki a Futottak mégben, csak egy holokausztos film kellett ehhez. :)
Mindjárt kezdődik! :)

2009. február 18., szerda

Ja, és Luj, most lehet, hogy túlspilázom, de bazmeg télleg oda jutottunk, hogy az Edittel üzensz, hogy hiányzom, ahelyett, hogy fölhívnál, hogy mikor találkozunk??!
Szétrobbanok a közlésvágytól! :)

Helyes, morcos trolis pasi átszokott a metróra. :(

A nagy Jane Austen lázból egyelőre annyit tudtam így hirtelen realizálni, hogy megszereztem az Értelem és érzelmet, és tegnap jól megnéztem. Nagyon élveztem. Korábban biztos nem láttam egyben. (Kicsi buta leányként nem szerettem Kate Winsletet, Hugh Grant-et, Alan Rickmant...). Nagyon jó látni benne az angol színjátszás színét-javát, és vicces egybeesések is felfedezhetők, pl az Igazából szerelemmel (továbbiaban ISZ). Pl. Alan Rickman ott férje Emma Thomsonnak, itt csak sógorságba keverdnek, és Emma Thomson ISZ-beli testvérének lesz felesége. :) Tudom, hogy semmi értelme az ilyen eszmefuttatásoknak, de nagyon élvezem.
Utálom, hogy Hugh Grantnek mindig Stohlbuci a magyar hangja, de be kell látnom, tökéletes, azt viszont nagyon sajnáltam, hogy Alan Rickmannek ezúttal nem Helyei László volt.

Meglepve fedztem fel benne Hugh Laurie-t is (a későbbi Dr. House :), nagyon tetszett benne. Érdekességképp: a forgatókönyvet maga Emma Thomson írta, és oscart kapott érte, a rendező a tajvani Ang Lee, aki később a Brokeback Mountaint is rendezte, a zeneszerző pedig az a Patrick Doyle, aki a Sok hűhóhoz is remek zenét csinált.
És Alan Rickman annyira, annyira, annyira... szívdöglesztő.

És ú basszus, és most látom csak, honnan volt olyan ismerős Imogen Stubbs! Ő volt a főszereplő a rajongott Vízkeresztben, most nagyon szégyellem magam, hogy erre nem jöttem rá magamtól.

Na már olvasom is, és már a tizedik oldalon rá kell jönnöm, hogy több a közös, mint gondoltam. :)

"Sosem lennék boldog olyan emberrel akinek az ízlése nem egyezik pontról pontra az enyémmel. Érezze át minden érzésemet; mindkettőnket ugyanaz a könyv, ugyanaz a zene bájoljon el."

Erős túlzással ki tudnék jelenteni én is hasonlót. :)

Mert ami alap, hogy a zenei világ közös legyen, vagy legalábbis metszéspontjai legyenek. Sosem tudnék olyan férfival lenni, aki slágert, vagy juventust hallgat. Sosem tudnék olyan pasival lenni, aki nem olvas. Sosem tudnék olyan pasival lenni, aki nem szereti a filmeket. Nyilvánvaló, hogy nem várok el hasonlóan nagy tájékozottságot, de legalább a nyitottság, az érdeklődés meglegyen.

Ma este Mulatság a Bárkán Lacival, majd egy sör Rékával, Pannival és Mátéval.

Mulatság! Mily régóta vágyom megnézni e darabot!Persze igazán autentikus a pulai Bárka kikötőben lett volna, de ez több éven át nem jött össze, így mikor Laci felvetette az ötletet, hogy menjünk el megnézni, lelkesen helyeseltem. Előrebocsátom, egy icipicit többet vártam tőle, de ez csak a túlzott elvárásoknak köszönhető, és ettől függetlenül is szétkacagtam rajta az agyam. (Tegyük hozzá, ez a két marha (Mucsi & Scherer) bármit csinálhatna, így tennék.)
De hogy a konkrét élményről beszéljek, Mucsi mozgáskultúrája egyszerűen utánozhatatlan, és ezen a magyar parlagon senki sem tudja így mondani, hogy "Álljál le!", meg hogy "Hagyjál már!". Senki.
Scherernek minden rezdülését imádom. Szcs.
Szikszai Rémuszt meg hazavinném, megtartanám. LAFS. Micsoda férfi, kérem, micsoda férfi!

2009. február 17., kedd

Ophélie, rest in peace. :(

2009. február 16., hétfő

Jajj, de rég vágytam már egy ilyen hétvégére, ami csak az enyém, alvással, olvasással, filmekkel, főzőcskézéssel. Hát, megadtam a módját.
Volt 4 rész új Office, 2 rész a United states of Tarából (jó, de pontosítanom kell, nem skizo, hanem többszörös személyiség, a remek Toni Colett-tel a főszerepben, a férje pedig a mindig szívdöglesztő John Corbett), volt Atonement, de azt már írtam, volt Narnia 1-2.

Nna. Az elsőt annak idején olvastam, aztán a többi elmaradt. Tetszettek a filmek. Sok összecsengés van a Gyűrűk urával többek között, de ettől függetlenül élvezhető, meg ezt inkább megmutatnám a gyerekemnek, mert kevésbé szörnyű. Nagyon édes benne James McAvoy, mint Tumnus, a faun (ő az egyik hétvégi szívemcsücse). Nagyon jó régen szeretett színészeket gonosz szerepekben látni, ott volt elsősorban Tilda Swinton, mint a fehér boszorkány, majd a második részben (nem is értem, hogy kerültek oda) a mindig elbűvölő Sergio Castellitto a velejéig gonosz és végtelenül becstelen Miraz király szerepében, hű csatlósa, Glozelle tábornok szerepében pedig a Szaturnusz gyűrűjében kiszúrt és megszeretett Pierfrancesco Favino (lol!). Puszi a castingosnak. Helyes fiú ez a Ben Barns is (már a Csillagporban láthattuk a fiatal Dunstanként), és remek volt Warwick Davisnek a fejét is látni végre (a Galaxis utikalauzban nem látszott ki Marvin jelmeze alól). És gyönyörű az az oroszlán. Meg cukik az egerek. (Tényleg nem értem, a második rész tele van olasz meg spanyol színészekkel, hogy kerültek azok oda?)

Aztán volt még
Miss Pettigrew Lives for a Day, könnyednek látszani akaró kis film, ami többet markol, mint gondolnánk. Remek a szereposztása, a színészek lubickolnak a szerepükben, a címszerepben a mindig remek Frances McDormand, mellette a babaszerű Amy Adams (utólag értettem meg, hogy a Bűbáj főszerepére keresve sem találhattak volna jobbat), a férfiak pedig három szcs.; Ciarán Hinds, Lee Pace, és a soha sármosabb Mark Strong.

Vicces, milyen tematikus lett a hétvége, az összes film, amit láttam, a háború előtti Angliában játszódik, bombázások, kitelepítések, stb. Tervezni sem lehettt volna jobban.

Most találkoztam egy oktatáson egy Claire Forlani hasonmással. :)

2009. február 14., szombat

Gegnek, ötletnek hatalmas a The Man from Earth, de filmnek borzasztó középszerű, a színészi játékot meg túlzás is annak nevezni.
Kiolvasva a Vágy és vezeklést, majd újranézve a filmet, revidiálnom kell tavaly februári véleményemet. Hadd emeljem meg kalapom, mert ez a legtökéletesebb irodalmi adaptáció, amit valaha láttam. Amennyire elmentem mellette egy éve, most annyira megérintett/megrázott. Egyszerűen tökéletes. A regény is, a film is.

És legyen, nem küzdök tovább ellene, Keira Knightley is.
Van abban valami végtelenül vicces, amikor ötvenes rezgő hasú rokkerek bőrnadrágban éneklik, hogy "Ha sírsz, az esőbe' tedd, nem látják a könnyeidet!". Szasza meg Ganxsta még szexi, de ezek a bácsikák... lol. De azért remek este volt, Rékával bealapoztunk a Bródyban, majd lementünk a névtelen együttes koncertjére a Zappába, ahova régi haverünk Tébé beugrott dobolni, végül Kie is csatlakozott.

2009. február 13., péntek

Nna, végre péntek. Kemény volt ez hét, ennek ellenére ma reggel is vigyorogva indultam bele a világba. Bár már a reggel úgy indult, hogy felvarrtam a gombot a blúzra, majd mikor indulás előtt két perccel vettem föl, akkor vettem észre, hogy 2 gomb hiányzott. Na, már felment a pumpa, de nem baj, keressünk másikat, induljunk el, mosoly, stb. A villamos sem akart jönni percekig, majd mikor megjött, marhavagonhoz hasonlított, a munkahelyre beérve fél óra sem telt el, már lüktettek a nyaki verőereim, és igen gyilkos kedvem kerekedett.

Igen elmaradtam, próbáljuk pótolni visszafelé. Tegnap megnéztem a Tótumfaktum című filmet. Színtiszta időpazarlás volt, semmiről nem szól, filozofálgató fílingfilm akarna lenni, de még ez sem sikerül. Ez az a film, amit még Marisa Tomeiért sem érdemes megnézni, semmit nem ad hozzá az életművéhez ez a karakter, Lily Taylor mindig is idegesített, Matt Dillon meg kurvakevés, hogy elvigyen egy ilyen filmet a hátán, rossz nézni a szenvelgésüket, ne is pazaroljunk rá több szót. Bár egy olyan kérdést azért felvethet a dolog, hogy bátorság vagy gyávaság -e így élni. (Szerintem gyávaság.)

Szerda este, bár az előző estét sem otthon töltöttem, annyira vágytam normális emberekre és impulzusokra, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és találkoztunk Kiével a Hintalóban, majd csatlakozott Panni és Máté is, remek este volt, lelazultam. Kedd este Zsé hívott fel, hogy találkozzunk, így a Cézárban kötöttünk ki Pannival és Mátéval. Jót nosztalgiáztunk Zsével. Hétvégén takarítgatás volt, szombaton konkrétan jól beállt a derekam, kétséges volt bizonyos pillanatokban, hogy el tudok -e majd indulni, de végül másnapra nyomtalanul elmúlt. Tehát délután csoport kisÁval, utána Tücsök Pannival, majd Mátéval.

Filmek

Rocknrolla. Csalódás. Egyszer nem röhögtem föl. Annyira halvány ismétlése ez a klasszikus Guy Ritchie-knek, akárha más csinálta volna. :( Kár érte. Gerard Butler idegesítő benne, elfelejthetné már ezt az akcentust. A történet zavaros, egy csomószor nem értettem, ki mit akar, vagy miért nem tudja, amit tudnia kéne, áhh... A végén már követni se próbáltam. Mindenki erőlködve próbált benne lazának és menőnek tűnni. A szexjelenet nagyon tetszett, amilyen sterilen megoldották, az egy nagy ötlet szerintem.

Térjünk ki egy kicsit akkor Mark Strongra, avagy Marco Giuseppe Salussoliára. Az úriembert először minden bizonnyal a Napfény ízében láttam, Sors Istvánt játszotta, újra kell néznem, mert nagyon meglepődtem, mikor felfedeztem az imdb-n, hogy már ebben is szerepelt, ott még nem szúrtam ki. Ahogy nem figyeltem fel rá igazán a Sziriánában és a Napfényben sem. Először a Stardustban dobogtatta meg a szívem Septimus hercegként. :) És a Rocknrollában is szerepel, abban a kicsi szerepében is feltűnik, kitűnik. Mostmár vadászni fogok a csávóra, a következő a Miss Pettigrew Lives for a Day lesz (abban ráadásul
Lee Pace és Ciarán Hinds is van.) Klasszikus nagy filmsztárokra emlékeztet ez a pasas, és iszonyúan férfias.

Stardustról már írtam, de most kifejteném bővebben. Egyszer már láttam, moziban, egy ideje meg a polcon csücsül, de mostanában annyi film ömlik hozzám, hogy ritkán engedem meg magamnak az ismétlést. Most kivételesen megengedtem (mert Rocknrollában megint felfedeztem Markot, és tovább akartam benne gyönyörködni :). Nagyon szeretem ezt a filmet. Szeretem Charlie Cox-ot a főszerepben. Szeretem, ahogy LÁTSZIK rajta a fejlődés, amin keresztülmegy. Ahogy béna kis lúzerből (boltosfiúból) férfivé és herceggé válik. Szeretném sokat látni ezt a fiút jobbnál jobb szerepekben. Imádom benne De Nirót, ahogy tobzódik a szerepében. Csodás benne Michelle Pfeiffer, az a fajta önirónia és bevállalás csodálatra méltó, ami kellhetett ahhoz, hogy elvállalja az a szerepet. (A gonosz boszorka szerepében szarrásminkelve meglepően emlékeztetett néha a rikácsoló Diane Keatonra, bájdövéj...) Sienna Millert hasonló döntés miatt tudom tisztelni (magam is meglepve egyre jobban kedvelem ezt a lányt). Van Ricky Gervais :D, már az első megnézésekor konstatáltam ezt, csak akkor még annyira nem ismertem az ő életművét, több rész Office-szal és Futattak méggel a hátam mögött sokkal viccesebb az ő felbukkanása. Láthatjuk még Rupert Everett-et, Peter O'Toole-t, Benjamin Button apukáját, Jason Flemyng-et... Claire Danes viszont nekem bizonyos jelenetekben kicsit kevés... Mindenesetre ez egy csodálatos, gyönyörű mese, ami beszippant, és napokig nem ereszt. :)

Megvolt a napokban a Blindness/Vakság is. Erre megint csak azt tudom mondani, hogy sajnossss. Egy kibaszottul zseniális apokaliptikus/posztapokaliptikus regényből csináltak egy halálosan középszerű filmet. Korrekt iparosmunka, de semmi több. Nem értem, miért kell a középszerű Mark Ruffalóra bízni egy ilyen főszerepet, valahogy Julianne Moore is furán kevés benne, vagy csak unalmas 2 órán keresztül minden jelenetben őt bámulni,
Gael García Bernal botrányosan szar benne, kevés ő még ahhoz, hogy gonosz karatkert játszon, vagy a szerep volt szar, mert egysikúan csak gonosz? Vagy mindkettő. Ami kifejezetten felháborító, hogy vártam, hogy majd viszontlátom benne Michael Mahonen-t (Gus Pike, ugye), erre nem látszik az arca, mert katonát játszik, akin gázmaaszk van! Skandallum!

Volt még Into the Wild/Út a vadonba, régóta érik, csak riasztott több, mint 2 órás hossza. De most ez itt kurvára indokolt. És kár, hogy nem moziban néztem, mert képileg is gyönyörű a film. És mennyire jó ez az
Emile Hirsch gyerek (85-ös, fákk)! Sosem láttam még semmiben, de mostantól vadászni fogom. És ott van a nagyok sorában, akik testüket is áldozzák a filmművészet oltárán, ő is ledobott a film kedvéért egy 15-20 kilót, rémisztő. (Bár persze még mindig nem éri utol Mr. Bale-t a Gépészben, brrr.)
Valahol irigylésreméltó, ahogy valaki feladja az életét, a biztonságát, és elindul, hogy megvalósítsa az álmait, majd a természetben éljen. Most mindenképpen mihamarabb elolvasom a Krakauer könyvet, amiből a film készült, mert megfogott a mondanivalója.

Olvasni pedig a Vágy és vezeklést olvasom. És el vagyok tőle ragadtatva. A filmet kb 1 éve láttam, és nem tetszet különösebben, mert túl vontatottnak tűnt, de most mindenképpen meg lesz nézve újra, miután kiolvastam a könyvet. Mert a könyv meg iszonyúan megérint, egy csomó dolog, viszony, amit nem értettem a filmben, világossá vált. Gyönyörű a lélekábrázolása, gyönyörű, ahogy levezeti a sorsszerűségét az eseményeknek, hogy milyen nüanszokon múlt, merre fut tovább a szereplők élete. Odabasz. Már a filmben is megérintett a sorsok tragikuma, de most maga alá is teper.

És a mondat amit már idéztem, meg a következő, amitől beszarok.

"-Mi újság a bankban?
-Unalmas és rettentő kellemes. Az estéknek és a hétvégéknek élünk." lol

Ma reggel láttam, hogy jön Marylin Manson a voltra. Azt nagyon szeretném.
Meg szeretnék sokat olvasni. Jane Austent, Ian McEwant, Neil Gaimant, Tolsztojt, Krakauert, Christopher Moore-t, meg a Semmit és mindent.
Meg hogy most egy darabig senki ne basztasson a hülyeségével.
Meg hogy valakivel kávézhassak tavasszal abban a bájos kávézóban, amit a napokban találtam.
Istenem, péntek!

2009. február 11., szerda

Mickey Rourke azért kibaszott nagy arc. And the Oscar goes to... http://www.youtube.com/watch?v=ecQ-8HtyVaw
Próbálom túlélni a hetet. Rég töltöttem ennyi időt valahol fölöslegesen és kötelezően.

Vicces az, amikor órákon keresztül szemezik veled egy srác, mjad távozóban a füled hallatára közli, hogy ő most rohan a csajához. Vannak emberek, akikkel nem akarok közelebbi kapcsolatba kerülni.

2009. február 10., kedd

"Az átmelegedett kőről felszálló illat olyan volt, mint egy baráti ölelés."
Istenem, mikor leszek én képes leírni ilyen mondatokat?!

2009. február 9., hétfő

El is feledtem, hogy ennyire csodálatos film a Stardust. Meg hogy micsoda férfi benne Mark Strong. :D

Update: most látom csak, hogy félig olasz. Ez mindent megmagyaráz. :D

2009. február 7., szombat

Kie, Panni, Réka, Endi! Nagyon szeretlek Titeket.

2009. február 6., péntek

Annyira jó NagyÁnál, mindig úgy kitisztulnak, kisimulnak a dolgok. Most is tök el vagyok gondolkozva, majdnem varázsolva, (meg ehhez hullafáradt vagyok), de nem sérthetem meg Endit azzal, hogy nem megyek el a lakásavatójára. Szóval iszom egy kávét, lezuhanyzom, aztán nyomás. De hogy mindig akkor van buli, mikor punnyadni lenne kedvem, és mikor senki nem ér rá, akkor mennék a leginkább bulizni, az azért vicces. :D

2009. február 5., csütörtök

Na tegnap hüppögve csak röviden nyilatkoztam Benjamin Button különös életéről, most egy kicsit bővebben is szeretnék. Alapvetően nem értem a (hollywood-i) filmkészítőknél azt a tendenciát, hogy mostanában nem készítenek két óránál rövidebb filmeket. Már akciófilmet, vígjátékot se nagyon, de főleg az ilyenfajta mesék a legtöbbször már a három órához állnak közelebb. Mondjuk ennek a filmnek alapvetően nem ártott, ez egy lassan hömpölygő mese. Az a furcsa, hogy még emellett is mennyire elnagyolt bizonyos pontokon (nem kevésszer). Egy csomó történetszál nincs kifejtve, súlytalan és lezáratlan marad. Miért tetszett mégis? A szerelmi szál tetszett igazán a két főszereplő között, annak minden tragikumával, vagy épp azért. Cate Blanchett tán sose volt még ilyen szép. Hihetetlen, hogy maszkokkal meg cgi trükkökkel miket tudnak létrehozni, -20 és +60 év között mozog a valós korukhoz képest a főszereplők kora. Bámulatos látvány. Az meg, hogy hova jutottam ahhoz képes, hogy régen mennyire nem szerettem Brad Pittet! Mondjuk ez már nagyon régóta nem így van (nem is tudom, hol kezdődött), de mostmár nem tagadom, hogy ő is egy szívemcsücske. Tilda Swinton apró szerepében megint hozza a tőle megszokott színvonalat, azt viszont nem értettem, a keretnek mi értelme volt, melyben az idős Daisyvel tekintünk vissza. Sokat nem adott a filmhez. Mindent összevetve azért ez nem egy olyan nagyon sokszornézős film. Szép, de nem megy elég mélyre. Kár érte, az alapanyag ott volt, a lehetőség ott volt, de a végeredmény nem hagy majd maradandó emléket.

És ne kapjon ezért Brad Pitt Oscart. Kapjon Mickey Rourke, ő már nem nagyon fog, Brad Pitt, meg ha így megy tovább, Redford meg Newman magasságaiba emelkedhet. Szerintem.

Jajj, annyira jó, hogy Annie Leibovitz van:
http://www.vanityfair.com/culture/features/2009/03/actors-directors-portfolio200903?slide=1#globalNav

Filmek, amiket a közeljövőben várok: Spirit, The Visitor, Te, aki élsz, Kilencedik mennyország, Kétely, The Reader, Nem kellesz eléggé, Watchmen, Spancserek, Entre les murs, Blindness.


Kedden Mankánál boroztunk, ma este Hintaló volt Pannival, Kiével, Mátéval, Rékával, Endivel és a pasijával. Most megint nagyon szeretem a barátaim, Kiével kurvajót beszélgettünk, Pannival meg Mátéval meg sikerült tisztáznunk a dolgainkat, ami nagyon kellett a lelkemnek.

2009. február 4., szerda

Azért köszönöm, hogy nem lett igazam, és nem rekedt meg Joe Black szintjén, hanem eljutott Benjamin Buttonig. (holnap reggel megint hogy fogok kinézni ilyen kisírt szemekkel?)
Fújj, de undi nap volt ez a mai. Még írni sincs kedvem. És még csak szerda.

2009. február 2., hétfő

Filmeket is láttam mostanában, pénteken a Zack and Miri make a pornót, erősen indult, de aztán ellaposodott, többet vártam volna tőle. Bár Kevin Smitht illetően még ez is erős reménykedésre ad okot a borzalmas Shop-Stop II. után. Elizabeth Bankst egyre jobban szeretem, a szerepválasztásait is, nem egy átlagos szőke színésznő, látszik, hogy értelmes, és van humora. Seth Rogent is kedvelem, nagyon jól csinál valamit ez a fiú, mert sorra a legcsinosabb színésznőkkel játszik főszerepet, pedig nem egy tipikus jópasi, sőt. (Most persze nem a saját ízlésemről beszélek, mert annak kifejezetten fekszik ez a típus.) (Bazz, most látom, fiatalabb nálam, na ez a vég.) Jason Mewes-t is jó volt újra látni, főleg a korábbiakhoz képest kicsit árnyaltabb szerepben. :D

Most meg megnéztem a Férjhez mész, mert azt mondtam című borzalmat (lüktet az egész fejem a kezdődő influenzától, nem lettem volnas képes komolyabb alkotás befogadására). Komolyan, ilyen anyám lenne, mint Diane Keaton ebben, pofánbasznám. Ez a nő Woody Alannél kezdett, elvesztette az összes önbecsülését és józan eszét? Viszont Gabriel Macht-ért érdemes volt megnézni, az a csibészes mosoly, hej! Cukipofa.

Na megyek is aludni, remélem, holnapra kiizzadom, francnak van kedve betegnek lenni.

2009. február 1., vasárnap

Van polcom, szépen felsorakoztak rá a dvd-k. A legkisebb húgom tegnap kezdte a gyermekvasutas tanfolyamot (sokadik a családban, gyerekkorom legszebb évei voltak), mi meg addig kirándultunk anyával meg apával, fel a Hárshegyre, majd a János-hegyre, majd lelibegőztünk, igen remek volt. Azt vettem észre, hogy tüdővel is sokkal jobban bírom, mint pár éve (tekintve, hogy kevesebb, mint feleannyit dohányzom, nem csoda), és izomlázam sincs, szóval remek. Az időnk is nagyon jó volt, bár a látási viszonyok nem voltak tökéletesek.
http://urbanista.blog.hu/2009/01/31/3_1_mesefilmingatlan#more913990