shopgirlmeans

Nagyon remekül telt a hosszú hétvége, bár péntek estére már elég beteg voltam, de aztán jól kialudtam magam, és szombat estére már egész jól voltam. Vasárnap hatalmas nagytakarítást csaptam, a könyveimet kimentettem méltatlan helyzetükből, kiporoltam őket, leszedtem a pókhálót, fürdőt takarítóttam, kanapét porszívóztam, ágyat húztam, port töröltem, mostam, répatortát sütöttem, tojást festettem, meg mintát a csempére. Szóval borrrrzasztó produktív voltam. Meg boldog, meg büszke. Aztán este a Finitót néztük az Örkényben Panni és Kie családjával. NagyÁval a múltkor megbeszéltük, hogy van, amiről nem érdemes kritikát írni. Na erről nem is fogok, mindenki vonja le ebből a megfelelő következtetést. Utána beültünk a Duplába, ahol én még sosem voltam, és nagyon tetszett, a lányok egyik barátjával, meg az ő egyik barátnőjével, és nagyon jót beszélgettünk velük. Elbűvölő az a lány.

Pont mikor megérkeztünk, felhívtak anyámék, hogy hazavinnének, de nemet mondtam, mert végre egyszer nem kellett sietnem haza, mert másnap munka, vagy iskola, vagy bármi, és ki akartam élvezni az estét. Aztán mikor hazaindultam, és ömlött az eső, akkor azért kezdtem döntésemet egy kicsit megbánni. De az út első 20 perce még vicces is volt, nagyon érdekes zenék mentek a rádióban, és mivel már három sert megittam, a valóságérzékelésem már tompult kicsit, és azt éreztem, ahogy figyeltem a víz és a fény játékát, hogy nekem most milyen furcsa spirituális élményben van részem. :) És még élveztem is. De kb. az első 20 perc után, mikor még mindig nagyon messze voltam otthonról, és már combig vizes voltam, a cipőmben meg több víz volt, mint körülötte, akkor kezdtem nagyon utálni ezt a túrát, és számolni a perceket, mikor érek már haza. Végül persze ez is megtörtént, és otthon meg nagyon meglepődtem, mert valaki járt a lakásomban! Tele volt sütivel az asztal, meg tojáslikőrrel, átültetve a virág... Anyámék betörtek, mikor én nemet mondtam, és elvégezték, amiért jöttek. Nagyon jól esett, főleg, hogy anyu azért nem híres az ilyen önzetlenségéről. És mivel teljesen át voltam fagyva, úgy döntöttem, prevencióképp rábukom a tojáslikőrre. Úgyhogy hajnal egykor bugyiban táncolgattam a konyhámban, és nagyon jól éreztem magam.

Hétfőn megint felébredtem az én értelmezésem szerint borzasztó korán (újabban annyira rááll a szervezetem 6 nap alatt a koránkelésre, hogy a hetediken sem hajlandó délig aludni, amit kicsit sajnálok), és jobb ötletem nem lévén nekifogtam megnézni a frissen beszerzett Tündér Lala dvd-met. Tündéri volt. A film 81-ben készült, és egy etűd, ahogy mi mondanánk. Csodálatos és szórakoztató.

Utána reggeli, aztán nekifogtam az új kanapén Müller Péternek, illetve közben még kitaláltam, hogy nem a Pánikra megyek, hanem a Hallam Foe-ra, fel is hívtam a Festő urat, hogy akkor jön -e, mire közölte, hogy mégsem, mert este vacsorát ad, amire viszont szívesen lát minket. Szóval már jól elterveztem a délutánt, pont kiszámoltam, mennyi időm van még olvasgatni, mielőtt el kéne indulnom a moziba, mikor felhívott a kedves családom, hogy megyek -e velük sétálni a Nemzetihez. Egy kisebb sóhajjal lemondtam Hallam Foe-ról, és közöltem, hogy megyek. Összekaptam magam, majd elindultam, és persze az egyes villamos megállójában jöttem rá, hogy a mobil persze otthon maradt. Kis sóhajjal ezt is konstatáltam, és mentem tovább, bízva abban, hogy csak megtaláljuk egymást. Így is lett. Jót sétáltunk, beszélgettünk. Még sosem sétáltam arrafelé, és meglepően tetszett. (Egyszer ugyan voltam már a MüPában, de este, télen, szóval nem láttam semmit.) És mikor bementünk a Zikkuratba, örömmel vettem észre, hogy ott bizony ingyen megtekinthetők a Pestiesti jelmezei (szolgálati közlemény: május 18-ig!). Nagyon jól el lett képzelve az a park, a labirintussal, a szobrokkal, a hajóval. Nekem egyedül a Nemzeti épülete nem tetszik annyira, de még azzal is meg lehet barátkozni. Hazadobtuk nagymamát, aztán becéloztuk a másik nagyszülőket, ahol ettünk, ittunk, majd elbúcsúztunk, és mentem találkozni Kievel a kökire (még jó, hogy tudom a barátnőim számát fejből), és mentünk találkozni a Grinzingibe, ahol jó beszélgetéssel, és jó szürkebarátokkal töltöttük az estét.

Kedd este megnéztük a Szerelem a kolera idejént. Na megint nem írok kritikát. Csak annyit, hogy egy általam elképzelt ideális világban ezt a filmet hogyan csinálják meg: elsősorban spanyolul, kicsit több szívvel-lélekkel, hogy tartalom is legyen benne, ne csak szépség. Utána már csak hazavánszorogni és ágyba bújni volt erőm.

Szerda este megint vasalni voltam, és megint kaptam 20 % fizetésemelést. De jó lenne, ha nem csak a havi 8 órás munkahelyemen történne ilyesmi. :) Azon is gondolkoztam, hogy takarítónőként lehet, hogy sokkal jobban érezném magam, mert annak ott legalább igazán érzi az ember, hogy hasznos, és kézzelfogható a munkája eredménye. Bár azért az internet hiányozna. Na mindegy, ha egyszer minden kötél szakad, majd elmegyek takinéninek.

Az a jó mostanában, hogy érzem magamban a változást. Kevésbé szorongó vagyok, többet mosolygok, kevesebbet dühöngök, erősebb vagyok, nem agyalok szét mindent, olyan kérdések, amik még néhány hónapja is megrengették a világomat, mintha teljesen a helyükre kezdenének kerülni, miközben talán többet foglalkozom fontosabb dolgokkal. Nem gyártok szituációkra 20 különböző forgatókönyvget, hanem bízom magamban, és a jó sorsomban. Nem aggódom előre a problémákon, hanem megvárom, míg szembejönnek, és akkor próbálok velük kezdeni valamit. Szóval remekül vagyok.