Intim terror yeahhhhh: http://www.intimterror.hu/

Sunshine-nak (fel a fejjel!): http://www.youtube.com/watch?v=TMHTfBSVDrc

M. V. Zsófinak, a régi szép idők emlékére (valamikor nosztalgiázhatnánk egyet): http://www.deezer.com/track/3520

Most láttam denevéreket a kertben! :D Imádom, hogy ilyen természetközeli helyen lakom a város közepén. Hát ki nem szarja le a halott bojlert?

Arra az elhatározásra jutottam kedden, hogy úgy fogom magam megóvni a kísértéstől, hogy minden este elmenjek valahova, hogy ha engem nem hív valaki napközben, hogy találkozzam vele, akkor én sem hívok senkit. Nem is hívott senki, szóval sajnos bejött a terv, így kissé csalódottan hazakullogtam munka után.

Viszont szerdán Manka már délelőtt felvetette néhány sör lehetőségét, így munka után lecsüccsentünk a Piccolo sörözőbe a Pozsonyi útra, kibeszéltük a pasikat, a nőket, az életet, szóval remekül voltunk, majd lenézett hozzánk Kie flamenco előtt, aki épp munkalehetőségek között próbált dönteni. Meghallgatta a tanácsainkat, de csak sikerült megerősíteni abban, amit már magától is kitalált. Mindenesetre nagyon drukkolok neki, hogy találjon valami magának valót, ami mellett marad ideje ránk is, meg művtörizni is. Kie elrohant flamencóra, engem meg rávett Manka, hogy menjünk föl hozzá, mert hozott nekem szlovák sereket Kassáról. Úgyhogy felugrottam hozzá, ott folytattuk a sörözést, egy haverja is csatlakozott hozzánk, megnéztük a Dr. House-t, főztünk, röhögtünk, csak így öregesen.

Ma megint itthon el kellett volna menni vasalni, mert gőzöm sincs, mikor szorítok rá időt, de inkább hazajöttem, hogy majd takarítok, meg spanyolházit írok. Na persze. :)

Mai drágakő: http://www.angryalien.com/

Hétfő délután hívott Endi, hogy mit csinálok. Mivel elég kétségbeesettnek tűnt a hangja, mondtam, hogy azt, amit akar, szóval egy óra múlva már a Kávés Katicában ültünk. Szegény eléggé ki volt akadva a családja miatt, de lassan lenyugodott, és mivel senki nem hívott, hogy sos Besh o droM koncertre akarna velem jönni, nem volt akadálya, hogy csatlakozzunk Pannihoz és a bátyjához a Suszterinasba. (Útközben viccesek voltunk, mert zenéket hallgattunk összekarolva az mp3 lejátszómról, mint két tini.) Később csatlakozott hozzánk Kie, és az Új-Zélandról frissen haztért Péter, akit kb. egy éve nem láttam, meg is lepődött, mikor nem szomjasan a nyakába ugrottam, mert nem volt felhőtlen a viszonyunk.
(Meguntam, hogy senki nem tanít meg zenét letölteni, meg senkinek nincsenek olyan zenéi, amikre vágyom, úgyhogy eldurrant az agyam vasárnap, és beregisztráltam egy mp3 vásárlós oldalra, töltöttem rá pénzt, azóta meg tobzódom a jobbnál jobb zenékben, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett az oldal kínálatával, de majd keresek másikat, ha itt elfogy a creditem. De azért határtalan örömmel tud eltölteni egy-egy régóta vágyott szám birtoklása, mint a Nice weather for ducks, néhány Moloko, Thicke, Natasha Bedingfield, Darkness, Feist, Noir Desir, Nina Simone, Sandi Thom, KT Tunstall, Amy Macdonald, Juno filmzene, stb. Most tehát tobzódom a jobbnál jobb zenékben. És érdekes, azt hittem, rokker vagyok (bár igazán táncolni mindig is inkább drum n bass jellegű zenékre szerettem), de egyre jobban bejönnek a jobbfajta elektromos zenék is, mint Roísin Murphy, Oakenfold, még az új Madonna is.)
Úgy elmennék már táncolni, mondjuk egyszer hajnalig a Zp-be, de ki bírja azt pénztárcával? Meg partnerem sincs hozzá. Húgomék is (mert ha minden igaz, kibékültünk), ahelyett hogy bulizni járnának velem, most, hogy ilyen közel laknak, vizsgára tanulnak, hamarosan meg elmennek Görögországba.
Belevetettem magam a közelmúltban a blogok és fórumok világába, találtam is jónéhányat, ami megfogott, meg ugye innen jött az új társaság is, akik nagyon kellettek már. No de elkeserítő tendenciákkal is találkoztam, amin már nem dühöngök, csak elszomorít. Arról már nem is cikkeznék sokáig, hogy mennyire gyorsan felejt mindenki helyesen írni. Rendszeres az igekötő különírása például. Már néha komolyan elgondolkozom, hogy helyesen írom -e, mert annyira általános lett. De igen.
Másrészt viszont elszomorító, hogy mennyire ki vannak hegyezve a rosszra az emberek, ezért szoktam le több blogról is, mert egy idő után nem szórakoztat a fikázás, hanem elkeserít, mert nem kéne a rosszra még jobban felhívni a figyelmet. Mert annyi szép van körülöttünk, inkább arra legyünk kihegyezve (igen, most épp én sem ezt teszem, látom a helyzet paradox voltát :)). Mindenesetre elszomorít és megijeszt a határtalan agresszió, pesszimizmus, düh, ami innen is árad. Azt látom, hogy az emberek még jobban hergelik bele magukat, hogy nekünk szar, és sosem lesz jobb, pedig szerintem egy leheletnyi szemléletváltással már hatalmasat fordulnánk. Úgyhogy ezért is igyekszem hónapok óta nem dühöngeni, blogban sem. Hátha egyre többen leszünk. És mondjátok, hogy barbilány, meg hellokitty, i don't care, mert nem így van, attól még pontosan látom, hogy mi folyik itt, csak nem vagyok hajlandó tudomásul venni, vagy megérintetni tőle. Ez van. A világ szép, az egyik leggyönyörűbb városában lakunk ráadásul, ahol rengeteg kedves ember van, jó helyek (észrevette más is, hogy kb. hússzor annyi a terasz a városban, mint korábban? Minden talpalatnyi helyre székeket pakoltak vendéglátó egységek, i love it.), jön a nyár, sálálá.
Jó lenne idén legalább egyszer eljutni valami tengerhez. Ha lehet, addig, amíg még jó idő van, ne decemberben. Beérném egy hosszú hétvégével Horvátországban, vagy ilyesmi. Többre úgysem telik. De jók lesznek a kertipartik is, egy már le van fixálva Kieékhez júniusra, remélem, realizáljuk is, mert már nagyon kellene. Aztán remélem, Lujzinál is lesz valamikor. Bár az a jó, hogy otthon is úgy érzem, mintha valami üdülőtelepen lennék, hangos madárcsicsergés, a gyerekek játszanak az ablak alatt, és nem hallani a forgalmat, ami egyszerűen hihetetlen, mivel 150 méteren belül a Dózsa meg a Váci.

Sok izgalmas dolog nem történt a héten- akartam kezdeni, de aztán végiggondolva rájöttem, mennyire nem így van. Inkább arról lehet szó, hogy annyira sűrű mostanában az életem, és annyi jó dolog történik velem, hogy a múlt szerda mintha már vagy egy hónapja lett volna. Szerdán NagyÁnál voltam, elvileg csak két óra a hossza, de most ott voltam négy órán keresztül, és rengeteget beszélgettünk. Nem mintha nagy baj lett volna, de azt hiszem ez a beszélgetés adta vissza végleg a magamba vetett hitet. Meg a szerelembe, meg az igazi(k)ba vetett hitet. Hazafelé majdnem elsírtam magam a boldogságtól meg a megkönnyebbüléstől.

Csütörtök délután Kievel, és régi haverunkkal Zolival találkoztam az Egriben. Hamar meg is állapítottuk, hogy Zolival két és fél éve nem láttuk egymást. Aztán ő le is lépett hamar, maradtunk Kie-vel, majd csatlakozott Réka, akit kb 3 hete nem láttunk már, mert a párjánál volt Németországban. Este 10 köröl értem haza, és mivel másnap csak 10-re kellett dolgozni menni, kitaláltam, hogy én még megnézek egy filmet. Épp sírós filmhez lett kedvem, beraktam a Szeress, ha tudsz-ot, de szegény kazettám már élvezhetetlen minőségű (ezúton is követelem ennek a gyöngyszemnek a dvd kiadását Magyarországon!), ezért kicseréltem a Szemközti ablakra, amin annak rendje-módja szerint hatalmasat bőgtem. Másnap szomorúan állapítottam meg, hogy öreg vagyok ehhez, ugyanis a szemeim még este is tök puffadtak voltak. Péntek este új szokásomnak hódoltam; mentem parázslani a szakítósokkal. Persze sikerült fél órával mindenki előtt megérkezni, de nem sajnáltam, ugyanis már borzasztó szükségem volt egy gyógysörre (előző este kicsit sok volt a királyleányka). Aztán elkezdtek befutni az emberek, szokás szerint remekül éreztem magam, ismerkedtem, barátkoztam, míg kétségbeesve észre nem vettem, hogy fél 12 múlt. Na akkor pánikszerű tipli, mert másnap reggel spanyol, amit egy hete ki sem nyitottam természetesen.

Össze is vakartam magam másnap reggel, fél óra késéssel sikerült is megérkeznem, de reményeim ellenére megvártak a dolgozattal. Nem annyira voltam képben.

Óra után egy kávé, nem a Nanában, mert újabban csak négykor nyit szombaton, majd mentem KisÁhoz órára. Közben kicsit aggódtam az este miatt, ugyanis Péterfy Bori koncertre készültünk, de nem lehetett elérni az illetőt, akit megbíztunk a jegyvásárlással. De végül minden megoldódott, az óra remek volt, majdnem 8-ig ott voltunk, csupa olyan infót kaptam, ami még inkább helyrerakott. Óra után leültünk beszélgetni, sörözgetni a Corvin mozihoz, mivel akkor már tudtuk, hogy csak a fél 11-es koncertre megyünk, ahova két számot lekésve végül be is jutottunk, de nem voltam tőle elragadtatva. Egy óra után le akartak menni, szar volt a hangosítás, szarul voltak szerintem összeválogatva a számok, kevés és kevéssé lelkes közönség volt, szóval eléggé úgy éreztem, hogy kidobtam 2 rugót az ablakon. Utána ahelyett, hogy lementünk volna táncolni egy kicsit (épp a Tenkes kapitánya ment a Paso-tól, mikor ott álltunk, szóval nem lehetett túl szar a dj), vagy ittunk volna valahol még egy sört, hülye haverom valahogy rávett, hogy sétáljunk haza a Trafóból a Dózsa György útig, mert az fél óra. Persze tudtam, hogy nem annyi, mert a Hunnia-Dupla környéke 3/4 óra nekem, de mondom, jó, menjünk. Toltunk útközben egy hambit, meg egy fagyit, de sört már nem kaptam. Közben kénytelenek voltunk többször megállapítani, hogy gusztustalan tud lenni ez a város. Sajnos. Mire a Nyugatihoz értünk, már alig álltam a lábamon, de fél kettő körül végre hazaértem, és még egy zuhanyra is sikerült rávenni magam (pedig még mindig rossz a bojlerem, hiába bízok a csodában, hogy meggondolja magát. Kénytelen leszek szerelőt hívni.)

Vasárnap végre majdnem délig aludtam, roboráló rántotta után konstatáltam, hogy Takáts Eszter nem hatkor kezdődik, hanem négykor. Ki is mentünk, de aztán nem maradtunk ott, mivel a színpadot kintről csak hátulról láttuk, 1400 ft-ért meg nem akartunk bemenni. Szóval leültünk Rékával a Gödörbe, aztán át a Szimplába a kedvemért, aztán át a Corvintetőre a többiek kedvéért. Ott csatlakozott hozzánk egy sörre Laci haverom, akivel előző este a koncerten voltunk, majd le is lépett, és később megjött Panni és Endi. Iszogattunk, vadul fényképezgettem (felkerültek a fotók a szokásos helyre a vegyes mappába), beszélgettünk, aztán fél 10 körül leléptem. Elkaptam a Mickey Rourke-os Assisi Szent Ferenc elejét, de aztán rájöttem, hogy nem lesz annyira izgalmas, szóval inkább alvás.

Ma nem tudom mi lesz, ZP-ben lesz Besh o droM, de nem tudom, megyek -e, mert nem tudom, jön -e velem valaki, bár még ketten függőben vannak. De ha nem, az sem baj, jó lesz egy nyugodt este is egyedül. Úgysem tudok már fogalmazni sem, kell megállapítanom az előző mondatot újraolvasva.

Mai gyöngyök:

T.J. Hooker: http://www.youtube.com/watch?v=eISBTBwWKeE :)

Noha: http://www.youtube.com/watch?v=baLaHiBPuR4

És mennyire vicces, most látom csak, hogy Az utolsó tangó Párizsban főszereplője, Maria Schneider volt Bertha Mason a Zefirelli-féle Jane Eyre-ben. Imádom, hogy ilyen kicsi a világ.

Pénteken kimentem tehát Kieékhez egy üveg borocskával, amit annak rendje és módja szerint el is fogyasztottunk, dumálgattunk, röhögcséltünk, ápoltuk Kie unokatesójának, Attilának a lelkét, akivel (kitaláljátok?) most szakított a nője. Aztán felkerekedtem, és lementem topikbuliba, ahol egyre jobban érzem magam, és egyre több emberrel haverkodtam össze. Várom a következőt. Szombaton spanyol, majd úgy volt, hogy találkozunk Karmester úrral, de írt egy sms-t, hogy csak 3 körül ér be, hurrá, addig mit kezdjek. Szerencsére előző nap felvetettem Kienek a találkozást, és mivel épp végzett a munkával ő is, találkoztunk. Mivel a Nana zárva volt nagy meglepetésünkre, a Zappában kötöttünk ki végül a Mikszáth téren. Ahol végre lehetett kapni Sangriát, amire hetek óta vágytam. Sangriáztunk, dumálgattunk, végül megérkezett Karmester úr, és vele folytattuk ezt, meghintve egy kis nosztalgiázással. Aztán elindultunk, mert éhesek lettünk, ettünk gyrost a Blahánál, majd a Fészek kerthelyiségbe ültünk be, ami gyönyörű. (Ellenben drága, és lassú a személyzet.) Végül fél 9 körül elindultunk, és az ajtóban találkoztunk Pannival, a többiek leváltak, mi meg még beültünk egy körre a Caesarba. Na akkor már nem voltam szomjas, röhögtünk hétfőn, hogy sikerült 8 órán keresztül innom. Volt már rosszab/hosszabb is. Aztán haza, és mivel még csak 10 óra volt, gondoltam berakok egy filmet. Az egyetlen 2 óránál rövidebb, nem nagyon nagy agyat igénylő alkotás a Magánürügy volt, amit még nem láttam. (Mentségemre szóljon, hogy az Éhséget próbáltam előbb berakni, de nem indult el.) Csak azért vettem meg ezt a filmet, mert kiváncsi voltam együtt Brittany Murphyre és Holly Hunterre. Hát szégyelljék magukat. Holly Hunter Zongoralecke után hogy vállalhat el ekkora fost? Már elnézést az indulatokért. Meg Kathy Bates (Sült zöld paradicsom meg Tortúra után pl.)? Úgyhogy kidobtam másfél órát az életemből, és mire vége lett, teljesen kijózanodtam, sőt még a világból is kiábrándultam. Másnap végre alhattam volna, ameddig akarok, érzésemre sikerült is volna, ha vmelyik kedves szomszéd nem kezd el valamit flexszel aprítani a kertben. Aztán favágók is jöttek motoros láncfűrésszel, jó benzinszagot csinálva. Most ezt tényleg vasárnap kell? Mindegy, nagyszerű rántottával indíottam a napot (már csak a vasárnapi reggelikért érdemes szerintem felszedni), aztán netezgettem, játszogattam, filóztam, menjek -e moziba, vagy valahova, de végül itthonragadtam, este meg beraktam Az utolsó tangó Párizsbant. Hát jó kis altató, nem mondom. :) Érdekes film. Bár igazából akkor lehetett csak igazán érdekes '72-ben.
Hétfőn moziba készültem, aztán hívott Kie, hogy megyek -e vele Festő úr kiállításmegnyitójára. No, mozi elvetve, munka után rohanás haza, 30 perc alatti rekordelkészülés, és repültem a megnyitóra. Nagyon izgi volt, mert Festő úr nem ért oda, míg ott voltunk, szóval megittunk egy pohár pezsgőt, aztán át Nanába, ahol már várt ránk Panni és András. Röhögtünk, dumáltunk, tervezgettük a nyarat, meg a közös kirándulásokat. Szép az élet.

ilovehimforever: http://www.origo.hu/filmklub/20080430-a-vilag-legmenobb-embere-robert-downey-jr.html

Ezt a jót! http://magyar.film.hu/object.2d03a575-720e-468f-b37f-fc928b5a4874.ivy

Lássuk csak, mi izgalmas történt mostanában. Pénteken a sajnálatos esemény estéjén először Nanába ugrottam be, ahol Andrással beszélgettem órákat, mert a csajok nem értek rá. De nem is baj, igazából nagyon hálás vagyok ezért a frissen alakuló Barátságért. Aztán felugrottam segíteni Panninak filmet forgatni, bár szerintem inkább csak hátráltattam őket, de talán nem bánták.

Szombaton munka után felkaptak anyámék, felmentünk végre a Filozófusok kertjébe (menjetek fel! http://hu.wikipedia.org/wiki/Wagner_N%C3%A1ndor), aztán ki Dunakeszi, próbáltunk shoppingolni, kevesebb sikerrel, egyre fáradtabban, végül haza, és egész este honfoglalóztunk, meg röhögtünk, meg limoncellóval + vilmos-vilmossal próbáltam kiütni magam több sikerrel.

Másnap anyám gondolt egyet, kijelentette, hogy apunak meg nekem is el kell terelnünk a gondolatainkat, irány Szilvásvárad, a kalandpark. Nosza, fel is kerekedtünk, úgy voltam vele, hogy én puhány városi leány biztos nem tudom megcsinálni, de hát vágjunk bele, legfeljebb elbukunk. Gyakorlatilag azon vettem észre magam, hogy hevederek vannak rajtam, meg bukósisak, és mindhárom pályára be vagyok fizetve, és mászok felfelé valami falon, növekvő halálfélelemmel. És képzeljétek, én puhány városi leány, simán végigcsináltam az egészet! Menjetek Ti is! (http://kalanderdo.uw.hu/) És nagyon kedves emberek, meg korrektek, szóval hajrá! (Egyébként Csillebércen is van, az állítólag még jobb pálya, de kevésbé korrektek meg kedvesek, majd beszámolok, ha megvolt.) És remekül elterelte a gondolataimat, miközben 6-8 méter magasan próbáltam átjutni egyik fáról a másikra mindenféle függő bigyókon keresztül, már mindjárt nem volt annyira fontos, hogy most én hülyeszemétribanc -e vagyok, vagy annyira azért nem. Persze tele vagyok zúzódással, de hatalmas élmény volt.

Hétfőn jól kitaláltam, hogy én munka után haza pihenni meg mosni, mert már nincs mit felvennem, de persze mikor felhívtam Kie-t, azért nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, hogy mit csinál. Festő úrhoz készült. Felvetettem, mit szólna, ha csatlakoznék, nagy örömmel lecsapott az ajánlásra, szóval irány Festő úrhoz. Még sosem voltam nála, de nagyon tetszett a lakása. Lementünk a Nelsonba sörözni, tiszta Toszkána volt, odaköszönt neki minden harmadik ember kb, aztán visszamentünk hozzá, azzal az ürüggyel, hogy mi most segítünk a számítógéppel. És Toszkánából átértünk Párizsba, borozgattunk egy művészlakásban Edith Piafot hallgatva.

Hétfői hír volt, hogy Mankáék is szakítottak. :(

Kedden este moziba mentünk, hogy megnézzük Panniék új filmjét a Rövid, de keményt, előtte beültünk a Champions sörözőbe az Alsóerdősor utcába, ahol Endi bejelentette, hogy a nővéréék 7 év után szakítottak előző este. Na ott kezdtem nagyon pislogni már, hogy mi ez a szakítókór? :(

Utána vissza akartunk ülni a Championsba, de tele volt meccset néző férfiakkal, így inkább hazamentünk, mert új helyet már lusták voltunk keresni. Lujzi nálam aludt, dumáltunk még este egy jót. Aztán azt álmodtam, hogy Ruszina Szabolcs (röviddekemény főszereplő) liftesfiú volt, és összejöttem vele, majd felmentünk valami tetőteraszra, ahol csatlakoztunk a csajokhoz.

Szerdán már tényleg nem akartam kimozdulni, legalábbis reggel ezzel az elhatározással indultam neki a világnak, mivel előző este kiderült, hogy Gábor haverunkkal nem jön össze a sörözés, de persze megint áthúztam a saját számításaimat, de cseppet sem bánom. Történt ugyanis, hogy mostanában elég komoly addictja lettem a szakítóblognak a zindexen, ahol összeverődött egy elég komoly törzskommentelő közösség, akik szerda estére bulit szerveztek. Megkérdeztem, bárki mehet -e, nyitottan kedvesen mondták, hogy várnak, hát összeszedtem a bátorságom, rávettem Mankát is, és lementünk a Parázs presszóba. Nos kérem, ennyi szimpatikus, értelmes, helyes magamkorabeli embert rég nem láttam egy rakáson. Persze iszonyú sok volt az impulzus, szóval sok névre nem emlékszem, de megyek ma is. Az volt a furcsa érzésem, hogy többeknek nem voltam elsőre kifejezetten szimpi, de majd elmúlik. Remélem. Mert nekem nagyon tetszenek. Rengeteget röhögtem, és órákig nem jutott az eszembe, mit feledni akartam, szóval nagyon felszabadító volt.

Hazafelé a troliról leszállva még leszólitott egy néger csávó 5 percet kérvén az életemből, próbáltam kedvesen elhajtani, de végül kénytelen voltam elővenni az aduászt, miszerint, I'mreallysorry, butmyboyfriendiswaitingforme. Pedig már a múltkor, mikor legutóbb rámszálltak még télen a westbalkanban, már akkor elhatároztam, hogy még ilyen szituban sem fogok kamuzni, de most megint ez tűnt a legegyszerűbbnek. Aztán persze sajnáltam szegényt. De azért van bennük valami csodálatra méltó, hogy minden fikarcnyi esélyt meglovagolnak, és nem eresztenek. Bár természetesen túlzásba viszik, de legalább megvalósítják a nagy számok törvényét. (Azért egy icipici kezdeményezőkészséget tanulhatnának tőlük a magyar fiúk, ezt csak halkan jegyzem meg. Mert valahol a kettő között lenne az arany középút.)

Tegnap elmentem vasalni, közben ment a radiocafé kívánságműsor, tök jól elvoltam igazából. Közben felhívták a Tóth Bettit, aki épp most szült, és beszélgettek vele egy sort. Felemlegették a tavalyi rádióműsor maratont, amit Betti és Bella Levi hajtott végre a Millenárison. Mennyire jó volt, ott voltunk a végén, pezsgőt bontottak, sírtak, olyan aranyosak voltak, örülök, hogy része voltam ennek a közösségi élménynek. Mindig tök szimpi volt ez a csaj, és ahogy beszélt a lányáról, rámtört az érzés, hogy egyszer a távoli jövőben lehet, hogy mégiscsak lesz nekem majd egy gyerekem.
Utána lementünk Mankával a Holdudvarba, dumáltunk, sörözgettünk, csatlakoztak nagy örömömre húgomék, meg Manka haverjai, elég jól elvoltunk, énekeltünk is a zuhogó esőben a ponyva alatt. A mestereknek mesterével nem hatottuk meg a társaságot, de aztán belacsaptunk vasutas dalokba. Mankát el kell vinnem majd a kertipartikra, mert olyan dalokat tud, hogy gyönyörűség hallgatni. Ma meg Szoborparkba készültünk, de végül bedőlt a terv, kimegyek majd kicsit Kie-ékhez, aztán lemegyek a topikbuliba.
Eddig fel sem fogtam asszem a youtube jelentőségét, na ma estem örök szerelembe, mikor találtam néhány Krétakörös kincset:
Everything is all right: http://www.youtube.com/watch?v=ed6p1m4Kve0
Ég a város: http://www.youtube.com/watch?v=HzF32evCgvI
Feketeország: http://www.youtube.com/watch?v=nT-phMrozz4
Meg egyéb kincseket:
Ez a szám nagyon tetszik, olyan szomorkás, de mégis... http://www.youtube.com/watch?v=t2JYz8sGpZA
No és barom Kálmánchelyi, ugye-ugye (és Kapa ofkórsz, respect)? http://www.youtube.com/watch?v=DRPvQgS8C98 (remélem emese bb-s reklámjaiból sok nagyszerű alkotás készül majd még tőlük)

Szakítottunk. Nincsenek részletek. Hirtelen kikristályosodott, hogy én nem vagyok, nem leszek szerelemes. Hibák, félreértések, kétoldali pánik, majd gyors szakítás. Méltatlanul, csúnyán.

Magyarázatot ne várjon itt senki, neki és magamnak tartozom csak magyarázattal, ő már akkor sem volt hajlandó meghallani, amit mondok, szóval akkor már neki sem, mert a fallal sem beszélgetek. Magamnak meg megmagyaráztam. Mindenesetre nagyon sajnálom, és nagyon fáj. De én akartam végsősoron, bár ő mondta ki hirtelen, első dühből.

Ki vagyok virágozva. Megváltozott a hangom. Milyen jó a hajam. - Ilyen visszajelzéseket kapok mostanában, persze a sok mennyire örülök, meg mennyire drukkolok neked mellett. Szeretem az embereket. Szeretlek Titeket!

Nos kedves olvasók, örömmel jelentem, hogy nagyon úgy fest shopgirl feladja megszokott single életmódját, de azért remélem nem lesz pöcsa sem sosem. Sokat nem szeretnék erről cikkezni, mert private, meg nem ide való. A szerencsés egyébként a korábban sokat emlegetett eltűnt fiatalember. No mostmár nincsen eltűnve.

A múlt hét eseményei nem voltak különösebben izgalmasak egyébként. Pont amennyire rettegtem előre, hogy milyen zsúfolt hetem lesz, annyira lett nyugis és otthonülős.

Szerdán voltam íriszdiagnosztikán, ahol igazából megint csak az ivási szokásaim voltak a napirenden. Nem örülök. Kérdezgetett dokibá egy csomót, ami eddig nem volt szokása, és kifejtette a véleményét, miszerint lehet, hogy tudat alatt a keresztapám hagyatékát viszem tovább, és lehet, hogy komolyabb segítségen kellene gondolkoznom. Nem örülök.

Szombaton nagyszerű óránk volt KisÁval, végig asszociációs játékokat játszottunk, nagyon érdekes válaszok jöttek ki, rengeteget röhögtünk. Nagyon élvezem, hogy ilyenekben vehetek részt. Utána este lementünk a ZP-be Colorstarra, ahol szívtunk egy jót a belépéssel, mert már 200 ft a beugró, és persze nem volt elég aprónk, másrészt megállapítottuk, hogy borzasztó öregek vagyunk. (na igen, már el is feledtem, hogy péntek-szombat tininap a zpben).

Vasárnap megintcsak kidobott az ágy fél hétkor, képtelen vagyok felfogni miért. Viszont ez remek alkalomnak tűnt, hogy megadjam az újabb esélyt az Éjfél a jó és a rossz kertjébennek, amit egyszer 1000 éve láttunk moziban, és nagyon szenvedtem tőle, mert marha unalmasnak tartottam, meg egy egész napos borítékolás (boldog békeidők: diákmunka!) után sikerült erre beülni egyébként Lujzival, meg a közös exünkkel. No mostmár határozottan jobban élveztem a filmet, meg értem is, bár kevésbé unalmas nem lett, viszont azóta már imádom Kevin Spaceyt, és hát Jude Law mint drogos hímringyó egyszerűen zseniális castingost sejtet. De hová tűnt azóta Eastwood papa lánya? Nagyon tetszetős kis nő.

Estefelé lementünk sörözni Mankával meg a pasijával, meg két régi kollégával sörözni a Corvinhoz, hatalmasakat röhögtünk, nagyon jól éreztem magam, azán átmentünk a zpbe Kowalskyra. Adtam neki egy esélyt, de nekem ez eléggé langyos állóvíz zene. Nem mozgatott meg különösebben, teljesen az a benyomásom róla, mintha magyar filmbetétdalokat hallanék. De azért persze élveztem az ottlétet, meg az atmoszférát, meg a fiatalokésboldogokvagyunk érzést. (no persze ez már egész más korosztály volt, mint előző nap)

Tegnap kész lett a holdkő gyűrűm, amibe rakattam új követ, és jelentem, gyönyörű. Nagyon boldog vagyok tőle. Itt szeretném megnyitni a boltajánló rovatot, mert például a Moonstone nevű ékszerüzlet (remélem jól emlékszem a nevére) nagy kedvencem, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Kettő is van, az egyik a Deák meg az Astoria között abban a belső udvarban, ahol a csokoládézó is van, amit meg Kie ajánlott, a másik (én ezt szeretem jobban) az Oktogontól a Király u. fele a jobb oldalon elvindulva a második kapualj, a non-stop zöldséges után. Nagyon készséges a csaj, emlékszik rám fél-egy év elteltével is, és nagyon korrekt a készlet, meg a hozzáállás.

Munka után megbeszéltünk a csajokkal egy találkozót, mert már hiáynoltuk egymást, és ki is választottam egy helyet az origo nagyszerű összeállításából (http://origo.hu/programajanlo/20080419-itt-a-nyari-kocsma-szezon-corvinteto-fecske-jegkert-arter-jelen.html), az Apacukát a Horánszky utcában, ami egyszerűen nagyszerű. Nekem legalábbis nagyon tetszett a hangulat, a berendezés. És a társaság is nagyszerű volt, először Kie futott be, aztán Réka, Endi, és végül Panni kézenfogva egy fiúval, ami nagyjából akkora szenzáció, mint az én állapotváltozásom. Nagyon sokat röhögtünk, nagyon jó este volt, és mikor elkezdett esni az eső, annyira jó illat lett. Kicsit el vagyok ragadtatva mostanában...

Nos kicsit elmaradtam, bocsánat a kedves olvasóktól, kicsit megszaporodtak a programjaim, mondhatnó elkapott a gépszíj. Akkor csak szépen sorban: múlt vasárnap találkoztunk a családdal a Városligetben, ki rollerrel, ki biciklivel, ki görkorival, mentünk egy pár kört, aztán leültünk egy sörre, és dumáltunk. Végül leléptem, mert mennem kellett a Titanicra Half Nelsont nézni. (Nem igazán tudok véleményt mondani, ez az átka a hangalámondásnak, hogy nem tudom eldönteni, mire figyeljek. Ryan Gosling nagyon csibész.)

Másnap a nagyanyámtól telefonban megtudtam, hogy a család még felment hozzá előző este, és a húgomék bejelentették, hogy eljegyezték egymást. Nem hittem volna, hogy lehetek olyan rosszban a húgommal, hogy a nagyanyámnak előbb mond el egy ilyen infót, mint nekem.

Este persze megint nem bírtam ki, és lementem a Nanába, találkoztam Kievel, és Nanás haverunkkal, Andrással, akivel egyre többet és jobbakat beszélgetek, majd csatlakozott Réka is.

Kedden feljöttek hozzám anyámék, és telepakolták a hűtőt (amit sikeresen kihúztam egy napra, szóval lehet, hogy minden megromlott, amit vettek), majd lementünk a Klauzál térre sörözni, és jót beszélgettünk, komolyan, utólag belegondoltam, hogy hány barátom sörözget a szüleivel, és megirigyeltem magam, majd megjöttek a húgomék, és persze még akkor sem, meg azóta sem jelentették be a nagy eseményt. Hát én sem mesélek neki semmit.

Szerdán nagy örömmel mentem NagyÁhoz, hogy elújságoljam neki az elmúlt három hét eseményeit, és ezzel el is telt az idő, de nem bánom, mert ilyen is kell. Azért jó, hogy valaki időről-időre megerősít abban, hogy jó úton vagyok (többnyire).

Utána lementem persze még a Nanába, ahol gyakorlatilag egész este Andrással beszélgettem.

Csütörtökön vasaltam, megint elgondolkoztam az életemen, hogy lehet, hogy sokkal jobban érezném magam vasalónőként, mert ennek legalább van látszata. Nagyon élveztem egyébként, mert nem lehetett kinyitni az ablakot, mert kimegy a macska, aki beteg volt, és büdös, és ott volt még a kutya, aki még mindig nem szobatiszta, és még elkezdtek palacsintát sütni (ja, nem a kutya meg a macska, hanem az apuka), szóval elég komoly terrornak vetődtek alá a szaglósejtjeim. Meg ráadásul meleg is volt. Meg elkezdett a nagyfiú 300-at nézni, amin belelkesedtem, mert szeretem, de aztán harmadszorra már elég együgyűnek tűnt, és persze baromi hangosan kellett nézni, szóval még a zajterhelés is megvolt.

Pénteken csodálatos estém volt, de hogy mivel töltöttem, az maradjon egyelőre az én titkom.

Szombaton spanyol után elmentünk Apuval monitort venni, úgyhogy most egy 22 colos monstrum büszke tulajdonosa vagyok, aztán haza ebédre, ahol ott volt az egész család. A hétvége legviccesebb pillanatait a nagy monitor okozta, mert összedugták a laptoppal, és így hatalmasat honfoglalóztunk csapatban, este meg a Beugró régebbi adásait néztük.

Vasárnap Apa visszahozott a városba a monstrummal, majd visszavittük Mankának a mikróját, aztán egész délután a számitógépet buziztam. (Rengeteg új kép került fel a bal fent található linkre.)

Este meg végül csak lementem a Kávés Katicába talákozni Kievel és Pannival, bár már majdnem lebeszéltem magam róla. De szerencsére nem, mert így fény derülhetett néhány problémára, melyeknek létezését eddig nem tudtam, csak éreztem, és elkezdtük őket megbeszélni.

Nem mellesleg még ZP programfüzetet is szereztem, aminek nagyon örültem.

Most meg megint kidobott az ágy fél ötkor, nem értem én ezt, szóval már honfoglalóztam két kört, most meg majd megpróbálom elütni valamivel az időm a 9 órási munkakezdésig. Bocs, most nem volt érdemi tartalom. Hajnal van.

Olyan büszke tudok lenni, amikor úgy indulok el, hogy csak egy övtáskát viszek. Nő létemre!

Jelentem, kiolvastam a marsbéli krónikákat, nem tetszik kevésbé. De nem merek neki írni, mert rám is kijelentené, hogy egy kisstílű seggarc vagyok, szóval továbbiakban messziről rajongok, amíg nem találok egy közös ismerőst mondjuk.

Na jó, az előző két bejegyzés senkit ne ejtsen kétségbe, nem akarok pasit veszettebbül, mint előtte. Jól vagyok, köszi.
Azt viszont nem értem, hogy a ZP 11! nap múlva nyit, és még híre sincs a programnak a honlapjukon. Emlékeim szerint az előző években ilyenkor már bőven volt.

Hát, ha lett is volna pasim, ezután a regeli után biztos nincs. A kreativitást is érdemes ésszerű határok között tartani, mert a tegnap esti maradék tészta, amit megpróbáltam felturbózni egy tojással, meg némi sajttal, nem tudom, állagra, vagy ízre volt -e undibb.
Kis buddhát megnézvén egyre bizonyosabb lettem abban, hogy ennek a filmnek a képei a Bravo filmképregényből égtek bele a retinámba. Jaj. Bravo-addict voltam, vagy mi? Emlékszem, anyám megtiltotta a Bravo vásárlást, bejelentvén, hogy aztán nem kapok többet zsebpénzt /bár emlékeim szerint sosem volt hivatalos zsebpénzem/, utána a barátnőknél tároltam a megvásárolt szennyirodalmat. De most úgy megnézném, hogy tényleg benne volt A kis buddha a bravo magazin filmképregényébe??? Mégis hogy? Kati, Eszter! Megvannak még a régi bravóim?

Nincs itthon semmi reggelire. Még jó, hogy nincs pasim, akinek vasárnap reggel ágyba kéne vinnem. Mindennek meg lehet találni a jó oldalát.

Csütörtöki napomba fényt varázsolt, hogy megtaláltam a lelki társam. Az egyiket. Kár, hogy nő. Én leszek Jessica Stein? Mondjuk az a külsőt elfogadnám, és ő is Scott Cohennel jön össze a végén (MaxMedina a Szívek szállodájában). Szóval először az http://elinnen.blog.hu/ -t olvastam ki, és ott közli valahol a kedves blogtárs, hogy az egyik kedvenc blogja a "marsbéli krónikák" http://f451.freeblog.hu/. Azóta azt olvasom, ha tudom, be vagyok halva a csaj stílusától. Majd írok neki, ha kiolvastam a négy évet, amit alkotott, és még mindig tetszik.

Nos csütörtök este a Szimpla kertben válságstábot ültünk, elmondtam a többieknek a problémát, aztán hogy mit érzek és gondolok, és hogy hogy akarok dönteni. Ők meg közölték, hogy jó. Ez persze órákon keresztül zajlott. Előtte persze már oly idegbeteg voltam, hogy leüvöltöttem anyám fejét a telefonba (majd telefont töltöttem, aztán felhívtam, és hat percben bocsánatot kértem), valamint elbőgtem magam a villamoson (sosem sírok nyilvánosan!!). Ekkorra prímán görcsben állt a nyakam és a hátam. Szóval nagyszerű hisztibe hergeltem bele magam. Szerencsére gyorsan túlleszek ezeken, most legalábbis így volt, és jó volt konstatálni, hogy öt ember szalad össze, hogy segítsen, ha felnyüszítek, hogy baj van. Panni, Kie, Réka, Endi, Manka, köszi!

Persze azért hazaérve még jól kibőgtem magam. A hiú dög, imád dramatizálni. No persze fájt.

Mindenesetre másnapra letisztult a döntés, úgyhogy reggel meg is írtam Leilának, hogy sajnálom, de már annyi idő telt el, hogy én nem tudom elképzelni, hogy találkozzam vele, hiába hiányzik.

Munka után hazavánszorogtam, majd ágyba bújtam, hogy én akkor most jól alszom egyet az esti kocsmázás előtt. Na persze a hülye madarak, meg kutyák, meg természet üvöltöttek be az ablakon, hogy "helló, tavasz van!" :), úgyhogy sok alvás nem lett a dologból, de azért marhajó érzés volt, hogy már lehet nyitott ablaknál sziesztázni.

Ellibegtem hát a pöttyös szoknyában az Ibolya felé, és persze percre pontosan odaértem, mint mindig. Nem bírom a fejembe verni, hogy egy nő akkor izgalmas, ha legalább 5 percet késik. Na, gondoltam, én egyedül be nem ülök, mint egy hülye, elsétáltam a Duna felé, közben hívott Panni, hogy hol vagyok, mert ő meg a Zsinagógánál, ami milyen szép. Elindultam elé, majd együtt beültünk az Ibolyába. Persze az exkollégák kb 40 perccel 8 után kezdtek el megjelenni, szóval leshetik, mikor megyek legközelebb időben valahova. Panni később lelépett, aztán 3 ser után én is, mert kevesen is voltunk, és azokkal sem lehetett jót beszélgetni, mert belehergelték magukat a munka témába, én meg nem szeretek arról beszélgetni péntek este, amivel heti 40 órában pénzt keresek. Zitával megbeszéltük a pasikat, aztán leléptem. Még bekapcsoltam a tv-t, mikor lefeküdtem, hát valami nagyon jó műsort kaptam el; Novák Peti vezette, a Rudolf Péterrel, a Kálloy-Molnár Péterrel, a Szabó Győzővel, meg tán a Pokorni Liával volt valami rögtönzős-szituációs játékos dolog, amin akkorákat röhögtem, mint egy ház. Persze lehet, hogy ehhez kellet a három ser, majd meg kéne nézni ezt józanul is. Tudja valaki, hogy mi ez a műsor? (Mert erről persze olyan csend van, nem úgy, mint a varázslós-urigelleresről, meg a Tereskovás fábrysóról (T.-t még mindig szeretem, de ez még vágatlanul is lapos volt, mit kell ezen felháborodni?))

Ma délután KisÁnál még jobban belecsaptunk a lecsóba, bár ez most sokkal jobban érdekelt, mint a múltkori téma; valahogy jobban érdekel a buddhizmus, mint a kereszténység. Néhol elvesztettem persze a fonalat, és akkor megijedek, hogy lehet, hogy kevés vagyok ehhez, aztán jön persze a hiúság, hogy milyen jó, hogy tanulok ilyesmiről, van egy kis kiválasztottság-feeling, irígység is, mert milyen jó KisÁnak, hogy ennyi mindent tud már, amit én csak most kezdek tanulni, és persze jó egy ilyen közösséghez tartozni, mert kedves, gondolkodó emberek ezek, akiket hajt egy közös cél. Egyre oldottabb a hangulat, ahogy szokunk össze, és ez is jó.

Közben persze már előre gyártom a problémát, hogy egy ideig biztos ellennék egy olyan pasival, akit nem érdekel az ilyesmi, de hosszú távon sajnos újabb szűrő született, mert nem tudok elképzelni olyan párkapcsolatot, amiben ezekről szó sem esik, és nem lehet ezekről együtt gondolkodni. Persze nem kell, hogy már birtokában legyen a másik ilyen fajta tudásnak, de legalább legyen nyitott rá.

No és korábban ígértem egy vallással kapcsolatos értekezést, mert gondoltam, hogy nekem milyen jó gondolataim vannak. Ez nem lesz, mert azóta rájöttem, hogy egy semmi vagyok még, aki ne értekezzen olyasmiről, amiről fingja sincs.

Miközben főtt a vacsora, megerőltettem magam, és elmosogattam, és persze a lefolyó továbbra sem folyik, ellenben elviselhetetlen bűzt böfög. Ezen elgondolkoztam. No most kérdés, hogy az én elfojtásaim jelennek meg abban, hogy szar a lefolyóm/ilyen lakásba költözem, vagy a lefolyó tovább erősíti az elfojtásaim? Mi az ok, és mi az okozat? Persze, közben rájössz, hogy a mai lecke az volt, hogy nincs lefolyó, nincs lakás sem, és én sem vagyok. Meg kanál sincs.

No megyek Kis buddhát nézni.

Elég kellemetlen kicsengése lett a tegnapi délutáni eseményeknek: a nagy gondolkodásba teljesen belehergelődtem, jó szar kedvem lett, magam is csodálkoztam, hogy mennyire hullafáradtan értem haza a munkából, aztán mire ágyba kerültem, a nyakam is durván görcsben állt. Ma reggel meg hátfájással ébredtem, pedig ugyanazt a párnát, matracot használtam, mint tegnap. Szóval a testem is megmutatta, amit tudtam is, mivel már igyekszem figyelni magam az ilyen szituációkban, hogy nagyon felzaklatott ez a dolog. Még NagyÁval megbeszélem ma a dolgokat (durva esténk lesz, van mit feldolgozni az elmúlt két hétből, de ha nem mennék ilyen hamar, akkor a tegnapi után biztos kérnék telelfonos segítséget, szóval a legjobbkor), de azt hiszem, már érzem a döntést. És jó szarul érzem magam tőle.
Erre most írt NagyÁ, hogy nem lesz ma mégsem. Ó, bakkerman, éreztem én, hogy egyedül kell ezt megoldanom.
És még a wiw sem megy, hogy megkérdezhessem a csajokat, hogy hajlandóak -e ma válságstábot ülni, most az én kedvemért. Remélem, mert olyan fura mostanában, azt veszem észre, hogy hallgató lettem, és én meg egyre kevesebb emberrel tudom megosztani a gondjaim. Persze amúgy sem akarnám marhasok emberrel megosztani, de az, aki elvárja, hogy meghallgassam, néha azt is megkérdezhetné, hogy velem mi van. Vagy túl önző vagyok? Lehet, hogy nem kellett volna egyedül maradnom tegnap este, hanem jobb lett volna kibeszélni valakivel. Kie hívott is, de mivel azt mondta, le tud mondani a tásaságomról, úgy döntöttem, inkább egy józan, pihenős este. Hát remek volt, mondhatom. Úgyhogy ma este inkább csinálok valamit. Akár még egy mozi is becsúszhatna.
De a holnap estét nagyon várom, úgy hiányoznak már a régi kollégák, nagyon jó lesz velük találkozni. Remélem sokan eljönnek. Én meg felveszem nekik az új pöttyös szoknyámat.

Nagyon megdöbbentő dolog történt velem ma, nem is tudok azóta sem napirendre térni felette: írt emailt a volt lakótársam, Leila, miszerint félretehetnénk már a durcizást, mert sokminden történt vele, amit szívesen elmesélne, meg amúgy is szokott rám gondolni. Hát ezt nem hittem volna. És hiába nincs már bennem düh vele szemben, de a helyét mégsem látom. Azt hiszem túl távol kerültünk már ennek a felélesztéséhez, hiába hiányzik. Lehet, hogy ennek nincs értelme? Mindenesetre ez a dolog azért megrengette a világot egy kicsit, mert ha nem vagyok rá mérges, akkor miért nem akarok vele találkozni? Ha nagyon paranoid akarok lenni, azt is el tudom képzelni, hogy nem véletlenül most jelentkezett, mikor most írtam róla a blogban nemrég. Lehet, hogy valaki elcincogta neki. Bár teljesen irreleváns, lévén ez egy nyilvános blog.
Hétfő éjjel szakítás törént Kie és Falmászó úr között, aminek nem örülünk, mert hiába nem szerettem Falmászó urat az elején, mostmár ez a legkevésbé sem állja meg a helyét, és olyan jó lett volna, ha Kie végre talál magának valakit, aki megérdemli őt. De még jó, hogy nem volt megcsalás, meg lebegtetés, meg hűtlen kezelés, csak a szerelem hiánya okozta a problémát, azt meg Kie is belátta, hogy ő sem akarna olyan pasival lenni, aki nem szereti szerelemmel, csak megalkuvásból van vele. Idealisták -e vagyunk? Igen. :(
Ennek "örömére" tegnap kisebb válságstábot ültünk a Pótkulcsban, ami nem is volt igazán méltó nevéhez, mert a válság ellenére Kie feloldódott, és elég jókedvű lett. Felbukkant Lujzi meg Réka is, és elég jót beszélgettünk. Összefutottam egy volt kolléganőmmel is, akivel eleinte nagyon nem bírtuk egymást, de mostmár nem így van, nagyon megörültünk egymásnak. Lehet, hogy lehetne kezdem kellene vele valamit, mint kapcsolat? Majd meglássuk.

A múlt hét is eltelt végül, bár a vége egy kicsit sűrűre sikerült, olyannyira, hogy a szombati spanyolon nemigen voltam képben, és tényleg már csak a gyógyser segített szombat este a Fringen. Ami nagyon jónak tűnt. Kicsit sziget-hangulata is volt, ahogy üldögéltünk Pannival a söröskorsóval a kezünkben, mély beszélgetésbe bonyolódva, míg hangfoszlányokat sodort felénk a koratavaszi szellő a különböző színpadokról. Aztán megpróbáltunk beférni a Méhekre, de elég szar helyszínen volt, majd lerogytunk a szabadtéri színpadhoz, mert Panni kinézett valami programot, és még milyen jót! Valami kortárs csoportnak volt az előadása tánccal, zsonglőrködéssel, tűzzsonglőrködéssel. Nagyon ügyesek voltak, teljesen magába szippantott. Utána felmentünk Rékához, ahol már ott voltak a többiek, és nekiálltunk beszélgetni, amiből valami szokatlan, ránk nem jellemző kakofón állapot alakult ki, ráadásul le is támadtak ketten, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Mert fontos a barátok véleménye, de mi van, ha a barátaid elkezdenek agresszívan letámadni, mielőtt teljesen ismertetnéd a véleményedet? Vagy ha ismertetted is, akkor meg azért, hogy hogy gondolhatod így, vagy úgy. Aztán beszélgettünk, iszogattunk, de végül úgy döntöttem, irány haza. Persze nem értem el a trolit, amit akartam, szóval kóvályogtam egy jó darabot, mire hazaértem.
Vasárnap nyugi volt, A faun labirintusát néztem, amit szombaton szereztem be végre. Hát nem mondom, tök jó, hogy van egy filmem, amiben végre hosszabb ideig szerepel Sergi López, de azt hiszem nem fogom gyakran megnézni. Már láttam persze, de nem emlékeztem, hogy ennyire borzasztó. Mármint nagyon jó film, de nyomasztó, izgalmas, torokszorító, ami alól legszívesebben a paplan alá bújnál, és újra és újra izgulsz, hogy most elkapja -e a sápadt ember a kislányt. Jó volt megnézni a werkfilmet, amiben mindenki mosolyog, meg viccelődik, az azért ad egy kis feloldást. És többször konstatáltam, hogy már milyen jól értem a spanyolt.
Aztán csináltam egy zseniális ránottát, és visszabújtam az ágyba megnézni az Ópiumot. Na nem egy egyszerű film. Bár többet nem nagyon tudok mondani, ahhoz még túl friss az élmény.

Gondolkoztam, mihez kezdjek a napommal, végül /lusta kutya/ nem kezdtem vele semmit. Frissítettem az mp3 lejátszóm tartalmát, majd játszottam. Jó volt, nyugis. Összesen ha 10 mondatot beszéltem egész nap, anyámmal. Nagyon felszabadító volt a némaság.
Hozzáfűzném, és köpjön le, meg kövezzen meg, aki akar, én szeretem Tereskovát.

http://youtube.com/watch?v=qKEvSRtQyTg

http://www.youtube.com/watch?v=QZC1VZPBybo1

http://zeneszoveg.hu/dalszoveg/6462/tereskova/unikum-zeneszoveg.html

Nagyon remekül telt a hosszú hétvége, bár péntek estére már elég beteg voltam, de aztán jól kialudtam magam, és szombat estére már egész jól voltam. Vasárnap hatalmas nagytakarítást csaptam, a könyveimet kimentettem méltatlan helyzetükből, kiporoltam őket, leszedtem a pókhálót, fürdőt takarítóttam, kanapét porszívóztam, ágyat húztam, port töröltem, mostam, répatortát sütöttem, tojást festettem, meg mintát a csempére. Szóval borrrrzasztó produktív voltam. Meg boldog, meg büszke. Aztán este a Finitót néztük az Örkényben Panni és Kie családjával. NagyÁval a múltkor megbeszéltük, hogy van, amiről nem érdemes kritikát írni. Na erről nem is fogok, mindenki vonja le ebből a megfelelő következtetést. Utána beültünk a Duplába, ahol én még sosem voltam, és nagyon tetszett, a lányok egyik barátjával, meg az ő egyik barátnőjével, és nagyon jót beszélgettünk velük. Elbűvölő az a lány.

Pont mikor megérkeztünk, felhívtak anyámék, hogy hazavinnének, de nemet mondtam, mert végre egyszer nem kellett sietnem haza, mert másnap munka, vagy iskola, vagy bármi, és ki akartam élvezni az estét. Aztán mikor hazaindultam, és ömlött az eső, akkor azért kezdtem döntésemet egy kicsit megbánni. De az út első 20 perce még vicces is volt, nagyon érdekes zenék mentek a rádióban, és mivel már három sert megittam, a valóságérzékelésem már tompult kicsit, és azt éreztem, ahogy figyeltem a víz és a fény játékát, hogy nekem most milyen furcsa spirituális élményben van részem. :) És még élveztem is. De kb. az első 20 perc után, mikor még mindig nagyon messze voltam otthonról, és már combig vizes voltam, a cipőmben meg több víz volt, mint körülötte, akkor kezdtem nagyon utálni ezt a túrát, és számolni a perceket, mikor érek már haza. Végül persze ez is megtörtént, és otthon meg nagyon meglepődtem, mert valaki járt a lakásomban! Tele volt sütivel az asztal, meg tojáslikőrrel, átültetve a virág... Anyámék betörtek, mikor én nemet mondtam, és elvégezték, amiért jöttek. Nagyon jól esett, főleg, hogy anyu azért nem híres az ilyen önzetlenségéről. És mivel teljesen át voltam fagyva, úgy döntöttem, prevencióképp rábukom a tojáslikőrre. Úgyhogy hajnal egykor bugyiban táncolgattam a konyhámban, és nagyon jól éreztem magam.

Hétfőn megint felébredtem az én értelmezésem szerint borzasztó korán (újabban annyira rááll a szervezetem 6 nap alatt a koránkelésre, hogy a hetediken sem hajlandó délig aludni, amit kicsit sajnálok), és jobb ötletem nem lévén nekifogtam megnézni a frissen beszerzett Tündér Lala dvd-met. Tündéri volt. A film 81-ben készült, és egy etűd, ahogy mi mondanánk. Csodálatos és szórakoztató.

Utána reggeli, aztán nekifogtam az új kanapén Müller Péternek, illetve közben még kitaláltam, hogy nem a Pánikra megyek, hanem a Hallam Foe-ra, fel is hívtam a Festő urat, hogy akkor jön -e, mire közölte, hogy mégsem, mert este vacsorát ad, amire viszont szívesen lát minket. Szóval már jól elterveztem a délutánt, pont kiszámoltam, mennyi időm van még olvasgatni, mielőtt el kéne indulnom a moziba, mikor felhívott a kedves családom, hogy megyek -e velük sétálni a Nemzetihez. Egy kisebb sóhajjal lemondtam Hallam Foe-ról, és közöltem, hogy megyek. Összekaptam magam, majd elindultam, és persze az egyes villamos megállójában jöttem rá, hogy a mobil persze otthon maradt. Kis sóhajjal ezt is konstatáltam, és mentem tovább, bízva abban, hogy csak megtaláljuk egymást. Így is lett. Jót sétáltunk, beszélgettünk. Még sosem sétáltam arrafelé, és meglepően tetszett. (Egyszer ugyan voltam már a MüPában, de este, télen, szóval nem láttam semmit.) És mikor bementünk a Zikkuratba, örömmel vettem észre, hogy ott bizony ingyen megtekinthetők a Pestiesti jelmezei (szolgálati közlemény: május 18-ig!). Nagyon jól el lett képzelve az a park, a labirintussal, a szobrokkal, a hajóval. Nekem egyedül a Nemzeti épülete nem tetszik annyira, de még azzal is meg lehet barátkozni. Hazadobtuk nagymamát, aztán becéloztuk a másik nagyszülőket, ahol ettünk, ittunk, majd elbúcsúztunk, és mentem találkozni Kievel a kökire (még jó, hogy tudom a barátnőim számát fejből), és mentünk találkozni a Grinzingibe, ahol jó beszélgetéssel, és jó szürkebarátokkal töltöttük az estét.

Kedd este megnéztük a Szerelem a kolera idejént. Na megint nem írok kritikát. Csak annyit, hogy egy általam elképzelt ideális világban ezt a filmet hogyan csinálják meg: elsősorban spanyolul, kicsit több szívvel-lélekkel, hogy tartalom is legyen benne, ne csak szépség. Utána már csak hazavánszorogni és ágyba bújni volt erőm.

Szerda este megint vasalni voltam, és megint kaptam 20 % fizetésemelést. De jó lenne, ha nem csak a havi 8 órás munkahelyemen történne ilyesmi. :) Azon is gondolkoztam, hogy takarítónőként lehet, hogy sokkal jobban érezném magam, mert annak ott legalább igazán érzi az ember, hogy hasznos, és kézzelfogható a munkája eredménye. Bár azért az internet hiányozna. Na mindegy, ha egyszer minden kötél szakad, majd elmegyek takinéninek.

Az a jó mostanában, hogy érzem magamban a változást. Kevésbé szorongó vagyok, többet mosolygok, kevesebbet dühöngök, erősebb vagyok, nem agyalok szét mindent, olyan kérdések, amik még néhány hónapja is megrengették a világomat, mintha teljesen a helyükre kezdenének kerülni, miközben talán többet foglalkozom fontosabb dolgokkal. Nem gyártok szituációkra 20 különböző forgatókönyvget, hanem bízom magamban, és a jó sorsomban. Nem aggódom előre a problémákon, hanem megvárom, míg szembejönnek, és akkor próbálok velük kezdeni valamit. Szóval remekül vagyok.

A válasz igen. Szeretném több igazi tartalommal megtölteni a blogot. Nem csak azzal, hogy merre jártam, kivel, mit láttam, ettem, hanem gondolatokkal is. Mert így lássuk be, ha idetéved valaki, még azt hiheti, valami felszínes kis csajszi vagyok. Pedig ugye nem. Azt hiszem erre is célzott NagyÁ, mikor azt mondta, nehogy azt higgyem, ennek nincs tétje. Szóval igyekszem majd a továbbikban egy kicsit filozófikusabb lenni, mindamellett, hogy azért leírom, ha valami fontos és megosztható történik velem.

Arról már mintha cikkeztem volna, de nem találom, hogy mennyire szeretem ezt a várost. Sokat segít, hogy mióta a második kerületben dolgozom, azóta egyrészt a felszínen közlekedek, másrészt nem kell minden nap átcsattognom az Újpest-központi metróaluljárón, ami lássuk be, nem egy nagyszerű hely, harmadrészt mindennap kétszer átkelek a Dunán, és gyönyörködöm a világörökség részét képző panorámában. Mondjon akárki akármit, én szeretek itt élni, és nem tudnám igazán elképzelni, hogy máshol tegyem. Megpróbáltam elmenni, két hónapot töltöttem Cataniában 2004 nyarán (már négy éve!), de megvesztem a honvágytól. Úgyhogy nekem itt kell megtalálnom a feladatom, és majd a párom is. Mert az is elképzelhetetlen számomra, hogy a majdani párom ne tudja, ki az a Rudolf Péter, Garas, Bodrogi, Kálmánchelyi, ne értse a Quimbyt, vagy a Kispált, az Intimterrort, a magyar humort, szlenget. Szóval lehet irigykedni, hogy mennyivel könnyebb annak, aki angolajkúnak született, de ő sosem fogja pontosan érteni ezeket a dolgokat. És ugyan ritkán járok Szentendrére, a Rómaira, a Hármashatár-hegyre, de milyen jó a tudat, hogy másfél órán belül bármikor elérhetem. És a Várba pl. elég gyakran járok.

Mindamellet milyen jó a nyelvtudás. A spanyollal volt először igazán tudatos felnőtt élményem, amikor már tanultam pár hónapja, és nem is hallottam, csak beugrott egy spanyol szám, és hirtelen megértettem a refrént. Most nagyon belevetettem magam a szótanulásba. Kiírtam szótárfüzetbe szépen a két spanyolfüzetből az összes szót, amit nem vágtam azonnal, és mindig magamnál hordom, és előveszem, ha csak öt percem van is. Terveim szerint veszek még 2-3 füzetet, és ugyanezeket a szavakat kikeresem angolul, olaszul is.

Egyre jobban birizgál a portugál is. De az azért már lehet, hogy túlzás lenne. Most az angol a következő terv a spanyol után. Végülis a tanárt már kinéztem. :) Csak mellette nem biztos, hogy tudnék a nyelvre figyelni. :)

Kicsit zavar, hogy mostanában alig olvasok. Tegnap is visszavittem a könyveket a könyvtárba úgy, hogy csak a felüket olvastam el. Úgyhogy most előrelátó voltam, és csak három könyvet vettem ki. Most a hosszú hétvégén hátha tudok ezzel is foglalkozni. Azt hiszem, a tv miatt van. Könnyebb bekapcsolni, mint kinyitni egy könyvet. Na ezen is változtatni kell. Pl. ma nem nézem meg a Hatodik kapcsot, mert úgysem tetszik, hanem helyette olvasok. De bezzeg, se Steiner, se Török Sándor nem volt egy sem a könyvtárban.

Vasárnap este a rokon fiatalember hozott be minket a városba, és miután kitettük a nagyszüleimet, kettesben maradtunk, és elvitt a Nagyvárad térig. Jót dumáltunk, meglepően hasonló platformon vagyunk sok kérdést illetően. Beültem az Akadémiába, majd hamarosan megjöttek a többiek, és utána mentünk a Trafóba a Pestiesti című Krétakör darabra. Többnyire tetszett, bár kicsit nehezen szoktam hozzá, hogy ez most nem egy igazi darab, inkább csak valamiféle installáció. De alkalmanként hatalmasakat röhögtünk. Annyira szeretem ezeket az embereket; a fiatalokat is, de az idősebbeket kivétel nélkül. Gyabronka, Csákányi, Mucsi, Terhes, annyira jó, hogy ilyen fiatalosak, nyitottak. Tegnap este viszont hallottam a tévében, hogy többen kiszállnak jövőre, pl. Péterfy Bori, meg Csákányi. :( De aztán meg maga Schilling Árpád is beszélt, ő meg azt mondta, hogy nincs senki kizárva, de meg kell újulni. Egy bennfentesebb haverommal dumáltam, ő meg ki van akadva, hogy ez egy szekta; lementek alkotótáborba, és mindenkinek elvették a mobilját, még a terhes feleségének is csak úgy tudott hazatelefonálni az egyik, hogy kiszökött az utcai fülkéhez. Hát nem tudom. Na mindenesetre nekem tetszett a darab.

Hétfőn megnéztük Manka barátnőmmel a Majdnem szüzet, és hiába csíptem ki magam, természesen nem volt ott, akivel találkozni szerettem volna. És még a filmtől sem voltam elragadtatva.

Kedden végül nem mentem filmklubba, ellenben elmentem munka után Lajos utcai homeopátiás patikába, ahol végre volt az a bogyó, amit kerestem, viszont nem fogadták el a kártyámat, szóval kicsit idegesen fordultam vissza. Este meg találtam még vagy kétheti adagot ebből a bogyóból, szóval ideiglenesen megoldódott a helyzet. Mostam, megnéztem a Wilbur öngyilkos akar lenni c. filmet, majd elkaptam a Vészhelyzet végét, meg a Grace klinikát. És meglepődtem, hogy mennyire tudok élni nélkülük, pedig korábban milyen függő voltam.

Tegnap pedig voltam megint NagyÁnál, és nagyon megdícsért, ami nagyon jól esett. Aztán leugrottam Panniékhoz az Artkatakombába, megittam 1 db sört, aztán nagy vidáman hazamentem.

Szerdán munka után vasalni mentem, aztán azt terveztem, elmegyek megnézni az új dán filmet a Cirkóba, de mivel egy órával hamarabb végeztem, mint a kezdés, ezért felhívtam Pannit, aztán elmentem hozzá az Artkatakombába a Jászaira, és végül ottragadtam, mert ott is filmvetítés volt, a Nomen est omen, amin szarrá röhögtem magam, mert annyira gyönyörűen amatőr, hogy már az a vicces. Aztán dumáltunk még egy keveset Pannival egyről s másról, bevallottam neki, hogy hiányzik az eltűnt fiatalember, azt mondta, írjak neki, magam miatt. De végül nem tettem, bár aznap este félálomban, félig részegen, félig meggyőzve már meg is fogalmaztam, mit írnék neki. De "szerencsére" annyira kemény napunk volt csütörtökön is, hogy időm sem lett volna írni neki. Csütörtökön munka után régi kollégákkal találkoztunk a Jászain, és megint az Artkatakombában kötöttünk ki. Aztán átmentünk kajálni a Yes-be, ami nagyon drága lett, aztán hazamentünk hozzám, mert az egyik haverom még nem látta a lakásom, meg telefonált egy haverom, hogy hozna nekem egy kanapét. Aztán még lementünk a helyi ivóba két búzasörre csajokkal, és megint azzal a jó kis lelkifurival mentem haza, hogy megint többet ittam, mint terveztem. Péntek reggelre kelve eldöntöttem, hogy szombaton mégiscsak elmegyek a családommal kirándulni, végül így is tettem, bár 15-én mindig a Gyermekvasút vonalán szoktunk teljesítménytúrázni, de most a többieknek is máshogy alakult. El is indultunk Győrbe, ahol találkoztunk a keresztszüleimmel a fürdő előtt, ahol balekoltunk egy órát, mert ők be akartak menni, viszont mi, miután konstatáltuk, hogy mekkora tömeg van, mégsem szerettünk volna. Végül úgy döntöttünk, hogy ők bemennek, mi meg nem, és majd találkozunk 3 óra múlva. Addig mi jól visszamentünk kajálni Tatára, a La casa étterembe, ami isteni volt. Utána vissza Győrbe, addigra ők is megbékéltek, és sétáltunk egy csomót Győrben, ami egyrészt nagyszerű volt, mert gyönyörű az a város, másrészt viszont nem annyira, mert anyám a keresztanyámmal, apám az ő férjével sétált, és bárhova csatlakoztam, mindenhol csak a panaszt hallottam. Nagyon szeretem őket, de ez elég negatív élmény volt. Mert értem én, hogy kétségbeejtő a helyzet ebben az országban, de én nem vagyok hajlandó még fel is bosszantani magam ezen, mert attól senkinek nem lesz jobb. Aztán hat előtt elváltunk tőlük, és még mi is bementünk a fürdőbe, mert akkor már elviselhető mennyiségű ember volt. Nagyon jó volt, a csillagos ég alatt feküdni a jakuzziban, hej. Meg vizicsúszdázni! 15 éve nem vizicsúszdáztam kb. :)
Hazafelé eszembe jutott volt lakótársam, nevezzük mondjuk Leilának. Hiányzik. Mert maradtak barátnőim, de senkivel sem olyan, mint vele. Nem rosszabb, csak más. Az tény, hogy senkivel nem röhögtünk ennyit. Hiányzik a nevetése. Hiányoznak a közös poénjaink. (Három és fél évig éltünk együtt, szóval volt elég.) Szóval nagyon jót tudok beszélgetni Lujzival, filózni Pannival, dumálni a többiekkel, de röhögni olyan önfeledten, féktelenül nincs kivel már. Remélem, hogy ahogy öregszem, nem csak fogynak majd a barátaim, remélem, lesznek még újak. Szeretném, ha olyan párom lenne, akivel hasonló mennyiségű közös poénunk van, mint vele volt, akivel hasonlóan sokat tudunk röhögni. És nem igaz, hogy nem voltunk barátok. Sokáig ezzel nyugtattam magam, hogy azért nem fáj az elvesztése, mert sosem voltunk barátok. Nem igaz. Prímán hazudok magamnak. Az sem igaz, hogy nem fáj. Mert lehet, hogy nem váltottuk meg a világot minden beszélgetésünkben, de nem csak ez a fontos. Hanem az önfeledt nevetés is. És vele lehetett.
Most meg családi banzáj van nálunk, eljött nagyanyámékkal az unokatesójának a fia, akit sztem 20 éve láttam újra utoljára, és nagyon jó paskó lett, hej! :) Kicsit kiakadtam a családra, mert ebéd után jól belehergelték magukat a politizálásba, közöltem velük egyszer, kétszer, hogy én ezt nem akarom hallgatni, mert inkább elmegyek, de komolyan el kellett indulnom, táskával, hogy komolyan vegyenek. Meg kikelnem magamból. Na persze nem mintha nem gondoltam volna komolyan. Mert engem ez nem pihentet, akkor inkább hazamentem volna netezni, vagy aludni.
Holnapra meg megint nyertem mozijegyet az új magyar filmre, amit az eltűnt fiatalember cége forgalmaz. Bevallom, reménykedem, hogy ott lesz, és megnézhetem magamnak, mert gondolok rá. És ha olyan, akkor majd előveszek mégiscsak valami női trükköt, és elérem, hogy észrevegyen. :) (Á, úgysem tudok ilyen trükköket használni, álmodik a nyomor...)

Milyen furcsa az élet, ha azt is hiszem, hogy nyitott szemmel járok, akkor is mennyire át tudom verni magam. Vagy hagyom átverni magam. Az elmúlt hét nem volt egyszerű lelkileg. Kezdődött azzal, hogy elmentem szerdán NagyÁhoz, és rávilágított néhány dologra, mondhatni felnyitotta a szemem, és bár nem esett jól hallanom ezeket a dolgokat, és szembesülnöm azzal, hogy mennyire nem tartok sehol ahhoz képest, ahogy gondoltam/ahol szeretnék. De mindenben igaza volt. Egy dühöndő kis méregzsák voltam az elmúlt hónapokban/években, és nem ez az én utam. Ez egy szerep valahol, amiből azért nehéz killépni, mert ezt már megszoktam, ismerem, nem tudom, milyen lesz az új shopgirl, ha leveti sündisznótüskéit. De érdekel!
És az is egy nagy koppanás volt, mikor konstatáltam, hogy mennyire nem veszem észre, hogy minden mindennel összefügg. És még én akarom magam szellemileg tudatos embernek eladni. Röhej.
Azóta sokkal jobban figyelek (és nem csak igyekszem figyelni). És nyitottabb szemmel járok talán, és meglepő, hogy mennyire olyan infókat vonzok be, mint amin épp gondolkozom.
Pénteken végül úgy döntöttem, nem megyek el a házibuliba Panniékhoz, szerencsére elég könnyen fogadták a lányok. És mennyire jól éreztem magam otthon! És mennyire jó filmet láttam! Érdekes, hogy évek óta megvan ez a filmcím a kispolcon, hogy ezt majd meg kell nézni. Most végre megszereztem, és le voltam döbbenve, hogy mennyire nekem szól. A főszereplő egy harmincas szingli csaj, nem kicsit maximalista. Meg is kapja a férfi főszereplőtől, akivel egyébként eléggé kutya-macska viszonyban van, a szép kis Anais Nin idézetet, miszerint "Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk."
És megváltozik. Hol vannak manapság az ilyen filmek?
Na nem mintha nem lennék szerencsés szakszban ilyen téren, mert nem kicsit jó filmeket láttam mostanában: Hétfőn a Nem vénnek való vidéket néztük Pannival, ami nekem nagyon tetszett (ezen is érdemes lenne esetleg elgondolkoznom, hogy miért szeretem ennyire az erőszakos filmeket?), Panninak kevésbé, de később azért bevallotta, hogy azért hatással volt rá. Javier Bardem viszont iszonyú taszító benne. Brrr. Persze értem én, hogy ez volt a cél, csak előző nap meg a Mielőtt leszáll az éjt néztem, és az is elég szörnyű volt, szóval most elvesztette egy kicsit a kívánatosságát. :) Ellenben Josh Brolin! Nyámmm. Panni meg azt mondja, gusztustalan. Hát ezen nem fogunk összeveszni, max Diane Lane-nel.
Hétfőn meg hívnak a Magyar Rádió marketing osztályáról, ó- mondom magamban- mi van? De csak azt közölték, hogy nyertem mozijegyet a Junora, szóval tegnap meg azt láttuk Pannival. Aranyos kis film, bár egyikünk sem érti ezt a hatalmas felhajtást, meg Oscar díjakat, stb. Bár ennek a Diablo Codynak nagyon drukkolok, mert nagyon szimpi a csaj. Ellenben Ellen Page nekem ebben kicsit modoros volt, sokkal inkább nekem való, ha egy olyan beteg dologban játszik, mint a Cukorfalat. Jennifer Garner meg határozottam kellemes csalódás volt benne, lehet, hogy mégiscsak lesz belőle valami. Jaj, megint gonosz vagyok.

Borzasztó rosszkedvűen értem ma haza, iszonyúan nyomasztanak az anyagi gondjaim. Egyszerűen kikérem magamnak, hogy ebben az országban nem lehet tisztességesen megélni egy versenyszférás középfizetésből, mert a felét lenyelik. Aztán elkezdtem basztatni a gépet, szakítósblog, angol kekszecske, jófajta soproni vörösbor (amivel megszegtem az egyik szabályomat, mely szerint itthon egyedül nem iszom, már jó ideje sikerült is, de most szükségállapotot kiáltottam ki), és egész rózsás lett a kedvem. Majdcsak lesz valahogy. Múlt pénteken kb. 5 percre fellélegeztem, mikor megjött a fizu, aztán elkezdtem összeírni a kiadásokat, és 5 perc múlva majdnem elsírtam magam, mikor konstatáltam, mennyi pénzem lesz 7-én. És szerintem nem élek nagy lábon. Ez nem egy nonszensz, hogy ebben az országban luxus egy cd, egy könyv, egy új cipő, táska?! Hát ilyenek nem lesznek ebben a hónapban, pedig némelyikre már égető szükség lenne. Nem látom a végét az alagútnak. Pénteken a nagy kiborulás közepette elkezdtem nézegetni a távmunka- meg másodállásajánlatokat, aztán ezen is jól felhergeltem magam, hogy már így is alig van időm magamra, sosem érem utól magam a spanyolházival, meg a NagyÁ-nál tanultakat sem gyakorlom, alig van olyan nap, amikor igazán ki tudnám aludni magam, és különben is, ha annyira ráérnék, még több munka helyett inkább angoltanfolyamra járnék, meg társalgóklubba, meg táncolni, etc. Úgy látszik, én lettem az ügyeletes felháborodóember.

A múlt hét is sűrű volt, nem is tudom, mikor poszoltam utojára, talán hétfőn. Nem, kedden. Kedden munka után rohanás haza, hajmosás, szépítkezés, de minek? Öten voltunk a csoporttalálkozón, és ehhez képest meglepően jól éreztem magam, bár az Aloéban valszeg nem szerettek különösebben, mert 15 főre foglaltam asztalt. De szeressenek csak, mert múlt héten azért csináltam nekik vagy 50 e ft forgalmat. Hazajöttem kilenc körül, és még megnéztem az aznapi Miért éppen Alaszkát, azóta persze nem érem vele utol magam. Aztán kedd este végre jövök haza, számítva egy nyugis estére, de persze már hívott is Kie, hogy mit csinálok, én meg persze hagytam rábeszélni magam, hogy beüljek velük valahova, főleg, hogy először azt találtuk ki, hogy a mászóterem kocsmájába megyünk, és ott vannak helyes pasik. De aztán mivel Kie pasija, Falmászó úr aznap nem ott volt, nem mentünk oda, ellenben felfedeztünk egy új helyet itt nálam, ami nonstop, és kellően lepukkant, hogy szeressük. Bár amikor a 120 kilós kocsmárosbá' jégkockákat dobált a sörömbe, akkor azért elkezdtem aggódni az életemért, mert vajon mióta nem mosott kezet? Csütörtökön elmentem munka után a másodállásba vasalni, sikerült még 4 órát ott is lenyomnom, majd szétszakadtam derékban, ráadásul van egy új kutyájuk, aki kb 10 hetes, és iszonyúan ráindult a lábszáramra/a vasalózsinóra/a lelógó ruhaujjra, szóval szórakoztatott. Pénteken anyám elémjött, felmentünk a Várba, megmutattam neki néhány dolgot, amit a múltkor láttunk, aztán ettőnk rétest a Balta közben, majd lesétáltunk a Deákra, kis C&A, aztán egy sör a Puskin kávézóban, majd átvettem a Sírhant műveket, aminek a licitjét sikeresen megnyertem a teszveszen, úgyhogy már majdnem teljes a gyűjtemény, végül még betértünk az Alexandrába, majd elváltunk. Közben azért annyit fejlődött a kapcsolatunk, hogy néhányszor megpedzettem neki, hogy vannak olyan tabutémák, amiket innentől nem említhet,m mert már az agyamra megy velük. Meglepően jól fogadta. Persze a csajok akkor sem bírták ki, hogy ne kísértsenek meg, hát lementem egy kicsit a LochNessbe, ott volt Kie, Panni, Réka, Falmászó úr, és a kórházból frissen kiengedett Endi. Jót dumálgattunk, meg jó volt látni őket, de azért haragszom magamra, hogy sosem tudok nekik nemet mondani, és ezért az a vége minden másnap, hogy ülünk valahol, és váltjuk meg a világot. Szombaton volt a nagy csoporttalálkozó, ami már sokkal jobban sikerült, mint a keddi, rengetegen voltunk, bár persze az az egy ember, akit nagyon szerettem volna látni, nem jött el. Szerencsére sikerült okosan innom, és nem rúgtam be, amit kifejezetten sikerüélményként könyvelek el. De persze már nem volt rossz kedvem, amikor elindultam az estém másik helyszínére, egy házibuliba, ami ugyan nem kifejezetten az én műfajom, de azért elég jól éreztem magam. Lujzi is becsatlakozott, aztán nálam aludt. Másnap reggel csináltunk camambertes, almás rántottám, meg dumcsiztunk, aztán hívott Panni, hogy megyünk -e akkor a kiállításra a Kogartba, ekkor kaptam egy kisbb sokkot, hogy nekem még mennem kell aznap valahova, de persze menjünk, mert egy hét múlva bezér, és nem kihagyható. Jó is volt, ja a címe a 100 éves a magyar film, Panni szerint nem volt tökéletes a koncepció, de nekem tetszett, gondolatébresztőnek nem volt rossz. Aztán persze rávettek, hogy üljünk be a Broadwaybe, ahol búzasörökkel próbáltam magam kúrálni, majd hullafáradtan hazavonszoltam magam egy nehezen induló, de végül kellemesen produktív beszélgetés után.