shopgirlmeans

Elég kellemetlen kicsengése lett a tegnapi délutáni eseményeknek: a nagy gondolkodásba teljesen belehergelődtem, jó szar kedvem lett, magam is csodálkoztam, hogy mennyire hullafáradtan értem haza a munkából, aztán mire ágyba kerültem, a nyakam is durván görcsben állt. Ma reggel meg hátfájással ébredtem, pedig ugyanazt a párnát, matracot használtam, mint tegnap. Szóval a testem is megmutatta, amit tudtam is, mivel már igyekszem figyelni magam az ilyen szituációkban, hogy nagyon felzaklatott ez a dolog. Még NagyÁval megbeszélem ma a dolgokat (durva esténk lesz, van mit feldolgozni az elmúlt két hétből, de ha nem mennék ilyen hamar, akkor a tegnapi után biztos kérnék telelfonos segítséget, szóval a legjobbkor), de azt hiszem, már érzem a döntést. És jó szarul érzem magam tőle.
Erre most írt NagyÁ, hogy nem lesz ma mégsem. Ó, bakkerman, éreztem én, hogy egyedül kell ezt megoldanom.
És még a wiw sem megy, hogy megkérdezhessem a csajokat, hogy hajlandóak -e ma válságstábot ülni, most az én kedvemért. Remélem, mert olyan fura mostanában, azt veszem észre, hogy hallgató lettem, és én meg egyre kevesebb emberrel tudom megosztani a gondjaim. Persze amúgy sem akarnám marhasok emberrel megosztani, de az, aki elvárja, hogy meghallgassam, néha azt is megkérdezhetné, hogy velem mi van. Vagy túl önző vagyok? Lehet, hogy nem kellett volna egyedül maradnom tegnap este, hanem jobb lett volna kibeszélni valakivel. Kie hívott is, de mivel azt mondta, le tud mondani a tásaságomról, úgy döntöttem, inkább egy józan, pihenős este. Hát remek volt, mondhatom. Úgyhogy ma este inkább csinálok valamit. Akár még egy mozi is becsúszhatna.
De a holnap estét nagyon várom, úgy hiányoznak már a régi kollégák, nagyon jó lesz velük találkozni. Remélem sokan eljönnek. Én meg felveszem nekik az új pöttyös szoknyámat.