shopgirlmeans

Mintha szofisztikálódna a múlthoz való viszonyom. Ez több dolgon is észrevettem, a múltkor már írtam, hogy nem szakadt bele a szívem a régi fotók rendezgetésébe, mintha a helyükre kerültek volna a dolgok, érzések. A múlt héten két olyan emberrel is összefutottam, akik valaha fontosak voltak, régen ilyenkor mindig lerohantam az embereket, és megpróbáltam leegyeztetni valami találkozót, most beértem annyival, hogy további szép napot/további jó szórakozást kívántam. Mert nem lettek kevésbé fontosak, de úgysem lenne semmi értelme, egyrészt, mert végül sosem lesz semmi ezekből a találkozókból, másrészt úgysem tudnánk ott folytatni. Ugye, ahogy a nóta is mondja:"Minden korban van valami
Ami akkor és ott jó
És éppen attól válik széppé
Hogy vissza nem hozható".

Lassan belátom? Hatalmas lépések ezek, kérem. Most mintha egyébként minden téren valamiféle új kezdetet élnék meg, a régóta halogatott dolgokat végre elkezdem csinálni, ilyen a fogorvos, a jótékonykodás, tűzhelytakarítrás, a puzzlek is végre felkerültek a falra, még Kenny is, a végén még tényleg elkezdek futni tavasszal... :)

Szombaton pakolásztam megint egy csomót, elkaptam a Szeretők című filmet a filmmúzeumon, nagyon vicces volt, '83-as film, Kiss Marival, Cserhalmival, Tábori Nórával, Bálint Andrással, tanulságos, okos film, remek párbeszédekkel, majd megnéztem a Vicky Christina Barcelonát, nem voltam meghalva tőle, kritika később, estefelé át Lujhoz, megnéztem az igen ígéretes kéróját, majd együtt át a Queenbe, ahol Endiünneplés történt. Jó hangulatú este volt beszélgetéssel, röhögéssel. Máték, Panni, Kie, Endi, Luj, Réka...
Vasárnap megint majdnem délig alvás, aztán a pakolás folytatása, illetve részben újrakezdése, mert elő kellett keresnem valami papírokat anyáéknak, amit persze sokkal egyszerűbb lett volna múlt héten, dehát szelávi. Délután felugrottak anyáék, segítettek felrakni a puzzlekat és képeket, hoztak kaját, virágot, közben Luj hívott sétálni, de inkább lemondtam, és otthon szöszöltem estig.

Szóval Vicky Christina. Azt nem mondtam volna meg, hogy ez egy Woody Allan film, az biztos. Nem mintha annyira nagy ismerője lennék a művészetének, de ennél még a Füles is jobban tetszett. Ez egy feelingfilm. Szép. Szépek a tájak, szépek a színészek, fantasztikus helyeken játszódik, amitől az embernek összeszorul a szíve, hogy miért nem él ott. De aztán elmúlik, mert nem sok nyomot hagy a film. Meg nekem nem tetszik ez a fajta befejezés, már az Apró titkoknál sem tetszett. Egyszernézős, nyáron ajánlom egy könnyű sangriával.