De olyan igazi tengerparti nyaralás 2004 óta nem volt. Hajnal fél 4 körül vettek fel, hét körül már Zágrábnál jártunk, akkor azt hittük, már a cél közelében. Tévedtünk. Rijekában végül nem álltunk meg, indultunk rögtön tovább Pula irányába. Persze 20 éves térképpel, így nem tudtuk, hogy a félsziget közepén komolyabb autóút is van, így a tengerparton kanyarogtunk végig Puláig, közben egyszer megálltunk csobbanni Opatija alatt.
Valamikor dél után érhettünk Pulába, ahol meg szerettünk volna szállni, de ezt a tervet hamar skippeltük, mert felfedeztük, hogy az egész part kikötőkkel és gyárépületetkkel teli, itt nem fog teljesülni az a kívánságunk, hogy a szállásról gyalog is elérjük a strandot, és a hangulatos óvárost is. (Végül nem így lett persze, de arról később.) Persze azért ha már ott voltunk, meg kellett kicsit nézni a várost, előbb elvarázsolva, majd eltévedve kóvályogtunk egyre pilledtebben, majd mikor feladtuk volna, kilyukadtunk épp az Amfiteátrumnál, oda persze azért még be kellett menni, gyönyörű volt.
Aztán a kocsihoz visszafelé menet még megtaláltunk véletlenül két újabb nevezetességet, amit korábban hiába kerestünk (Augustus templom és Városháza).
Én tudtam volna maradni azért egy-két napot, megnéztem volna este is ezt az olasz kisvárosnak tűnő helyet, de fel sem merült komolyan a gondolat, a következő célunk Rovinj volt, ahol reméltük megtalálni az ideális paramétereket. Ott már legalább a csapat fele kívánta a pokolba az egész Isztriát, és fordult volna vissza a korábbról ismert Selce felé, én bíztam benne, hogy ők sem fognak végül csalódni, csak a kezdetek nehezek. Így jár, aki tervezés nélkül, 20 éves térképekkel, utikönyvekkel vág neki az ismeretlennek. Végül megérkeztünk Rovinjba, ahol a városban kanyarogva itt is, ott is fel-felvillant az óváros távoli képe, amibe én rögtön beleszerettem. Nagy nehezen találtunk egy strandot, ahol végre újra csobbanhattak a lányok, mi meg elmentünk szállást vadászni. A szüleim abban a hitben éltek, hogy ez szörnyen egyszerű lesz, és maximum 40, de inkább 35 euróból meg fogunk úszni egy éjszakát, hisz már gyakorlatilag utószezon van, és különben is. Az első két tourist agencyben gyakorlatilag körberöhögtek minket, mikor előálltunk az igényeinkkel, megtudtuk, hogy az egész Isztria tele van olaszokkal, hisz náluk ilyenkor van a főszezon, a Ferragosto, és háromnapos fesztivál lesz Rovinjban a hétvégén, így örüljünk ha egyáltalán találunk szállást, nem hogy ennyiért. Bunkók is voltak, segíteni sem igazán akartak, mentünk tovább. Végül csalódottan, jómagam zaklatottan az átélt élmények hatására, tértünk vissza a lányokhoz, itt már erősen sötétedett, mi ott álltunk vizesen, fáradtan, összetörten, és még nem volt szállásunk. Még egy utolsó tourist agencyt megpróbálunk, gondoltuk, aztán alszunk a kocsiban, vagy csövezünk, vagy megyünk vissza Rijeka felé. Itt hatalmas szerencsénkre egy iszonyat segítőkész nőt fogtunk ki, én is meguntam a banánt, és átvettem a szót - folyékony angolsággal tárgyaltam vele - ő sem sokkal tudott kecsegtetni minket, magasabb árat mondott, mint az előző kettő, de foglalkozott velünk vagy egy fél órát, és tényleg próbált valamilyen megoldást keríteni nekünk. Végül telefonált egyet, alkudott nekünk egyet, majd közölte, hogy értünk jön az apartman tulaja, elvisz minket, nézzük meg, és döntsük el. Ebben maradtunk. Hamarosan megjött a srác, ő is szimpi volt, elvezetett minket a szálláshoz, ahol én már kiszállni sem akartam, óvva magam egy újabb csalódástól vagy kellemetlen helyzettől, de anya csak citált, hogy menjek, mert kell a véleményem, így kiszálltam végül. És emlékeim szerint 10 másodperc sem telt el, már eldöntöttük, hogy maradunk. A ház egy külvárosi családi ház, fügefával és szőlőlugassal, az apartman tágas, tiszta és kedves, megvettük. Visszaszámolva az árakat, rájöttünk anyával, hogy az ára sem volt egyáltalán drága, hisz fejenként kb. 5000 Ft volt egy éjszaka, ami még a Balatonnál is jutányos. Hullák voltunk, de persze nem bírtuk ki, lefürödtünk, és nyakunkba vettük a várost. El is bűvölt minket, pedig a szigorú értelemben vett óvárosi részbe - Rovigo korábbi szigetére - be sem tettük a lábunkat akkor még, de azért a kikötő melletti teraszok egyikén megittuk jól megérdemelt korsó sörünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése