Hétfő délután hívott Endi, hogy mit csinálok. Mivel elég kétségbeesettnek tűnt a hangja, mondtam, hogy azt, amit akar, szóval egy óra múlva már a Kávés Katicában ültünk. Szegény eléggé ki volt akadva a családja miatt, de lassan lenyugodott, és mivel senki nem hívott, hogy sos Besh o droM koncertre akarna velem jönni, nem volt akadálya, hogy csatlakozzunk Pannihoz és a bátyjához a Suszterinasba. (Útközben viccesek voltunk, mert zenéket hallgattunk összekarolva az mp3 lejátszómról, mint két tini.) Később csatlakozott hozzánk Kie, és az Új-Zélandról frissen haztért Péter, akit kb. egy éve nem láttam, meg is lepődött, mikor nem szomjasan a nyakába ugrottam, mert nem volt felhőtlen a viszonyunk.
(Meguntam, hogy senki nem tanít meg zenét letölteni, meg senkinek nincsenek olyan zenéi, amikre vágyom, úgyhogy eldurrant az agyam vasárnap, és beregisztráltam egy mp3 vásárlós oldalra, töltöttem rá pénzt, azóta meg tobzódom a jobbnál jobb zenékben, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett az oldal kínálatával, de majd keresek másikat, ha itt elfogy a creditem. De azért határtalan örömmel tud eltölteni egy-egy régóta vágyott szám birtoklása, mint a Nice weather for ducks, néhány Moloko, Thicke, Natasha Bedingfield, Darkness, Feist, Noir Desir, Nina Simone, Sandi Thom, KT Tunstall, Amy Macdonald, Juno filmzene, stb. Most tehát tobzódom a jobbnál jobb zenékben. És érdekes, azt hittem, rokker vagyok (bár igazán táncolni mindig is inkább drum n bass jellegű zenékre szerettem), de egyre jobban bejönnek a jobbfajta elektromos zenék is, mint Roísin Murphy, Oakenfold, még az új Madonna is.)
Úgy elmennék már táncolni, mondjuk egyszer hajnalig a Zp-be, de ki bírja azt pénztárcával? Meg partnerem sincs hozzá. Húgomék is (mert ha minden igaz, kibékültünk), ahelyett hogy bulizni járnának velem, most, hogy ilyen közel laknak, vizsgára tanulnak, hamarosan meg elmennek Görögországba.
Belevetettem magam a közelmúltban a blogok és fórumok világába, találtam is jónéhányat, ami megfogott, meg ugye innen jött az új társaság is, akik nagyon kellettek már. No de elkeserítő tendenciákkal is találkoztam, amin már nem dühöngök, csak elszomorít. Arról már nem is cikkeznék sokáig, hogy mennyire gyorsan felejt mindenki helyesen írni. Rendszeres az igekötő különírása például. Már néha komolyan elgondolkozom, hogy helyesen írom -e, mert annyira általános lett. De igen.
Másrészt viszont elszomorító, hogy mennyire ki vannak hegyezve a rosszra az emberek, ezért szoktam le több blogról is, mert egy idő után nem szórakoztat a fikázás, hanem elkeserít, mert nem kéne a rosszra még jobban felhívni a figyelmet. Mert annyi szép van körülöttünk, inkább arra legyünk kihegyezve (igen, most épp én sem ezt teszem, látom a helyzet paradox voltát :)). Mindenesetre elszomorít és megijeszt a határtalan agresszió, pesszimizmus, düh, ami innen is árad. Azt látom, hogy az emberek még jobban hergelik bele magukat, hogy nekünk szar, és sosem lesz jobb, pedig szerintem egy leheletnyi szemléletváltással már hatalmasat fordulnánk. Úgyhogy ezért is igyekszem hónapok óta nem dühöngeni, blogban sem. Hátha egyre többen leszünk. És mondjátok, hogy barbilány, meg hellokitty, i don't care, mert nem így van, attól még pontosan látom, hogy mi folyik itt, csak nem vagyok hajlandó tudomásul venni, vagy megérintetni tőle. Ez van. A világ szép, az egyik leggyönyörűbb városában lakunk ráadásul, ahol rengeteg kedves ember van, jó helyek (észrevette más is, hogy kb. hússzor annyi a terasz a városban, mint korábban? Minden talpalatnyi helyre székeket pakoltak vendéglátó egységek, i love it.), jön a nyár, sálálá.
Jó lenne idén legalább egyszer eljutni valami tengerhez. Ha lehet, addig, amíg még jó idő van, ne decemberben. Beérném egy hosszú hétvégével Horvátországban, vagy ilyesmi. Többre úgysem telik. De jók lesznek a kertipartik is, egy már le van fixálva Kieékhez júniusra, remélem, realizáljuk is, mert már nagyon kellene. Aztán remélem, Lujzinál is lesz valamikor. Bár az a jó, hogy otthon is úgy érzem, mintha valami üdülőtelepen lennék, hangos madárcsicsergés, a gyerekek játszanak az ablak alatt, és nem hallani a forgalmat, ami egyszerűen hihetetlen, mivel 150 méteren belül a Dózsa meg a Váci.
(Meguntam, hogy senki nem tanít meg zenét letölteni, meg senkinek nincsenek olyan zenéi, amikre vágyom, úgyhogy eldurrant az agyam vasárnap, és beregisztráltam egy mp3 vásárlós oldalra, töltöttem rá pénzt, azóta meg tobzódom a jobbnál jobb zenékben, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett az oldal kínálatával, de majd keresek másikat, ha itt elfogy a creditem. De azért határtalan örömmel tud eltölteni egy-egy régóta vágyott szám birtoklása, mint a Nice weather for ducks, néhány Moloko, Thicke, Natasha Bedingfield, Darkness, Feist, Noir Desir, Nina Simone, Sandi Thom, KT Tunstall, Amy Macdonald, Juno filmzene, stb. Most tehát tobzódom a jobbnál jobb zenékben. És érdekes, azt hittem, rokker vagyok (bár igazán táncolni mindig is inkább drum n bass jellegű zenékre szerettem), de egyre jobban bejönnek a jobbfajta elektromos zenék is, mint Roísin Murphy, Oakenfold, még az új Madonna is.)
Úgy elmennék már táncolni, mondjuk egyszer hajnalig a Zp-be, de ki bírja azt pénztárcával? Meg partnerem sincs hozzá. Húgomék is (mert ha minden igaz, kibékültünk), ahelyett hogy bulizni járnának velem, most, hogy ilyen közel laknak, vizsgára tanulnak, hamarosan meg elmennek Görögországba.
Belevetettem magam a közelmúltban a blogok és fórumok világába, találtam is jónéhányat, ami megfogott, meg ugye innen jött az új társaság is, akik nagyon kellettek már. No de elkeserítő tendenciákkal is találkoztam, amin már nem dühöngök, csak elszomorít. Arról már nem is cikkeznék sokáig, hogy mennyire gyorsan felejt mindenki helyesen írni. Rendszeres az igekötő különírása például. Már néha komolyan elgondolkozom, hogy helyesen írom -e, mert annyira általános lett. De igen.
Másrészt viszont elszomorító, hogy mennyire ki vannak hegyezve a rosszra az emberek, ezért szoktam le több blogról is, mert egy idő után nem szórakoztat a fikázás, hanem elkeserít, mert nem kéne a rosszra még jobban felhívni a figyelmet. Mert annyi szép van körülöttünk, inkább arra legyünk kihegyezve (igen, most épp én sem ezt teszem, látom a helyzet paradox voltát :)). Mindenesetre elszomorít és megijeszt a határtalan agresszió, pesszimizmus, düh, ami innen is árad. Azt látom, hogy az emberek még jobban hergelik bele magukat, hogy nekünk szar, és sosem lesz jobb, pedig szerintem egy leheletnyi szemléletváltással már hatalmasat fordulnánk. Úgyhogy ezért is igyekszem hónapok óta nem dühöngeni, blogban sem. Hátha egyre többen leszünk. És mondjátok, hogy barbilány, meg hellokitty, i don't care, mert nem így van, attól még pontosan látom, hogy mi folyik itt, csak nem vagyok hajlandó tudomásul venni, vagy megérintetni tőle. Ez van. A világ szép, az egyik leggyönyörűbb városában lakunk ráadásul, ahol rengeteg kedves ember van, jó helyek (észrevette más is, hogy kb. hússzor annyi a terasz a városban, mint korábban? Minden talpalatnyi helyre székeket pakoltak vendéglátó egységek, i love it.), jön a nyár, sálálá.
Jó lenne idén legalább egyszer eljutni valami tengerhez. Ha lehet, addig, amíg még jó idő van, ne decemberben. Beérném egy hosszú hétvégével Horvátországban, vagy ilyesmi. Többre úgysem telik. De jók lesznek a kertipartik is, egy már le van fixálva Kieékhez júniusra, remélem, realizáljuk is, mert már nagyon kellene. Aztán remélem, Lujzinál is lesz valamikor. Bár az a jó, hogy otthon is úgy érzem, mintha valami üdülőtelepen lennék, hangos madárcsicsergés, a gyerekek játszanak az ablak alatt, és nem hallani a forgalmat, ami egyszerűen hihetetlen, mivel 150 méteren belül a Dózsa meg a Váci.
3 megjegyzés:
Hogyne lenne!
Amúgy mind helyesírás, mind kontrollálatlan agresszió tekintetében!félelmében egyetértünk.
Na igen. Lassan sikítok, mikor meglátom, hogy utánna, meg kiválló. vááááá
ahogy a szervezkedős levelekből kitűnhet, az júliusból pont arra a két hétvégére lenne szükségem, amelyetalapesetben fenntartanék magunknak. Hétköznap, vagy másik akkortáji hétvégén tartsuk a szeánszt?
Megjegyzés küldése