Tegnap felhívott karmester úr, kérdezte mi volt az oscaron, mondom, olvasd el a blogom. Aztán rájöttem, hogy magukról a díjakról nem is írtam semmit, ez most akkor azt tükrözi, hogy amúgy sem az a fontos ott sem, nem? Na mindegy. Örülök egyébként nagyon a színészi kategóriák győzteseinek, főleg, hogy nincs köztük amerikai. Sőt, alapvetően minden díjkategóriában szimpatikus döntés született, a technikai díjak meg annyira nem érdekelnek. Nagyon sok filmre lettem még kíváncsibb, asszem ennyi az eredménye. Nem tudom, jövőre is megnézem -e, mert bár ma majdnem 12 órát aludtam egy huzamban, de azért a tegnapi napot nem kívánom senkinek.

Csodálatos vasárnapunk volt tegnap egyébként. Tegnap ünnepeltük az Idegenvezetők villágnapját, ezért szerte a városban ingyenes vezetések voltak, meg ingeyenes buszos túrák. Nagy nehezen elértük Kie-vel az egyórás indulást a Várban, a Polgárvárosban. Nagyon jó időnk is volt, nagyon kedves idegenvezető nőcit fogtunk ki, borzasztóan élveztük a több, mint 2 órás sétát. És egy kicsit okosabbak lettünk tán. Utána lebuszoztunk a József Nádor térre -na róla is megtudtunk pár érdekes infót -, gyorsan toltunk egy kis kínait, aztán még épp elértük a négyórás vezetést az Andrássy úton, de az már nem volt olyan izgi, a bácsi is sokkal kevésbé volt szimpi, aki vezetett, meg nem is volt annyira informatív. De azért bementünk a Posta Múzeumba, meg a BB épületébe. Aztán csatlakoztunk a Pótkulcs kertjében (figyelem február 24 este fél 6!!!) üldögélő karmester úrhoz, és haverjához, akikkel nagyon jót dumálgattunk, még Panni is befutott végül. De aztán 9 előtt kicsivel leléptem, mert még akartam aludni egyet oscar előtt.
A színházról még nem is értekeztem: szerdán voltunk a Halálkeményen a Merlinben, ami egy Die Hard feldolgozás, és szerintem zseniális, én legalábbis visítva röhögtem végig az egészet.

Kicsit fáradt vagyok, mert Oscart néztem hajnalban. Bár pontosan nem tudom, minek, mert azért annyira nem élveztem. Unalmas dolog ez önmagában, ráadásul az rtlklubos magyar komment egy borzalom; inkompetens, kellemetlen hangú emberek beszélnek össze-vissza. McMenemy Márkot akarom közvetítőnek, meg mondjuk Görög Zitát. Balázsi Panna meg takarodjon valahova, ahol nem kell vele konfrontálódnom. Hőbörgés vége...

Voltak viszont érdekes felismeréseim, meg is osztom ezeket a világgal:

Daniel Day-Lewisnak tényleg Rebecca Miller a felesége, aki tényleg Arthur Miller lánya, és tényleg az a nő, aki Kevin Spacey feleségét játszotta a Felelősségük teljes tudatában c. filmben. Vicces ruhája volt nagy kövekkel: http://imdb.com/media/rm144807424/nm0589182

A legelegánsabbak egyébként szerintem Katherine Heigl http://imdb.com/media/rm295802368/nm0001337, és Ellen Page http://imdb.com/media/rm1403098624/nm0680983 voltak, és süt a szemükből az értelem, nem úgy, mint egyeseknek. És Julie Christie is bámulatosan néz ki: http://imdb.com/media/rm1755420160/nm0001046 68 éves!!!

Helen Mirren se semmi a maga 63 évével, http://imdb.com/media/rm3751843328/nm0000545, ráadásul új infó volt számomra, hogy eredti neve Illiana Lydia Petrovna Mironova. :)

Valamint szöget ütött a fejembe a távozottakról szóló összeállításban Jean-Pierre Cassel neve, és valóban, tényleg ő Vincent Cassel apukája. Biztos mindenkinek ismerős lesz: http://celebrite.aol.fr/content.do?id=173171&v=1177122462660

Ja, és még egy érdekesség: Casey Afflecknek az egyik Phoenix lány a felesége; Summer Phoenix, River és Joaquin tesója ugye.

Nem értettem, miért ragaszkodnak sokan a vállpánt nélküli verzióhoz, még a leggebébb csajnak is kibuggyan a husa, mivel ugye mellben nagyon meg kell szorítani, nehogy elhagyja:

http://oscar.com/redcarpet/?g=0&i=39, http://imdb.com/media/rm2124584448/nm0000139, http://imdb.com/media/rm3735066112/nm0004950

Egyébként többnyire pirosban, vagy feketében voltak a csajok.

Borzasztó volt a legjobb filmbetétdalok mezőnye, 3 szám volt a Bűbájból, azok voltak egyértelműen az este mélypontjai, szerencsére a kis hal megette a nagyot, és egy kis függetlenfilmes brancs elvitte a legjobb betétdal díját. Ráadásul, az egyik tag köszönőbeszédét már lekeverték, majd Jon Stewart visszahozta a lányt a színpadra, hogy ő is megköszönhesse. Ilyet én még nem láttam, nem véletlenül szeretem én ezt a pasit.

Szar volt az ültetés, kb. 40 ember látszott, mert ráadásul ugyanazok a kameraállások voltak végig, nem látszott, ki ki mellett ül.

Nagy meglepetés volt a legjobb női főszereplő kategóriában Marion Cotillard győzelme - neki magának is.

Legjobb pasik: Javier Bardem, Josh Brolin, Jon Stewart, George Clooney.

Terhes nők: Cate Blanchett, Nicole Kidman, Jessica Alba.

Kevin Spacey nagyon dögös. Kevin Kline olyan apukás, sosem jutna az ember eszébe, mint potenciális, de Kevin Spacey azért ott van a topon. És ő maga Lucifer. Legalábbis a Felelősség teljes tudatában c. filmben. Nézze meg mindenki. Csak miatta érdemes egyébként.

Tegnap kiállításmegnyitón voltunk, ami vicces volt, röhögtünk Kie-vel, hogy milyen Szex és New Yorkosan nyomjuk. Aztán onnan megpattantunk, átficcentünk a Várfok borozóba, ahol hamaros közölték, hogy akkor ők zárnak (8-kor), ennek örömére lecsapott ránk Pista bácsi, hogy menjünk vele szülinapi buliba az Úri utcába, és hogy neki nincsen semmi hátsó szándéka, meg van ott nő is, de milyen szívesen látna minket. Mennyire vonzom mostanában az idősebb pasikat! Nem lehetne egy helyes korombelit, tessékmondani?!

Nagyon cuki volt az öreg, bájdövéj, de hát mi sem szakadhatunk háromfelé. Vissza a galériába, Festő úrtól kimentettük magunkat, át Pestre, Pannihoz, aki nekem útba is esett hazafelé. Kellemes beszélgetés, pár pohár bor, aztán haza. Épp a Zongoralecke ment a tvben, mikor hazaértem, de gyakorlatilag elájultam, pedig azt is nagyon szeretem. De mindegy, mert megvan, meg az amúgy is egy kicsit érfelvágós.

Mai random gondolataim:

-Miért köpködnek a pasik? Annyira undi, nem tudnak nyelni, refluxosak, vagy mi? Nem arról van szó, hogy sportolás, vagy focimeccs közben, mert azzal nincs baj. De az utcán! Miért? És ott vannak háromlépésenként a félig megfagyott kis csulácskák. Nagyon okádék. Lehet, hogy csak ki vagyok rá mostanában hegyezve, de lépten-nyomon ebbe botlok.

-Kikérem magamnak ezt a hideget! Brr. Már félig tavasz volt, tavaszi kabátban ballagtam haza szombat éjjel, és nem fáztam. Most meg szét lehet fagyni. Kérem vissza a tavaszt! Már mennék Corvintetőre, meg Sarkkertbe, meg Holdudvarba, Szimplába, Zöld pardonba... És holnapól állítólag még hidegebb lesz. Fujj.

-Miért ilyen balfaszok a netes társkereső faszik? Komolyan, nosztalgiával gondolok a frissen kihevert fiatalemberre, mennyivel különb náluk. De hát ő is csak egy balfasz, hogy így eltűnt, pedig mennyire nyitott kapukat döngethetett volna.

-Lúj kedvéért, hogy kaja is legyen: a mai menü répafőzelék, és répatorta (kellett már kezdeni valamit a hűtőben rohadni kezdő rengeteg répával. Torta megint 5, főzelék csak 2/3.)

-Milyen jó lenne egy olyan pasi, akinek nem kell magyarázni, hogy ki az a Mark Ronson! Bár azt hiszem, annak, aki ennyire ki van éhezve, nem lehetnek ekkora igényei.

-Mióta tv-m van, nem olvasok. :( Pedig tv-t sem nézek. Hogyisvanez?

Mit csináltam mostanában? Tegnap Cukorfalat (anyád!), Szerelmünk lapjai (ilyen semmitmondó magyar címet még!), ma Bella Martha (jeeeeee), Terminál (Spielberges középszer, jellemző), és a Go! magyarul Nyomás!, ami nagyon állat! Asszem fürdés, aztán a Felelősségük teljes tudatábannal koronázom az estét, Kevin Spaceyvel és Kevin Kline-nal. Szeretek beteg lenni asszem. :)

Hümm, nahát. Most derült ki számomra hogy James Garner sem nem halott, sem nem Jennifer Garner apukája. Miért hittem én ezeket?

Tegnap kiolvastam Harry Pottert. Szerencsére az utolsó 50 oldal otthonra maradt, mert a végén úgy bömbiztem, mint egy óvodás, azt meg mégsem lett volna célszerű a munkahelyen. Nekem tetszett, de furcsa, hogy soha többet nem lesz új, amit lehet várni. Eszembe jutnak a régi szép idők, mikor Szilason felolvastuk egymásnak, és találgattuk, mi fog történni, meg hogy ki fogja játszani a filmben például Lockhart profot. Nekem Hugh Grant lett volna az ideális, de Kenneth Branagh barátunk sem volt rossz. Apropó, hamarosan lesz mostanában a Sok hűhó a tévében, aki eddig lemaradt róla, most pótolhat.

A tegnapi napot még nagy nehezen végigdolgoztam, reméltem, mára jobban leszek, de csak rosszabbul lettem. Úgyhogy betegszabi. Nem is baj, olyan kába vagyok, végigalszom a napot. Lassan visszamászom az ágyba, berakok valami jó filmet, aztán igyekszem nem elaludni rajta.

Micsoda hét! És még nincs vége. Ez a hét lehetne nagyjából a mérföldkő, hogy hogyan akarok élni hosszú távon. Nyitottan, pörgősen, spontánul, új helyeket megismerve, vidáman. Talán egy kicsit több pihenéssel, és kevesebb orrfújással.

Kedden végre meditáltunk NagyÁval, a lelki segítőmmel, vagy hogy is nevezzem. Ő egy kineziológus, akihez fél éve járok már "terápiára". Nyilván nem arról van szó, hogy kattant lennék, vagy ilyesmi, csak szeretnék jobban működni a világban. Féltem ettől a meditáció-dologtól, mert nem vagyok én egy ilyen ezoterikus, lila lélek, meg van az emberben egy jó adag kudarctól való félelem is. Erre nagyÁ azt mondta, hogy na ezt felejtsem el, mert ez milyen hülye nyugati mentalitás, hogy csak az van belénk nevelve gyerekkorunk által, hogy sikerorientáltság, hogy mindenki csak az elért dolgok által látja magát igazolva, miközben keleten ugye azt mondják, hogy a részvétel a fontos. Úgyhogy a meditációt nem lehet elrontani, ha nem megy, meg lehet próbálni újra és újra, de bármi történik benne, azt én csinálom magamnak. Ezek után hülyén hangzik kijelenteni, hogy milyen jól sikerült. :) Teljesen elérzékenyültem a végén.

Úgyhogy nyitottan várom a következőeket, mert tényleg nagyon jó volt ez nekem.

Szerdán végre találkoztam régi barátommal, BB-vel, aki főiskola elsőben volt nagy haverom úgy egy fél évig. Nagyon jó volt újra látni, ott folytattuk vele is, ahol abbahagytuk, és még mindig nagyon jó bármit megbeszélni vele. Furcsa, hogy mindig is úgy emlékeztem rá, mint kapcsolatban élő emberre, aki mindig tartozik valakihez, bár sosem ismertem személyesen a barátnőit. Most meg éppen abban a fázisban tart, hogy véletlenül sem akar tartozni senkihez.

De ettől eltekintve úgy látom rendben van, és ennek örülök. Remélem, élőbb lesz a kapcsolat egy kicsit közöttünk.

Csütörtökön remek helyen voltunk, bár az nem tetszett, amennyit fizetnem kellett a végén, de ez biztos az én hibám is. Már az asztalfoglalás is vicces volt, mert a munkahelyi készülékről hívtam fel a hely honlapján található két mobilszámot, de mivel egyiket sem vették fel, el is tettem a kérdést későbbre az agyamba. Mikor kb 3 óra múlva visszahívott a faszi, és bemutatkozott, fogalmam sem volt, hova tegyem. Mert a nevére emlékeztem, de arra nem, hogy mivel is kapcsolatos, úgyhogy mondtam neki, hogy várjon egy kicsit, mert rá kell jönnöm, mért kerestem. :) Kicsit sem nézhetett hülyének. Persze ő is segíthetett volna, hogyha a nevén kívül még azt is közli, hogy Spájz. (http://www.aspajz.hu/) Mindenki járjon spájzba!

Addigra az ájulás közelében voltam a fáradtságtól, tipikusan az az este volt, aminek úgy indulsz neki, hogy egy pohár bor, aztán ágy. Ebből persze megint öt pohár lett, mert annyira jó volt az asztaltársaság, hogy nem volt szívem otthagyni. Arról is beszélgettünk, hogy milyen jó lenne, hogy ha már én nem tudok segíteni a középső húgomnak, akkor legalább nagyÁhoz kéne elcsalnom, mert ő biztos tudna neki segíteni. Sajnálom, szégyellem, hogy itt volt nálam két napig, és összesen ha 40 mondatot dumáltunk. Jó, nem a legjobb volt az időzítés, mert nagyon sűrű hetem volt, de rá mindenképpen több figyelmet kéne fordítanom.

Pénteken egész nap borzasztóan folyt az orrom, és estére már konkrétan betegnek is éreztem magam, de hát színházjegyet nem pazarlunk természetesen, úgyhogy elindultunk a Vár felé Kievel, de előtte még úgy terveztük, megiszunk egy pohár bort, hát betértünk a korábban kinézett Alkoholos filc kávézóba a Várfok utcában. Ahol is a legolcsóbb bornak 230 decije, de az már nem is volt, csak a 360-as kategóriától. Majdnem mégis ottmaradtunk, de aztán szerencsére mégsem. Mentünk tovább kissé letörve, majd kb 20 méterrel feljebb megleltük a Várfok borozót, ahová félénken beléptünk, és megkönnyebbülve állapítottuk meg, hogy ez a mi helyünk. :) 250 Ft-ból ittunk mindketten egy nagyfröccsöt, meg én még egy zsíroskenyeret is ettem, ami finomabb volt, mint előző nap a töpörtős kenyér a Spájzban. Mindenki járjon Várfok borozóba!

A színház sajnos nem volt nagy szám - Lorca-esten voltunk a Nemzeti Táncszínházban -, de azért egynek jó volt. Végig azon gondolkoztam, hogy kire emlékeztet annyira a "főszereplő" pasi. A végén jöttem rá, hogy frissen elment Bence haveromra.

Kifelé menet találkoztam a volt matektanárommal, Edit nénivel, rá is köszöntem, majd olyan zavarba jöttem, mintha még mindig 16 lennék, ő meg feleltetne. Pedig szerettem, és matekból is jó voltam. Miért nem tudok kellően magabiztosan megnyilvánulni az ilyen szituációkban? Hogy akarok így találkozni a fiúkkal a gimis osztályból, ha még egy matektanártól is így megszeppenek?

Szombaton spanyol reggel, szerencsére megint az enyém lett az egyik legjobb teszt, pedig szégyenletes módon ki sem nyitottam az elúlt héten. Megint átismételtük a zöldségeket, meg gyümölcsöket, és persze ebben nem vagyok nagy spíler. Olaszul sem tudom őket. Minek? Rámutatok, hogy abból kérek egy kilót. Minek tudnom a nevét? Tudom, szűklátókörűség, lustaság, fujj. Jövő héten megtanulok minden zöldséget meg gyümölcsöt, meg ruhadarabot spanyolul meg olaszul.

Megint beköszönt hozzánk kétszer Simon, az angoltanár, aki egy perc alatt eléri, hogy 7 nő ellenállás nélkül olavadjon el. Olyan stílusa és beszélőkéje van! Azt hiszem, pénzkidobás lenne elmenni hozzá tanfolyamra, mert úgysem bírnék figyelni. :)

Aztán elmentem nagyanyámhoz, mondtam magamban, hadd örüljön, meg útba is esik, meg úgyis van egy órám. Hiba volt. Most fogalmazódott meg bennem egyértelműen, hogy az öreglány egy dementor. Felvettem a pajzsomat, de még így is úgy leszívott, hogy csak lestem. Expecto patronum!

Aztán menekültem kisÁhoz, az Élet iskolája nevű csoportunkba. Igazából nem tudom senkienek pontosan elmagyarázni, hogy mit csinálunk ott. Kéthetente találkozunk három-négy órára, és fontos dolgokról beszélgetünk. Tegnap például a gonosz megjelenési formáit boncolgattuk tovább. Jó volt nagyon.

Utána elindultunk Pannival a Blaha felé, remélve, hogy a többeik már összerendeződtek, és nekünk csak csatalkozni kell. De persze még mindenki otthon volt, keztünk letörni, hogy behal majd az este. Mindenesetre bementünk a Tekébe, ahonnan azzal a lendülettel fordultunk is ki, mert akkora füst volt, hogy az még nekünk is soknak tűnt. Dévánkoztunk, merre tovább, aztán végül kikötöttünk Réka háza előtt, hát felmentünk, és ott borozgattunk meg beszélgettünk egy órát, majd célba vettük a Corvintető, miközben Lujzit is összeszedtük. Beszálltunk a liftbe csak mi, meg Peti, a liftesfiú, ki rögtön elkezdett minket felesekkel kínálgatni öccáért, de nem kértünk. Majd a lift megállt. Majd kaptunk ingeyn felest, miközben Peti telefonos segítséggel próbált minket kijuttatni a liftből, bár mi nagyon jól szórakoztunk. Közben kiderült, hogy nyóccá lesz a belépő, és csak kb 11-től lesz a koncert, tehát mikor újra a földszinten kirakott minket, arra jutottunk, hogy alapozni drága, meg amúgy is, addig menjünk át akkor a Hunniába a Takáts Eszterre. El is indultunmk, közben vicces cigivásárlás az aluljáróban, meg megmutattam Lujzinak és Panninak a Boros-t a Belgától, amin szétröhögték magukat az aluljáró közepén. Végül elértünk a Hunniába, ahol kiderült, hogy oda meg ezer a belépő, és már szünet van. Na itt kezdtem nagyon letörni, hogy nem lesz semmi az estéből, de Lujzi egy pillanat alatt elbűvölte a beengedőembert, aki végül öccáért beengedett minket, és még azt is lefogyaszthattuk. Nem tudtuk, mit vállaltunk, csak mikor felértünk a lépcsőn. Olyan szinten volt tele a hely, hogy ott már röhögtem. Szerencsére Panni és Réka megoldották a piavásárlást, mi meg Lujzival beverekedtük magunkat a színpad elé, közben Takáts Eszti is odaköszönt nekünk, mintha régi haverok lennénk. Tök jó volt a hangulat, szimpatikus emberkék voltak, és tök szép pasik. Mennyit változott nyár óta Takáts Eszti! Még Vigándpetenden kóstoltuk meg először élőben, és akkor is jó volt, de nagyon félénk. Most meg nyitottan, vidáman, önbizalommal telve csinálta a sót, tök jó volt látni. És milyen helyes volt a nagybőgőse! Mindenki járjon Takáts Eszterre!

A buli véget ért, úgy döntöttünk, nem megyünk már Besh o droM-ra, mert már nincs értelme, aztán én úgy döntöttem, hazaindulok, bár remek este volt, de már vágytam az ágyam után, és úgy éreztem, az estéből úgysem lehet többet kihozni. Hazasétáltam hát, pontosan 45 perc alatt sikerült ezt abszolválnom. Közben üvöltött a zene a fülembe, és remekül szórakoztam, néha még táncoltam is. Meg énekeltem. Furán nézhettek rám a mellettem elhajtó taxik.

Ma meg azt álmodtam reggel, hogy színházba mentünk tán Kie-vel, és mögöttünk két folyton beszélgető faszi ült, akire rá-rászóltunk, míg a színpadon el nem kezdett operaáriát énekelni Mogyoró haverom, amikor az emberek menekülésszerűen elkezdték elhagyni a termet. De mi még kitartottunk, mert szegény Mogyoró, legalább mi szolidarítsunk vele. A faszik is bent maradtak, aztán az előadásnak egyszercsak vége lett, tán kudarcba fulladt, én meg elkezdtem jobban odafigyelni a faszik hangjára. Majd hátrafordultam, és megkérdeztem: Te szinkronhang vagy, ugye? Bólintott, én meg közben már felsikkantottam, hogy "Te a László Zsolt vagy!", és megint bólintott kicsit fintorogva, mert újra és újra elmondtam, hogy Úristen, te a László Zsolt vagy!. Majd kijelentette, hogy ne is reméljem, hogy eljátssza, hogy ő Luke. Mire én sértődtem meg, hogy erről szó sincs, és mennyire szeretem a hangját, stb. Mellette meg a Nagy Ervin volt a másik faszi, de ő nem nagyon szól, csak vizuális díszítőelemként jelent meg valszeg. Na a vége az lett, hogy beültünk velük valahova, és dumáltunk, miközben én kezdtem hulla szerelmes lenni Zsoltba, aki álmomban persze sokkal szebb és fiatalabb volt, mint a valóságban. És elmondtam neki, hogy én bár imádom a hangját, de már sokkal hamarabb kiszúrtam magamnak a színházban, mint hogy ilyen felkapott lett volna, mint szinkronhang. Felcsillant a szeme, ennek örült, meg kezdtem neki én is egyre jobban bejönni, végre nem egy buta üresfejű liba... :) Megkérdezte, miben láttam, mondtam, hogy a Cseresznyéskertben. De közöltem vele azt is, hogy viszont ez a Tűzvonalban dolog egy kalap szar, mire egyetértően bólogatott. Kicsit zavaros a vége, mert valahogy bekerült a képbe az anyám, Zsolt őt hívta el valahova, amin én tök kiakadtam, hogy már megint nem engem választanak, őrjöngve rohangáltam a városban szemfestéket keresve, de már minden bolt zárva volt, úgyhogy hazamentem, Zsolt útközben valahogy szembejött, és mosolyogva jött felém, mire én elküldtem melegebb éghajlatra, ellöktem magamtól, és sírva szaladtam hazafelé. Ő meg jött utánam, hogy mi bajom. Én meg elmondtam neki, hogy ez milyen szemét dolog, hogy anyámat hívja randira, miközben engem is fűz. Ő meg kiröhögött, hogy ez nem is randi, és ő igazából velem akar lenni. Aztán kis heppinesz, de nem hagyott nyugodni a dolog, megbeszéltem anyámmal, hogy játsszuk el, hogy én szakítok Zsolttal, ő meg úgy tesz, mintha nyitott lenne felé, mert nem vagyok biztos benne, hogy tényleg én kellek neki. Nagyjából itt lett vége, a többi már teljesen félálom, miközben kezdtem figyelmes lenni a szomszédból átszűrődő hangokra. A szomszéd lánynak vidám vasárnap reggele volt. :)

Mennyire tud az ilyesmi zavarni, ha ismerősről van szó, így meg csak egy vicces adalék. Lehet ezt egyáltalán könnyen kezelni, ha hallod például a lakótársadat? Én nem tudom, ehhez én túl prűd vagyok. Na persze amikor ennek ki voltam téve, akkor már ez volt a legkisebb baj, mert fejétől bűzlőtt a hal...

Most meg lassan készülnöm kéne, mert karmester haverommal találkozunk, aki nagy örömömre most közölte, hogy találjam ki, hova menjünk. Persze vasárnap délután a Spájz és a Tandem is zárva. Miért nem tud egyszer valaki más gondolkozni helyettem, hogy csak annyi dolgom legyen, hogy szépen illatosan megjelenek? Pótkulcs is csak ötkor nyit. Lassan nincs több olyan ötletem, amihez ma igazán lenne kedvem.

Az imént próbáltam hívni, és épp lemerült a telefonja, mielőtt kimondhattam volna, hogy legyen akkor szimpla kert. Most itt ülök kisminkelve, frissen lakkozott körmökkel, és remélem, fel tud majd hívni valahonnan, ha beér a vonata, mert mostmár úgy rákészültem, hogy kimozdulok.

Lassan semmi nem megy, munka se nagyon van, ráérek itt szépítgetni. Pl. Falmászó úr kedvéért nagyobbak lettek a betűk, hogy ne kelljen neki állítgatni, meg sorkizártam is, meg színe is lett. Nekem tetszik.

Tetszik nekem ez az új ember az életemben. Ilyen még nem volt. Idősebb, mint az apám, és mégis jól elvagyunk. Még attól sem félek, hogy egyszercsak letámad, és nem csak azért, mert elmondta, hogy egyáltalán nem vagyok az esete. De tetszik, hogy hirtelen bekerültünk egymás életébe, és még csak másfél hete ismerem, és már három estémet vele töltöttem. Bár valamiért azt érzem, hogy nem lesz hosszú barátság, de élvezem, amíg van.

Ma végre a vox is megjelent. Napok óta járok a Jászai aluljáróban a kedves, helyes relay-es fiú nyakára, ma már nem volt merszem, és erre pont ma jelent meg. Nagyon nem rossz az a paskó, ha arra jártok, nézzétek meg.

Igazából attól tartottam, hogy jobban meg fog érinteni a húgom faszsága. De szerencsére úgy tűnik túl vagyok azon, hogy olyan módon küzdjek domináns nőrokonaim szeretetéért, és elismerésért, hogy teljesen alájuk megyek, és hagyom, hogy terrorizáljanak.

Én örültem, hogy végre a közelembe költöznek, reméltem, hogy majd több időt töltünk együtt, de ha ő nem hajlandó normálisan viselkedni, akkor erre nekem nincs szükségem. A rokonait, ugye, nem maga választja az ember. Egy barátom soha nem beszélne velem ilyen hangnemben, hiába várhatja el a hálát, amit szerinte nem adok meg. Szóval nem lesz a barátom.

Sokkal jobban zavart ebben a szituációban a saját irigységem. Mert hogyan is kell azt megoldani, hogy épp egy főbűnt követek el, és ezt fel is ismerem, meg megmagyarázom magamnak az agyammal, hogy miért nincs igazam, és mégis ezt érzem? Ezt a kérdést mindenképpen felvetem több fórumon a héten, mert zavar.

Mindenképpen érdemes megfogalmazni gondolom, hogy mi az, amit irigylek tőle. Irigylem elsősorban a kapcsolatát. Korábban azt hittem, mikor még kicsik voltunk, hogy ha nagy lesz, sosem lesznek barátai, meg sosem lesz pasija, mert olyan szörnyen elviselhetetlen lesz. De szerencsére nem így lett, ha lehet, még jobban boldogul nálam ezen a téren. Bár ez lehet, hogy túlzás. Mindenesetre a második hosszú, működő kapcsolatában él. Helyes lakást is találtak, mennyire szerettem volna mindig is a szerelmemmel élni egy ilyen kislakásban! Mindig irigyeltem a stílusát, olyan jól öltözködött. Ebben persze az is benne volt, hogy sokkal hamarabb rávette anyát, hogy varrjon neki valamit, mert addig rágta a fülét, hogy a végén egyszerűbb volt.

Meg mintha neki nem lennének olyan szorongásai, mint nekem.

És közben tudom, hogy nem kéne nekem az ő élete, mert milyen sok mindent fel kellett adnia ezért a kapcsolatért, és ilyen kapcsolat sem kéne nekem, mert nekem egy pasi legyen sokkal erősebb, ne hagyja, hogy terrorizáljam. Nem mintha olyan sokat látnék a belőle, mert mióta együtt vannak, a húgom már nem a barátnőm, mert nem lehet vele négyszemközt találkozni. Nem mintha nem kedvelném a pasiját, de mégsem ugyanaz. Semmit nem tudok arról, hogy a húgom mit gondol erről a kapcsolatról, vannak -e kétségei, ha igen, milyenek. De már nem is fog érdekelni. Most szombaton elintéztünk szerintem megint vagy fél-háromnegyed év mosolyszünetet. Ez mintha egyre gyakrabban esne meg köztünk. És az zavar csak, hogy milyen kevéssé zavar.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy rövid időn belül a második embert vesztem el úgy, hogy szerelmes lesz, és összenő a másikkal.

Szeretek a fülembe üvöltő zene ritmusára lépkedni. Ilyenkor úgy érzem, mintha egy film lenne az életem. Tegnap este például a Cranberries Dreams-ére sétáltam haza nagy vigyorral az arcomon. Azt érzem, mostanában kerek a világom. Bár elmélyült gondolkodásra többnyire nincs időm, de legalább nem unatkozom.
Megnéztük tegnap a Vágy és vezeklést, ami borzasztó hosszú volt. És végigdohányozták, úgyhogy már 20 perc után majd' meghaltunk egy cigiért. Nem szeretem a Kossuth kistermeit. Nem fér el a lábam, nem tudom keresztbe tenni, így fél óra alatt teljesen elülöm a hátsóm. Viszont az tök jó volt, hogy viszonylag spontán szerveződött ez a mozi, és mégis lettünk nyolcan, és mindenki időben odaért. Úgyhogy szervezhetem a következőt.
Megjöttek ma a Mamarecordstól a lemezeim, már nagy lelkesen azokat hallgatom, bár reggel még a Down in Mexicót is megtaláltam a deezeren, amit imádok, de mindig alig tudom visszafogni magam, hogy elkezdjek lapdancelni, mint az iszonyú dögös Vanessa Ferlito a Halálbiztosban, és ezt azért mégsem kéne a munkahelyen. Hasonló indokból az mp3 lejátszóra sem kellene felvarázsolni, mert ilyen jelenetet az utcán/tömegközlekedési eszközön sem lenne szerencsés előadni.

(http://www.origo.hu/filmklub/20070604halalos.html?pIdx=1)
(http://youtube.com/watch?v=Hi7Tg-AwRZo&feature=related)

(Vicces, hogy Mamarecordsnak egy mama-korú nő a futárja. :) Lehet, hogy ő maga mama. Akkor adhattam volna több borravalót.)

Botrányos az európai filmek magyar forgalmazása. Tegnap eszembe jutott Sergi López, aztán elkezdtem megkeresni a filmjeit, hogy megszerezzem őket a gyűjteménybe. Hát botrányosan nincsenek megjelentetve! Konkrétan 5 db filmet dob fel az odeon filmkatalógusa, melyből az első egyáltalán nem kölcsönözhető, a második meg csak vhs-en. És mindet láttam. Első találkozásom emlékeim szerint valami francia filmnapokon volt még Sergivel, a Harrycsak jót akar című francia pszichothrillerben. Imádtam. Annyira állati az a pasi, és minden szerepében van valami elemien gonosz. (Segítek, ő volt Vidal kapitány a Faun labirintusában.)
(http://www.filmkultura.iif.hu:8080/2001/articles/films/images/harry/harry04.jpg)
Nyámm. A mi me gusta mucho.

Már a Lábad közöttben is szerepelt a lelkem, és nem is emlékszem rá. Azt is meg kéne nézni újra. És lassan már azt is elmondhatom, hogy beszélek vele közös nyelvet. Úgyhogy ha elmegy mellettem az utcán, már nem csak némán folyathatom a nyálam, hanem megvallhatom rajongásomat. :) Nem mintha szokásom lenne. Bár ha jobban belegondolok, már előfordult. Az első talán a Besh o drom frontembere volt, ősrégen, még a Kopaszi-gáton, egy őrült nyáréjszakán. Aztán egyszer két-három éve a Szimpla kiskertben mentünk oda egy faszihoz, hogy a barátja véletlenül nem Ferzan Özpetek -e. :) Nem ő volt. De azért vicces lett volna.
Tavaly meg elmentem a Nagykörúton Alfred Molina mellett, de később senki sem hitte el nekem.
Sergire visszatérve, az is elég felháborító, hogy nincs egy tisztességes rajongói oldala művészi fotókkal, melyeket kitehetnék háttérképnek! Kérem, ezt a hiányosságot sürgősen pótolja valaki! :)

Nagyon felpörögtem mostanában. Ez a hét is úgy tele van, hogy majd talán vasárnap szusszanhatok végre, mert szerencsére most nem kell majd hazamennem, mert a családom sem lesz otthon. De azért vannak terveim a továbbiakra is, nem szeretnék belassítani. Ki jön velem bulizni a Corvin tetőre? És mikor? Juhé, mindjárt itt a tavasz, aztán már csak egy-két hónap, és megnyitnak a kiülős helyek! Nagyon bennem van a tavasz ígérete, úgy érzem magam, mint valami méhecske, aki annyira bezsongott a tavasz illatától, hogy csak repked össze-vissza. Bár ez mintha a mai bejegyzésből is kitűnne; mitha nem lennék annyira összeszedett. :) Mindegy, nekem most nagyon jó így.

Hiányolták a történet lezárását, hát következzék ez: meglepően könnyen túltettem magam a nem jelentkező fiatalemberen, miután eldöntöttem, hogy így lesz. Pedig féltem elengedni a reményt, hogy legalább volt valaki, akire lehetett gondolni. Majd ha legközelebb hasonló cipőben járok, figyelmeztessetek, hogy ez egyáltalán nem fog fájni. A legnagyobb örömmel tértem vissza a "normális" életembe. Nem is nagyon tudok erről többet mondani.

A temetés érdekes volt. Azt a sok baroságot, amit a pap, meg a szónok összebeszélt! Brr. Nekem véletlenül se legyen hivatalos szertartás, nem akarok papot. Szóljon a Tumba Angelique Kidjo-tól, és szórjatok szét valahol. Aztán mindenki rúgjon be, és az emberek idézzenek fel vicces sztorikat, amik közösen estek meg velünk. Ilyen lenne egy ideális temetés. Amúgy meg a legfontosabb, hogy ne terhelje meg anyagilag a szeretteimet. Meg esetleg felolvashat valaki pár Szabó Lőrinc verset, pl a Dzsuang Dszi álmát.

De annyi tanulsága volt ennek a sajnálatos eseménynek, hogy azóta igyekszem aktívabban élni, és megkeresni azokat az embereket, akik fontosak. Már volt is egy ilyen találkozóm pénteken, két volt gimis osztálytársnőmmel, és nagyon remek volt látni őket. Nem is értem, hogy tűntünk el egymás életéből. Már a következő találkozót is megbeszéltük; eljönnek hozzám megnézni a lakomat.
És a másik, akinek nagyon örülök, főiskolás évfolyamtársam, akivel remélem jövő héten össze tudunk futni. Aztán a fiúkkal a gimiből, meg a gyermekvasutas csoporttal, csak az már bonyolultabb, mert nem csak 1-1 emberről van szó.