2009. augusztus 31., hétfő
Tök jó, Szőke kapitány még a Velvetben is tud normális riportot adni. Nagyon bírom ezt a pasit. De erről már beszéltem.
Meg a Marley is én-ről is beszéltem már, de azt még nem mondtam el, hogy milyen jó volt látni az üdítő kivételt a filmbeli párkapcsolat-ábrázolásokat tekintve. Végre egy olyan párkapcsolatot láttunk, amilyet én is szeretnék. Két felnőtt ember egymásba szeret, határozottan elkötelezik magukat a másik mellett, támogatják egymást, nincs hazudozás, félrekefe, hanem dolgoznak a kapcsolaton, és életben tartják a szerelmet. Utópia? Remélem, nem. Kevesebbel nem érném be.
Meg a Ne menj! című filmet is láttam, nagyon érdekes volt, Penelopé Cruz olaszul is remekül beszél, és hatalmas alázattal dolgozik, mer csúf és lepukkant is lenni. Sergio Castellitóval egy nagyon érdekesen induló, még érdekesebben folytatódó viszonyt játszanak el, elég megrázó.
Meg láttam a Piás polák bérgyilkost is (You kill me), végre egy jópofa magyar cím, bár a filmről majdnem mindent elmond. Ben Kigsley sokadszorra játssza el ugyanazt a szerepet, és mint tudjátok a nagy korkülönbséges szerelmi sztorikat sem kedvelem, Téa Leonit mondjuk kedvelem már az utóbbi időben, de nem kéne erőltetni, hogy romantikus szálakban játsszon, senkivel nem képes kémiát mutatni. Aranyos kis film, de egyszernézős 10/5.
Mindenesetre a korábbi postom (nagy korkülönbség filmekben) tovább bővült:
Téa Leoni- Ben Kingsley- (You kill me) 23 év
Penelopé Cruz - Sergio Castellito (Non ti muovere) 21 év
Szombaton Laciék búcsúbuliján voltunk, elmennek a párjával Németországba. Hiányozni fognak. Csütörtökön is nálunk koktéloztunk, akkor csak szűk körben, szerdán elvittem katzét a Pótkulcsba, és megmutattam neki a helyes pultosfiút, meg beszélgettünk órákat, nagyon jó volt. (Eszembe jutott milyen vicces lenne, ha valaki egyszer megszámolná, hány szó hangzik el egy ilyen csajos beszélgetésben. :) Az azt megelőző hétvégén meg voltunk moziban Rékával (Becstelen B.), aztán pótkulcs, 20-án meg a húgomat látogattam meg, aki épp szolgált Virágvölgyben, aztán kertiparti Panninál, Máté isteni gombapörköltet főzött. Elég szűk körű volt, csak mi hatan voltunk, a legbelső kör, de ez volt a nyár legjobb bulija, vonyítottunk és röhögtünk hajnalig.

2009. augusztus 30., vasárnap
2009. augusztus 29., szombat
The Men Who Stare at Goats
Hát ez hatalmas lesz: http://www.origo.hu/filmklub/20090828-elozetes-a-the-men-who-stare-at-goatshoz-george.html
Szegény George csúnyán kezd öregedni. :( Ez valami Burn After Readinghez hasonló oltári baromság lesz, alig várom! :D

2009. augusztus 28., péntek
2009. augusztus 27., csütörtök
2009. augusztus 23., vasárnap
Kaptam ezt a játékot Lujzitól, akkor legyen. A játék szabálya a következő: fogd a könyvet, amelyet éppen olvasol, nyisd ki a 161.oldalon és másold be a blogodba az 5. mondatot. Add tovább a játékot 5 embernek.
A Szent Lajos király hídja mindössze 100 oldal, szóval ez bukó, lássuk, mi van kézközelben (Lujzi példáját követve én is többet írok):
1."Nem azokra a jó alakú és jól konzervált asszonyokra gondolok, akiknek telt idomain kellemesen legel a tekintet, hanem azokra az asszonyságokra, akik fröcsögve szidják a szakszervezeteket, százötven kilósak, két méter szélesek, és karosszékben emésztik a bőséges ebédet."
2."Először is látogatóban vagyok itt, másodszor meg katolikus vagyok."
3."De hát Valentin napja van, emlékezetem magam, és én szerelembe estem."
4. "És reggel, végre, ilyen kötetlenül, és magának a Schneil házaspárnak a közreműködésével megismerkedem a macsigengákkal."
5."Redford szerényen elmosolyodott, de egy szót sem ejtett."
Továbbadnám Húgnak, Endinek, Zsének, Sitting Bullnak, és katzénak. Tippek jöhetnek kommentbe. :) (Akinek nincs blogja, az játsszon nálam kommentben.)

Tegnap Rékával a Becstelen Brigantyk. :D Tarantino egy állat, Brad Pitt egy állat, és ez egy hatalmas film. Sok a hitleri érában játszódó alkotást láttam már életemben, és sokat gondolkoztam azon, hogy hogy sikerült Hitlernek ilyen sokáig túlélnie, hogy nem volt egy rakat épeszű ember, aki annyira a közelébe tudott volna férkőzni, hogy megölje. Kész képtelenség, így a Tarantino féle történet számomra sokkal hihetőbb. :) Kár, hogy nem ez a valóság. És Eli Rothnak olyan gyönyörű szemei vannak, hogy az ember nem is hinné, hogy egy pszichopata. :) Nekem Christoph Waltz néha kicsit sok volt, szerintem Ulrich Mühe sokkal jobb lett volna ebben a szerepben, kár, hogy már meghalt.
2009. augusztus 22., szombat
2009. augusztus 21., péntek
2009. augusztus 19., szerda
2009. augusztus 17., hétfő
2009. augusztus 15., szombat
Gasztro: Shopgirl's pikáns zöldséges pirított tészta
Istenit főztem tegnap. Nagyon megkívántam valami keleties zöldséges-tésztás kaját, meg feszült hetem volt, és főzni támadt kedvem olyan meditáció-jelleggel, ez lett belőle:
Lujzinak szeretettel:
Durvára daraboltam sós mogyorót, natúr kesudiót és mandulát, zsiradék nélkül megpirítottam őket, majd mikor majdnem kész voltak, még öntöttem hozzájuk egy adag szezámmagot, majd félretettem. Ugyanebben az edényben megpirítottam egy kevés olívaolajon egy adag félbetört spagettitésztát (mintha tarhonyát pirítanál), majd felöntöttem vízzel, megsóztam és készre főztem, végül leszűrtem, és ezt is félretettem. Míg főtt, hagymát aprítottam, csíkokra vágtam sárgarépát, káposztát és újhagymát, a felszabadult edényben ezeket is megpirítottam olivaolajon, fűszerezem szójaszósszal, fahéjjal, gyömbérrel, szerecsendióval, leheletnyi ánizzsal, sóval, mikor már majdnem teljesen megpirultak, beleöntöttem a pirított magvakat, majd pár perc múlva a tésztát, összeforgattam, tovább fűszereztem, öntöttem bele egy marék fagyasztott kukoricát, majd mikor minden késznek tűnt, belenyomtam egy fél tejszínes campingsatjot, és meglocsoltam főzőtejszínnel, és még kevergettem pár percig.
Alapvetően a cél egy kicsit csípősebb eredmény lett volna, de ezekkel a keleti fűszerekkel óvatosan kell bánni, és végül mégis így lett nekem tökéletes. Utólag gondolva elfért volna benne egy-két marék mazsola, a húsosak pedig készíthetik csirke- vagy pulykamellel.

Olyan könnyed filményménynek tűnt a Wristcutters, de azóta is csomót jár rajta az eszem. (Mondjuk ebben segít, hogy folyton Gogol Bordellót hallgatok.) Meg azt akartam még mondani erről a filmről, hogy tökre emlékeztetett a pár éve látott Minden vilángol-ra, ami akkor szintén nem tűnt olyannak, amire sokáig emlékezni fogok, de ezek szerint mégis. A hangulata legalábbis mindkét filmnek nagyon érdekes. Talán nem is véletlen a hasonlóság egyébként, mert a Minden vilángolnak az az Eugene Hütz az egyik főszereplője, aki egyébként a Gogol Bordello frontembere, akik meg a Wristcutters egész zenéjét csinálták. Ha mást nem is érne az egész, akkor is nagyon hálás lennék ezért a filmért, amiért megízleltette velem a Gogol Bordellót, ami komoly szerelem lesz. A Through The Roof 'N' Underground c. szám (ami a film főmotívuma)
konkrétan simán spontán megríkat.
A másik, amibe visszaszerelmesedtem, az meg a Ska-P

Címkék:
film,
rajongás,
szinkronicitás,
zene
2009. augusztus 14., péntek
Megint elfogott a macska utáni vágy. Megint le kell beszélnem magam. Mert annyira jó lenne valami szőrös és melegvérű az életembe (hopp, ez elég kétértelmű lett :D), meg nem tesz jót az alkalmazkodóképességemnek sem, hogy senkihez nem kell idomulnom. Na de egy ilyen kis állat azért meglehetősen öntörvényű, drága, kis lakásban minden leborigat, széttép és összevizel, nem hagy aludni, nyávog, kiugrik az ablakon, és korlátozza az emberleány mozgási szabadságát. És Hebron meg Suematra is hirdeti a macskáit, úgyhogy még szívességet is tehetnék vele jófej embereknek. Na de nem, legyünk ésszerűek.
A másik meg, amit mesélni akartam, hogy a nagyanyám elment számítógépes tanfolyamra, mert internetezni akar. Különösebben nem kedvelem őt, de ez azért lássuk be nagy lépés egy hetvenakárhány éves embertől, mindamellett, hogy ez nyilván erős túlzása a merjünk nagyot álmodni-nak.
A tanfolyamot ingyen szervezték, az arra invitáló levelet a lelkes kisnyugdíjasok egyenesen a smukkandortól kapták. Node. Kaptak egy oktatót, aki egy negyvenes, két méter magas, 150 kilós faszi, és állítólag folyamatosan megalázza őket, és olyan hangnemben beszél velük, hogy azt nem tűrné sokáig senki. Kivéve őket. Mert a faszi motivációját értem, nyilván elég szar lehet, ha valaki informatikusként odáig jut, hogy a legnagyobb sikere, hogy havi nettó 80-ért a témához töksötét nyuggereket oktatja, ahogy kinéz, gondolom a magánélete sem lehet túl fényes, végre van egy területe az életének, ahol ő van a nyeregben, ahol nem őt alázzák, hanem ő aláz, hát ki is élvezi rendesen. Nyilván szánalmas. De hogy ott ül 15-20 tisztességben megőszült öreg, akik a múlt érában azt szokták meg, hogy kuss van, de még ennyi idősen is elég proaktívak ahhoz, hogy elinduljanak megtanulni valamit, amihez fingjuk sincs, és egynél sem telik be a pohár, egynek sincs annyi vér a pucájában, hogy felálljon, és közölje, hogy "édes fiam, nem a seggedből húztak ki minket, disztingválj...!", de még annyi sem, hogy a háta mögött bepanaszolnák a szervezőknél, vagy összebeszéljenek a kávészünetben, vagy valami? Nagyon durva lehetett, ha ennyire erre vannak kondicionálva. Elkeserítő. A nagymutter megoldása, hogy nem megy többet, és feladja az egyik álmát (még ha túl nagy is volt). Hány ilyen kis hitler rohangálhat a világban, akinek egyetlen öröme, ha megalázhatja a nála gyengébbeket?!

2009. augusztus 13., csütörtök
Mondjuk az vicces, hogy a meleg haverjaim még nem hallottak a Fuck You videóról pedig ez hetek óra mekkora médiahájp már?! Mindenesetre az origós cikk azt mondja, hogy a "a magyar színészek az Allen-dal nyomán indult nemzetközi mozgalomhoz csatlakoznak a kisfilmmel"*. De az istennek nem találtunk nyomát hasonló, mondjuk angol vagy francia hírességekkel készített videónak. Merre keressem?? Valaki??!
* mert azért tök megnézném, ahogy tátog rá Alan Rickman, Billy Nighy meg Simon Pegg...

actually,
against homophobie and racism,
coming out,
kérdés
Ma frissítettem a blogajánlót, voltam koktélozni a szüleimmel a Morrison's 2-ben (!), majd felugrottam Laciékhoz, és ittam nálunk 1020 euróért 3 koktélt. :) Persze előtte átutalták, hogy váltsam fel, szóval csak házhoz szállítottam.
By the way, a főnökömnek megint sikerült a munkaidőm utolsó 5 percében felbaszni az agyam, szerencsére jövő héttől elmegy egy időre szabira.

No, akartam már írni egy-két dolgot.
Freaks and Geeks után megvolt az Undeclared, de az már sokkal gyengébb. Valahol javarészt elveszett az a keresetlen báj és mélység, ami F&G-ben még megvolt, fel is gyorsult a tempó (ugyanannyi rész, de fele olyan hosszúak), így a végeredmény többnyire már csak egy szokásos amerikai college-feeling. Ráadásul már csak egy főszereplőnk van (Jay Baruchel), aki nem is elég karakteres, a mellékszereplők sokkal kidolgozatlanabbak, és megmaradt az a néha már a F&G-ben is zavaró következetlenség (pl. az egyik részben összejön a szereplő egy csajjal, akit utána 5 részen keresztül nem látunk, addig a srác más csajokat kajtat, majd a hatodik részben a legnagyobb megértésben enyelegnek a csajjal minden magyarázat nélkül. De egyébként is tök sokszor van benne következetlenség a szereplők motivációit vagy viselkedését illetően.) Nagyon lazán értelmezve egyébként a F&G folytatásának tekinthető, át is mentettek pár szereplőt: Seth Rogen, Jason Segel, Martin Starr (keveset szerepel, de akkor nagyot üt), Busy Philipps, Samm Levine, David Krumholtz. Új Carla Gallo (Californicaton), Monica Keena, Charlie Hunnam, és az ígéretes Timm Sharp. (Meg kapunk 2 percet az Office Pam-jéből, Jenna Fisherből.)
Tegnap megnéztük Rékával az új Harry Pottert (félvér herceg), aztán ittunk egy sört a Patkó Bandiban. Eléggé elmaszatolták a sztorit, bár én megkaptam amire vágytam, mert Pitonnak elég sok jelenete volt benne. :) A tájak tekintetében pedig már-már Gyűrűk urás helyszíneken forgattak, gyönyörű volt. (SPOILER Mondjuk ezt a hasonlóságot nem csak pozitívan éreztem, a barlangi tónál játszódó jelenetnél tisztára az volt a benyomásom, hogy sok Gollam támadta meg őket, azán a tűzvihartól beugrott a móriai csata, majd Mózes és a Vörös-tenger kettéválasztása, node persze Dumbledore tiszta Gandalf, a végén a zuhanása a toronyból megint összecseng Gandalf zuhanásával a balroggal folytatott csatában. Stb.)
Most találtam végre olyan alkalmazást a fészbúkon, mint a filmekre a flixtster, csak ez sorozatokról. Lehetne csinálni olyan opciót, hogy bejelölgetné az ember, miket látott (esetleg hányszor), és kiszámítaná neki, mennyi nettó időt töltött már sorozatok nézegetésével. :D Mondjuk ez a flixsterre is mehetne. Elég rémisztő számok jönnének ki nekem, azt hiszem. :D Copyright.

2009. augusztus 11., kedd
Ma este ötfős baráti társaságban végleg (mármint 366 napra) elbúcsúztattam egyik legjobb és legrégibb barátnőmet, Kiét, aki holnapután indul egy évre Indonéziába. Nehéz, nehéz lesz, de tudom, hogy ez neki nagyon fontos, hogy jól fogja ott érezni magát, és remélem, hogy mire egy év múlva hazajön, egész sok minden megváltozik szűekk és tágabb körünkben.
2009. augusztus 9., vasárnap
2009. augusztus 8., szombat
A Wristcutters meg nagyon érdekes film, mindenképpen látni kell. Az Engedj be! nem hagyott ilyen mély nyomokat bennem, bár kivételesen bántam, hogy nem moziban láttam, mert az nyilván egész más hatás lett volna. Amióta a fészbúkon flixsterezek, mindig elfelejtek ide is írni a filmekről, amiket láttam.
Amit meg most nagyon várok, az a Last Chance Harvey. Komolyan azt hiszik a magyar filmforgalmazók, hogy minden kicsit is romantikus jellegű film magyar címébe bele kell préselni a szerelem szót, vagy bármely ragozott alakját, mert különben nem nézi meg senki?
Tegnap a Cinemában elbúcsúztattuk Kiét, jövő csütörtökön elmegy. Félek, milyen lesz nélküle, de vannak terveim. Aztán Lujjal átficcentünk az exkollégás buliba a Holdudvarba, bár azt terveztem, nem megyek, de akkor elkapott valami hangulat. Tartanom kellett volna magam az eredeti tervhez, mert kb. semmi értelme nem volt annak a fél órának, amit végül ott töltöttem.
Csütörtökön Pótkulcsban voltunk Missel, szerdán Morrison's 2-ben koktéloztunk Zitával és Andival, kedden NagyÁ, aztán KisÁékkal söröztünk egyet a Cinemában. Pörgős hét volt, jó, hogy ma végül nem jött össze semmi, kellett már egy kis szusszanás (miután még a lakást is végigtakarítottam).

Undeclared
A sorozat, melyben Seth Rogen összeverekszik valakivel azon, hogy jó film -e a Szerelem hálójában. :D Megvettek kilóra.
2009. augusztus 6., csütörtök
Most kezdtem el olvasni, a húgaimnak már évekkel ezelőtt megvolt. A szereposztás mindenesetre ígéretes: John C. Reilly, Jane Krakowski, Salma Hayek, Patrick Fugit, Ken Watanabe, Ray Stevenson, Williem Dafoe... Nyámm. De hogy ez a vámpír-téma milyen divat lett?!
* update: iszonyatosan borzasztóan ergya film volt. Senki ne nézze meg!

2009. augusztus 3., hétfő
Ja, és vajon csoda lenne, ha tényleg túl nagy elvárásokat támasztanék a pasikkal szemben, mikor olyan jófej faterom van, aki hamarabb látta a Fuck You-s videót, mint én, South Parkot néz és 30 éve töretlenül és hűségesen szerelmes anyámba? :D
Címkék:
csoda,
hmm,
i love the world today
Freaks and geeks
És elfogyott. :( Már most hiányzik, pedig csak lassan hódított meg. Tudtam persze, hogy ezt látni kell, de elsőre annyira nem jött be, rá kellett éreznem az ízére, mert a mai sorozatok már nem ilyen lassú folyásúak. De már az elején is vicces volt látni ezt a sok majmot 10 évvel korábban, mikor még "senkik" voltak. De aztán már önmagáért is nagyon megszerettem. Bájos, őszinte, szeretetteljes, néha olyan kellemetlen nézni, mintha visszarepülnél a saját gimis éveidbe, mikor egy új ruhában mentél suliba, (és az hitted), mindenki kiröhögött. Mert hiteles. Annyira jól mutatja be a problémákat, az akkor aktuális kérdéseket barátságról, szerelemről, elfogadásról, az első csók előtti zavarról, az első szakításról, a menőkről, a gyíkokról, a furákról, a drogokról, hogy hogy kezeljük, ha egy barátunk függő, mikor leéget a tanár az órán a többiek előtt, mikor a pasid lehet hogy már le akar fektetni, de te még abban sem vagy igazán biztos, hogy kedveled -e, a szülőkkel való konfliktusokról... És szépen lassan kiderül, hogy a gyík is megkaphatja a jó csajt, hogy némelyik szülő nem is olyan gáz, mint elsőre tűnt, hogy egy menő is lehet gyík, és az emberek képesek megváltozni. És mindezt olyan színészekkel, akiknek azóta már ismerjük az arcát: a főszereplő Linda Cardellini a Vészhelyzetből lehet ismerős (nekem az ő játéka annyira nem is jött be), Busy Philipps, aki később eljátszotta még párszor ugyanezt a szerepet (pl Dawson), kár, hogy nem tud kitörni a skatulyából, a szívdöglesztő mosolyú rosszfiú James Franco, a lakli Jason Segel (már akkor is pont ilyen idióta feje volt :), a morgós Seth Rogen (persze a háromból ő a kedvencem, hihetetlen, hogy 17 éves volt), és a gyíkok is iszonyúan el vannak találva, vajon honnan válogatták ezeket a kölyköket?! John Francis Daley egyszerűen tökéletes (jóképűsége mára kiteljesedett), Martin Starr szintén zseniális, ő szerencséjére azért egészen kinőtte akkori "báját", és a hármasfogatot az a Samm Levine teszi teljessé, akit augusztus 20-án az új Tarantinóban látunk majd viszont. Azt nyilván mindenki tudja, aki hallott már róla, hogy ez a műsor Judd Apatow szárnyai alatt készült, és olyan jó látni a filmjeit, hogy még mindig ezekkel a fejekkel dolgozik. És felsorolhatnék még egy csomó mellékszereplőt, ki ne akarna olyan anyukát, mint Becky Ann Baker, a tornatanárról is kiderülhet, hogy egész jó arc (a Vissza a jövőbe-ből ismerős Thomas F. Wilson néha egészen cizellált (ez modoros?) alakítása), felbukkan a bájos Lizzy Caplan (Cloverfield, True Blood), Ben Foster (6 feet under, X-men 3.), Samaire Armstrong (Dirty Sexy Money), Rashida Jones (Office, Away we go, I love you, Man), Ben Stiller, Dave Allan (a Szívek szállodája zseniális utcazenésze itt az iskolai tanácsadó), Alexander Gould (jelenleg Shane Botwin), Leslie Mann (aka Mrs. Apatow), a rendezők között pedig az a Lesli Linka Glatter, aki a Szívek szállodájától a Studio 60-on, a Heroes-on, a Swingtown-on, a Vészhelyzeten keresztül egészen a Weeds-ig egész sokmindent rendezett. Na jó, befejezem az áradozást. Nézzétek meg! Nekem meg jöhet az Undeclared, meg a friss Weeds. :)
2009. augusztus 2., vasárnap
2009. augusztus 1., szombat
Azért ez bíztató, hogy ilyenek még készülnek ebben az országban: http://www.origo.hu/filmklub/20090731-fuck-you-magyar-szineszek-allnak-ki-a-melegek-mellett.html :D:D:D:D
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)