A múlt hét is eltelt végül, bár a vége egy kicsit sűrűre sikerült, olyannyira, hogy a szombati spanyolon nemigen voltam képben, és tényleg már csak a gyógyser segített szombat este a Fringen. Ami nagyon jónak tűnt. Kicsit sziget-hangulata is volt, ahogy üldögéltünk Pannival a söröskorsóval a kezünkben, mély beszélgetésbe bonyolódva, míg hangfoszlányokat sodort felénk a koratavaszi szellő a különböző színpadokról. Aztán megpróbáltunk beférni a Méhekre, de elég szar helyszínen volt, majd lerogytunk a szabadtéri színpadhoz, mert Panni kinézett valami programot, és még milyen jót! Valami kortárs csoportnak volt az előadása tánccal, zsonglőrködéssel, tűzzsonglőrködéssel. Nagyon ügyesek voltak, teljesen magába szippantott. Utána felmentünk Rékához, ahol már ott voltak a többiek, és nekiálltunk beszélgetni, amiből valami szokatlan, ránk nem jellemző kakofón állapot alakult ki, ráadásul le is támadtak ketten, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Mert fontos a barátok véleménye, de mi van, ha a barátaid elkezdenek agresszívan letámadni, mielőtt teljesen ismertetnéd a véleményedet? Vagy ha ismertetted is, akkor meg azért, hogy hogy gondolhatod így, vagy úgy. Aztán beszélgettünk, iszogattunk, de végül úgy döntöttem, irány haza. Persze nem értem el a trolit, amit akartam, szóval kóvályogtam egy jó darabot, mire hazaértem.
Vasárnap nyugi volt, A faun labirintusát néztem, amit szombaton szereztem be végre. Hát nem mondom, tök jó, hogy van egy filmem, amiben végre hosszabb ideig szerepel Sergi López, de azt hiszem nem fogom gyakran megnézni. Már láttam persze, de nem emlékeztem, hogy ennyire borzasztó. Mármint nagyon jó film, de nyomasztó, izgalmas, torokszorító, ami alól legszívesebben a paplan alá bújnál, és újra és újra izgulsz, hogy most elkapja -e a sápadt ember a kislányt. Jó volt megnézni a werkfilmet, amiben mindenki mosolyog, meg viccelődik, az azért ad egy kis feloldást. És többször konstatáltam, hogy már milyen jól értem a spanyolt.
Aztán csináltam egy zseniális ránottát, és visszabújtam az ágyba megnézni az Ópiumot. Na nem egy egyszerű film. Bár többet nem nagyon tudok mondani, ahhoz még túl friss az élmény.

Gondolkoztam, mihez kezdjek a napommal, végül /lusta kutya/ nem kezdtem vele semmit. Frissítettem az mp3 lejátszóm tartalmát, majd játszottam. Jó volt, nyugis. Összesen ha 10 mondatot beszéltem egész nap, anyámmal. Nagyon felszabadító volt a némaság.
Hozzáfűzném, és köpjön le, meg kövezzen meg, aki akar, én szeretem Tereskovát.

http://youtube.com/watch?v=qKEvSRtQyTg

http://www.youtube.com/watch?v=QZC1VZPBybo1

http://zeneszoveg.hu/dalszoveg/6462/tereskova/unikum-zeneszoveg.html

Nagyon remekül telt a hosszú hétvége, bár péntek estére már elég beteg voltam, de aztán jól kialudtam magam, és szombat estére már egész jól voltam. Vasárnap hatalmas nagytakarítást csaptam, a könyveimet kimentettem méltatlan helyzetükből, kiporoltam őket, leszedtem a pókhálót, fürdőt takarítóttam, kanapét porszívóztam, ágyat húztam, port töröltem, mostam, répatortát sütöttem, tojást festettem, meg mintát a csempére. Szóval borrrrzasztó produktív voltam. Meg boldog, meg büszke. Aztán este a Finitót néztük az Örkényben Panni és Kie családjával. NagyÁval a múltkor megbeszéltük, hogy van, amiről nem érdemes kritikát írni. Na erről nem is fogok, mindenki vonja le ebből a megfelelő következtetést. Utána beültünk a Duplába, ahol én még sosem voltam, és nagyon tetszett, a lányok egyik barátjával, meg az ő egyik barátnőjével, és nagyon jót beszélgettünk velük. Elbűvölő az a lány.

Pont mikor megérkeztünk, felhívtak anyámék, hogy hazavinnének, de nemet mondtam, mert végre egyszer nem kellett sietnem haza, mert másnap munka, vagy iskola, vagy bármi, és ki akartam élvezni az estét. Aztán mikor hazaindultam, és ömlött az eső, akkor azért kezdtem döntésemet egy kicsit megbánni. De az út első 20 perce még vicces is volt, nagyon érdekes zenék mentek a rádióban, és mivel már három sert megittam, a valóságérzékelésem már tompult kicsit, és azt éreztem, ahogy figyeltem a víz és a fény játékát, hogy nekem most milyen furcsa spirituális élményben van részem. :) És még élveztem is. De kb. az első 20 perc után, mikor még mindig nagyon messze voltam otthonról, és már combig vizes voltam, a cipőmben meg több víz volt, mint körülötte, akkor kezdtem nagyon utálni ezt a túrát, és számolni a perceket, mikor érek már haza. Végül persze ez is megtörtént, és otthon meg nagyon meglepődtem, mert valaki járt a lakásomban! Tele volt sütivel az asztal, meg tojáslikőrrel, átültetve a virág... Anyámék betörtek, mikor én nemet mondtam, és elvégezték, amiért jöttek. Nagyon jól esett, főleg, hogy anyu azért nem híres az ilyen önzetlenségéről. És mivel teljesen át voltam fagyva, úgy döntöttem, prevencióképp rábukom a tojáslikőrre. Úgyhogy hajnal egykor bugyiban táncolgattam a konyhámban, és nagyon jól éreztem magam.

Hétfőn megint felébredtem az én értelmezésem szerint borzasztó korán (újabban annyira rááll a szervezetem 6 nap alatt a koránkelésre, hogy a hetediken sem hajlandó délig aludni, amit kicsit sajnálok), és jobb ötletem nem lévén nekifogtam megnézni a frissen beszerzett Tündér Lala dvd-met. Tündéri volt. A film 81-ben készült, és egy etűd, ahogy mi mondanánk. Csodálatos és szórakoztató.

Utána reggeli, aztán nekifogtam az új kanapén Müller Péternek, illetve közben még kitaláltam, hogy nem a Pánikra megyek, hanem a Hallam Foe-ra, fel is hívtam a Festő urat, hogy akkor jön -e, mire közölte, hogy mégsem, mert este vacsorát ad, amire viszont szívesen lát minket. Szóval már jól elterveztem a délutánt, pont kiszámoltam, mennyi időm van még olvasgatni, mielőtt el kéne indulnom a moziba, mikor felhívott a kedves családom, hogy megyek -e velük sétálni a Nemzetihez. Egy kisebb sóhajjal lemondtam Hallam Foe-ról, és közöltem, hogy megyek. Összekaptam magam, majd elindultam, és persze az egyes villamos megállójában jöttem rá, hogy a mobil persze otthon maradt. Kis sóhajjal ezt is konstatáltam, és mentem tovább, bízva abban, hogy csak megtaláljuk egymást. Így is lett. Jót sétáltunk, beszélgettünk. Még sosem sétáltam arrafelé, és meglepően tetszett. (Egyszer ugyan voltam már a MüPában, de este, télen, szóval nem láttam semmit.) És mikor bementünk a Zikkuratba, örömmel vettem észre, hogy ott bizony ingyen megtekinthetők a Pestiesti jelmezei (szolgálati közlemény: május 18-ig!). Nagyon jól el lett képzelve az a park, a labirintussal, a szobrokkal, a hajóval. Nekem egyedül a Nemzeti épülete nem tetszik annyira, de még azzal is meg lehet barátkozni. Hazadobtuk nagymamát, aztán becéloztuk a másik nagyszülőket, ahol ettünk, ittunk, majd elbúcsúztunk, és mentem találkozni Kievel a kökire (még jó, hogy tudom a barátnőim számát fejből), és mentünk találkozni a Grinzingibe, ahol jó beszélgetéssel, és jó szürkebarátokkal töltöttük az estét.

Kedd este megnéztük a Szerelem a kolera idejént. Na megint nem írok kritikát. Csak annyit, hogy egy általam elképzelt ideális világban ezt a filmet hogyan csinálják meg: elsősorban spanyolul, kicsit több szívvel-lélekkel, hogy tartalom is legyen benne, ne csak szépség. Utána már csak hazavánszorogni és ágyba bújni volt erőm.

Szerda este megint vasalni voltam, és megint kaptam 20 % fizetésemelést. De jó lenne, ha nem csak a havi 8 órás munkahelyemen történne ilyesmi. :) Azon is gondolkoztam, hogy takarítónőként lehet, hogy sokkal jobban érezném magam, mert annak ott legalább igazán érzi az ember, hogy hasznos, és kézzelfogható a munkája eredménye. Bár azért az internet hiányozna. Na mindegy, ha egyszer minden kötél szakad, majd elmegyek takinéninek.

Az a jó mostanában, hogy érzem magamban a változást. Kevésbé szorongó vagyok, többet mosolygok, kevesebbet dühöngök, erősebb vagyok, nem agyalok szét mindent, olyan kérdések, amik még néhány hónapja is megrengették a világomat, mintha teljesen a helyükre kezdenének kerülni, miközben talán többet foglalkozom fontosabb dolgokkal. Nem gyártok szituációkra 20 különböző forgatókönyvget, hanem bízom magamban, és a jó sorsomban. Nem aggódom előre a problémákon, hanem megvárom, míg szembejönnek, és akkor próbálok velük kezdeni valamit. Szóval remekül vagyok.

A válasz igen. Szeretném több igazi tartalommal megtölteni a blogot. Nem csak azzal, hogy merre jártam, kivel, mit láttam, ettem, hanem gondolatokkal is. Mert így lássuk be, ha idetéved valaki, még azt hiheti, valami felszínes kis csajszi vagyok. Pedig ugye nem. Azt hiszem erre is célzott NagyÁ, mikor azt mondta, nehogy azt higgyem, ennek nincs tétje. Szóval igyekszem majd a továbbikban egy kicsit filozófikusabb lenni, mindamellett, hogy azért leírom, ha valami fontos és megosztható történik velem.

Arról már mintha cikkeztem volna, de nem találom, hogy mennyire szeretem ezt a várost. Sokat segít, hogy mióta a második kerületben dolgozom, azóta egyrészt a felszínen közlekedek, másrészt nem kell minden nap átcsattognom az Újpest-központi metróaluljárón, ami lássuk be, nem egy nagyszerű hely, harmadrészt mindennap kétszer átkelek a Dunán, és gyönyörködöm a világörökség részét képző panorámában. Mondjon akárki akármit, én szeretek itt élni, és nem tudnám igazán elképzelni, hogy máshol tegyem. Megpróbáltam elmenni, két hónapot töltöttem Cataniában 2004 nyarán (már négy éve!), de megvesztem a honvágytól. Úgyhogy nekem itt kell megtalálnom a feladatom, és majd a párom is. Mert az is elképzelhetetlen számomra, hogy a majdani párom ne tudja, ki az a Rudolf Péter, Garas, Bodrogi, Kálmánchelyi, ne értse a Quimbyt, vagy a Kispált, az Intimterrort, a magyar humort, szlenget. Szóval lehet irigykedni, hogy mennyivel könnyebb annak, aki angolajkúnak született, de ő sosem fogja pontosan érteni ezeket a dolgokat. És ugyan ritkán járok Szentendrére, a Rómaira, a Hármashatár-hegyre, de milyen jó a tudat, hogy másfél órán belül bármikor elérhetem. És a Várba pl. elég gyakran járok.

Mindamellet milyen jó a nyelvtudás. A spanyollal volt először igazán tudatos felnőtt élményem, amikor már tanultam pár hónapja, és nem is hallottam, csak beugrott egy spanyol szám, és hirtelen megértettem a refrént. Most nagyon belevetettem magam a szótanulásba. Kiírtam szótárfüzetbe szépen a két spanyolfüzetből az összes szót, amit nem vágtam azonnal, és mindig magamnál hordom, és előveszem, ha csak öt percem van is. Terveim szerint veszek még 2-3 füzetet, és ugyanezeket a szavakat kikeresem angolul, olaszul is.

Egyre jobban birizgál a portugál is. De az azért már lehet, hogy túlzás lenne. Most az angol a következő terv a spanyol után. Végülis a tanárt már kinéztem. :) Csak mellette nem biztos, hogy tudnék a nyelvre figyelni. :)

Kicsit zavar, hogy mostanában alig olvasok. Tegnap is visszavittem a könyveket a könyvtárba úgy, hogy csak a felüket olvastam el. Úgyhogy most előrelátó voltam, és csak három könyvet vettem ki. Most a hosszú hétvégén hátha tudok ezzel is foglalkozni. Azt hiszem, a tv miatt van. Könnyebb bekapcsolni, mint kinyitni egy könyvet. Na ezen is változtatni kell. Pl. ma nem nézem meg a Hatodik kapcsot, mert úgysem tetszik, hanem helyette olvasok. De bezzeg, se Steiner, se Török Sándor nem volt egy sem a könyvtárban.

Vasárnap este a rokon fiatalember hozott be minket a városba, és miután kitettük a nagyszüleimet, kettesben maradtunk, és elvitt a Nagyvárad térig. Jót dumáltunk, meglepően hasonló platformon vagyunk sok kérdést illetően. Beültem az Akadémiába, majd hamarosan megjöttek a többiek, és utána mentünk a Trafóba a Pestiesti című Krétakör darabra. Többnyire tetszett, bár kicsit nehezen szoktam hozzá, hogy ez most nem egy igazi darab, inkább csak valamiféle installáció. De alkalmanként hatalmasakat röhögtünk. Annyira szeretem ezeket az embereket; a fiatalokat is, de az idősebbeket kivétel nélkül. Gyabronka, Csákányi, Mucsi, Terhes, annyira jó, hogy ilyen fiatalosak, nyitottak. Tegnap este viszont hallottam a tévében, hogy többen kiszállnak jövőre, pl. Péterfy Bori, meg Csákányi. :( De aztán meg maga Schilling Árpád is beszélt, ő meg azt mondta, hogy nincs senki kizárva, de meg kell újulni. Egy bennfentesebb haverommal dumáltam, ő meg ki van akadva, hogy ez egy szekta; lementek alkotótáborba, és mindenkinek elvették a mobilját, még a terhes feleségének is csak úgy tudott hazatelefonálni az egyik, hogy kiszökött az utcai fülkéhez. Hát nem tudom. Na mindenesetre nekem tetszett a darab.

Hétfőn megnéztük Manka barátnőmmel a Majdnem szüzet, és hiába csíptem ki magam, természesen nem volt ott, akivel találkozni szerettem volna. És még a filmtől sem voltam elragadtatva.

Kedden végül nem mentem filmklubba, ellenben elmentem munka után Lajos utcai homeopátiás patikába, ahol végre volt az a bogyó, amit kerestem, viszont nem fogadták el a kártyámat, szóval kicsit idegesen fordultam vissza. Este meg találtam még vagy kétheti adagot ebből a bogyóból, szóval ideiglenesen megoldódott a helyzet. Mostam, megnéztem a Wilbur öngyilkos akar lenni c. filmet, majd elkaptam a Vészhelyzet végét, meg a Grace klinikát. És meglepődtem, hogy mennyire tudok élni nélkülük, pedig korábban milyen függő voltam.

Tegnap pedig voltam megint NagyÁnál, és nagyon megdícsért, ami nagyon jól esett. Aztán leugrottam Panniékhoz az Artkatakombába, megittam 1 db sört, aztán nagy vidáman hazamentem.

Szerdán munka után vasalni mentem, aztán azt terveztem, elmegyek megnézni az új dán filmet a Cirkóba, de mivel egy órával hamarabb végeztem, mint a kezdés, ezért felhívtam Pannit, aztán elmentem hozzá az Artkatakombába a Jászaira, és végül ottragadtam, mert ott is filmvetítés volt, a Nomen est omen, amin szarrá röhögtem magam, mert annyira gyönyörűen amatőr, hogy már az a vicces. Aztán dumáltunk még egy keveset Pannival egyről s másról, bevallottam neki, hogy hiányzik az eltűnt fiatalember, azt mondta, írjak neki, magam miatt. De végül nem tettem, bár aznap este félálomban, félig részegen, félig meggyőzve már meg is fogalmaztam, mit írnék neki. De "szerencsére" annyira kemény napunk volt csütörtökön is, hogy időm sem lett volna írni neki. Csütörtökön munka után régi kollégákkal találkoztunk a Jászain, és megint az Artkatakombában kötöttünk ki. Aztán átmentünk kajálni a Yes-be, ami nagyon drága lett, aztán hazamentünk hozzám, mert az egyik haverom még nem látta a lakásom, meg telefonált egy haverom, hogy hozna nekem egy kanapét. Aztán még lementünk a helyi ivóba két búzasörre csajokkal, és megint azzal a jó kis lelkifurival mentem haza, hogy megint többet ittam, mint terveztem. Péntek reggelre kelve eldöntöttem, hogy szombaton mégiscsak elmegyek a családommal kirándulni, végül így is tettem, bár 15-én mindig a Gyermekvasút vonalán szoktunk teljesítménytúrázni, de most a többieknek is máshogy alakult. El is indultunk Győrbe, ahol találkoztunk a keresztszüleimmel a fürdő előtt, ahol balekoltunk egy órát, mert ők be akartak menni, viszont mi, miután konstatáltuk, hogy mekkora tömeg van, mégsem szerettünk volna. Végül úgy döntöttünk, hogy ők bemennek, mi meg nem, és majd találkozunk 3 óra múlva. Addig mi jól visszamentünk kajálni Tatára, a La casa étterembe, ami isteni volt. Utána vissza Győrbe, addigra ők is megbékéltek, és sétáltunk egy csomót Győrben, ami egyrészt nagyszerű volt, mert gyönyörű az a város, másrészt viszont nem annyira, mert anyám a keresztanyámmal, apám az ő férjével sétált, és bárhova csatlakoztam, mindenhol csak a panaszt hallottam. Nagyon szeretem őket, de ez elég negatív élmény volt. Mert értem én, hogy kétségbeejtő a helyzet ebben az országban, de én nem vagyok hajlandó még fel is bosszantani magam ezen, mert attól senkinek nem lesz jobb. Aztán hat előtt elváltunk tőlük, és még mi is bementünk a fürdőbe, mert akkor már elviselhető mennyiségű ember volt. Nagyon jó volt, a csillagos ég alatt feküdni a jakuzziban, hej. Meg vizicsúszdázni! 15 éve nem vizicsúszdáztam kb. :)
Hazafelé eszembe jutott volt lakótársam, nevezzük mondjuk Leilának. Hiányzik. Mert maradtak barátnőim, de senkivel sem olyan, mint vele. Nem rosszabb, csak más. Az tény, hogy senkivel nem röhögtünk ennyit. Hiányzik a nevetése. Hiányoznak a közös poénjaink. (Három és fél évig éltünk együtt, szóval volt elég.) Szóval nagyon jót tudok beszélgetni Lujzival, filózni Pannival, dumálni a többiekkel, de röhögni olyan önfeledten, féktelenül nincs kivel már. Remélem, hogy ahogy öregszem, nem csak fogynak majd a barátaim, remélem, lesznek még újak. Szeretném, ha olyan párom lenne, akivel hasonló mennyiségű közös poénunk van, mint vele volt, akivel hasonlóan sokat tudunk röhögni. És nem igaz, hogy nem voltunk barátok. Sokáig ezzel nyugtattam magam, hogy azért nem fáj az elvesztése, mert sosem voltunk barátok. Nem igaz. Prímán hazudok magamnak. Az sem igaz, hogy nem fáj. Mert lehet, hogy nem váltottuk meg a világot minden beszélgetésünkben, de nem csak ez a fontos. Hanem az önfeledt nevetés is. És vele lehetett.
Most meg családi banzáj van nálunk, eljött nagyanyámékkal az unokatesójának a fia, akit sztem 20 éve láttam újra utoljára, és nagyon jó paskó lett, hej! :) Kicsit kiakadtam a családra, mert ebéd után jól belehergelték magukat a politizálásba, közöltem velük egyszer, kétszer, hogy én ezt nem akarom hallgatni, mert inkább elmegyek, de komolyan el kellett indulnom, táskával, hogy komolyan vegyenek. Meg kikelnem magamból. Na persze nem mintha nem gondoltam volna komolyan. Mert engem ez nem pihentet, akkor inkább hazamentem volna netezni, vagy aludni.
Holnapra meg megint nyertem mozijegyet az új magyar filmre, amit az eltűnt fiatalember cége forgalmaz. Bevallom, reménykedem, hogy ott lesz, és megnézhetem magamnak, mert gondolok rá. És ha olyan, akkor majd előveszek mégiscsak valami női trükköt, és elérem, hogy észrevegyen. :) (Á, úgysem tudok ilyen trükköket használni, álmodik a nyomor...)

Milyen furcsa az élet, ha azt is hiszem, hogy nyitott szemmel járok, akkor is mennyire át tudom verni magam. Vagy hagyom átverni magam. Az elmúlt hét nem volt egyszerű lelkileg. Kezdődött azzal, hogy elmentem szerdán NagyÁhoz, és rávilágított néhány dologra, mondhatni felnyitotta a szemem, és bár nem esett jól hallanom ezeket a dolgokat, és szembesülnöm azzal, hogy mennyire nem tartok sehol ahhoz képest, ahogy gondoltam/ahol szeretnék. De mindenben igaza volt. Egy dühöndő kis méregzsák voltam az elmúlt hónapokban/években, és nem ez az én utam. Ez egy szerep valahol, amiből azért nehéz killépni, mert ezt már megszoktam, ismerem, nem tudom, milyen lesz az új shopgirl, ha leveti sündisznótüskéit. De érdekel!
És az is egy nagy koppanás volt, mikor konstatáltam, hogy mennyire nem veszem észre, hogy minden mindennel összefügg. És még én akarom magam szellemileg tudatos embernek eladni. Röhej.
Azóta sokkal jobban figyelek (és nem csak igyekszem figyelni). És nyitottabb szemmel járok talán, és meglepő, hogy mennyire olyan infókat vonzok be, mint amin épp gondolkozom.
Pénteken végül úgy döntöttem, nem megyek el a házibuliba Panniékhoz, szerencsére elég könnyen fogadták a lányok. És mennyire jól éreztem magam otthon! És mennyire jó filmet láttam! Érdekes, hogy évek óta megvan ez a filmcím a kispolcon, hogy ezt majd meg kell nézni. Most végre megszereztem, és le voltam döbbenve, hogy mennyire nekem szól. A főszereplő egy harmincas szingli csaj, nem kicsit maximalista. Meg is kapja a férfi főszereplőtől, akivel egyébként eléggé kutya-macska viszonyban van, a szép kis Anais Nin idézetet, miszerint "Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk."
És megváltozik. Hol vannak manapság az ilyen filmek?
Na nem mintha nem lennék szerencsés szakszban ilyen téren, mert nem kicsit jó filmeket láttam mostanában: Hétfőn a Nem vénnek való vidéket néztük Pannival, ami nekem nagyon tetszett (ezen is érdemes lenne esetleg elgondolkoznom, hogy miért szeretem ennyire az erőszakos filmeket?), Panninak kevésbé, de később azért bevallotta, hogy azért hatással volt rá. Javier Bardem viszont iszonyú taszító benne. Brrr. Persze értem én, hogy ez volt a cél, csak előző nap meg a Mielőtt leszáll az éjt néztem, és az is elég szörnyű volt, szóval most elvesztette egy kicsit a kívánatosságát. :) Ellenben Josh Brolin! Nyámmm. Panni meg azt mondja, gusztustalan. Hát ezen nem fogunk összeveszni, max Diane Lane-nel.
Hétfőn meg hívnak a Magyar Rádió marketing osztályáról, ó- mondom magamban- mi van? De csak azt közölték, hogy nyertem mozijegyet a Junora, szóval tegnap meg azt láttuk Pannival. Aranyos kis film, bár egyikünk sem érti ezt a hatalmas felhajtást, meg Oscar díjakat, stb. Bár ennek a Diablo Codynak nagyon drukkolok, mert nagyon szimpi a csaj. Ellenben Ellen Page nekem ebben kicsit modoros volt, sokkal inkább nekem való, ha egy olyan beteg dologban játszik, mint a Cukorfalat. Jennifer Garner meg határozottam kellemes csalódás volt benne, lehet, hogy mégiscsak lesz belőle valami. Jaj, megint gonosz vagyok.

Borzasztó rosszkedvűen értem ma haza, iszonyúan nyomasztanak az anyagi gondjaim. Egyszerűen kikérem magamnak, hogy ebben az országban nem lehet tisztességesen megélni egy versenyszférás középfizetésből, mert a felét lenyelik. Aztán elkezdtem basztatni a gépet, szakítósblog, angol kekszecske, jófajta soproni vörösbor (amivel megszegtem az egyik szabályomat, mely szerint itthon egyedül nem iszom, már jó ideje sikerült is, de most szükségállapotot kiáltottam ki), és egész rózsás lett a kedvem. Majdcsak lesz valahogy. Múlt pénteken kb. 5 percre fellélegeztem, mikor megjött a fizu, aztán elkezdtem összeírni a kiadásokat, és 5 perc múlva majdnem elsírtam magam, mikor konstatáltam, mennyi pénzem lesz 7-én. És szerintem nem élek nagy lábon. Ez nem egy nonszensz, hogy ebben az országban luxus egy cd, egy könyv, egy új cipő, táska?! Hát ilyenek nem lesznek ebben a hónapban, pedig némelyikre már égető szükség lenne. Nem látom a végét az alagútnak. Pénteken a nagy kiborulás közepette elkezdtem nézegetni a távmunka- meg másodállásajánlatokat, aztán ezen is jól felhergeltem magam, hogy már így is alig van időm magamra, sosem érem utól magam a spanyolházival, meg a NagyÁ-nál tanultakat sem gyakorlom, alig van olyan nap, amikor igazán ki tudnám aludni magam, és különben is, ha annyira ráérnék, még több munka helyett inkább angoltanfolyamra járnék, meg társalgóklubba, meg táncolni, etc. Úgy látszik, én lettem az ügyeletes felháborodóember.

A múlt hét is sűrű volt, nem is tudom, mikor poszoltam utojára, talán hétfőn. Nem, kedden. Kedden munka után rohanás haza, hajmosás, szépítkezés, de minek? Öten voltunk a csoporttalálkozón, és ehhez képest meglepően jól éreztem magam, bár az Aloéban valszeg nem szerettek különösebben, mert 15 főre foglaltam asztalt. De szeressenek csak, mert múlt héten azért csináltam nekik vagy 50 e ft forgalmat. Hazajöttem kilenc körül, és még megnéztem az aznapi Miért éppen Alaszkát, azóta persze nem érem vele utol magam. Aztán kedd este végre jövök haza, számítva egy nyugis estére, de persze már hívott is Kie, hogy mit csinálok, én meg persze hagytam rábeszélni magam, hogy beüljek velük valahova, főleg, hogy először azt találtuk ki, hogy a mászóterem kocsmájába megyünk, és ott vannak helyes pasik. De aztán mivel Kie pasija, Falmászó úr aznap nem ott volt, nem mentünk oda, ellenben felfedeztünk egy új helyet itt nálam, ami nonstop, és kellően lepukkant, hogy szeressük. Bár amikor a 120 kilós kocsmárosbá' jégkockákat dobált a sörömbe, akkor azért elkezdtem aggódni az életemért, mert vajon mióta nem mosott kezet? Csütörtökön elmentem munka után a másodállásba vasalni, sikerült még 4 órát ott is lenyomnom, majd szétszakadtam derékban, ráadásul van egy új kutyájuk, aki kb 10 hetes, és iszonyúan ráindult a lábszáramra/a vasalózsinóra/a lelógó ruhaujjra, szóval szórakoztatott. Pénteken anyám elémjött, felmentünk a Várba, megmutattam neki néhány dolgot, amit a múltkor láttunk, aztán ettőnk rétest a Balta közben, majd lesétáltunk a Deákra, kis C&A, aztán egy sör a Puskin kávézóban, majd átvettem a Sírhant műveket, aminek a licitjét sikeresen megnyertem a teszveszen, úgyhogy már majdnem teljes a gyűjtemény, végül még betértünk az Alexandrába, majd elváltunk. Közben azért annyit fejlődött a kapcsolatunk, hogy néhányszor megpedzettem neki, hogy vannak olyan tabutémák, amiket innentől nem említhet,m mert már az agyamra megy velük. Meglepően jól fogadta. Persze a csajok akkor sem bírták ki, hogy ne kísértsenek meg, hát lementem egy kicsit a LochNessbe, ott volt Kie, Panni, Réka, Falmászó úr, és a kórházból frissen kiengedett Endi. Jót dumálgattunk, meg jó volt látni őket, de azért haragszom magamra, hogy sosem tudok nekik nemet mondani, és ezért az a vége minden másnap, hogy ülünk valahol, és váltjuk meg a világot. Szombaton volt a nagy csoporttalálkozó, ami már sokkal jobban sikerült, mint a keddi, rengetegen voltunk, bár persze az az egy ember, akit nagyon szerettem volna látni, nem jött el. Szerencsére sikerült okosan innom, és nem rúgtam be, amit kifejezetten sikerüélményként könyvelek el. De persze már nem volt rossz kedvem, amikor elindultam az estém másik helyszínére, egy házibuliba, ami ugyan nem kifejezetten az én műfajom, de azért elég jól éreztem magam. Lujzi is becsatlakozott, aztán nálam aludt. Másnap reggel csináltunk camambertes, almás rántottám, meg dumcsiztunk, aztán hívott Panni, hogy megyünk -e akkor a kiállításra a Kogartba, ekkor kaptam egy kisbb sokkot, hogy nekem még mennem kell aznap valahova, de persze menjünk, mert egy hét múlva bezér, és nem kihagyható. Jó is volt, ja a címe a 100 éves a magyar film, Panni szerint nem volt tökéletes a koncepció, de nekem tetszett, gondolatébresztőnek nem volt rossz. Aztán persze rávettek, hogy üljünk be a Broadwaybe, ahol búzasörökkel próbáltam magam kúrálni, majd hullafáradtan hazavonszoltam magam egy nehezen induló, de végül kellemesen produktív beszélgetés után.