Site Meter
'Micsoda nő, az van itt rengeteg,
olyan mint ő, viszont egyetlenegy'





"Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!"

2009. augusztus 31., hétfő

Asszem megtaláltam azt a csajt a fészbúkon, akinek a gyerekeit pesztráltam Szicíliában. :) Azt meséltem már, hogy a férje meg egy modell volt? Nekem mondjuk nem az esetem, de határozottan volt benne valami. :)
Tök jó, Szőke kapitány még a Velvetben is tud normális riportot adni. Nagyon bírom ezt a pasit. De erről már beszéltem.

Meg a Marley is én-ről is beszéltem már, de azt még nem mondtam el, hogy milyen jó volt látni az üdítő kivételt a filmbeli párkapcsolat-ábrázolásokat tekintve. Végre egy olyan párkapcsolatot láttunk, amilyet én is szeretnék. Két felnőtt ember egymásba szeret, határozottan elkötelezik magukat a másik mellett, támogatják egymást, nincs hazudozás, félrekefe, hanem dolgoznak a kapcsolaton, és életben tartják a szerelmet. Utópia? Remélem, nem. Kevesebbel nem érném be.

Meg a Ne menj! című filmet is láttam, nagyon érdekes volt, Penelopé Cruz olaszul is remekül beszél, és hatalmas alázattal dolgozik, mer csúf és lepukkant is lenni. Sergio Castellitóval egy nagyon érdekesen induló, még érdekesebben folytatódó viszonyt játszanak el, elég megrázó.

Meg láttam a Piás polák bérgyilkost is (You kill me), végre egy jópofa magyar cím, bár a filmről majdnem mindent elmond. Ben Kigsley sokadszorra játssza el ugyanazt a szerepet, és mint tudjátok a nagy korkülönbséges szerelmi sztorikat sem kedvelem, Téa Leonit mondjuk kedvelem már az utóbbi időben, de nem kéne erőltetni, hogy romantikus szálakban játsszon, senkivel nem képes kémiát mutatni. Aranyos kis film, de egyszernézős 10/5.

Mindenesetre a korábbi postom (nagy korkülönbség filmekben) tovább bővült:
Téa Leoni- Ben Kingsley- (You kill me) 23 év
Penelopé Cruz - Sergio Castellito (Non ti muovere) 21 év

Szombaton Laciék búcsúbuliján voltunk, elmennek a párjával Németországba. Hiányozni fognak. Csütörtökön is nálunk koktéloztunk, akkor csak szűk körben, szerdán elvittem katzét a Pótkulcsba, és megmutattam neki a helyes pultosfiút, meg beszélgettünk órákat, nagyon jó volt. (Eszembe jutott milyen vicces lenne, ha valaki egyszer megszámolná, hány szó hangzik el egy ilyen csajos beszélgetésben. :) Az azt megelőző hétvégén meg voltunk moziban Rékával (Becstelen B.), aztán pótkulcs, 20-án meg a húgomat látogattam meg, aki épp szolgált Virágvölgyben, aztán kertiparti Panninál, Máté isteni gombapörköltet főzött. Elég szűk körű volt, csak mi hatan voltunk, a legbelső kör, de ez volt a nyár legjobb bulija, vonyítottunk és röhögtünk hajnalig.

2009. augusztus 30., vasárnap

Kevés dologgal lehet egységnyi idő alatt annyi kudarcélményt szerezni, mintha az ember megpróbálkozik a házi bazsalikomtermesztéssel. Pedig úgy imádom a friss bazsalikom illatát! Mindig eszembe jut Szicília.
Nohát. Tényleg nem láttam még sosem eredeti nyelven az Amélie-t! Most gyorsan pótoltam persze. Még mindig ez az egyik legszebb film, amit valaha láttam.

2009. augusztus 29., szombat

The Men Who Stare at Goats

Hát ez hatalmas lesz: http://www.origo.hu/filmklub/20090828-elozetes-a-the-men-who-stare-at-goatshoz-george.html
Szegény George csúnyán kezd öregedni. :( Ez valami Burn After Readinghez hasonló oltári baromság lesz, alig várom! :D

2009. augusztus 28., péntek

Nem szeretem a filmeket általában, amelyben kutyák/gyerekek/állatok szerepelnek. De ez a Marley és én az egyik legszebb film, amit (az idén) láttam.
Holnap megint hogy fogok kinézni?

(Meg hogy szegény Kathleen Turner hogy néz ki benne, Úristen! :()

2009. augusztus 27., csütörtök

Jujjdejó, reggel gtalkoltam Kiével. :D Ő ebédelt és frissen facsart mangólevet ivott, mikor én kávéztam.

2009. augusztus 23., vasárnap

Tegnap a moziban egyébként meg mernék esküdni, hogy a Gáspár Kata jött utánunk termet takarítani, a Pótkulcsban meg borzasztó ismerős volt a cuki pultosfiú, szerintem ő is valami híresember.
Kaptam ezt a játékot Lujzitól, akkor legyen. A játék szabálya a következő: fogd a könyvet, amelyet éppen olvasol, nyisd ki a 161.oldalon és másold be a blogodba az 5. mondatot. Add tovább a játékot 5 embernek.

A Szent Lajos király hídja mindössze 100 oldal, szóval ez bukó, lássuk, mi van kézközelben (Lujzi példáját követve én is többet írok):

1."Nem azokra a jó alakú és jól konzervált asszonyokra gondolok, akiknek telt idomain kellemesen legel a tekintet, hanem azokra az asszonyságokra, akik fröcsögve szidják a szakszervezeteket, százötven kilósak, két méter szélesek, és karosszékben emésztik a bőséges ebédet."

2."Először is látogatóban vagyok itt, másodszor meg katolikus vagyok."

3."De hát Valentin napja van, emlékezetem magam, és én szerelembe estem."

4. "És reggel, végre, ilyen kötetlenül, és magának a Schneil házaspárnak a közreműködésével megismerkedem a macsigengákkal."

5."Redford szerényen elmosolyodott, de egy szót sem ejtett."

Továbbadnám Húgnak, Endinek, Zsének, Sitting Bullnak, és katzénak. Tippek jöhetnek kommentbe. :) (Akinek nincs blogja, az játsszon nálam kommentben.)
Tegnap Rékával a Becstelen Brigantyk. :D Tarantino egy állat, Brad Pitt egy állat, és ez egy hatalmas film. Sok a hitleri érában játszódó alkotást láttam már életemben, és sokat gondolkoztam azon, hogy hogy sikerült Hitlernek ilyen sokáig túlélnie, hogy nem volt egy rakat épeszű ember, aki annyira a közelébe tudott volna férkőzni, hogy megölje. Kész képtelenség, így a Tarantino féle történet számomra sokkal hihetőbb. :) Kár, hogy nem ez a valóság. És Eli Rothnak olyan gyönyörű szemei vannak, hogy az ember nem is hinné, hogy egy pszichopata. :) Nekem Christoph Waltz néha kicsit sok volt, szerintem Ulrich Mühe sokkal jobb lett volna ebben a szerepben, kár, hogy már meghalt.

2009. augusztus 22., szombat

Ellenben két óra múlva elsötétedik a terem, és elkezdődik a Becstelen brigantyk, ojjé.
Vannak könyvek, amikből nem kéne erőlködni, hogy film legyen. Az Informátorok pl. egy majdnem tökéletesen felesleges alkotás, amiért nem, az Kim Basinger és Mickey Rourke. De inkább nézd újra a 9 és fél hetet, azt mondom.

2009. augusztus 21., péntek

A Spancserek sokkal gyengébb volt, mint amit vártam, a Run Fatboy Run viszont sokkal erősebb. Tündéri film, imádom Simon Pegg idióta angol fejét. Ötös. Nem kell minden filmnek halál komoly témákról szólnia ehhez az osztályzathoz.
Azért elég komoly, hogy minden egyéb mellett még egy üveg Jägert is betermeltünk tegnap hatan. Pedig nem is szeretem a Jägert.
Asszem, vérbeli bulihorgony módjára lassan titokban ellopakodom aludni. Amúgy happy.

2009. augusztus 19., szerda

Húh. Kemény hetem volt, mégha oly rövid is. De végre van egy csomó jó gondolat, terv, előremutató dolog, mintha beindult volna valami nagy nagy változás. Koppkopp. Lepukkant vagyok, but happy.

2009. augusztus 18., kedd

Flow. Rock n' roll.

2009. augusztus 17., hétfő

Álmomban egész éjjel couchsurfingeltem (tegnap egész délután a profilomat szerkesztgettem) meg mafia warsoztam. Nem volt túl pihentető. Kicsit kevesebbet kéne gépeznem. És megint hétfő. Nyöff.

2009. augusztus 15., szombat

Meg még azt akartam mesélni, hogy tegnap totál véletlenül ráleltem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt budapesti munkájának jeleire:










Éljen, éljen!

Gasztro: Shopgirl's pikáns zöldséges pirított tészta

Istenit főztem tegnap. Nagyon megkívántam valami keleties zöldséges-tésztás kaját, meg feszült hetem volt, és főzni támadt kedvem olyan meditáció-jelleggel, ez lett belőle:

Lujzinak szeretettel:

Durvára daraboltam sós mogyorót, natúr kesudiót és mandulát, zsiradék nélkül megpirítottam őket, majd mikor majdnem kész voltak, még öntöttem hozzájuk egy adag szezámmagot, majd félretettem. Ugyanebben az edényben megpirítottam egy kevés olívaolajon egy adag félbetört spagettitésztát (mintha tarhonyát pirítanál), majd felöntöttem vízzel, megsóztam és készre főztem, végül leszűrtem, és ezt is félretettem. Míg főtt, hagymát aprítottam, csíkokra vágtam sárgarépát, káposztát és újhagymát, a felszabadult edényben ezeket is megpirítottam olivaolajon, fűszerezem szójaszósszal, fahéjjal, gyömbérrel, szerecsendióval, leheletnyi ánizzsal, sóval, mikor már majdnem teljesen megpirultak, beleöntöttem a pirított magvakat, majd pár perc múlva a tésztát, összeforgattam, tovább fűszereztem, öntöttem bele egy marék fagyasztott kukoricát, majd mikor minden késznek tűnt, belenyomtam egy fél tejszínes campingsatjot, és meglocsoltam főzőtejszínnel, és még kevergettem pár percig.
Alapvetően a cél egy kicsit csípősebb eredmény lett volna, de ezekkel a keleti fűszerekkel óvatosan kell bánni, és végül mégis így lett nekem tökéletes. Utólag gondolva elfért volna benne egy-két marék mazsola, a húsosak pedig készíthetik csirke- vagy pulykamellel.
A blogajánlóban a szemfülesek felfedezhetik Magdi anyus turulcsirip ajánlóját, erről csak annyit, hogy szerencsére olyan 6-8 éve sikeresen kerültem el ezt a sorozatot, de ebben a kábé kétoldalnyi csiripben több humor és szeretet van, mint a bk összes részében együttvéve. Szerintem.
Jól benéztem egyébként, hogy lesz Billy Nighy a Harry Potterben. Nem volt. Majd csak az utolsó (2) részben lesz. :( Az viszont vicces volt, mikor egy asztalnál ült Bridget Jones anyukája és apukája. :) A szinkron viszont helyenként minősíthetetlen volt.
Olyan könnyed filményménynek tűnt a Wristcutters, de azóta is csomót jár rajta az eszem. (Mondjuk ebben segít, hogy folyton Gogol Bordellót hallgatok.) Meg azt akartam még mondani erről a filmről, hogy tökre emlékeztetett a pár éve látott Minden vilángol-ra, ami akkor szintén nem tűnt olyannak, amire sokáig emlékezni fogok, de ezek szerint mégis. A hangulata legalábbis mindkét filmnek nagyon érdekes. Talán nem is véletlen a hasonlóság egyébként, mert a Minden vilángolnak az az Eugene Hütz az egyik főszereplője, aki egyébként a Gogol Bordello frontembere, akik meg a Wristcutters egész zenéjét csinálták. Ha mást nem is érne az egész, akkor is nagyon hálás lennék ezért a filmért, amiért megízleltette velem a Gogol Bordellót, ami komoly szerelem lesz. A Through The Roof 'N' Underground c. szám (ami a film főmotívuma)
konkrétan simán spontán megríkat.

A másik, amibe visszaszerelmesedtem, az meg a Ska-P

2009. augusztus 14., péntek

Regisztráltam a profession.hu-n és a couchsurfingen.
Megint elfogott a macska utáni vágy. Megint le kell beszélnem magam. Mert annyira jó lenne valami szőrös és melegvérű az életembe (hopp, ez elég kétértelmű lett :D), meg nem tesz jót az alkalmazkodóképességemnek sem, hogy senkihez nem kell idomulnom. Na de egy ilyen kis állat azért meglehetősen öntörvényű, drága, kis lakásban minden leborigat, széttép és összevizel, nem hagy aludni, nyávog, kiugrik az ablakon, és korlátozza az emberleány mozgási szabadságát. És Hebron meg Suematra is hirdeti a macskáit, úgyhogy még szívességet is tehetnék vele jófej embereknek. Na de nem, legyünk ésszerűek.

A másik meg, amit mesélni akartam, hogy a nagyanyám elment számítógépes tanfolyamra, mert internetezni akar. Különösebben nem kedvelem őt, de ez azért lássuk be nagy lépés egy hetvenakárhány éves embertől, mindamellett, hogy ez nyilván erős túlzása a merjünk nagyot álmodni-nak.
A tanfolyamot ingyen szervezték, az arra invitáló levelet a lelkes kisnyugdíjasok egyenesen a smukkandortól kapták. Node. Kaptak egy oktatót, aki egy negyvenes, két méter magas, 150 kilós faszi, és állítólag folyamatosan megalázza őket, és olyan hangnemben beszél velük, hogy azt nem tűrné sokáig senki. Kivéve őket. Mert a faszi motivációját értem, nyilván elég szar lehet, ha valaki informatikusként odáig jut, hogy a legnagyobb sikere, hogy havi nettó 80-ért a témához töksötét nyuggereket oktatja, ahogy kinéz, gondolom a magánélete sem lehet túl fényes, végre van egy területe az életének, ahol ő van a nyeregben, ahol nem őt alázzák, hanem ő aláz, hát ki is élvezi rendesen. Nyilván szánalmas. De hogy ott ül 15-20 tisztességben megőszült öreg, akik a múlt érában azt szokták meg, hogy kuss van, de még ennyi idősen is elég proaktívak ahhoz, hogy elinduljanak megtanulni valamit, amihez fingjuk sincs, és egynél sem telik be a pohár, egynek sincs annyi vér a pucájában, hogy felálljon, és közölje, hogy "édes fiam, nem a seggedből húztak ki minket, disztingválj...!", de még annyi sem, hogy a háta mögött bepanaszolnák a szervezőknél, vagy összebeszéljenek a kávészünetben, vagy valami? Nagyon durva lehetett, ha ennyire erre vannak kondicionálva. Elkeserítő. A nagymutter megoldása, hogy nem megy többet, és feladja az egyik álmát (még ha túl nagy is volt). Hány ilyen kis hitler rohangálhat a világban, akinek egyetlen öröme, ha megalázhatja a nála gyengébbeket?!

2009. augusztus 13., csütörtök

Mondjuk az vicces, hogy a meleg haverjaim még nem hallottak a Fuck You videóról pedig ez hetek óra mekkora médiahájp már?! Mindenesetre az origós cikk azt mondja, hogy a "a magyar színészek az Allen-dal nyomán indult nemzetközi mozgalomhoz csatlakoznak a kisfilmmel"*. De az istennek nem találtunk nyomát hasonló, mondjuk angol vagy francia hírességekkel készített videónak. Merre keressem?? Valaki??!

* mert azért tök megnézném, ahogy tátog rá Alan Rickman, Billy Nighy meg Simon Pegg...
Ma frissítettem a blogajánlót, voltam koktélozni a szüleimmel a Morrison's 2-ben (!), majd felugrottam Laciékhoz, és ittam nálunk 1020 euróért 3 koktélt. :) Persze előtte átutalták, hogy váltsam fel, szóval csak házhoz szállítottam.

By the way, a főnökömnek megint sikerült a munkaidőm utolsó 5 percében felbaszni az agyam, szerencsére jövő héttől elmegy egy időre szabira.
No, akartam már írni egy-két dolgot.

Freaks and Geeks után megvolt az Undeclared, de az már sokkal gyengébb. Valahol javarészt elveszett az a keresetlen báj és mélység, ami F&G-ben még megvolt, fel is gyorsult a tempó (ugyanannyi rész, de fele olyan hosszúak), így a végeredmény többnyire már csak egy szokásos amerikai college-feeling. Ráadásul már csak egy főszereplőnk van (Jay Baruchel), aki nem is elég karakteres, a mellékszereplők sokkal kidolgozatlanabbak, és megmaradt az a néha már a F&G-ben is zavaró következetlenség (pl. az egyik részben összejön a szereplő egy csajjal, akit utána 5 részen keresztül nem látunk, addig a srác más csajokat kajtat, majd a hatodik részben a legnagyobb megértésben enyelegnek a csajjal minden magyarázat nélkül. De egyébként is tök sokszor van benne következetlenség a szereplők motivációit vagy viselkedését illetően.) Nagyon lazán értelmezve egyébként a F&G folytatásának tekinthető, át is mentettek pár szereplőt: Seth Rogen, Jason Segel, Martin Starr (keveset szerepel, de akkor nagyot üt), Busy Philipps, Samm Levine, David Krumholtz. Új Carla Gallo (Californicaton), Monica Keena, Charlie Hunnam, és az ígéretes Timm Sharp. (Meg kapunk 2 percet az Office Pam-jéből, Jenna Fisherből.)

Tegnap megnéztük Rékával az új Harry Pottert (félvér herceg), aztán ittunk egy sört a Patkó Bandiban. Eléggé elmaszatolták a sztorit, bár én megkaptam amire vágytam, mert Pitonnak elég sok jelenete volt benne. :) A tájak tekintetében pedig már-már Gyűrűk urás helyszíneken forgattak, gyönyörű volt. (SPOILER Mondjuk ezt a hasonlóságot nem csak pozitívan éreztem, a barlangi tónál játszódó jelenetnél tisztára az volt a benyomásom, hogy sok Gollam támadta meg őket, azán a tűzvihartól beugrott a móriai csata, majd Mózes és a Vörös-tenger kettéválasztása, node persze Dumbledore tiszta Gandalf, a végén a zuhanása a toronyból megint összecseng Gandalf zuhanásával a balroggal folytatott csatában. Stb.)

Most találtam végre olyan alkalmazást a fészbúkon, mint a filmekre a flixtster, csak ez sorozatokról. Lehetne csinálni olyan opciót, hogy bejelölgetné az ember, miket látott (esetleg hányszor), és kiszámítaná neki, mennyi nettó időt töltött már sorozatok nézegetésével. :D Mondjuk ez a flixsterre is mehetne. Elég rémisztő számok jönnének ki nekem, azt hiszem. :D Copyright.

2009. augusztus 11., kedd

Ma este ötfős baráti társaságban végleg (mármint 366 napra) elbúcsúztattam egyik legjobb és legrégibb barátnőmet, Kiét, aki holnapután indul egy évre Indonéziába. Nehéz, nehéz lesz, de tudom, hogy ez neki nagyon fontos, hogy jól fogja ott érezni magát, és remélem, hogy mire egy év múlva hazajön, egész sok minden megváltozik szűekk és tágabb körünkben.

2009. augusztus 9., vasárnap

Gondoltam, nyitok, és keresek egy társaságot, ahol végre nem csak az együtt ivás a cél/lényeg, és elmentem az első unofficial molytalálkozóra. Hát azt túlzás lenne állítani, hogy rég nem ittam ennyit, mindenesetre könyvekről beszéltünk a legkevesebbet. De azért jó volt.