Site Meter
'Micsoda nő, az van itt rengeteg,
olyan mint ő, viszont egyetlenegy'





"Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!"

2010. február 22., hétfő

Húspiac

Szóval szombaton végül eljutottunk a Szeparéba, miután Réka kábé egy éve rágja érte a fülem. Most sem terveztem, épp indultam volna haza, aztán úgy voltam vele, hogy rákendróll, menjünk. Borzasztó szimpatikus mennyiségű ember volt ott éjfélkor, mikor leértünk, két és fél óra múlva már a plafonon is lógtak majdnem. Nagyon jó zenék voltak, pedig nekem nehéz ilyen szempontból örömet szerezni, de volt ott Summer of 69'-tól Hide you-ig minden, teljesen elégedett voltam a dj-vel. Az árakat nem láttam, az az egy kori sör amit még legurítottam, kábé 700 ft volt, így az azért annyira nem az igazi. Na és az emberek! Alapvetően szimpatikus arcú, 25+-os korosztály, normális fejek. Persze a helyen lévő két leggázabb srác azonnal ránkszállt, mikor megérkeztünk: ismeritek: az egyik a kopasz srác, aki bőrkabátban feszíti végig az estét (milyen szag lehet alatta! brrr), meg a jópofáskodó levakarhatatlan. Kedvesen próbáltuk lerázni őket, de félóránként visszatértek, és újra próbálkoztak. Az este poénja mindenképpen az volt, mikor az egyik épp engem szúrt ki, finoman kommunikáltam felé, hogy vonzalmunk nem éppen kölcsönös, mikor odalépett a 45 kilós Panni, és közölte vele, hogy "Légy szíves hagyd békén a barátnőnket!". Pedig abszolút ura voltam a helyzetnek. :D
Volt azért még egy-két érdekes arc (és most gonosz leszek): például a csodaszép barna lány, akin minden tökéletes a finoman kidolgozott karizmától az előre megtervezett ívben libbenő lófarkáig. Nyilván az irigység beszél belőlem, de egész este nem merte megközelíteni sem senki. Meg a helyi menő csávó, aki felhajtott fehér gallérral nyomul a csíkos pólójában, és sikertelenül próbál csatlakozni bármelyik táncoló körhöz.
Alapvetően kurvajól érezetem magam, rengeteget röhögtünk a csajokkal magunkon vagy másokon, azt hiszem a Szeparé lesz ami pár éve a Nincs pardon volt. Persze a saját égetésem se maradjon ki; eljött az a pillanat, mikor egy srácnak szó nélkül a kezébe nyomtam a számomat, azt hiszem, kicsit lesokkoltam. Főleg, hogy utána kevéssel elmentem a mosdóba, és megláttam magam a tükörben és hát... nem biztos, hogy a kívánt hatást tettem az emberekre. :D Nagyon röhögnék, ha felhívna. De már ezen is nagyon sokat röhögtünk a csajokkal, mert nekem ugye gyakorolnom kellene a kezdeményezést, na nem éppen erre gondoltunk. :D

Nincsenek megjegyzések: