shopgirlmeans

Soha semmi se jó. Ha itt vagyok, ott akarok lenni, ha ezt csinálhatom, azt akarom csinálni, mikor pörgök ezerrel, és mennék bulizni, senki nem ér rám, mikor betakaróznék a kanapén egy jó könyvvel meg egy pohár vörösborral, akkor három helyen kellene lennem egyszerre. A személyekkel nincs ilyen gondom szerencsére, mert olyanokkal nem is találkozom, akinek nem élvezem annyira a társaságát, hogy közben máséra vágynék.
Megint eltelt a hétvége, aminek a végén már nem is bántam, hogy másnap munka, mert az jó a depire.

Tegnap már kínomban elindultam sétálni egy nagyot a ligetbe, ami ugyan tele volt emberrel, de azért jól esett, közben hiába vártam azt a hívást, hogy akkor mikorhol, és ezen jól bedühödtem, mert számoltam vele, hogy találkoztunk, és úgy terveztem a hétvégém, erre nem hogy nem hív, hanem még az sms-emre sem válaszol. Utálom az ilyet, még ha csak baráti kapcsolatról van is szó. Sőt, akkor még jobban. (És mivel este véletlenül észrevettem, hogy járt a wiwen, még az sem lehet, hogy történt vele valami, egyszerűen csak szart a fejemre. Nem értem, mivel érdemeltem ezt ki, főleg, hogy hónapok óta nem kerestem, hogy ne zavarjam, és most is ő kezdeményezte a találkozót. Eztán nem keresem.)

Mintha valami időcsapdába kerültem volna, ahonnan nincs előrelépés, nincs fejlődés, ugyanazok a napok, hetek ismétlődnek egymás után, csak az aláfestő zene választja el az évszakokat.
Persze tudom, csak rajtam áll a változás, de olyan ritkán vagyok depis, bírjátok ki, most hadd nyafogjak egy kicsit, holnapra jobb lesz.

De azért arra nem ártana emlékezni a jobb napokon sem, hogy az időm véges, el kéne kezdeni haladni valamerre. Mióta abbahagytam a spanyolt, nem tanulok semmit, csak tengek-lengek.

Nem lehet várni a társra hozzá, magammal is kell kezdeni valamit egyedül, mert mi van, ha örökké így lesz, ha magányra vagyok ítéltetve? Végülis az sem katasztrófa (de!), nem jöhet össze mindenkinek, majd olyan leszek, mint a Töröcsik Mari az Éretlenekben: hozzám fog járni a környék összes kamasza meg macskája, én meg ülök otthon kicsit besherryzve, cigarettafüstbe burkolózva, és jótanácsokat osztogatva mindenkinek megoldom a problémáját.

Ráadásul szombat reggeltől valami olyan feszültség volt bennem, hogy délutánra tiszta görcsben állt a nyakam (nyilván nem segített, hogy órákig írtam kicsavarodva a nosztalgiaposztot, de alapvetően feszült voltam), és ez még mindig nem múlt el teljesen. Valószínűleg érik egy nagy bőgés ma estére egy üveg borral, meg valami sírós filmmel.