shopgirlmeans

No mint már említettem, kicsit el vagyok havazva mostanság. Persze csak magamnak köszönhetem, mert nem csak hogy nem tudok nemet mondani semmire, amikor nem kell nemet mondani, akkor meg én hívom végig az összes havert, hogy ki sörözik velem egyet. De elhatároztam, hogy ennek véget vetek, ha nem hív senki, hazamegyek szépen. Ennek örömére most ki is töröltem egy csomó telefonszámot a mobilból. Így kéne bánni a ruhákkal, telefonszámokkal is: amit nem vettem fel/akivel nem beszéltem az elmúlt 1 évben, azt ki kéne rakni. Ha olyan fontos, akkor úgyis meg lehet már találni majdnem mindenkit a wiwen. (Bár az ottani ismerősök között is lehetne egy jó nagy selejtezést tartani.)

No 30-án munka után Mankáékkal a Kávés katicában voltunk, majd az este további részét a Nanában töltöttem Panniékkal, és a szokásos emberekkel. Csütörtökön hasonlóképp, Laci haverommal csavarogtunk egy kicsit munka után (a Hegedűs Gyula utcában még mindig él az a nagyszerű, hatalmas 100ft-os bolt), majd toltunk 1 sört az okéban, majd át Nanába. Aznap nagyon meg voltam őrülve, hogy ne kelljen hazamennem, pedig semmi okom nem volt erre. Bezzeg másnap semmi más vágyam nem volt, mint munka után hazamenni, és egy jó teával bekucorodni a takaró alá olvasni, de Mankánál buli volt, amit nem mondhattam le, meg tudtam, hogy ott lesz imádnivaló exkollégám, Misi, akivel legnagyobb bánatomra nagyon ritkán találkozunk, így munka után haza, nagygenerál, aztán átslattyogtam Mankához. Persze remekül sikerült, borral, tekilával, sok beszélgetéssel. Ja meg persze Manka csodálatos krémeivel és szendvicseivel. (A barátnőm egyre csodálatosabb házigazda.)

Másnap KisÁnál lett volna csoport, de annyira be voltam gubózva, és annyira nem volt kedvem kimozdulni abban a nagyon undi időben, hogy nagy örömmel vettem, mikor koradélután lemondta. Már előtte egyeztettünk Kiével, hogy este találkozunk, a csoport lemondása miatt ezt egy kicsit átvariáltuk, és megbeszéltük a Bródyt, de tele volt, mire odaértem, így az Apacukába ültünk be, ahol legutóbb tavasszal voltam, de azóta sem lett kevésbé kellemes hely. Kie előző nap érkezett meg kéthetes krétai nyaralásáról, így volt mit mesélnie, majd befutott Endi is egy haverjával.

Másnap dél körül összevakartam magam, hogy lemegyek reggelit venni, mert a hűtőm gyakorlatilag visszhangzott, és a közeli egyetlen viszonylag normális bolt is bezár egykor. Majd "reggeli" után épp visszabújtam az ágyba, és elkezdtem nézni egy filmet, mikor hívott a családom, hogy menjek velük sétálni Vácra. Hát mentem. Csodaszép időnk volt, és igazából pont ilyen programra vágytam; nagyot sétáltunk, nagyot beszélgettünk, megnéztük a váci csokizót, amit Réka ajánlott (persze gyakorlatilag a legkisebb 1,5 dl-es adagtól rosszul lettünk, úgyhogy csak óvatosan! http://www.chococafe.hu/c/index), majd hazafelé beurgottunk a dechatlonba, és vettem egy futócipőt, hogy már erre se lehessen fogni, hogy nem mozdulok meg, aztán átmentünk az új hídon, bevásároltunk a corában, újítottam végre egy tomb raidert akciósan, aztán vissza a már kivilágított hídon, majd haza.

Kedden NagyÁnál voltam. Feltette a kérdés, hogy mi az, amivel elégedett vagyok magamban. Magamat is megdöbbentve képes voltam hosszas gondolkodás után egyedül azt kibökni, hogy a munkámban való teljesítményemmel. (Nem azt mondtam, hogy a munkámat szeretem, hanem azt, hogy amilyen én benne vagyok.) Ezt az egyetlen dolgot találtam! Nem vagyok oda a munkámért, sokszor jelentem ki, hogy eladtam a lelkem a multinak, hogy ez egy kényszer/szükségmegoldás, amíg nem találom meg életem értelmét. Erre csak ebben érzem, hogy igazán helytállok. Szép. Basszameg.

Utána hazaindultam, mert Lujzival megbeszéltük, hogy esetleg feljön dumálni, de aztán mikor nagy nehezen elértük egymást, lemondta, így mentem megint Nanába Panniékhoz, és egy meglepően kellemes beszélgetés kerekedett az estéből.

Mannánál olvastam, akit bár nem nagyon ismerek, nagyon kedvelek, hogy ő bevallottan sznob. Ezen elgondolkoztam, és akkor én most bevallom, hogy én meg csóró vagyok. Persze nem a szó szoros értelmében, nem úgy, mint szegényember felesége, mert nyilván van egy közepes versenyszférás fizetésem, de sosem tudtam bánni a pénzzel, egyszerűen kifolyik a kezem közül. Szóval a csóró attitűd abszolút megvan. Szeretek mindent a lehető legocsóbban megvenni, nagyjából 3500 ft az a lélektani határ, amennyiért szívesen veszek még ruhát/táskát/cipőt. Cipőből van egy-két drágább darab. Farmert a sárkányban szoktam venni, a többi ruhát a céundában vadászom, turiba nem járok.

Nincs sok ékszerem, azokat is kaptam többnyire, magamnak ritkán veszek, bár a holdköves gyűrűk iránti rajongásom okán abból van egy drágább darab. De bizsut is hordok. A szemüvegem egy komolyabb darab, egy ötvenezres maxmara, de ha nem egészségpénztáras kártyával tudtam volna fizetni, akkor véletlenül sem engedhetnék meg magamnak ilyesmit.

Dvd-ért a legritkább esetben fizetek 1000 ft-nál többet. Persze ez drága hobbi, mert dvd-t tényleg minden hónapban többet is veszek (tegnap a polcra került a Hallam Foe:)

Könyvet is szívesen vennék többet, de inkább könyvtárba járok, és akkor veszem meg, ha tényleg a pocon a helye. (A tavaly karácsonyra kapott könyvutalványokat azt hiszem, augusztusban sikerült végleg elkölteni.)

Szívesen megyek étterembe, de ritkán engedem meg magamnak, és igazán otthon úgyis a füstös kiskocsmákban érzem magam, mint a Nana, vagy régebben a Wichmann.

Újságra keveset költök, fix a Vox meg a Mozinet, meg múlt hónapban vettem egy Nők lapja különkiadást, mert volt benne Szabó Magda cd.

Van internet és kábeltévé előfizetésem, lassan lejár az egy éves hűségnyilatkozat, gondolkoztam is, hogy a tv-t lemondom, vagy kisebbre vetetem, de ennyi jár, és nem azon múlik.

A kaján spórolhatnék még, ha nem a munkahelyen ennék, hanem főznék, és behordanám, de elveszne a réven, amit nyernék a vámon, mert annyi időt venne el a bevásárlás és a főzőcskézés, amennyit nem lennék hajlandó szánni rá, csak a magam kedvéért. Ráadásul a konyhám sem különösképpen alkalmas a mindennapi főzőcskézésre.

Még mindig feltöltőkártyás a telefonom, mert így tudom a legkönnyebben kontrollálni, és egy háromezres feltöltéssel el is vagyok egy hónapig.

Egyébként eléggé márkahű vagyok, legyen az akár kozmetikum, akár telefon, akár bármi, ragaszkodom a megszokotthoz. Régen használtam Vichy krémeket, nagymama vette nekem néhanap ajándékba. Egészen nevetséges, hogy gimnáziumban ilyet kentem az arcomra, most meg nem futja, csak niveára. Remélem, eljön hamar az az idő, mikor felújíthatjuk a kapcsolatunkat.

A kineziológus egy havi tizes.

Ennyit erről. Egyedülálló huszonéves budapesti nő vagyok, aki egyedül él, és sok kiadása van, és még a maradék pénzzel sem tud igazán beosztóan bánni. Egyszer kénytelen leszek megtanulni takarékoskodni, de amíg csak magamért felelek, lusta vagyok nem ilyen random módon élni. Ez van.