Próbál maga alá teperni a kétségbeesés és az önsajnálat. Néha elvarázsolt (király)lánynak érzem magam, akire valaki rontást küldött, de csak nem jön a herceg/deli parasztlegény, hogy szerelmével megtörje az átkot. A franc se akar már egyedül lenni. Persze, elfoglalom magam, élvezem az életet, vannak barátaim, nem unatkozom, megyek előre. De. Azért ez így nem teljes. Nem merek belegondolni, hogy mi van, ha akár csak még egy évig egyedül kéne lennem. Nem. Most volt ebből elég. Már minden tőlem telhetőt megtettem, dolgoztam magamon rengeteget, sokat változtam, megtanultam hinni, bízni. Most egy pár napja nem megy. Annyira jó lenne, ha jönne végre Valaki, ha végre nem nekem kéne mindig kezdeeményeznem, ha végre egyszer engem szúrna ki valaki a társaságból, nem bármelyik más barátnőmet, ha valaki végre meghódítana, küzdene értem. Aki a másik felem, aki szeret és akit szerethetek, akivel végre teljes lehet az életem. Jöjjön már! Gyere!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése