Szakítottunk. Nincsenek részletek. Hirtelen kikristályosodott, hogy én nem vagyok, nem leszek szerelemes. Hibák, félreértések, kétoldali pánik, majd gyors szakítás. Méltatlanul, csúnyán.

Magyarázatot ne várjon itt senki, neki és magamnak tartozom csak magyarázattal, ő már akkor sem volt hajlandó meghallani, amit mondok, szóval akkor már neki sem, mert a fallal sem beszélgetek. Magamnak meg megmagyaráztam. Mindenesetre nagyon sajnálom, és nagyon fáj. De én akartam végsősoron, bár ő mondta ki hirtelen, első dühből.

Ki vagyok virágozva. Megváltozott a hangom. Milyen jó a hajam. - Ilyen visszajelzéseket kapok mostanában, persze a sok mennyire örülök, meg mennyire drukkolok neked mellett. Szeretem az embereket. Szeretlek Titeket!

Nos kedves olvasók, örömmel jelentem, hogy nagyon úgy fest shopgirl feladja megszokott single életmódját, de azért remélem nem lesz pöcsa sem sosem. Sokat nem szeretnék erről cikkezni, mert private, meg nem ide való. A szerencsés egyébként a korábban sokat emlegetett eltűnt fiatalember. No mostmár nincsen eltűnve.

A múlt hét eseményei nem voltak különösebben izgalmasak egyébként. Pont amennyire rettegtem előre, hogy milyen zsúfolt hetem lesz, annyira lett nyugis és otthonülős.

Szerdán voltam íriszdiagnosztikán, ahol igazából megint csak az ivási szokásaim voltak a napirenden. Nem örülök. Kérdezgetett dokibá egy csomót, ami eddig nem volt szokása, és kifejtette a véleményét, miszerint lehet, hogy tudat alatt a keresztapám hagyatékát viszem tovább, és lehet, hogy komolyabb segítségen kellene gondolkoznom. Nem örülök.

Szombaton nagyszerű óránk volt KisÁval, végig asszociációs játékokat játszottunk, nagyon érdekes válaszok jöttek ki, rengeteget röhögtünk. Nagyon élvezem, hogy ilyenekben vehetek részt. Utána este lementünk a ZP-be Colorstarra, ahol szívtunk egy jót a belépéssel, mert már 200 ft a beugró, és persze nem volt elég aprónk, másrészt megállapítottuk, hogy borzasztó öregek vagyunk. (na igen, már el is feledtem, hogy péntek-szombat tininap a zpben).

Vasárnap megintcsak kidobott az ágy fél hétkor, képtelen vagyok felfogni miért. Viszont ez remek alkalomnak tűnt, hogy megadjam az újabb esélyt az Éjfél a jó és a rossz kertjébennek, amit egyszer 1000 éve láttunk moziban, és nagyon szenvedtem tőle, mert marha unalmasnak tartottam, meg egy egész napos borítékolás (boldog békeidők: diákmunka!) után sikerült erre beülni egyébként Lujzival, meg a közös exünkkel. No mostmár határozottan jobban élveztem a filmet, meg értem is, bár kevésbé unalmas nem lett, viszont azóta már imádom Kevin Spaceyt, és hát Jude Law mint drogos hímringyó egyszerűen zseniális castingost sejtet. De hová tűnt azóta Eastwood papa lánya? Nagyon tetszetős kis nő.

Estefelé lementünk sörözni Mankával meg a pasijával, meg két régi kollégával sörözni a Corvinhoz, hatalmasakat röhögtünk, nagyon jól éreztem magam, azán átmentünk a zpbe Kowalskyra. Adtam neki egy esélyt, de nekem ez eléggé langyos állóvíz zene. Nem mozgatott meg különösebben, teljesen az a benyomásom róla, mintha magyar filmbetétdalokat hallanék. De azért persze élveztem az ottlétet, meg az atmoszférát, meg a fiatalokésboldogokvagyunk érzést. (no persze ez már egész más korosztály volt, mint előző nap)

Tegnap kész lett a holdkő gyűrűm, amibe rakattam új követ, és jelentem, gyönyörű. Nagyon boldog vagyok tőle. Itt szeretném megnyitni a boltajánló rovatot, mert például a Moonstone nevű ékszerüzlet (remélem jól emlékszem a nevére) nagy kedvencem, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Kettő is van, az egyik a Deák meg az Astoria között abban a belső udvarban, ahol a csokoládézó is van, amit meg Kie ajánlott, a másik (én ezt szeretem jobban) az Oktogontól a Király u. fele a jobb oldalon elvindulva a második kapualj, a non-stop zöldséges után. Nagyon készséges a csaj, emlékszik rám fél-egy év elteltével is, és nagyon korrekt a készlet, meg a hozzáállás.

Munka után megbeszéltünk a csajokkal egy találkozót, mert már hiáynoltuk egymást, és ki is választottam egy helyet az origo nagyszerű összeállításából (http://origo.hu/programajanlo/20080419-itt-a-nyari-kocsma-szezon-corvinteto-fecske-jegkert-arter-jelen.html), az Apacukát a Horánszky utcában, ami egyszerűen nagyszerű. Nekem legalábbis nagyon tetszett a hangulat, a berendezés. És a társaság is nagyszerű volt, először Kie futott be, aztán Réka, Endi, és végül Panni kézenfogva egy fiúval, ami nagyjából akkora szenzáció, mint az én állapotváltozásom. Nagyon sokat röhögtünk, nagyon jó este volt, és mikor elkezdett esni az eső, annyira jó illat lett. Kicsit el vagyok ragadtatva mostanában...

Nos kicsit elmaradtam, bocsánat a kedves olvasóktól, kicsit megszaporodtak a programjaim, mondhatnó elkapott a gépszíj. Akkor csak szépen sorban: múlt vasárnap találkoztunk a családdal a Városligetben, ki rollerrel, ki biciklivel, ki görkorival, mentünk egy pár kört, aztán leültünk egy sörre, és dumáltunk. Végül leléptem, mert mennem kellett a Titanicra Half Nelsont nézni. (Nem igazán tudok véleményt mondani, ez az átka a hangalámondásnak, hogy nem tudom eldönteni, mire figyeljek. Ryan Gosling nagyon csibész.)

Másnap a nagyanyámtól telefonban megtudtam, hogy a család még felment hozzá előző este, és a húgomék bejelentették, hogy eljegyezték egymást. Nem hittem volna, hogy lehetek olyan rosszban a húgommal, hogy a nagyanyámnak előbb mond el egy ilyen infót, mint nekem.

Este persze megint nem bírtam ki, és lementem a Nanába, találkoztam Kievel, és Nanás haverunkkal, Andrással, akivel egyre többet és jobbakat beszélgetek, majd csatlakozott Réka is.

Kedden feljöttek hozzám anyámék, és telepakolták a hűtőt (amit sikeresen kihúztam egy napra, szóval lehet, hogy minden megromlott, amit vettek), majd lementünk a Klauzál térre sörözni, és jót beszélgettünk, komolyan, utólag belegondoltam, hogy hány barátom sörözget a szüleivel, és megirigyeltem magam, majd megjöttek a húgomék, és persze még akkor sem, meg azóta sem jelentették be a nagy eseményt. Hát én sem mesélek neki semmit.

Szerdán nagy örömmel mentem NagyÁhoz, hogy elújságoljam neki az elmúlt három hét eseményeit, és ezzel el is telt az idő, de nem bánom, mert ilyen is kell. Azért jó, hogy valaki időről-időre megerősít abban, hogy jó úton vagyok (többnyire).

Utána lementem persze még a Nanába, ahol gyakorlatilag egész este Andrással beszélgettem.

Csütörtökön vasaltam, megint elgondolkoztam az életemen, hogy lehet, hogy sokkal jobban érezném magam vasalónőként, mert ennek legalább van látszata. Nagyon élveztem egyébként, mert nem lehetett kinyitni az ablakot, mert kimegy a macska, aki beteg volt, és büdös, és ott volt még a kutya, aki még mindig nem szobatiszta, és még elkezdtek palacsintát sütni (ja, nem a kutya meg a macska, hanem az apuka), szóval elég komoly terrornak vetődtek alá a szaglósejtjeim. Meg ráadásul meleg is volt. Meg elkezdett a nagyfiú 300-at nézni, amin belelkesedtem, mert szeretem, de aztán harmadszorra már elég együgyűnek tűnt, és persze baromi hangosan kellett nézni, szóval még a zajterhelés is megvolt.

Pénteken csodálatos estém volt, de hogy mivel töltöttem, az maradjon egyelőre az én titkom.

Szombaton spanyol után elmentünk Apuval monitort venni, úgyhogy most egy 22 colos monstrum büszke tulajdonosa vagyok, aztán haza ebédre, ahol ott volt az egész család. A hétvége legviccesebb pillanatait a nagy monitor okozta, mert összedugták a laptoppal, és így hatalmasat honfoglalóztunk csapatban, este meg a Beugró régebbi adásait néztük.

Vasárnap Apa visszahozott a városba a monstrummal, majd visszavittük Mankának a mikróját, aztán egész délután a számitógépet buziztam. (Rengeteg új kép került fel a bal fent található linkre.)

Este meg végül csak lementem a Kávés Katicába talákozni Kievel és Pannival, bár már majdnem lebeszéltem magam róla. De szerencsére nem, mert így fény derülhetett néhány problémára, melyeknek létezését eddig nem tudtam, csak éreztem, és elkezdtük őket megbeszélni.

Nem mellesleg még ZP programfüzetet is szereztem, aminek nagyon örültem.

Most meg megint kidobott az ágy fél ötkor, nem értem én ezt, szóval már honfoglalóztam két kört, most meg majd megpróbálom elütni valamivel az időm a 9 órási munkakezdésig. Bocs, most nem volt érdemi tartalom. Hajnal van.

Olyan büszke tudok lenni, amikor úgy indulok el, hogy csak egy övtáskát viszek. Nő létemre!

Jelentem, kiolvastam a marsbéli krónikákat, nem tetszik kevésbé. De nem merek neki írni, mert rám is kijelentené, hogy egy kisstílű seggarc vagyok, szóval továbbiakban messziről rajongok, amíg nem találok egy közös ismerőst mondjuk.

Na jó, az előző két bejegyzés senkit ne ejtsen kétségbe, nem akarok pasit veszettebbül, mint előtte. Jól vagyok, köszi.
Azt viszont nem értem, hogy a ZP 11! nap múlva nyit, és még híre sincs a programnak a honlapjukon. Emlékeim szerint az előző években ilyenkor már bőven volt.

Hát, ha lett is volna pasim, ezután a regeli után biztos nincs. A kreativitást is érdemes ésszerű határok között tartani, mert a tegnap esti maradék tészta, amit megpróbáltam felturbózni egy tojással, meg némi sajttal, nem tudom, állagra, vagy ízre volt -e undibb.
Kis buddhát megnézvén egyre bizonyosabb lettem abban, hogy ennek a filmnek a képei a Bravo filmképregényből égtek bele a retinámba. Jaj. Bravo-addict voltam, vagy mi? Emlékszem, anyám megtiltotta a Bravo vásárlást, bejelentvén, hogy aztán nem kapok többet zsebpénzt /bár emlékeim szerint sosem volt hivatalos zsebpénzem/, utána a barátnőknél tároltam a megvásárolt szennyirodalmat. De most úgy megnézném, hogy tényleg benne volt A kis buddha a bravo magazin filmképregényébe??? Mégis hogy? Kati, Eszter! Megvannak még a régi bravóim?

Nincs itthon semmi reggelire. Még jó, hogy nincs pasim, akinek vasárnap reggel ágyba kéne vinnem. Mindennek meg lehet találni a jó oldalát.

Csütörtöki napomba fényt varázsolt, hogy megtaláltam a lelki társam. Az egyiket. Kár, hogy nő. Én leszek Jessica Stein? Mondjuk az a külsőt elfogadnám, és ő is Scott Cohennel jön össze a végén (MaxMedina a Szívek szállodájában). Szóval először az http://elinnen.blog.hu/ -t olvastam ki, és ott közli valahol a kedves blogtárs, hogy az egyik kedvenc blogja a "marsbéli krónikák" http://f451.freeblog.hu/. Azóta azt olvasom, ha tudom, be vagyok halva a csaj stílusától. Majd írok neki, ha kiolvastam a négy évet, amit alkotott, és még mindig tetszik.

Nos csütörtök este a Szimpla kertben válságstábot ültünk, elmondtam a többieknek a problémát, aztán hogy mit érzek és gondolok, és hogy hogy akarok dönteni. Ők meg közölték, hogy jó. Ez persze órákon keresztül zajlott. Előtte persze már oly idegbeteg voltam, hogy leüvöltöttem anyám fejét a telefonba (majd telefont töltöttem, aztán felhívtam, és hat percben bocsánatot kértem), valamint elbőgtem magam a villamoson (sosem sírok nyilvánosan!!). Ekkorra prímán görcsben állt a nyakam és a hátam. Szóval nagyszerű hisztibe hergeltem bele magam. Szerencsére gyorsan túlleszek ezeken, most legalábbis így volt, és jó volt konstatálni, hogy öt ember szalad össze, hogy segítsen, ha felnyüszítek, hogy baj van. Panni, Kie, Réka, Endi, Manka, köszi!

Persze azért hazaérve még jól kibőgtem magam. A hiú dög, imád dramatizálni. No persze fájt.

Mindenesetre másnapra letisztult a döntés, úgyhogy reggel meg is írtam Leilának, hogy sajnálom, de már annyi idő telt el, hogy én nem tudom elképzelni, hogy találkozzam vele, hiába hiányzik.

Munka után hazavánszorogtam, majd ágyba bújtam, hogy én akkor most jól alszom egyet az esti kocsmázás előtt. Na persze a hülye madarak, meg kutyák, meg természet üvöltöttek be az ablakon, hogy "helló, tavasz van!" :), úgyhogy sok alvás nem lett a dologból, de azért marhajó érzés volt, hogy már lehet nyitott ablaknál sziesztázni.

Ellibegtem hát a pöttyös szoknyában az Ibolya felé, és persze percre pontosan odaértem, mint mindig. Nem bírom a fejembe verni, hogy egy nő akkor izgalmas, ha legalább 5 percet késik. Na, gondoltam, én egyedül be nem ülök, mint egy hülye, elsétáltam a Duna felé, közben hívott Panni, hogy hol vagyok, mert ő meg a Zsinagógánál, ami milyen szép. Elindultam elé, majd együtt beültünk az Ibolyába. Persze az exkollégák kb 40 perccel 8 után kezdtek el megjelenni, szóval leshetik, mikor megyek legközelebb időben valahova. Panni később lelépett, aztán 3 ser után én is, mert kevesen is voltunk, és azokkal sem lehetett jót beszélgetni, mert belehergelték magukat a munka témába, én meg nem szeretek arról beszélgetni péntek este, amivel heti 40 órában pénzt keresek. Zitával megbeszéltük a pasikat, aztán leléptem. Még bekapcsoltam a tv-t, mikor lefeküdtem, hát valami nagyon jó műsort kaptam el; Novák Peti vezette, a Rudolf Péterrel, a Kálloy-Molnár Péterrel, a Szabó Győzővel, meg tán a Pokorni Liával volt valami rögtönzős-szituációs játékos dolog, amin akkorákat röhögtem, mint egy ház. Persze lehet, hogy ehhez kellet a három ser, majd meg kéne nézni ezt józanul is. Tudja valaki, hogy mi ez a műsor? (Mert erről persze olyan csend van, nem úgy, mint a varázslós-urigelleresről, meg a Tereskovás fábrysóról (T.-t még mindig szeretem, de ez még vágatlanul is lapos volt, mit kell ezen felháborodni?))

Ma délután KisÁnál még jobban belecsaptunk a lecsóba, bár ez most sokkal jobban érdekelt, mint a múltkori téma; valahogy jobban érdekel a buddhizmus, mint a kereszténység. Néhol elvesztettem persze a fonalat, és akkor megijedek, hogy lehet, hogy kevés vagyok ehhez, aztán jön persze a hiúság, hogy milyen jó, hogy tanulok ilyesmiről, van egy kis kiválasztottság-feeling, irígység is, mert milyen jó KisÁnak, hogy ennyi mindent tud már, amit én csak most kezdek tanulni, és persze jó egy ilyen közösséghez tartozni, mert kedves, gondolkodó emberek ezek, akiket hajt egy közös cél. Egyre oldottabb a hangulat, ahogy szokunk össze, és ez is jó.

Közben persze már előre gyártom a problémát, hogy egy ideig biztos ellennék egy olyan pasival, akit nem érdekel az ilyesmi, de hosszú távon sajnos újabb szűrő született, mert nem tudok elképzelni olyan párkapcsolatot, amiben ezekről szó sem esik, és nem lehet ezekről együtt gondolkodni. Persze nem kell, hogy már birtokában legyen a másik ilyen fajta tudásnak, de legalább legyen nyitott rá.

No és korábban ígértem egy vallással kapcsolatos értekezést, mert gondoltam, hogy nekem milyen jó gondolataim vannak. Ez nem lesz, mert azóta rájöttem, hogy egy semmi vagyok még, aki ne értekezzen olyasmiről, amiről fingja sincs.

Miközben főtt a vacsora, megerőltettem magam, és elmosogattam, és persze a lefolyó továbbra sem folyik, ellenben elviselhetetlen bűzt böfög. Ezen elgondolkoztam. No most kérdés, hogy az én elfojtásaim jelennek meg abban, hogy szar a lefolyóm/ilyen lakásba költözem, vagy a lefolyó tovább erősíti az elfojtásaim? Mi az ok, és mi az okozat? Persze, közben rájössz, hogy a mai lecke az volt, hogy nincs lefolyó, nincs lakás sem, és én sem vagyok. Meg kanál sincs.

No megyek Kis buddhát nézni.

Elég kellemetlen kicsengése lett a tegnapi délutáni eseményeknek: a nagy gondolkodásba teljesen belehergelődtem, jó szar kedvem lett, magam is csodálkoztam, hogy mennyire hullafáradtan értem haza a munkából, aztán mire ágyba kerültem, a nyakam is durván görcsben állt. Ma reggel meg hátfájással ébredtem, pedig ugyanazt a párnát, matracot használtam, mint tegnap. Szóval a testem is megmutatta, amit tudtam is, mivel már igyekszem figyelni magam az ilyen szituációkban, hogy nagyon felzaklatott ez a dolog. Még NagyÁval megbeszélem ma a dolgokat (durva esténk lesz, van mit feldolgozni az elmúlt két hétből, de ha nem mennék ilyen hamar, akkor a tegnapi után biztos kérnék telelfonos segítséget, szóval a legjobbkor), de azt hiszem, már érzem a döntést. És jó szarul érzem magam tőle.
Erre most írt NagyÁ, hogy nem lesz ma mégsem. Ó, bakkerman, éreztem én, hogy egyedül kell ezt megoldanom.
És még a wiw sem megy, hogy megkérdezhessem a csajokat, hogy hajlandóak -e ma válságstábot ülni, most az én kedvemért. Remélem, mert olyan fura mostanában, azt veszem észre, hogy hallgató lettem, és én meg egyre kevesebb emberrel tudom megosztani a gondjaim. Persze amúgy sem akarnám marhasok emberrel megosztani, de az, aki elvárja, hogy meghallgassam, néha azt is megkérdezhetné, hogy velem mi van. Vagy túl önző vagyok? Lehet, hogy nem kellett volna egyedül maradnom tegnap este, hanem jobb lett volna kibeszélni valakivel. Kie hívott is, de mivel azt mondta, le tud mondani a tásaságomról, úgy döntöttem, inkább egy józan, pihenős este. Hát remek volt, mondhatom. Úgyhogy ma este inkább csinálok valamit. Akár még egy mozi is becsúszhatna.
De a holnap estét nagyon várom, úgy hiányoznak már a régi kollégák, nagyon jó lesz velük találkozni. Remélem sokan eljönnek. Én meg felveszem nekik az új pöttyös szoknyámat.

Nagyon megdöbbentő dolog történt velem ma, nem is tudok azóta sem napirendre térni felette: írt emailt a volt lakótársam, Leila, miszerint félretehetnénk már a durcizást, mert sokminden történt vele, amit szívesen elmesélne, meg amúgy is szokott rám gondolni. Hát ezt nem hittem volna. És hiába nincs már bennem düh vele szemben, de a helyét mégsem látom. Azt hiszem túl távol kerültünk már ennek a felélesztéséhez, hiába hiányzik. Lehet, hogy ennek nincs értelme? Mindenesetre ez a dolog azért megrengette a világot egy kicsit, mert ha nem vagyok rá mérges, akkor miért nem akarok vele találkozni? Ha nagyon paranoid akarok lenni, azt is el tudom képzelni, hogy nem véletlenül most jelentkezett, mikor most írtam róla a blogban nemrég. Lehet, hogy valaki elcincogta neki. Bár teljesen irreleváns, lévén ez egy nyilvános blog.
Hétfő éjjel szakítás törént Kie és Falmászó úr között, aminek nem örülünk, mert hiába nem szerettem Falmászó urat az elején, mostmár ez a legkevésbé sem állja meg a helyét, és olyan jó lett volna, ha Kie végre talál magának valakit, aki megérdemli őt. De még jó, hogy nem volt megcsalás, meg lebegtetés, meg hűtlen kezelés, csak a szerelem hiánya okozta a problémát, azt meg Kie is belátta, hogy ő sem akarna olyan pasival lenni, aki nem szereti szerelemmel, csak megalkuvásból van vele. Idealisták -e vagyunk? Igen. :(
Ennek "örömére" tegnap kisebb válságstábot ültünk a Pótkulcsban, ami nem is volt igazán méltó nevéhez, mert a válság ellenére Kie feloldódott, és elég jókedvű lett. Felbukkant Lujzi meg Réka is, és elég jót beszélgettünk. Összefutottam egy volt kolléganőmmel is, akivel eleinte nagyon nem bírtuk egymást, de mostmár nem így van, nagyon megörültünk egymásnak. Lehet, hogy lehetne kezdem kellene vele valamit, mint kapcsolat? Majd meglássuk.