Site Meter
'Micsoda nő, az van itt rengeteg,
olyan mint ő, viszont egyetlenegy'





"Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!"

2010. augusztus 13., péntek

A kozmetikusnál hallottam egy dalt kényszerű vakságom alatt, az istennek nem jöttem rá, ki(k) énekli(k). Hát meglepő!

2010. augusztus 10., kedd

Szép! Hát Ti? http://www.globalrichlist.com/

2010. augusztus 9., hétfő

Ma este jöttem rá, ahogy Zsével a Tündérgyárban kortyolgattunk, hogy a blogger úrnak igazából a könyvét olvastam először, de erre a múltkor nem is tértünk ki. Legközelebb elviszem dedikáltatni.
Érzésem szerint közepesen unalmas hét vár rám munkafronton, tekintve, hogy majdnem mindenki szabin lesz, akivel együtt kellene működnöm. Kicsit fáj a szívem a Szigetért, de nem nagyon. Sokkal jobban fog fájni, ha se Félsziget, se SZIN nem lesz. Ez hamarosan kiderül, mert Réka végül a vártnál korábban hazajött, és este szerintem találkozunk is. Szerdán meg megjön egy év után Kie (ojee!), amit csütörtökön jól megünneplünk. A múlt heti elvonulás bizonyos szempontból túl jól sikerült, a héten nem folytatom, mert nem lettem sokkal okosabb, csak rosszabb kedvű.
Képtelen vagyok tiszta fejjel látni a helyzetet és túllépni rajta, bármennyire tudom, mit kéne tennem. No persze azt is látom, hogy azért ebből már semmi jóízű dolog nem sülhet ki, már az én oldalamról sem.

2010. augusztus 6., péntek

Na, c terv is van a szabira: SZIN.

2010. augusztus 4., szerda

Istenem, mennyivel jobban szeretem a határozott "nem"et, mint a lebegtetést...
Nahát. Élveztem ma a munkát. Lehet, hogy mégsem annyira kilátástalan a helyzet? Vagy csak túl gyorsan szokom a szart? Mindenesetre majdnem 10 órát nyomtam bent, kivagyok. Utána még egy kis edzés, hogy lekapcsoljam az agyam, nem sok sikerrel, csak arra jöttem rá, hogy lehet, hogy nem jó a bázis, amin fél napja dolgoztam.
De az azért jó, hogy olyan helyzetek, amik régebben halálra rémítettek és megizzasztottak, már meg sem kottyannak. Minden csak rutin kérdése.
Magánélet? Gondolkozom. Egyedül. De legalább jókat alszom az utóbbi napokban. Az egyik problémáról egyre inkább leválok, és elengedem, a másikon morfondírozom sokat. Mit is akarok? Pár napja megírtam. Kéne hozzá egy partner.
Ilyenek.

2010. augusztus 2., hétfő

Nem annyira látszik kivitelezhetőnek a "következő hetekben elvonulok a világból gondolkodni, és önmegtartóztatok", ha már hétfőn koktélozni hívnak. A szüleim.
Hű, de szeretnék elmenni Félszigetre: külföldi, fesztivál, egy napon lép fel a Zdob si Zdub, a N.O.H.A és DUB FX. Ott a helyem. Ki tart velem?

2010. augusztus 1., vasárnap

Ja, és mivel fogad Pesten az Exit horoszkópja? "De vajon a cél tárgya a kompromisszum mértékéhez képest mennyire éri meg?"

Fingom sincs, majd kiderül. Vagy nem.
Sok szempontból tanulságos volt a hétvége. Nagy gondolatok, tervek, elképzelések jöttek világra, sok minden letisztázódott bennem. Meglepő dolgok is kipattantak, például életemben először fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ezekkel az emberekkel, akik 5-10 éve a legjobb barátaim, választott családom, nem sokáig fogunk már együtt nyaralni. Illetve ilyen gondolat volt már sokszor félelem formájában, de most nem akként érkezett, inkább ráismerés volt.

Rájöttem, hogy igaza volt anyunak, nem kell állandó nyaralót venni, mert rengeteg munka, és túlzottan leköt. Az élményeket kell gyűjteni, és nem a tulajdonokat. Meg amennyi pénzből, munkával megveszel és fenntartasz egy nyaralót, évente többször bérelhetsz különböző helyeken. Most is a fél nyaralás házimunkával telt, és jó, szeretek tüsténkedni, asszonykodni, és kiszolgálni másokat, de azért ennek is vannak határai.

Az a jó ideje erősödő gondolat is tovább izmosodott, hogy változtatni akarok az életemen.
Szerelmes akarok lenni. Akarok egy működő párkapcsolatot. Kiskifli akarok lenni éjszakánként, akarok egy hátamhoz simuló hasat, egy kart, amely átölel. Szeretnék kettesben elutazni Horvátországba. Pár év múlva szeretnék gyereket. Szelídebb akarok lenni. Szeretnék munkahelyet változtatni, szeretnék valami olyasmivel foglalkozni, ami érdekel és boldoggá tesz. Szeretnék többet olvasni és művelni magam. Szeretnék utazni, szeretnék új embereket megismerni.


És igazából nem volt rossz a nyaralás, voltak nagy beszélgetéseim Endivel is, Pannival is, Katzével is, kiolvastam egy könyvet, elkezdtem egy másikat, játszottunk, főztünk jókat (paprikás krumpliban még mindig istenkirálylány vagyok), és annyira büszke vagyok, hogy egyszer sem kapcsolta be senki a tévét.

2010. július 30., péntek

Na remélem, mindent összepakoltam. Csá, gyíkok, én leléptem. :)
Na próbáljunk aludni egy szűk öt órát, aztán irány Surány. Ja nem, Tiszkécske.
Jah, és hogy kábé 4 percen múlt, hogy nem volt még vidámabb a napom...
Lassan 21 órája nyomom egy huzamban. Jó volt. Volt benne Eredet (kurvajó), beszélgetés (tanulságos és kurvajó), voltunk megint Tündérgyárban, váratlan találkozások régi vasutas ismerősökkel, Erik Sumo (kevésbé jó, mint szokott, de azért nekem igen), kis tánci, angolul lekoptatás (megy ez nekem, főleg némiképp ittasan), viszonylag megnyugtató válasz email. Köszönöm a társaságot Gének és katzénak.

2010. július 28., szerda

Panninak hála merész vagyok és fuck it.

2010. július 27., kedd

Insomnia & morning sickness (witheout te pregnancy stuff). I don't feel like a human being this morning.

2010. július 26., hétfő

Fogcsikorgatva. Lássuk, mi lesz.
Egyébként nyilvánvaló: a depit jelenleg csak magamnak köszönhetem. Megint tanítást kaptam, felszínes voltam és nagyképű, most türelmet meg alázatot kell tanulnom. De megint a reményhal meg utoljára. Majd a hétvégén kifogjuk és kirántjuk, a kutyafáját!
A szülinapot péntek este szombatra halasztottam magamban, tekintve, hogy nem nagy ünneplés egész nap Parks & Recreations-t nézni a kanapén fekve, bár a célt elérte: gyógyultam, elterelte a gondolataimat, és eszembe sem jutott sírni, ami azért pár éve még valós veszély volt szülinapok alkalmával. Szóval feküdtem, és vártam a rossz időt. Szombaton végre megérkezett, ennek örömére csaptam egy nagy takarítást, miután skypeoltam egy jót Kiével, megbeszélve az aktuális gondokat, (mindjárt jön haza, juhé!), majd ellátogattam a plázába, és olyat csináltam, amit nem szoktam (lehet, öregszem), csavarogtam és vásárolgattam, és élveztem.
Majd este felcsaptam a Pestiestet, és nagy meglepetésemre találtam olyan helyet és programot, ami érdekelt: a A Tündérgyárat régen meg akartam nézni, és ingyenes koncertet ígértek egy teljesen ismeretlen angol zenekarral, így ott kötöttünk ki Rékával, és rögtön törzshelyünkké avattuk a helyet. Kicsivel később pedig a zenekarnak is azonnal rajongói lettünk. Az angol Thrill Collins* egy háromtagú zenekar, eszméletlenül low-budget cuccokkal, kábé négyen álltunk előttük az elején, mint közönség. Feldolgozásokat játszanak alapvetően, volt ott Celine Dion, Backstreet Boys, Cindy Lauper, Rick Astley (!), stb. Kérték a bizalmunkat, megkapták, majd a rajongásuntkat is. Édesek voltak, hatalmas hangulatot csináltak, és remek zenét! Röhögtünk, visítottunk, soha jobb szülinapi ajándékot! Nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen drágakövet találtam a pesti klubélet posványában. Éljen soká a Thrill Collins és a Tündérgyár! (És még maga Lotterfeld Boholy is csapolt nekem sört, közöltem is vele, hogy nagy rajongója voltam a blogjának.)

*a bőgős tiszta Filippo a Szemközti ablakból (amiről még tartozom egy kritikával, hogy miért imádom). Az énekesnek meg olyan DUB FX-es a hangja. De nem, neki jobb.

Aztán továbbmentünk a lányokkal (addigra befutott nagy nehezen katze és a barátnője) a Szimpla kertbe, közben beugrottunk az Ellátóba is, végül otthagytam a lányokat, és hazabattyogtam. Sikeresen bedepiztem a végére, azóta nem múlik. Zaklatott vagyok és bánatos.

2010. július 25., vasárnap

Ó, anyám, annyira nagy kedvem lenne Valakit elküldeni az anyjába.

2010. július 23., péntek

Már nem is számolom. :D
Ja, meg eye-candy is vagyok, ezt is megkaptam ma a lányoktól. Bár nem feltétlenül csak tőlük szerettem volna, de az ember lánya ne legyen telhetetlen. :)
Már hármat. :D I'm loveable.
Most miért nem? Komolyan nem értem.
Bájdövéj, még 5 perc sem telt el a napból, és már két köszöntést kaptam.
Hát Isten éltessen!

2010. július 21., szerda

Ilyen rohadt mázlit; 20 perc alatt megjártam a körzetit, és még a fodrászhoz is bejelentkeztem, és hazaértem a vihar előtt.

2010. július 20., kedd

Úgy érzem, beteg leszek. Két napja rohadt fáradt vagyok, pedig kialudtam magam, ma már szédelegtem (főnököm szerint lázas is voltam), és fél fülemre nem hallok. Lesz itt pár nap Shield nézés?

2010. július 19., hétfő

Ódaszól hozzám a kollégám: "Add ide a sót"

Két dolognak hallottam:
- Adj egy sört.

- Adj egy csókot.

Asszem kicsit beszűkült a tudatom az elmúlt pár napban. :D
Széles mosoly és görcsölő vádlik. A kezem megszokásból majdnem stoppolásra lendül.
Mint a kiscica, aki kinyalta a tejszínescsuprot. Kisimult vagyok, és flesselek, úgy érzem, sugárzom, mint egy atomreaktor.