A szülinapot péntek este szombatra halasztottam magamban, tekintve, hogy nem nagy ünneplés egész nap Parks & Recreations-t nézni a kanapén fekve, bár a célt elérte: gyógyultam, elterelte a gondolataimat, és eszembe sem jutott sírni, ami azért pár éve még valós veszély volt szülinapok alkalmával. Szóval feküdtem, és vártam a rossz időt. Szombaton végre megérkezett, ennek örömére csaptam egy nagy takarítást, miután skypeoltam egy jót Kiével, megbeszélve az aktuális gondokat, (mindjárt jön haza, juhé!), majd ellátogattam a plázába, és olyat csináltam, amit nem szoktam (lehet, öregszem), csavarogtam és vásárolgattam, és élveztem.
Majd este felcsaptam a Pestiestet, és nagy meglepetésemre találtam olyan helyet és programot, ami érdekelt: a A Tündérgyárat régen meg akartam nézni, és ingyenes koncertet ígértek egy teljesen ismeretlen angol zenekarral, így ott kötöttünk ki Rékával, és rögtön törzshelyünkké avattuk a helyet. Kicsivel később pedig a zenekarnak is azonnal rajongói lettünk. Az angol Thrill Collins* egy háromtagú zenekar, eszméletlenül low-budget cuccokkal, kábé négyen álltunk előttük az elején, mint közönség. Feldolgozásokat játszanak alapvetően, volt ott Celine Dion, Backstreet Boys, Cindy Lauper, Rick Astley (!), stb. Kérték a bizalmunkat, megkapták, majd a rajongásuntkat is. Édesek voltak, hatalmas hangulatot csináltak, és remek zenét! Röhögtünk, visítottunk, soha jobb szülinapi ajándékot! Nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen drágakövet találtam a pesti klubélet posványában. Éljen soká a Thrill Collins és a Tündérgyár! (És még maga Lotterfeld Boholy is csapolt nekem sört, közöltem is vele, hogy nagy rajongója voltam a blogjának.)
*a bőgős tiszta Filippo a Szemközti ablakból (amiről még tartozom egy kritikával, hogy miért imádom). Az énekesnek meg olyan DUB FX-es a hangja. De nem, neki jobb.
Aztán továbbmentünk a lányokkal (addigra befutott nagy nehezen katze és a barátnője) a Szimpla kertbe, közben beugrottunk az Ellátóba is, végül otthagytam a lányokat, és hazabattyogtam. Sikeresen bedepiztem a végére, azóta nem múlik. Zaklatott vagyok és bánatos.
Majd este felcsaptam a Pestiestet, és nagy meglepetésemre találtam olyan helyet és programot, ami érdekelt: a A Tündérgyárat régen meg akartam nézni, és ingyenes koncertet ígértek egy teljesen ismeretlen angol zenekarral, így ott kötöttünk ki Rékával, és rögtön törzshelyünkké avattuk a helyet. Kicsivel később pedig a zenekarnak is azonnal rajongói lettünk. Az angol Thrill Collins* egy háromtagú zenekar, eszméletlenül low-budget cuccokkal, kábé négyen álltunk előttük az elején, mint közönség. Feldolgozásokat játszanak alapvetően, volt ott Celine Dion, Backstreet Boys, Cindy Lauper, Rick Astley (!), stb. Kérték a bizalmunkat, megkapták, majd a rajongásuntkat is. Édesek voltak, hatalmas hangulatot csináltak, és remek zenét! Röhögtünk, visítottunk, soha jobb szülinapi ajándékot! Nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen drágakövet találtam a pesti klubélet posványában. Éljen soká a Thrill Collins és a Tündérgyár! (És még maga Lotterfeld Boholy is csapolt nekem sört, közöltem is vele, hogy nagy rajongója voltam a blogjának.)
*a bőgős tiszta Filippo a Szemközti ablakból (amiről még tartozom egy kritikával, hogy miért imádom). Az énekesnek meg olyan DUB FX-es a hangja. De nem, neki jobb.
Aztán továbbmentünk a lányokkal (addigra befutott nagy nehezen katze és a barátnője) a Szimpla kertbe, közben beugrottunk az Ellátóba is, végül otthagytam a lányokat, és hazabattyogtam. Sikeresen bedepiztem a végére, azóta nem múlik. Zaklatott vagyok és bánatos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése