shopgirlmeans

Kész vagyok. Negyven perces ebédszünet, mi? Napok óta az asztalomnál eszem, túlórázom, a lelkem kiteszem, hogy minden kész legyen időre, és úgy hogy közben fejlesztem a minőséget, erre nem beszól a főnök egy olyan pitiáner dolog miatt péntek délután...? Még ha igaza van, akkor se szóljon be egy ilyen héten. Amúgy is kész, emberileg kicsinál ez a munkahely néha, ez most egy olyan nap volt. Amellett azt is konstatáltam tegnapelőtt, hogy még ha kedvem lett volna sincs kivel elmenni a Kerekes Band-re, ez is jót tett a lelkemnek, na de ma sincs kivel leülni munka után meginni egy fröccsöt, és kiereszteni a gőzt kicsit, mert mindenki vagy vidéken van (ad abszurdum fesztiválozik nélkülem), vagy halálosan elfoglalt, az az egy ember, aki ezekbe a csoportokba nem tartozik, meg nem ér rám egyszerűen. Persze mikor nekem lenne rá szükségem, sosem ér rá, pedig olyan ritkán fordulok már hozzá ilyesmivel, hogy igazán gondolhatná, mekkora szükségem van valakire. Mindegy. Valójában örülnöm kéne, hogy végre egy nyugodt este itthon, csak már annyi ilyen volt mostanában, mivel pihentetnem kell a lábam, és 32 fok van éppen a lakásban, most ennek annyira nem tudok örülni.