"Are we having fun yet?"

Valahol elhagytam a pozitív életszemléletem. A becsületes megtaláló jutalomban részesül!

Na, a viccet félretéve elkezdtem ezt az elhatározott dolgot, próbálok józanul, tudatosan, Popper gyakorlatait végezve változtatni a dolgokon, zárva tartani a szám, ha nincs fontos mondanivalóm. Megy, de egyelőre úgy érzem magam, mint egy sótlan vénkisasszony, akinek nincsen élete. Józannak és tudatosnak lenni egyelőre nem vicces vagy szórakoztató, persze nem is vártam, hogy egy hét alatt lesz eredmény. Nyilván idő kell, hogy belejöjjek, és megtöltsem az estéimet megfelelő elfoglaltságokkal. Nyilván rosszul esett Rékának, hogy tegnap este leléptem a bulijáról 10 kor, de tekintve, hogy több, mint egy órát vártunk rá Katzéval kettesben, és hogy mennyi ember lett hirtelen körülöttünk... Az ilyen estéket amúgy is nehezen viselem, pláne így józanul. Szóval mostanában maximum ilyen beszélgetős, csendesülős dolgokra leszek kapható. Vagy színház, mozi, kiállítás.

Azon gondolkoztam el tegnap, mikor Réka mesélte, hogy az egyik barátnőnk anyukájának agyvérzése volt a múlt héten, hogy a nagymamámnak is volt, 48 éves korában. Anyu 51, sőt idén 52 lesz. Ebből persze elindult a nagy számolgatás: Anyunak, mamának az én koromban már két gyereke volt, a mama 13 évvel volt nálam idősebb, mikor nagymama lett. Nagybátyám két évvel volt idősebb nálam, mikor meghalt. (A héten megint annyira rámtört a hiánya.)