Site Meter
'Micsoda nő, az van itt rengeteg,
olyan mint ő, viszont egyetlenegy'





"Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!"

2008. december 31., szerda

Yep. Már csak öt óra van hátra ebből a tetves évből. Let's have fun!
2008 kettes, leülhet.
Abban a maradék öt órában pedig csakazértis jól fogom érezni magam. Boldogabb új évet!

2008. december 30., kedd

Még mindig beteg. A tegnapi termés részben tematikus: Forgetting Sarah Marshall, Superbad, Pineapple Express, There Will Be Blood.
Meg éjjel olvastam egy kis Dextert, jót kacagtam: "Elvégre mi más lenne az álom, mint az a folyamat, amelynek során őrületünket a tudatalatti mélyére ürítjük, majd felébredve müzlit eszünk reggelire, nem pedig a szomszéd kisgyereket?"

2008. december 29., hétfő

Nna. Nagy kedvem nem volt mostanában blogolni, most sincs, úgyhogy csak címszavakban. 17-én este Klauzál Kiével, Káellel és Endivel, 20-án exkollégás buli helyett Valami Amerika 2. Kiével, majd Hintaló, ahová csatlakozott Panni és Endi is. A film is, hely is príma.

23-án munka után haza szülőkhöz, majd munka körömszakadtáig, meglepő fordulatok a családi karácsonyozás tekintetében, többször előforult, hogy a szereplők nem hitték, hogy a másik szereplő komolyan gondolja, amit mond, aztán lestek, mikor mégis. Mindenesetre jövőre meg kell találnom életem párját, akivel karácsonyozhatok, mert ez, hogy pihenés helyett halálra gürizem magam, kussolok, mert nálunk nem lehet megbeszélni a dolgokat, mert vagy üvöltünk erőből, vagy sértődötten hallgatunk, mert a másik úgysem értené, vagy ha nem tudja magától, és mondani kell, akkor régen baj van, és azt a kevés hagyományt is konzekvensen rúgjuk fel, na ez nekem nem jön be. Voltak azért jó részei, de alapvetően baromi lehangoltan jöttem vissza a városba 27-én.

Meg baromi betegen. Tipikus, hónapok óta nem voltam beteg, mikorra kezdődne az én élvezetem, az én időm, addigra olyan beteg leszek, hogy csak ágyban, párnák közt érzem jól magam. Nem mintha nagyon befolyásolna a terveimben, mert a 27-e esti Réka-buli után azt terveztem, amit csinálok is, de az szar volt, hogy onnan 2 óra elteltével leléptem, mert olyan szarul voltam. Mire hazaértem, eljutottam a totális mélypontra, úgyhogy beraktam a Szemközti ablakot, és jól kibőgtem magam, másnapra voilá már mosolyogva is ébredtem. Bár levegőt nem nagyon kaptam. Most pedig gyakorlatilag filmtúladagolást valósítok meg, tegnap azt hiszem, felállítottam a személyes rekordomat 5 filmmel: Ádám almái, The Devil Wears Prada, Eastern promises, How to lose friends and alienate people, Wild hogs. Ma folyt. köv., mert még mindig nem vagyok elég jól, hogy kimozduljak. Fuck. Fuck 2008. De mostmár gyorsan, aztán húzzál a faszba te szemét.

2008. december 24., szerda

Boldog karácsonyt mindenkinek!

2008. december 17., szerda

Szabadnap rlz. Most keltem fel. Most csak néhány ígéretes előzetes:

Végre van gyönyörű Wolverine trailer, a végén a sz.cs. Liev Schreiberrel: http://www.youtube.com/watch?v=OX6H7t1wXZI
I love you man Paul Rudd-dal, Jaime Pressly-vel, Jason Segellel, és Karennel az Officeból; Rashida Jones: http://www.youtube.com/watch?v=Dc-tOOpku9A
HP & THBP: http://www.youtube.com/watch?v=VxVZzAZanLw&feature=related

2008. december 15., hétfő

Csütörtökön Mankával és Misivel találkoztam volna, de szólt Laci haverom előző nap, hogy menjek vele színházba, mert van egy fölös jegye, és Manka is fáradt volt, így végül színház lett belőle. A műselyemlányt néztük meg az Örkényben. Nagyon jó volt, Hámori Gabi borzasztó tehetséges, a történet pedig egy megkapó-megható-megrázó női sors. Már láttam az Örkényben néhány szar darabot, de ezekután megszavazok neki egy újabb esélyt. Pénteken meg moziba készültem munka után, az új Alan Ball filmet, az Érzékeny pontot akartam megnézni, de beszéltem anyával, és úgy éreztem, egy kis törődésre van szüksége, így kimentem a kedvéért a pólusba, és csavarogtunk meg beszélgettünk egy másfél órát. Majd haza, majd vissza a Klauzálba hogy találkozzam Endivel és Kiével, és nagy meglepetésemre és örömömre ott volt velük Káel, akivel most találkoztam kb. hatodszor életemben, de nagyon kedvelem. Beszélgettünk, söröztünk, majd haza, másnap pihi, mosás, True blood nézés (lassan végzek vele, egyre kevésbé tetszik, azzal meg nem töltöm az időm, amiért nem fizetnek, és még nem is élvezem (ööö. ez most elég félreérthető), majd négy körül át Kieékhez, mert Luca napi partit tartottunk, mert a szülők elutaztak,és ilyenkor mindig kihasználjuk az alkalmat. Volt perkelt, forraltbor, filmek (Karamell és Hallam Foe), majd ének, tánc, ebben részt vett Kie, Panni, Máté, Luj, Zoli, sajnos Endi és Réka nem tudtak végül eljönni. Másnap jól bereggeliztünk, majd végre rávették magukat a lányok, hogy megnézzék velem a Haláli hullák hajnalát, és nagyon élvezték. Eztán már muszáj volt a Vaskabátokat is. Aztán hazakullogtam, megnéztem még a Rosszbarátokat, ha már egész nap Simon Pegg-et néztem, aztán rávettem magam a Mamma Miára, és nem bántam meg, bocs, Réka, ez tényleg egy jó film. Aranyos, jók a színészek, vicces,és nem olyan megdöbbentő, mikor dalra fakadnak, mint a Sweeney Todd-ban. Vicces végre felfogni azoknak a daloknak a szövegét, amiket kb az anyatejjel szívtunk magunkba. Nekem Julie Walters (nagy kedvencem: Billie Elliot, Felül semmi) Take a chance on me-je a top: http://www.youtube.com/watch?v=XFkzd0fSv_8 Még szövegében is ez áll legközelebb. Amúgy ez a Szívek szállodája Görögországban, énekelve.

Lassan a Szex és New Yorkra is ráveszem magam valamelyik nap. (Ezeket nem voltam hajlandó moziban megnézni Rékával, amiért azóta is orrol rám.)
De most nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sok kultúra jut az életembe (természetesen inkább a Műselyemlányra gondolok, mint a Mamma Miára),és szeretném, ha ez így maradna.

A következő darabokat szeretném megnézni a közeljövőben: Oresztész, A jég, A talizmán, Az ajtó, Sáskák, Asztalizene, Címzett ismeretlen, A démon gyermekei, Üvegcipő, Vízkeresz, vagy bánom is én..., Görcs-Sör, Keleti PU., Kövek a zsebben, A mizantróp, Nézőművészeti főiskola, Mulatság, Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög , Portugál, A pulóvergyűjtő, Stílusgyakorlat, Top dogs, Traispotting, Plazma. Hány hét is van hátra a színházi évadból? öhm. Hetente kell majd színházba járnom? :D

Megdöbbent, megrémít ennek a két szegény lánynak az esete, volt ugye a francia, aki a Lánchíd közepéről eltűnt, és volt az amerikai, akit meg összevertek és megerőszakoltak a Bakáts tér környékén a fürdők éjszakájáról hazafelé tartva. Eleve nem bírom elképzelni, ki képes ilyesmire egy másik emberi lénnyel szemben. Másrészt meg nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy félelemmel kéne járnom az utcákat. 14-15 éveskoromtól járok a budapesti éjszakában, szerencsére a szüleim eléggé bíztak bennem és elég liberálisok voltak, hogy elengedjenek, és sosem történt velem semmi (lekopogom). Nem szeretnék aggódni. Majd leendő gyermekeimért sem szeretnék aggódni, és ugyanúgy szeretném elengedni őket, mint a szüleim engem. Remélem, hogy meglesz a francia lány, és remélem, az amerikai is felépül, és képes lesz még ép életre, kapcsolatra. Szorítok nekik.

Ez a sztrájk dolog viszont egy vicc. Előrebocsátom, nem érdekel a politika, sőt. Nem is értek hozzá. Szerencsére engem személy szerintnem érint ez a sztrájk, bár nem tudom, nagyÁ hogy jön fel Pécs mellől, mert holnap mennék hozzá. Nekem mondjuk nem dől össze a világom, ha most nem tudunk találkozni. De nyilván rengeteg embernek összedől. És az már tényleg csak egy vicc, hogy akkor is folytatják, szolidaritásból a malévosokkal, ha a követeléseiket teljesítik. Hát erre már tényleg csak azt lehet mondani, hogy a kurvaanyjukat. Meg szemellenzősök is, mert akkor hivatkozhatnak arra a fejesek kontra, hogy na akkor már azért sem teljesítjük, mert akkor sem dolgoztok köcsögök, haha, aduászt adtatok a kezünkbe. Komolyan kell ezt, most karácsony előtt? Mikor mindenkinek van elég baja enélkül is, válság, elbocsátások, még a családhoz se mehessen haza? Ahelyett, hogy kussolnátok, és örülnétek, hogy van még hol dolgozni. Jó nagy kalap szar van itt. És mindenki csak beleszarik a nagy közös pottyantósba.Hadd gratuláljak, gyökerek.

Most nagyon várom már az év végét, letudni ezt a hülye 2008-at, és tiszta lappal belevágni valami újba. Sok reményt fűzök a jövő évhez. Most érdekes módon még a telet sem kedvelem, pedig egyébként ez azegyik kedvenc évszakom, de most valahogy nehezen viselem, nincs kedvem ehhez a hideghez, sötéthez. Dolgozzuk le gyorsan ezt a pár napot, aztán meghitt, nyugodt, pihenős ünnepet szeretnék, a két ünnep között pedig szabi, szeretnék sokat lenni a lányokkal, pihenni nagyokat, esetleg kirándulni egyet valahova, kimenni hajnalban fotózni, korcsolyázni, moziba, olvasni... Aztán egy nagyszerű új évet kívánok, gyorsan érkező tavasszal.

2008. december 9., kedd

Tegnap leültem filmeket nézegetni, aztán ottragadtam, aztán lefekvéskor számolgattam, hogy olyan 40-50 halottat láthattam egy este (I see dead people), többnyire erőszakos halált halva. Kicsit túlzottan életünk részévé vált a mindennapos erőszak a képernyőn. A valóságban irtózom tőle, és az agresszió minden formájától. No volt kérem True Blood (1/2-3), Wanted meg 1 rész Dexter (2/2). Hát a Wanted, az nagyon vicces. Na jó, annyira nem, azért jobbra számítottam, de ez pont csak egy olyan adrenalinlöket, milyeneket hősünk is kap a filmben. A trükkök meg a látvány meg szerintem már direkt parodikus. Ez egy nagyon látványos és nagyon buta akciófim. Freemannek meg Jolienak nyilván kellett a pénz, James McAvoy egy ilyen szerepben egy vicc, az apukája viszont az a cuki Thomas Krentschmann, aki megmentette Adrien Brodyt a Zongoristában. Terrence Stamp mostanában annyi filmben játsza el a rosszfiút, hogy már kifejezetten uncsi, pedig honnan indult! A Priscilla, a sivatag királynője egyik főszereplője volt Guy Pearce és Hugo Weaving mellet! :D

Na Dexter 2. évad még mindig jó, bár itt kifejezetten zavar a szinkron hiánya, mert az elsőt ugye úgy néztem, és mivel a Sírhantot annak idején eredeti nyelven, így ezt is eredeti nyelven nézve sokkal jobban emlékeztet arra. Nem ártott neki egy mélyebb hangszín. Egyébként kicsit gyengébb, a női szereplők meg még mindig kikergetnek a világból.

A True Blood viszont egy kicsit csalódás, már 3 részt megnéztem, nyilván fogok még többet is, de egyelőre nem tudom ajánlani. Pedig bírom én az ilyen vámpíros cuccokat, Anita Blake kalandjait is olvastam lelkesen, amíg nem váltott pornóba... Egyrészt kicsit sok Anita Blake utánérzésem van TB-vel kapcsolatban, másrészt Anna Paquin egyelőre nagyon gyenge nekem, harmadrészt Alan Balltól sokkkkkkkal többet várok, a világa szippantson be elsőre, ne kelljen újabb és újabb esélyeket szavaznom neki. A szereplők egysíkúak, a motivációk nem látszanak, a fekete szereplők beszéde egészen vicces. Bár a főszereplő fiú tényleg helyes. A történet lényege, hogy feltalálják a japók a szintetikus vért, így a vámpírok már nem kényszerülnek az emberek lecsapolására, és kibújnak a nyilvánosságra. Röhögtem nagyot, mikor az újságban látjuk, hogy Agelina örökbe fogadott egy vámpírbébit. :D

Ma este Nanában voltam Andrissal, érdekeset beszélgettünk.

2008. december 8., hétfő

És van trailere a The Boat That Rocked-nak, amit a múltkor említettem: http://www.youtube.com/watch?v=XnQc3lO4JDs
Ígéretes! :D

(Igen, aki úgy néz ki, mint Hitler szőkén, az Kenneth Branagh. :)

2008. december 7., vasárnap

Senki sem jelzett vissza a jótékonykodási kérdésemre, ami miatt kicsit csalódott vagyok, de azt hiszem, megvan az első hely, ahova adni fogok: http://www.ahu.hu/.

Szerdán Egriben voltunk, ahol főiskolás koromban rengeteg időt töltöttünk, a forraltboruk még mindig zseniális, majdnem olyan jót csinálnak, mint én. :) Csak veszélyes, mert vészesen sokat lehet belőle meginni. Mankával, a barátaival, Kiével, Pannival, Mátéval, Rékával, Lujzival (!) sikerült tölteni az estét. Aznap egyébként szabadnap volt, úgyhogy takarítás, mosás, könyvtár...
Csütörtökön ugye Kaméleon, egyébként lehet, hogy mégis értek már ehhez a kritika dologhoz valamennyire, mert előtte direkt nem olvastam el a többiek kritikáit, de mikor ezt pénteken megtettem, akkor csak ámultam, mert többnyire azt írták le, amit én is, meg amit nem mertem, mert nem értek hozzá, pl. hogy az utószinkron. Mert éreztem én, hogy valahogy túl steril a hang, és akartam is írni, hogy valahogy túl lett ez finomítva, de mertem. Na majd legközelebb merem. Meg azt sem mertem így explicit leírni, hogy Nagy Ervin nincs elég tehetséges, hogy ezt így elvigye a hátán. Beszélgettünk erről tegnap egy csomót Pannival, hogy ki lenne az a magyar színész, aki jobb lett volna, de nem jutottunk, csak félmegoldásokig. Mert pl. Szabó Győzőben abszolút megvan az a svung, ami itt hiányzott, de ő nem az a fajta "jópasi" (bár nyilván imádjuk), aki erre a szerepre kellett volna. Akit még egyébként el tudtam volna képzelni, az László Zsolt. Csak ő meg túl öreg hozzá. :( Úgyhogy nem tudjuk. Lehet, hogy egyébként Ervinben is megvan ez, csak valamiért nem lett belőle kihozva, nem jött át.

Pénteken Réka cége elvitt színházba, mert ők mindig mennek karácsonykor, és maradt pár jegy. Nagy kedvem nem volt, sokkal jobban szerettem volna otthon maradni, és egy takaróba burkolózva Kaliforgiát nézni, vagy jobban szerettem volna beülni Pannival és Kiével a Nanába, nadehát ingyenszínházat nem hagyunk ki! Vasárnap nem temetünk a Bárkában. Háát. Azt hiszem, ennek a darabnak az élvezetéhez Hrabal műveinek sokkal alaposabb ismerete szükségeltett volna, mert így annyira nem élveztem, ráadásul hosszú volt, ráadásul végigsörözték az egészet, így a végére már majd meghaltam 1-2 korsó sörért, de addigra persze Panniék már régen hazamentek, annyi eszem nem volt, hogy Endit felhívjam, Rékáék karácsonyi partijára meg nem volt kedvem odapofátlankodni (bár volt egy nagyon helyes fiú ;), úgyhogy nagy szomorúan hazakullogtam. A darab előnyeként azért hadd említsem meg szívem csücskeit: Kardos Robit és Nagypál Gábort.
Tegnap meg végre volt csoportunk kisÁval, bár most inkább egy kötetlen beszélgetés lett belőle, de majd újra összeszokunk. Utána Pannival a Színest céloztuk be, de tele volt, így végül a Klauzál étteremben kötöttünk ki, ahol kedves a felszolgálás, de szerintem vizezett a sör, csatlakozott Endi, majd Kie Zolival, akik egész nap Esztergomban kirándultak. Aztán nagyon jót beszélgettem Zolival, kaptam tőle egy nagy puttonnyi pozitív megerősítést. Őt küldte a Mikulás szerintem. :)
Most meg tzatzikit csinálok, mert anya hozott kígyóubit, amibel úgy magában nem nagyon tudok mit kezdeni, de a tzatziki rulez.

2008. december 6., szombat

Van abban valami szép, valami emblematikus, mikor egy majdnem tökéletes este után 23.19-kor suhansz haza a 105-össel, az Andrássy út tökéletesen párhuzamosan kivilágított allésorán nyílegyenesen haladva egy kivilágított fallikus szimbólum felé.

2008. december 4., csütörtök

mit láttam?

Hát, kérem, Kaméleont. Magyar embernek magyar filmet!

Nem vagyok filmkritikus, tehát csak vélemény!

Kit érdekel, ha műfajilag nem tökéletesen behatárolható, hisz Nagy Ervint jó nézni, és hallgatni. Bár aki ezt a kerubos frizurát kitalálta neki! És hát félve mondom ki, de nekem egy kicsit -hogy is mondjam?- súlytalan volt az alakítása. Nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ez itt kérem Nagy Ervin.

Na de volt még benne bőven, akit jó nézni, például személyes kedvencem; László Zsolt. Kész. Bármit csinál az a pasi, végem van. :) Brilliáns.

Csodás volt Kulka is, Csányi pedig megismételhetetlen, mint buta tuskó. Hámori Gabi pedig... Nézzétek meg. És nagyon tetszett, hogy hogyan festett benne szeretett városunk, tisztára mint egy Európai Úniós főváros. Ja, az is. Gyönyörű, gyönyörűen fényképezve. Rég láttam ilyen szép és igényes magyar filmet, szóval hajrá, Goda Kriszta, csak így tovább!

Nem lövöm le a sztorit, váratlan, néhány egész durva fordulat, és meglepő végkifejlettel, amit szeretünk, mert nem szeretjük a kiszámítható filmeket.

Egy költői kérdés egy olvasómhoz: Ha valaki ennyit gürizik egy filmen, nem illene kiírni a nevét a stáblistán? Bár én ehhez nyilván nem értek...

2008. december 3., szerda

Nem kicsit téptem a hajam, mire sikerült az előző posztot létrehozni, mert a tetves blogspot nem képes rendesen kezelni a fényképeket, és összehúzza, meg széttolja, stb. Néhol még ronda, de már így marad.

Közben sikerült kitakarítani, mosni kettőt, most pedig könyvtár, majd forraltborozás. :D

Tegnap Nagyá, majd Bródy Endivel, Pannival és Mátéval.

Megvan a szénmonoxidriasztó, egyelőre nem szirénázik, ez reményre ad okot, hogy nem kell átszereltetnem az egész fűtési rendszert tél közepén.

Than & now

Mielőtt mélyen tisztelt Varga Feri lenyúlná az egész témát, felpakolom már a 3 hete megírt posztomat:

Múltkor megint elkaptam a Skinst, amire majd egyszer szánok egy kicsit több időt, és végignézem, és megint eszembe jutott egy régen rágott téma, a than and now, leginkább Nicholas Hoult által megihletve, akit ugye az Egy fiúrólban láttunk, és most meg ő a Skins főszereplője, és hát nem kicsit változott:
Egészen ördögi, nem?

Than & now

És a másik nagy angol kedvenc, ugye, Jamie Bell.

Than & now

Aztán ott a bájos Sarah Polley:














Legjobban ajánlom tőle: Go!, Az élet nélkülem

Than & now

És mások a Váratlan utazásból:















Than & now

Farm, ahol élünk, rémlik még?


Még Tom Cruis-zal is járt. :D

Than & now

Gérard Dépardieu partnerei az Apám, a hős változataiból:




















Than & now

Két szőke:




Than & now

Lássunk néhány kedves felnőttet is:
















Than & now

Lester Burnham bájos leánya:

Than & now

Régebben zongorázni tanult, mostanában vámpírokkal flangál (True Blood):

Than & now

Marslakó a mostohám megvan? Később piték, mostanában How I met your mother.

Than & now

Ki ez a kislány?


















Segítek:













Ha már itt tartunk:

Than & now

Pöttöm kisfiú, majd mindenki kedvenc hobbitja:

Than & now

Pöttöm kisleány, majd Dadus, manapság Kaliforgia:

Than & now

Vicces dolgokat találni a neten:

Than & now

Van, aki semmit nem változik:

2008. december 1., hétfő

mit láttam?

Az árvaház nagyon félelmetes, és nagyon jó benne a főszereplő, Belén Rueda.

Az Utazás darjeelingbe pedig egy kedves humorú kis film csodás Adrien Brodival és cuki Jason Schwartzmannal a szeretetről és az elfogadásról.


Szombat hajnalban, mivel nem tudtam aludni, láttam a Jeremiah történetét. Nem értem. Tipikusan vannak azok a filmek, amiket kínszenvedés végignézni. Eleve utálom, ha egy gyereket szívatnak, de hogy két megrontást is sikerül beletenni egy másfél órás játékidőbe? Komolyan inkább életlen pengével nyiszálnám a csuklóm, minthogy mégegyszer megnézzem. És pedig olyan sztárparádé van benne, hogy csak lestem. Mondjuk azt tekintve egyre jobban elbizonytalanodom, hogy Asia Argento jó színésznő -e, vagy csak egy idegbeteg/drogos/alkohoista/kurva (már elnézést), és ezt a szerepet ezért remekül hozza? Már megnézném valami másban. Viszont legalább kiderült, hogy Marilyn Manson tényleg egész normálisan fest smink nélkül (merthogy szerepelt a filmben 1 jelenet erejéig).

Meg láttam a Facér Jimmyt, amit Steve Buscemi rendezett, és a bátyjánál sokkal nagyszerűbb Casey Affleck főszerepli, valamint a bájos Liv Tyler. Semmi extra, de egyszer-kétszer meg lehet nézni.