A könyvet olvastam, az jó volt emlékeim szerint, remélem, a film is az lesz.
2009. május 7., csütörtök
2009. május 6., szerda
2009. május 5., kedd
Szívet simogató, lassú kis film a Bottle Shock a Napa völgyi borok '76-os felemelkedéséről. Kis emberek megvalósuló nagy álmai, remek zenék, remek színészek, a főszerepben a még mindig csibész Alan Rickmannel (akinek a nazális hangjától és a külön mozgatott szemöldökétől az egyszeri bloggernek még mindig megdobban a szíve :), és Bill Pullmannel, akit szívesen néznék szintén többet. Jobb, mint a hasonló témájú Kerülőutak, pedig az sem volt rossz.
Az egyszeri blogger köszöni a zorigo ajánlását, mely okán rálelt eme remekre.
Az egyszeri blogger köszöni a zorigo ajánlását, mely okán rálelt eme remekre.
Olvastam egy cikket a múlt héten a zorigón, amihez lenne pár gondolatom. 2009 készülő sorozatai, mit várunk, mi miért érdekes, iylesmi.
Belekukkantós az Eastwick, ami meglepő módon az Eastwick-i boszorkányok sorozatváltozata. Elsőre szentségtörésnek is tűnhet, de Rebecca Romijn neve azért ad valamennyi reményt, meg a filmet is nagyon szerettem.
Az viszont, hogy a No heroics Angliában nem kapott több esélyt, ám az amcsik lenyúlták, és Freddy Prinze Jr.-ral (sírok) megcsinálják, egyszerűen vérlázító. Nem találok szavakat. Semmiképp nem nézős. Esetleg ha Freddyt lecserélnék, és összeszednének egy korrekt csapatot, max akkor. De a bája egészen biztos nem lesz már meg.
Vampire Diaries belenézős, bár félek inkább Twilight-os lesz, mint Moonlight-os (hehe), de a vámpírok meg Ian Somerhalder (A vonzás szabályai) miatt egy kóstolót megér. A Boardwalk Empire Steve Buscemi, a Hung a téma miatt, a The Bridget Show Lauren Graham (!), a Three Rivers Alex O'Loughlin (Moonlight utáni elvonási tüntetek enyhítésére :)) miatt mindenképp nézős. Izgi még a Treme a téma és Steve Zahn miatt. A többi javarészt felejtős így ajánló alapján, az Inside The Box biztos nem fogom nézni, mert Kim Raver már nem menő, és "akinek nem tréfás az Office", az (már elnézést :) hülye. Mindenesetre jövőre sem leszek kevésbé függő, ezt már érzem. :):):)

2009. május 4., hétfő
Meg tudnám szokni a három napos hétvégéket. Bár persze még ez sem volt elég mindenre, pl. mádrét jól megsértve haza már nem jutottam. Pénteken csak tettem-vettem otthon (igazából kurva hatékony voltam), punnyadtam, filmet néztem, stb. Szombaton KisÁval csoportoltunk, és utána végre először sikerült együtt beülnünk a wifibe, ahová csatlakozott Kie, Réka, Máté... Vasárnap meg megint kidobott az ágy kurva fáradtan, másnaposan magából 8-kor, kicsit ideges voltam. Aztán összeszerveztem a napot, felpattantam a bicóra, kikerekeztem a nagyszülőkhöz Kőbányára, húgomék is átjöttek, ebédeltünk, majd megnéztem a húgomék új albiját, nagyon szuper, végül hazakerekeztem. Közben még a lánc is leesett, beszorult, de volt nálam csavarkulcs, szóval megoldottam. :) Közben kábé 50 bringás ment el mellettem, de egyik sem kérdezte meg, hogy mi a helyzet. :( Never mind, nyakig olajos lettem, de megoldottam. (Azért pöttyet kifingottam attól a 20 kilitől.)
Láttam a The Visitort, ami nem valami horror, vagy ufós-intrúderes, hanem egy érzékeny amerikás-bevándorlós dráma, főszerepben Nathaniel Fisher Sr.-ral, azaz Richard Jenkinsszel. Szép film, egyszerű, emberekről, kapcsolatokról szól szűkszavúan.
Vasárnap reggel meg KisÁ javaslatára megnéztem a Becoming Jane-t, a Jane Austen életéről szóló filmet. Főszerepben a meglepő módon mindig remek és egyre remekebb Anne Hathaway, partnere James McAvoy, mellettük pedig Julie Walters, James Cromwell, Maggie Smith... Féltem ettől a filmtől, de igaza volt KisÁnak, tényleg jó. Nem tudom, mennyi a történeti hitelessége, de vicces ráismerni a későbbi regénybeli karaktereire az ő életéből, és egészen érzékenyen és szépen van levezetve sorsának tragédiája. Én nem tudtam kb. semmit az életéről, itt most fogok egy kicsit SPOILERezni, szóval ne olvassa tovább, aki nem akarja ezt tudni. Azon gondolkoztam a vége után szipogva, hogy milyen érdekes, hogy ezeknek a nagy romantikus írónőknek (Brontek, Austen) általában sosem volt olyan boldog élete, mint a regényhőseiknek. Persze az álmodozásaikat írták meg ők is, és akinél minden rendben van, az valószínűleg nem is álmodik arról, hogyan lehetne, de milyen ellentmondásos, hogy akik évszázadok óta ilyen hatással vannak a bakfisok érzelmi fejlődésére, azok szerencsétlenebbek voltak bármelyikünknél. Azok tanítanak minket a szerelemre, akik sosem élhették át igazán, egy viszonzott tartós kapcsolatban. A szerelem innentől kezdve lehetne csupán illúzió, és angol aggszüzek hagymázas téveszméje, de azért szerencsére látni élő példát, például a szüleimet. :) Van remény.
Ami nem annyira tetszett a filmben, hogy nem volt kellőképpen alaposan levezetve, hogy ők most hogyan és miért esnek egymásba Tommal.
Ja, meg My Blueberry Nights-ot is láttam, hááát, gyengus.
Más. Szombat óta röhögök nagyon -kínomban, többnyire-, mert kaptam egy olyan infót KisÁtól, ami elég szemét fricskája a sorsnak, végzetnek, nevezzük, ahogy akarjuk. Ezzel most kezdeni kell valamit. Meg kell bocsátani, el kell fogadni, el kell felejteni, tovább kell lépni. A megbocsátással amúgy is van dolgom...

2009. május 3., vasárnap
Szüzijáték
Ja, meg akartam jelezni, hogy színészi karrierem egyetlen állomása most ingyen megtekinthető. :D Igazából nem miattam érdekes, senkit nem akarok áltatni, nincs benne egy mondatom sem, csak statiszta vagyok a dizsiben, ám a film nagy részét Leilával közös lakásunkban forgatták pár éve, és emiatt különösen kedves a szívemnek. Ja, meg a főszereplők java jó barátom/ismerősöm.
2009. május 2., szombat
Most múlik pontosan
Most múlik pontosan
Update: ja, actuallyt nem úgy értettem, hogy klappolna a szövege a helyzetemhez, csak actually épp ezt hallgattam, mert szép. Nem szenvedek szerelmi bánatban, nehéz lenne, lévén még sose voltam szerelmes. :)

2009. május 1., péntek
Nos, Moonlight kivégezve. Hogy én miért mindig olyan sorozatokba esek bele, amit egy évad után elkaszálnak?! Mi is jó a Moonlightban, let me think about it. (Igen, megint túl sok angol nyelvű dolgot néztem:)) Először is a főszereplők: a kimondhatatlan nevű, szívdöglesztő, csibész mosolyú Alex O'Loughlin, a humanista, gyötrődő vámpír szerepében elhaló sóhajokat csal ki az ember lányából. Sophia Myles korábban totál antipatikus volt, de Hallam Foe óta ez az ellenkezőjére változott, és ebben a sorozatban is odatette magát. Jason Dohring pedig annyira tenyérbemászó alak, és mégis itt annyira eltalálta a szerepet, hogy le a kalappal. Ez egy könnyű kis sorozat, de ne legyünk sznobok, mert az akciók meg a nagyjából egy kaptafára szabott nyomozások mellett azért fontos kérdéseket feszeget szerelemről, barátságról, elfogadásról, erkölcsről. És végre egy film, amiben az átmulatott éjszaka után a főhősnő elkenődött szemfestékkel ébred. :) Jók a karakterek, jók a poénok, mert bár alapvetően sötét hangulatú dologról beszélünk, de azért azok is vannak. A fényképezés is tetszett, amikor a csajt vették, végig valami olyan szűrőt használtak, amitől úgy néz ki, mintha halványan ragyogna. Ja, meg vámpírokról szól, nem mondtam még? :) Azokat meg szeressük. :) Kár, hogy jelenleg úgy tűnik, nem kap folytatást, úgyhogy be kell érnünk ezzel a 16 résszel. :( A hülye True Blood bezzeg kapott második évadot.
Más. Megtaláltam (Isten áldja az imdb-t (filming locations)), hogy hol forgatták az Angyalok Amerikában mennyországbeli jeleneteit: Tivoliban, a Villa Adrianában. Mennék azonnal.
Tegnap NagyÁ, kicsit helyrerázott, aztán Zsuzsival koccantunk, próbáltunk beülni az Apacukába, de már nem volt hely, végül a Darshanban kötöttünk ki, ahol valami borzasztó szintetizátoros klimpírozott olasz slágereket magyarítva dalolva, stb, és még a számlával is gondok voltak, szóval továbbra sem lesz rendszer az odajárásból.

2009. április 30., csütörtök
2009. április 29., szerda
2009. április 28., kedd
Próbál maga alá teperni a kétségbeesés és az önsajnálat. Néha elvarázsolt (király)lánynak érzem magam, akire valaki rontást küldött, de csak nem jön a herceg/deli parasztlegény, hogy szerelmével megtörje az átkot. A franc se akar már egyedül lenni. Persze, elfoglalom magam, élvezem az életet, vannak barátaim, nem unatkozom, megyek előre. De. Azért ez így nem teljes. Nem merek belegondolni, hogy mi van, ha akár csak még egy évig egyedül kéne lennem. Nem. Most volt ebből elég. Már minden tőlem telhetőt megtettem, dolgoztam magamon rengeteget, sokat változtam, megtanultam hinni, bízni. Most egy pár napja nem megy. Annyira jó lenne, ha jönne végre Valaki, ha végre nem nekem kéne mindig kezdeeményeznem, ha végre egyszer engem szúrna ki valaki a társaságból, nem bármelyik más barátnőmet, ha valaki végre meghódítana, küzdene értem. Aki a másik felem, aki szeret és akit szerethetek, akivel végre teljes lehet az életem. Jöjjön már! Gyere!
2009. április 27., hétfő
Well, szombaton laza poharazgatás Lacival, majd Atival a Fanyűvőben, majd át Manka barátnőjéhez/szomszédomhoz, Andihoz, némi padlizsánkrémes piritós meg további borok arcba tolása, beszélgetés, majd haza. Néztem mostanában filmeket:
Meztelen dobos (The Rocker), jobb volt, mint vártam, olyan Apatow-féle szintű dolog, határozottan szükséges előfeltétel a megtekintéséhez Rainn Wilson (Office, 6fu) kedvelése, mert ő azért egy fura figura. (A barátnőim nagy része biztos sikítana ettől a filmtől.) Én jól szórakoztam rajta, vicces, a szereposztása külön szót érdemel, vannak itt 30 Rock-ból, Office-ból, Apatowéktől ismerős szereplők. Na jó, azért annyira nem hagyott nagy nyomot, max. egyszer nézős. Megvolt a Wolverine, nem haltam be tőle a gyönyörtől, bár Hugh & Liev párosa azért szemet gyönyörködtető. Aztán még megtekintettem a Spiritet, az már határozottan a bugyuta kategória, bár Gabiel Macht cuki, de kevés. Samuel meg Scarlett meg helyezést kaptak a "mennyiért korpásodik a hajam?" versenyben. Dobogóst.

2009. április 25., szombat
Mi volt a héten? Címszavakban, mert semmi extra: Kedden Pótkulcs Zsével, nosztalgiázós, röhögős, tegnap Margitsziget anyával, állatkert-Holdudvar, majd tali Katzéval, és vele egy Gödör-Instant-Terv kör, sok röhögéssel, nosztalgiázással, részemről szinkronicitás emlegetésével, azon röhögve, tervek kovácsolása, stb. Jó hét volt. Folyt köv.
Hajrá, Susan Boyle! Ezt most megkönnyeztem. (A két srác a függöny mögött Love Actuallyból, akiknek Billy szerint kicsi a pöcsük:))
2009. április 24., péntek
2009. április 23., csütörtök
Angels in Americát repetázom. Istenem, micsoda sorozat! Mély tartalom, világrengető gondolatok, gyönyörű képek, Al Pacino, Meryl Streep, Ben Shenkman (pont olyan a szája, mint Jon Stewart-é), Justin Kirk, Jeffrey Wright, Mary-Louise Parker, Emma Thomson... Zsidók, melegek, AIDS, szerelem, szeretet, politika, történelem, New York, vallások, angyalok, szellemek, szinkronicitás ;)... Zseniális. Kihagyhatlan. Alapmű. Kész költészet. Úgy megnézném egyszer a Broadway-en.
2009. április 22., szerda
Készül Orosz Dénes új filmje, akitől a Melletted után sokat várunk. Addig is, aki még nem látta, pótolja (20 perc): Melletted.
2009. április 19., vasárnap
2009. április 18., szombat
Voltunk KisÁval a műemléki világnapon a Fiumei úti temetőben vezetésen, kurvajó volt, kurvajó fotókat csináltam, és kurvajót söröztünk és beszélgettünk utána valami krimóban a keletinél. 

2009. április 16., csütörtök
A ma esti ZP-látogatás csúfos kudarcba fulladt, mikor odaérkezvén már a villamosról észleltük, hogy 4-5 ember széles, 300-400 méter hosszú sor tolong, és visszaszálltunk az ellenoldali villamosra, majd a Cinemába visszaérkezve kellemesen kábultra söröztük magunkat. Legalábbis én. Azért sajnálom az élményt, mert még nem is esett. Asszem a Zp kinőtte a Goldmann teret.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)