Site Meter
'Micsoda nő, az van itt rengeteg,
olyan mint ő, viszont egyetlenegy'





"Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!"

2023. április 3., hétfő

Hát megkaptuk az autót pénteken, aztán a hétvégén egy csomót vezettem - hogy gyakoroljak -, kétszer lementünk a munkahelyre különböző útvonalakon, meg az ikeába' is voltunk és ettünk golyókat -, és ma reggel már egyedül kellett levezetnem, végül az autópálya mellett döntöttem, szóval 54 km oda, 54 vissza. Megugrottam. Vicces volt mondjuk, hogy jeges ablakkal indított a reggel, és nem volt ehhez semmi eszközöm, nem számítottam rá, de megoldottam. Aztán több mint 8 óra a munkahelyen, millió kézfogás, meetingek hollandul, excel hollandul (ez aztán nem is volt akkora quest), és most imposztor szindróma lvl. 100000. Jajj. Hát meglátjuk. Kitartok, megtolom. De be vagyok szarva mint állat. :D

2023. március 28., kedd

Volt egy ilyen művészeti-est nálunk, a zember benne van egy színjátszócsoportban, és meghívták őket, hogy mutassanak meg kétszer 5 percet a készülő darabból, emiatt végig kellett ülnöm a maradék két órát is, amikor magamutó helyi középkorú pasik mórikálták magukat, hát - nem volt jó. És egy idő után feladtam, hogy megpróbáljam érteni őket. De ennek ellentélezéseképp ma meg voltunk a bankban, és 90%-ot értettem, amit a bankos néni mondott. 

Mondjuk jövő héten már hollandul varázsolni az excel képleteket, na az szép lesz. :D

2023. március 26., vasárnap

Hát ez a holland állás dolog azért megér egy bejegyzést. Végigmentem még novemberben egy álláspályázaton, amit sikerrel is zártam, és megkaptam az ajánlatot. Viszont nem volt jó előérzetem, nem volt meg a kémia, úgy tűnt, három főnököm lenne, akik elvárnák, hogy kémkedjek a másik után, és még messze is volt, így nem fogadtam el, bármennyire erősködtek. (Még hónapokkal később is hirdették az állást, szóval nem csak nekem volt büdös.) Majd kiléptem a régi munkahelyemről november végén, és két hónap sabbaticalt terveztem (ezt is mikor engedhettem volna meg magamnak Magyarországon?), és januárban kezdtem el újra pályázgatni. Aztán egyre kilátástalabbnak tűnt a helyzet, és már azt is kitaláltam, hogy jó, most egy darabig nem is akarok szellemi munkát, teljes állást, irodai munkát, a zember szerencsére keres olyan jól, hogy ha elmegyek pakolászni egy héten pár nap egy raktárba, már jók vagyunk. Hát ilyenekre pályáztam javarészt. 
És aztán az egyik ilyen jelentkezés folylmányaképp egyszercsak felhív egy csaj egy temp agencyből, hogy ne haragudjak, ő tudja, hogy nem erre jelentkeztem, de az egyik cégüktől (ahova gyári dolgozókat közvetítenek) befutott egy megkeresés, hogy kéne nekik egy excel- és data varázsló, és ezt ő tök véletlenül látta, és tök véletlenül látta az én CV-met is, és szerinte ez nekem van kitalálva, és nem érdekel-e. És abban a kisvárosban mindez, ahol a novemberi ajánlatot visszautasítotttam. (Ezt ő persze nem tudta.) Hát mondom, jó, de nincs autóm, stb. Erre visszahív, hogy ő és a cég annyira lelkesek, hogy ő levisz és visszahoz. Hát erre már nem mondtam nemet, így is lett. És megajánlották az állást. Egy dolog borzasztott a végén tőle, hogy kellett volna hívogatni a betegállományban lévő dolgozókat, mert irreálisan magas az arányuk - itt Hollandiában semmi orvosi igazolás nem kell hozzá, ha jól értem, csak bejelented, hogy beteg vagy, és nem mész be. És álmatlan éjszakáim egyikén kitaláltam, hogy ezt azért meg kellene próbálni kivenni a csomagból, mert ezt én kurvára utálnám csinálni. És mikor megjött az ajánlat a második kör után, hogy akkor akarnak, akkor el is kezdtem alkudozni, hogy jó, de nem szeretnék 40 órát dolgozni, csak 32-őt, és nagyon nem szeretném hívogatni az embereket, bármennyire értem, hogy ez fontos a cégnek, de az én erőforrásaimat erre pazarolni badarság lenne. És kellettem neki annyira, hogy azt mondták: OK. Kibaszottul hihetetlen, és kibaszottul büszke vagyok magamra, és kibaszottul jó előérzetem van, meg hogy a főnök belement ebbe a kompromisszumba, az is rohadt fontos jel arról, hogy akkor tényleg fogunk tudni együtt dolgozni, mert hallgat az ép észre, és hajlandó a kompromisszumra. Egyébként olasz, ami hát elég para lenne, de tizenéve itt él Hollandiában, és jó volt köztünk a kémia. De hogy leszervez nekem egy ilyet az univerzum, amin még csak elkezdtek gondolkozni, hogy kéne egy ilyen ember, és ekkor tök véletlenül befut ugyanannak az embernek a kezébe a CV-m - nem mellesleg végre egy recruiter, akinek volt agya, és nem utáltam summa másfél órát ülni vele a kocsiban, és mennyire vicces, hogy ugyanabban a városban, ahol már egyszer visszautasítottam egy ajánlatot - miért akar engem ennyire ott az univerzum??? És akkor ugye kell autó, mert 40 perc kocsival, két óra tömegközlekedéssel, szóval elmentünk az ajánlott szalonba, és vett a zember egy autót. Komolyan nem hiszem el néha az életem. Jó, gondolkoztunk rajta amúgy is, de annyira közel lakunk a vasútállomáshoz, meg a belvárosban, eddig luxus volt. De most ki fog nyílni a világ. (Azért rohadt drága a tömegközlekedés Hollandiában, szóval egyértelműen olcsóbb lesz autóval. Meg egyszerűbb. Ugyanaz az út kb 6 euró oda-vissza kocsival, és minimum 12 egy irányba tömegközlekedéssel.)

2023. március 25., szombat

Amikor kapsz egy állást egy közeli kisvárosban, és a pasid vesz egy kocsit, hogy munkába járhass. (Két óra egy irányba tömegközlekedéssel, 40 perc kocsival.)

2023. március 21., kedd

Azért az összes boldogságot félretéve kibaszottul szürreális állni egy lakásban egy létrán egy városban, amiről két évvel ezelőttig sose hallottam, festeni a plafont, és tervezgetni a berendezést a zemberrel, akiről két évvel ezelőtt még nem tudtam hogy létezik. Egyáltalán nem panaszkodom, sőt, csak néha a lot to process. És akkor még arról ne is beszéljek, hogy úgy tűnik, még állásom is lesz, sokkal komolyabb, mint amit most akartam - úgy tűnik a Zuniverzum nem akarja hagyni, hogy ezt elkenjem, és nekiküld a kihívásnak -  egy városban, amiről egy fél évvel ezelőttig nem is hallottam, ami negyven perc kocsival, és egy irányba két óra, több átszállás tömegközlekedéssel -és ahol egyszer már visszautasítottam egy állásajánlatot részben, mert túl messze van. Szóval ha értékelhető ajánlatot tesznek, akkor még jövő héten autóvásárlás is lesz, aztán még a cseresznye a habon a tortán: vezetnem kell majd egyedül sokat Hollandiában. Teljesen nyugodtan alszom nyilvánvalóan a napokban. (NEM. :D) 

2023. január 31., kedd

Hát pedig nagyon reméltem, hogy Nick Offerman* tartósabb szereplő lesz a Last of Us-ban, de legalább váratlan és gyönyörű volt a sztorija. És Ron Swanson mindig ott lesz nekünk. De tanulság, hogy nem kellene ezzel zárni a kedd estéket, mert már megint zombiapokalipszist álmodtam, és nem a jó fajtát most. 

* heh, fiatalabb, mint a pasim. :D

2023. január 23., hétfő

15 éves

15 éves ma a blog. Durva. 

2022. december 17., szombat

Amikor magyar filmekkel "kínzod" a holland csávódat, és rájössz, hogy Andy Hefler már a Kontrollban is szerepelt!! 

2022. november 29., kedd

Amikor a csávóm meglep egy elektromos dobszett-tel. 😮😍😎💓



2022. november 23., szerda

Hát, Péterfy Bori, ez nagyon égő volt. :( 

2022. november 22., kedd

Jövő pénteken már munkanélküli leszek yeeeee. 

Meglett tegnap az időközi teszt eredménye a hollandkurzuson, rögtön tovább akarnak küldeni a következő szintre. Záróvizsga előtt két hónappal. 😎

2022. november 21., hétfő

És most látom, újra hirdetik azt az állást, amit visszautasítottam. Ez azért így még érdekesebb. 

2022. november 15., kedd

Kontor Tamás, jeeeeee. 

Amikor 2003-2006 között a Radnóti Miklós utcában laktam, egyik törzshelyünk volt a Hollán Ernő utcai Békebíró pub, ahova eredetileg Indián Joe kedvéért jártunk le, de aztán Kontor Tamásért is, egy kicsit bele is voltam zúgva, nagyon szép hangú nagyon szép gyerek volt. Ez még a Megasztár előtt volt. Milyen jó újra látni! :D És Péterfy Borival, na ez szerintem kurvajó lesz! 

2022. november 9., szerda

OMG. Voltam hétfőn egy harmadik körös interjún, Hollandiában. Szakmámban. Most írt a fejvadász, hogy akarnak. :D Én sajnos őket nem, de most épp megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy megérzés alapon ne vállaljam el (nem volt jó a kémia, nem volt tiszta a helyzet bizonyos kérdésekben, és rohadt messze is van), de mennyire menő már, OMG. Nem lesz itt semmi baj. 

2022. október 28., péntek

 Jön: 

Dead to me se3: nov 17

Jack Ryan se3: dec21

Big Mouth se6: ma

The Crown s: nov 9

Carnival Row: feb 17

2022. október 13., csütörtök

Amikor Hollandiában élve a Dachsteinről álmodom. 

2022. augusztus 7., vasárnap

Hát 20 óra alatt hazavergődni Budapestről annyira nem fun, most egy darabig nem csinálunk ilyet, de legalább mi döntöttünk így, a repüléseink odafele nagyon simák voltak. Nagyon rég tudtam, hogy ez a hét nagyon nehéz lesz, jó túllenni rajta. 

2022. augusztus 3., szerda

 Amikor hazajössz a húgod leánybúcsújáról, és azért letolod a duolingót. 

2022. augusztus 1., hétfő

Kibaszottul furcsa újra Budapesten lenni, kukoricát főzni valószínűleg utoljára a régi lakásban. Az az érzésem, hogy ez a disszidálósdi sokkal tovább lesz nehéz, mint reméltem. 

2022. június 4., szombat

 Getting drunk in the Hague, lol.

2022. április 27., szerda

Megdolgoztat Magyarország, mielőtt elenged. Komolyan úgy érzem magam, mint a mesebeli kis királylány, akinek számtalan próbát kell kiállnia, mielőtt... Ma még kiderült, hogy még egy szájsebészeti móka is kellene, meglátjuk, holnap összejön-e, mondjuk még jó, hogy nem repülünk, hanem vonatozunk. Nagyon fáradt vagyok. Túl sok minden jött össze az utolsó hetekre, persze a maximalizmusom is hibás, hogy mindent is el akarok intézni, mielőtt... Na mindegy, legyen jó minden hétfőn és -től, és akkor nem haragszom. 

2022. április 4., hétfő

Ez az ország egy rossz vicc. Többször mondtam, hogy ov szerintem nem ok, hanem következmény, de mostmár máshogy látom, a magyar nép egy túszúl ejtett stockholm szindrómás tömeg, akiknek méznek hazudják a szart. 



2022. február 10., csütörtök

Fél év! OMG. 💓😊

2022. január 23., vasárnap

Tizennégy

Blogszülinap. :)

2022. január 14., péntek

Az elmúlt hetek nagy eredménye, hogy újra vezetek. :D Juhú. Mindig akartam, de igazából sosem hittem benne igazán, hogy meg fogom lépni. Aztán most a pasim unszolására vettem egy órát, aztán úgy döntöttünk, nincs szükségem többre, és azóta csak ő segít gyakorolni a végtelen nyugalmával és türelmével, de igazából tök jól megy. :) A múlt hétvégén majdnem végig én vezettem, keresztül-kasul bejártuk a Balaton-felvidéket. 

2021. december 30., csütörtök

A maival túlléptem a 2017-es rekordot, így már ez a legjobb futóévem. 807,2. Azért ez főképp az első öt hónap eredménye, voltak hónapok, amiket teljesen kihagytam, viszont a végén visszatértem a futópályára, sőt a legvégén már a pasim is velem tartott, ez azért adott egy lökést.

2021. november 26., péntek

Egyáltalán nem állok rá készen, hogy This is Us nélkül éljem tovább az életem. 😪



2021. november 15., hétfő

Amikor a pasid vacsorát főz a konyhában. Kötényben! :D

2021. október 21., csütörtök

Amikor a holland pasiddal dán sorozatot nézel angol felirattal Szicíliában.