2012. március 19., hétfő
WD SPOILERES
Ezt is elérték, hogy már nem Lori a legidegesítőbb szereplő, hanem az ő hites ura, Rick. Komolyan drukkoltam, mikor rántja be egy walker a sötétbe nagymonológja közepén, vagy lövi le valamely csapattársa ugyane közben. Sajnos egyik sem. Persze kitaláltak egy karaktert, akiért belenézek a következő évadba: a csuklyás csaj, aki megmentette Andreát.
2012. március 11., vasárnap
2012. március 8., csütörtök
Szóval az úgy volt, hogy én sosem szerettem a bűvészeket, náluk kevésbé már csak a bohócokat. De elkezdtem a utóbbi időben Tilost hallgatni, és volt ma egy hosszú beszélgetés ezzel a Soma gyerekkel, amit nagyon élveztem, kedves volt, okodakat beszélt, most nézegetem az anyagait, hát like. Ráadásul tiszta sógor. http://somashow.hu
2012. március 7., szerda
2012. március 3., szombat
2012. február 23., csütörtök
Egyértelmű, teljesen ez jött le: a vadász, ahogy becserkészi áldozatát: http://www.origo.hu/filmklub/20120223-kritika-steve-mcqueen-shame-a-szegyentelen-cimu-filmjerol-michael-fassbender.html
Rég volt ekkora katarzisom, mint a Shame-en, ráadásul már a stáblista alatt tört ki belőlem, Réka nem is tudta hirtelen, mi lelt. Sajnos nem jutottunk be az új Nadine Labaki filmre a frankofón filmnapokra - majd hétfőn! - helyette lett a Shame, nem kár. Rendkívül nyugtalanító film, egy rendkívül nyugtalanító színésszel a főszerepben. 10/10.
Valami furcsa történik egyébként, rég halasztgatott, részben kellemetlen dolgokat teszek meg hirtelen.
Valami furcsa történik egyébként, rég halasztgatott, részben kellemetlen dolgokat teszek meg hirtelen.
Címkék:
actually,
bazmeg,
film,
i love the world today
Na most ezt nem hiszem el, valaki csípjen belém:
"Rendelésedet köszönjük, megkaptuk.
A következõ rendelést regisztráltuk tõled:
------------------------------
------------------------------ -------------
AZONNAL SZÁLLÍTHATÓ RENDELÉSEK:
------------------------------ ------------------------------ -------------
Sírhant mûvek - 5. évad (5 DVD) (DVD) ............. 1 db - 3990 Ft/db
Termékek ára összesen: 3990 Ft."
"Rendelésedet köszönjük, megkaptuk.
A következõ rendelést regisztráltuk tõled:
------------------------------
AZONNAL SZÁLLÍTHATÓ RENDELÉSEK:
------------------------------
Sírhant mûvek - 5. évad (5 DVD) (DVD) ............. 1 db - 3990 Ft/db
Termékek ára összesen: 3990 Ft."
Már csak az ötödik évad hiányzott a gyűjteményből, általában 8000 forintért kapni. Ha egyáltalán. Már azon filóztam nehezebb napjaimon, hogy eladom jó pénzért az egészet. Hasonlóképp vagyok a szívek szállodájával, abból 3 évad hiányzik, most az is akciós. 12000 forint lenne az egész. Nyüüüüüüüüsz. Mit csináljak?
Címkék:
bazmeg,
csoda,
i love the world today,
örömbódottá,
sorozat
2012. február 21., kedd
Az meg, hogy édes drága jó Lajosom megint felbukkant Pawnee-ban...! Dave vs. Ben. :D És az a helyzet, hogy KELL egy olyan Duke Silveres bögre! Addig is looool: http://www.dukesilver.com/
2012. február 20., hétfő
Sorozatos - Spoileres
Úgy tűnik, a Walking Dead feléledt haló porából. Már két jó rész volt, parázós, körömrágós. Bár sajnos Lorit továbbra sem érte utol a végzete.
A Once Uponban meg nagyon szomorú, hogy Prince Charming a valóságban nem képes felérni Hófehérkéhez, és folyton összetöri a szívét. Ez már túl életszerű, kérem! :(
A Once Uponban meg nagyon szomorú, hogy Prince Charming a valóságban nem képes felérni Hófehérkéhez, és folyton összetöri a szívét. Ez már túl életszerű, kérem! :(
2012. február 14., kedd
2012. február 13., hétfő
2012. február 9., csütörtök
2012. február 8., szerda
2012. február 7., kedd
2012. február 6., hétfő
Ja, ha már itt tartunk, az Artist nagyszerű volt, nem semmi feje van ennek a Jean Dujardin-nek! Láttam már őt egyszer valami botrányrossz filmben, ami után sosem szerettem volna viszontlátni, de zseniális volt ebben a szerepben. Persze a kutya* volt a legjobb! :)
A Tinker, Tailor... is egy 7-8-as. Azt a szereposztást azért...! Mark Strongot és Colin Firth-t különösen jó volt együtt látni, de persze Gary Oldman, és Benedict is nagyon ott volt, Ciarán Hinds meg mikor nem jó? Hogy Mucsiról meg Kálloyról, meg Tom Hardyról már ne is beszéljek.
*Ja, hogy ő is egy Jack Russell?!?! Áhá. Azok nagyon jók, a Beginnersben is zseniális volt az a kutya!

Szóval teljesen rendben van a Három testőr. Paul W. S. végre talált valahol egy normálisabb forgatókönyvet? A maga műfajában teljesen jó. Helyes pasik, látványos akciók, közepesen poénos szópárbajok. Megérte várni, volt ennél már sokkal rosszabb Ray Stevenson film, jobb sajnos viszonylag kevés, de azért akadt. Tejfölösképű kiscsávó a plakátról, na még ő is rendben volt, nem tudom, ki az, majd figyelünk. Orlando meg tán még sose volt ilyen jó. :) Madsért külön pirospont.
2012. február 2., csütörtök
Kíváncsi leszek erre a Better Life-ra, jó esz Demian Bichirt* újra látni, bár a Weeds-beli szerepétől teljesen eltérő szerepben. No meg a trailer alapján nem is lesz valami nagy film, de reméljük, mégsem lesz annyira nyálas, és szájbarágós. Végtére is még Oscar jelölést is kapott, bár ez mostmár aztán tényleg nem jelent semmit, mióta a Koszorúslányok két jelölést kapott, és abból az egyik Melissa McCarthy-é. Jézusom, az a film egyáltalán hogy felmerül egy napon bármilyen díjjal...?!?!
*Most látom, hogy a filmben Carlos Galindónak hívják. Átfigyel a Sonsból a Galindo kartell? :)
*Most látom, hogy a filmben Carlos Galindónak hívják. Átfigyel a Sonsból a Galindo kartell? :)
2012. február 1., szerda
Ma négy ember mutatkozott be nekem, akivel korábban már bőven bemutatkoztunk egymásnak. Azt hiszem, nem hagyok mély nyomot az emberekben.Mostantól más lesz, nyitok. Ennek első két lépése volt a mai nap két rendezvénye: az egyik céges, a másik magán. Erőt vettem magamon, mindkettőre elmentem, mindkettőt nagyon élveztem, nyilván más okok miatt, de első lépéseknek tökéletesek voltak. A munka nyilván muszáj is volt. Az estire meg tudtam, hogy muszáj, magam miatt, de nagyon kellemes is volt, szimpi emberekkel, beszélgetős-borozós. Miért félek én az emberektől az utóbbi időben? Hát nem harapnak! Ezzel a társasággal speciel remélem találkozom még, mert érdekelnek mind jobban. Special thx to Lúj.
2012. január 31., kedd
Benedict, Sherlock
Én személy szerint olyan 10 ember fertőztem meg legalább, amire nagyon büszke vagyok. Ez a videó 0:38-nál igazán vicces: http://www.youtube.com/watch?v=xxJXHY92Ju4
Mondhatjátok, Kiék, hogy nem vagyok igazi rajongó, de nélkülem azt sem tudnátok, ki ő, szóval kuss. :P
2012. január 30., hétfő
2012. január 26., csütörtök
Ja, és még Benedicthez: találtam egy 2003-as sorozatot is, melyben Hugh Laurie a családfő, és Benedict az ő legnagyobb fia. Készült vagy 6 rész, annyira nem is jó, pláne szinkronnal, de azért egyszer meg kell néznie az egyszeri Benedict rajongónak. :)
A Varjak lakomáját meg meglehetősen unom, pedig már papíron olvason, nem is gépen. De a kedvenceim nem szerepelnek benne, vagy szörnyen keveset (Tyrion, Arya, Dany, Sansa). Ellenben vgy egy csomó tök érdektelen szál. :( Nem baj, már nem sok van hátra. Se a könyvből, se a második évadig.
Erős pasihiány amúgy minden tekintetben.
De legalább a cigiről leszoktam, tudjátok? Meg Zséék is, nagyon büszke vagyok rájuk! :)

2012. január 24., kedd
Pont ma gondoltam rá, hogy ideje lenne, hogy elkezdődjön a Skins új évada, erre mi vár itthon? :)
Megtekintettem a Last Enemyt is, komoly sorozat, elég durva közeljövőképpel, a román abortuszdrámából ismert csajjal, a nagyszerű Robert Carlyle-lal, és persze Benedicttel meg az ő csodás pucér fenekével! :D

2012. január 23., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)