shopgirlmeans

Krakkóban nagyon jó volt. Pedig még a buszon odafele is azon gondolkoztam, mi a szart csinálok én, minek megyek én egyedül Krakkóba, mit fogok én ott csinálni négy napig. Aztán minden flottul ment. Aggódtam, hogy én, a rossz alvó, hogy fogok tudni aludni a hostelben, 12 ágyas dormban? Hát rég aludtam ilyen jókat, annyira adaptálódtam a környezethez, cseppet sem izgatott, hogy ki-bejártak a népek a szobába, meg gajdoltak hajnalig a teraszon az ablak előtt. Még a privát szféra hiánya sem zavart.

Krakkó nagyon jó hely. Bár az utikönyvek azt írták, a magyar turistának meglepő a tisztaság, a koldusok és csövesek hiánya, ezt sajnos nem így tapasztaltam, a Planty tele volt alkesz csavargókkal, a tisztaságot se nagyon tudnám kiemelni, de mégis valahogy kiegyensúlyozottabb, meditárránabb az egész légkör, mint itthon. Mintha mi lennénk a szürke zóna, és felettünk is, alattunk is sokkal jobban tudják szeretni az életet, mint mi. Az a lekövezett óváros, a Rynek a seregélyekkel, többnyire úgy éreztem magam, mintha Olasz- vagy Horvátországban lennék. Ráadásul még citromlikőrt (Cytrinovka) is gyártanak a lengyelek, ebből a sorból is mi maradtunk ki. Mintha kevesebb lenne az üresen tátongó, bezárt bolt, mint nálunk. És nagyonsokminden olcsóbb. 

Érdekes, de a Kazimierz-be nem szerettem bele, pedig azt hittem, az lesz a kedvenc városrészem, de sokadik visszatérésre éreztem csak jobban ott magam, míg a főtér turistaforgatagában, ami pedig egyébként kevésbé az én világom, jobban otthon éreztem magam már elsőre. Mondjuk azok a galambok büntetnek. A kajálás a szokásos problémakör volt, mint mindig külföldön, onnantól, hogy megéheztem, mindig kábé másfél órába telt megtalálni a megfelelő helyet, pedig még az utikönyvek is adtak tanácsokat ebben a kérdésben. Ettem kétszer pirogot, hát ez elég halovány, szerintem kicsit fantáziadúsabban elkészítve sokkal többet ki lehetne belőle hozni. A borscsuk viszont világbajnok, és egyszer egy tejbárban a kikerülhetetlen ulica Grodzkán ettem egy olyan fenséges ebédet - zureket és Plackit vadász-szósszal - hogy majd a könnyem kicsordult. Másnap, máshol már nem volt olyan nagy élmény a placki (tócsni). Új nagy szerelmem a gyömbérsziruppal ízesített sör, jártam is kint a szupermarketeket, hogy hozhassak haza gyömbérszirupot. Sikerrel, de az egyik üveg már nagyon a végét járja, és itthon nem nagyon lehet kapni. Más izgalmasat nem nagyon ittam, bár azért megkóstoltam a cytrinovkát, és a szülinapomat egy tatonkával ünnepeltem egy eldugott titkos bárban (ami pedig Zubrovka-almalé).

Láttam sok templomot, zsinagógát, a Mária templom tényleg lenyűgőző, az Órát a Collégium Maius udvarán szintén kár lett volna kihagyni. A kötelező köröket nem futottam meg, nem voltam a Wavel kiállításain, a … Múzeumba pedig renoválás miatt nem jutottam be, na az nem esett jól. Még kevésbé, hogy akkor elindultam a Kosciuszkó dombhoz, de nem jutottam el, a busz oda óránként jár, pont elment előttem, és még jól meg is áztam. Pedig valamelyik dombra nagyon vágytam volna feljutni, de nem sikerült, ezért még biztosan vissza kell mennem oda. A Podgórze negyedben is sétálgattam, megtaláltam Schindler gyárát, nagy nehezen megtaláltam az gettó falának egy megmaradt darabját, és sajnos akkor még nem tudtam, hogy a Plaszow-i dombhoz akkor nagyon közel voltam. Végül még kétszer elindultam oda is a későbbi napokban, de aztán nem mentem el oda sem. Egyik nap olyan párás volt a levegő, hogy úgysem lehetett volna látni semmit, az utolsó nap pedig már sajnáltam rá az időt, így még a Visztulán innen másfele kanyarodtam. A Gettó hőseinek tere a Patika helyén nyílt múzeummal azért elég lehangoló élmény volt, pedig hol lehet az még Auschwitztől, már ez is eléggé megrázott.

Sokszor visszamentem a Posztócsarnokba, vadásztam némi szuvenírt, és napokig nem tudtam magamnak egy olyan zöld borostyános fülbevalót választani, végül azt is indulás előtt két órával sikerült.

Általában úgy vagyok vele, hogy egy kávét vagy sört bárhol meg tudok fizetni, de már első nap volt, ahonnan az itallap elkérése és megtekintése után szó nélkül kifordultam. Mert azért vannak ésszerű keretek. A szálláson is ismerkedtem, sokféle náció keveredett, voltak spanyolok, svédek, angolok, egy belorusz citeraművész csajjal is megismerkedtem, volt egy dél-afrikai csávó, meg egy nantes-ban tanuló kínai. Érdekes ez a hostelhaverkodás, elég felületes, de azért jópofa. Szóval sikerült ez az átlépem a saját korlátaimat dolog, és nagyon jó érzés, hogy végül tényleg voltam olyan bátor, hogy elmentem és megcsináltam. Egyedül. És az a helyzet, hogy „sajnos” túl jól éreztem magam egyedül – utolsó nap pl a kínai srác érezhetően örült volna neki, ha délután meginvitálom, hogy tartson velem (lekéste a gépét, és emiatt csak két nappal később tudott hazamenni, amit többnyire a szobában fekve töltött), de egyszerűen nem tudtam ilyen jó fej lenni. Arra volt szükségem, hogy üldögéljek a Rynek sarkán, a Tribeca teraszán gyömbéres sört kortyolgatva, olvasgatva és az embereket nézegetve.

Sokat merengtem azon is, hogy a megismertek java része 23 éves volt, mennyivel szerencsésebbek, hogy már ilyen korban megengedhetik maguknak, hogy beutazzák fél Európát…

Mondjuk így busszal, hostelben azért nagyon olcsó volt, bár Krakkó alapvetően mindenhogy az.
Már gondolkozom, mi legyen a következő uticél. Mondjuk Prága jövő tavasszal? :)