shopgirlmeans

Nem először akadok gyöngyszemre a Mozinet sorozat-ajánlója alapján; most éppen az angol Misfits-szel leptek meg. Nagyon egyszerűen leírható, mit képzeljetek el: a Heroes és a Skins szerelemgyermekét. Nagyon szórakoztató kis sorozat, eléggé lekötött. Persze sajnos ebben is megtalálhatóak a szokásos, bár bájos, de nehezen megbocsátható hibák, következetlenségek. Tetézve az időutazásos kavarásokkal. Nos tehát: büntetésüket közmunkával ledolgozó angol fiatalok hőseink, akik egy elektromos viharban különleges képességekre tesznek szert. Aztán a sorozat készítői néha mintha teljesen elfeledkeznének a képességekről – ezt a hibát már a True Bloodban is nagyon jól megfigyelhettük -, ott van pl. a szokásos gondolatokat halló karakter. Na most meggyőződésem, hogy ha valaki ilyen képességre tenne szert, rövid időn belül bekattanna azért, mert hallaná a körülötte lévők minden egyes futó gondolatát, nem is tudná belőle kihallani a lényeget. Talán ezt a dolgot még a legjobban a Mi kell a nőnek fogta meg. Teljesen elhibázott megvalósítása az ötletnek egy olyan gondolatolvasó karakter, aki nagynéha hall ezt-azt, de azokban a fordulatokban, ahol dramaturgiailag szükséges lenne a képessége, valamiért mindig elfeledkeznek róla. Akkor mondják azt, hogy az a képessége, hogy néha hallja a gondolatokat, vagy ne írjanak bele ilyen karaktert, ha nem tudnak bánni a képességben rejlő lehetőségekkel, és ezzel a felelősségével. Még a társait sem hallja mindig! Ja, és ha hall valamit, az egy-egy teljes, szépen megfogalmazott mondat. Meg sem közelíti az emberi gondolat látszatát.

Az első évad egyik nagy rejtélye, hogy az egyik főszereplő képessége egyszerűen nem derül ki, már maga is kezd kételkedni, hogy egyáltalán van –e neki. Aztán a negyedik részben, mikor elkezdődik az első nagy időben ugrálós kavarás, akkor már egy ponton kitalálható, de végül az évad utolsó részében hullik le a fátyol.

Az első évadban 5 főszereplőnk körül bonyolódnak a szálak, néha már unalmassá válik. A második évadban kitágul az angol hős-univerzum, minden részben megismerünk egy-két újabb vicces szuperképességet, itt már sokkal letisztultabb a képi világ is.

Színészileg: Nyilván megint tehetséges fiatalokat találtak, ez már nem is kérdés. Érdekes, hogy végre van egy olyan női karakter, aki se nem szép, se nem vékony. Rég láttam ilyet utoljára. És nem is erőlködnek, hogy az legyen, Kelly kimondottan toprongyosan és előnytelenül öltözködik. Persze azért ott van mellette az eye-candy cukorbaba is, itt van a szokásos nagydumás lazacsávó, de a legkiemelkedőbb akkor is a Simont játszó fiú. Eszméletlen, ahogy kinyílik a szerep szerint, az olyan fajta színészi bravúr, amit Charlie Cox mutat a Stardust-ban, de ez még azt túl is szárnyalja. Van egy karakter, akit úgy ismerünk meg, hogy simán kinézünk belőle bármit, olyan csöndes pszicho- és szociopata. Aztán a srác bekerül ebbe a nem kifejezetten baráti vagy elfogadó közösségbe, de legalább közösség, és nagyon lassan elkezd kinyílni. És ahogy a színész ezt megmutatja nekünk, az szerintem bámulatos.

A zenei válogatás szokás szerint csodálatos, változatos, de teljesen felismerhető világot építettek.

Majd a témával kapcsolatban még további eszmefuttatások várhatóak.

http://www.youtube.com/watch?v=PQZhN65vq9E