A fény az alagút végén

Milyen furcsa, hogy néha épp akkor találnak meg bizonyos impulzusok, mikor a legnagyobb szükség van rájuk: kábé két hónapja fekszik az ágyam mellett a Belső utak könyve, várva, hogy újra olvassak és sorrakerüljön, tegnap bár hullafáradtan kerültem ágyba, úgy éreztem, még olvasnom kell kicsit, és épp azokat a szavakat, mondatokat olvastam, amire vágytam, amire szükségem volt, ami segített.
Nagyon nagy elszánás van bennem, hogy összeszedem magam, és változtatok az életemen. Mindenesetre januártól elkezdem a gyakorlatokat belőle, tartok megint egy három hónapos "tisztítókúrát", tavaly februárban már edzettem, remélem, már most is lesz olyan jó idő. Kitalálom, megkeresem magam. Úgyhogy sok kicsi elhatározással vágok bele az új évbe, legyen ez egy tiszta lap, egy új kezdet! Jó volt ez az év nagyon sok tekintetben, de a vége megint katasztrófába fullad majdnem lelkileg, és az nem kérdés, hogy megint mennyi időt pazaroltam el, egyáltalán nem vagyok tudatos semennyire, kifolyik a kezem közül az idő, szeptember óta nem csináltam szerintem semmi értelmeset, említésre méltót, úgy érzem, minden grammot, amit leadtam tavasszal-nyáron, duplán híztam vissza, elvesztettem a hitem magamban, nem értem, miért szeret, aki szeret, sőt egyáltalán hogy tudnak elviselni az emberek. Szétestem. Innen szép nyerni. Már egyébként úgy érzem, felfelé tartok, a legalján már túl, már vannak tervek jövőkép, úgyhogy jól fogok én ebből kijönni, akárhogy is! :) Elég volt abból, hogy csak kibekkelem az időt, nem ezért vagyok itt, a midenségit!