Amikor a pincér elszontyolodik, hogy a 12%-os szervízdíj MELLÉ nem adsz még borravalót is...

Ó, gyász. Véget ért az elmúlt évek egyik legviccesebb sorozata, a Silicon Valley. 

Más lányok: "Ő az utolsó esélyem, hogy még legyen gyerekem."

Én: "Ő az utolsó esélyem, hogy még eljussak randizni a Miniversumba, mielőtt bezár." 

Amikor végre van egy nem borzasztó első randid. Messze nem vitt, de legalább megtört a jég.

https://hvg.hu/elet/20191204_Louis_CK_budapest_eloadas_standup

Én annyira rajongtam ezért az emberért. Teljesen összezavarodtam két éve, azóta nem néztem meg tőle semmit. A cikkben emlegetett tegnapi fellépésre is egy percnyit sem hezitáltam, hogy elmenjek-e. Az egyetlen lehetséges válaszom erre a távolmaradás volt. Annak idején Prágáig utaztam, hogy láthassam, és örömömben megkönnyeztem az élő fellépését. Borzasztó csalódás ez. Őrületesen szomorú, hogy képes volt így visszatérni, és a közönség hálásan nevet és tapsol, és megbocsát, bár ő maga nem viselkedék úgy, mintha bámiért meg kellene neki bocsátani. Pár éve láttam tőle egy nagyon korai felvételt, ami akkor is nagyon kiábrándító volt, borzasztó arrogáns, szexista seggfej volt akkor. Úgy tűnik, pár évre el tudta fedni az igazi valóját, és némi érzékenységet is felmutatni. Az, hogy ő tetszeleg áldozati szerepben, egyenesen gyomorforgató. Ez a csalódás visszamenőleg átszínez rengeteg szép élményt, és nagy nevetést. Gyászolok. 

Amikor a nagyfőnök rádcsodálkozik, és a főnöködnek nagyon megdicsér, a főnököd meg emiatt téged. 

Amikor egy éve szabad vagy. És egy ideje tényleg. 

Amikor a facebook földob egy emléket, ami emlékeztet. Pont egy éve felvillant egy halvány reménysugár, két hétre rá kihunyt. Mintha sokkal régebben lett volna. Az nagyon jó, hogy aki akkor mellettem volt, ma is mellettem van. Köszönöm, Kesztia!

Amikor a Plüss belemegy a füledbe. 

Amikor a gyógytornász, akinél másodszor jársz, azt mondja, nagyon jó a testtudatod, és nem szeretne már sokszor látni.

Amikor a nagyapád megkérdezi, hány éves is vagy, majd közli, hogy nagymamakorú. :D (38)

olvasgatok

"nincs szégyellnivaló az életben. Csak a gyávaság szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni vagy nem mer elfogadni érzéseket."

"Már nem akarsz bosszút, nem… s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökéletes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked."

 "nem elég, hogy az ember szeret valakit, a jó időben a jó helyen kell lenni, és ha azt az egy alkalmat elmulasztja az ember, több nem adódik, később pedig nem lehet bepótolni semmit."

Amikor a gyógytornász először lát, és azt mondja, nincs nagy baj.

Amikor valamit, ami fontos, amiről, azt hiszed, örökre elveszett a költözéskor, véletlenül megtalálsz 7 hónap elteltével! :D

Megvannak a hűtőmágneseim! Mostmár igazán itthon vagyok! 

Amikor túlvagy az első héten az új munkahelyen, de nem akarod elkiabálni. 

Amikor jól vagy, és nem akarod elkiabálni. 

Amikor a terapeutáddal a terápia végéről beszéltek. 

Amikor a Garda tavi kalandnyaraláson épp levered a sátrad, mikor megáll melletted egy autó, és a rendszámból megállapítod, hogy az exed egy munkatársa. És magadban nagyon hangosan felröhögsz. És nincs kivel megosztanod. (És még jó pasi is...) 

Amikor a facebook földobja az emléket, hogy hol voltál két éve: akkor láttátok újra egymást hosszú idő után az ex-szel, amiből a vol 2 kinőtte magát.

Amikor a Garda-tó melletti Lild-ben shoppingolsz, mikor felcsendül a legkedvesebb olasz filmed betétdala. 

Imádom a kilátásomat. A felhőket, a naplementéket, a viharokat. Imádom, hogy a konyhám ablakából látszik a templom kupolája, ahol a nagyszüleim összeházasodtak. Imádom, hogy a nappalim ablakából látszik a Hármashatárhegy, a Mátyás-templom, és ha jól kihajolok, jobbra még a Naszály is.

When you realize, you live in disctrict 9.

Milyen jó is az, amikor valaki hasonlóan közelít feléd, ahogy régen te közeledtél másokhoz, és már látod, ez miért nem jó, és már látod, hogy nem kell mindenáron valaki melléd. 

Sosem volt jobban rendben a lelkem, mint mostanában. Nagyon hálás vagyok ezért. 

Járjatok terápiába! 

Milyen jó érzés az, mikor hetekkel utána jut csak eszedbe az exed szülinapja. 

Amikor nézed a Chernobyl első részét, és a nagy nyomasztás közepette felbukkan az imádott Jamie Sives, akit oly ritkán látni. És őt küldik fel a tetőre, hogy nézzen be a lyukba. Élt egy részt. Köszi.

Amikor a Garaczi bekövet a molyon.

Amikor találkozol egy régi baráttal, akivel évmilliók óta nem beszéltél. 

Amikor egy haver, akit kábé fél éve ismersz, és kábé ötször találkoztatok, meghív a születésnapjára társasozni.

Amikor beszerelik a klímát még bőven a hőség előtt (egy életre elég kőművesdekoltázzsal súlyosbítva. You cannot unsee a kőműves dekoltázs.)

Amikor fél órán belül összefutsz az utcán a Kiss Erzsivel és a Felcser Mátéval. 

O.M.G. Andrew Scott!!! 

O.M.G. Ezt a gonosz, gonosz játékot, amit űztek velünk a This is Usban több mint egy éven át!!! Ejjj!

A mai túrán arra kellett rájönnöm, hogy a cipő, amelyben tavaly megmásztam a Rosskarschartét (2689), egy számmal kisebb, mint kellene...

És a This is Us is milyen jó részt szállított, ez a s3/17 nagyon érdekes volt, milyen lehet együtt felnőni, milyen válságokba kerülhet a legcsodálatosabb(nak tűnő) párkapcsolat is? Azt hittem, bőgősebb rész lesz, de csak nagyon elgondolkodtató volt.

Ez a Fleabag valami megmagyarázhatatlanul jó!!

(Sose gondoltam volna, hogy Andrew Scottot valaha is rehabilitálja valami Moriarty után, hát... Teljesen egyetértek a főhősnővel. :D)

nahát és következtetések

Hazafelé a metrón bevillant, hogy hány hónapja is voltunk Málagán? Utánaszámoltam, három hónapja még épp ott voltunk. Ebből rögtön bevillant, hogy hoppácsak, akkor én 4 hónapja még párkapcsolatban voltam. És elképedtem. Még csak négy hónapja lesz, hogy szakítottam, és én ilyen jól vagyok? (Semmeringen még meg tudtam mondani, hány hete történt, utána már nem.)
Hogy a fenébe lehet ez? És mekkora faszaság! Itt virtuálisan megveregettem a saját vállamat, és most futás közben végiggondoltam, hogy hogy is van ez. Hogy hogy van az, hogy az előző szakításhoz képest (ha ez valakinek nem még nem jött volna le, ugyanazzal a pasival*), ennyivel jobban megy ez a dolog?

Számba vettem tehát, miket csináltam másképp: 

1. A múlt alkalommal én még nem akartam szakítani, de megtettem, mert a másik már nem akart velem lenni. Most megadatott nekem, hogy bennem is megérjen ez a dolog. Így már-még a kapcsolat alatt megkezdődött a gyászmunka. Senkinek nem kívánom azt a novembert, de a továbblépés szempontjából nem mellékes, így igazából hálás vagyok érte. 

2. Nem ittam egyetlen korty alkoholt sem, már a szakítás előtti nap óta. A korábbi alkalommal még az első hetekben hajlamos voltam alkoholba fojtani bánatom, ami nyilván jó fájdalomcsillapítónak tűnik, de csak megnyújtja a folyamatot. 

3. Nem történtek a szakítással egyszerre egyéb veszteségek, míg a múltkori alkalommal azokban a napokban zártam le egy húszéves barátságot, és akkor ment nyugdíjba egy bizalmas kolléganőm a munkahelyről, így összeadódhattak a veszteségek.

4. Akkor kb egy legjobb barátnőm volt, akinek bár nagyon hálás vagyok, mert mellettem állt, de nem volt jó hatással rám. Akkor egy időre vissza is szoktam kocázni a cigarettára. Most több barátom van, más a kapcsolati hálóm, és nincs is annyira igényem kifelé ventillálni a nehéz érzéseket. Egyetlenegy szál cigit szívtam el, és nem is esett jól.

5. Már mögöttem állt az előző szakítás tapasztalata, tudtam, hogy túl fogom élni, elképzeléseim is voltak, hogy hogyan.

6. Nagyon jó volt, hogy lett az új lakás, ami nagyon sok feladatot és gondolkodnivalót adott az első hónapokban, kevesebb maradt a bánatra. Az is jó volt, hogy elutaztunk karácsonykor, és nem itthon bánatoskodtunk, hanem életemben először eljutottam az Ibériai-félszigetre. Meg rohadt büszke is voltam magamra, hogy ezt a lakás-ügyet egyedül elintéztem.

7. Sokkal tudatosabb vagyok, sokkal hamarabb elkezdtem a saját felelősségemet keresni ebben az egészben. 

8. Nem ott lakom: nem azokat az utcákat járom, nem mentem el nap mint nap a háza mellett, nem tépődtek fel emiatt nap mint nap sebek, hanem tudtak hegedni. 

9. Sokkal többet olvasok. 

10. Találtam egy támogató női kört magamnak.

11. Sokkal jobb anyagi helyzetben vagyok. Hát ezt kár lenne eltagadni, ez is fontos, a jó dolgoknak ára van. 

12. Nem kezdtem el túl korán új partnert keresni - egész máshogy is kezdem látni ezt az egészet: a szakítást kevésbé tragikusnak, az egyedüllétet ezerszer kevésbé fájónak. Most úgy látom, párt keresni nem is lehet, csak találni. Magamon kell dolgozni, a magam örömére és érdekében, és a párkapcsolat olyan pozitív externáliaképp tud megjelenni. És nem is célom különösebben egy holtig tartó kapcsolat, ez nyilván nagy súlyt levesz az egész folyamatról.

Nagyjából ezeket a tényezőket látom, amik magyarázhatják ezt a kvantumugrást. Hála Istennek érte!

*harmadik nem lesz, nem vagyok én Liz Taylor