Meglepően könnyen elengedtem az osztrák túrámat, nem merek most a járvány árnyékában egyedül nekiindulni, mi lenne, ha fent a hegyen lennék beteg, hogy jutnék haza, meg a közös hálótermek is. Pedig fejben már teljesen össze volt rakva, de sebaj, remélem, jövőre lehet menni nyugodtabban. Helyette két kisebb túrára elmegyek szervezetten, sátorban, onnan biztos hazahoznak. 
Ehhez persze az is kellett, hogy a hétvégi szülinapi túra visszaadta a hitemet a csoportos túrázásban. 

Rafting epic

"Arany oroszlán akartam lenni, de csak vasmacska lettem."

Nem bírok magammal. :D Épphogy visszajöttem az aktív hétvégéről - még mindenem fáj, és kilencmillió szúnyogcsípésem van -, már megint kinéztem egy túrát. :D 

Akkor irány a Kofolák földje, a varázslatos Cesky Krumlov.

Jaaa, hogy nincs is vége a negyedik szezonnal? Beh.

Szóval a Casa de papel elején úgy láttam, hogy a spanyolok nagyon sokat fejlődtek a Bárka óta mind forgatókönyvírásban, mind színésztehetségben, de most a vége felé - még két rész van hátra - már egyre gyakrabban fogom a fejem. A Bárkát anno egy idő után el is kaszáltam, annyira zavaró volt a sok logikai hiba, ellentmondás, következetlenség. És mostmár itt is ez van, jó csodás pálfordulások, személyiségfejlődések már az első-második évadban is voltak, de a végére egészen elérik a Bárka szintjét, és ez nem dícséret. Amikor a rablás közepén az egyik szereplő iszonyúan bepiál, mert szerelmi bánata van, majd pár perc múlva már józan, műt, aknavetővel céloz. És nincs következménye a tetteknek, beszélgetéseknek. Vagy amikor szakít az egyik a másikkal, akibe állítólag halál szerelmes, aztán két perc múlva egy másiknak csapja a szelet, ahelyett, hogy bizonyítana a szerelmének, vagy megpróbálná visszahódítani. Több színész elfelejtett színészkedni. Szóval kár érte, de jó, hogy vége lesz. Nyelvgyakorlásnak jó, és team Nairobi. 

La Casa de Papel season 3

Yo soy Nairobi más y más.

Yo soy Nairobi y Stockholm. 

Tokiót az első perctől, a Professzort a második évad végére egyre szívesebben vágnám pofán egy szívlapáttal.

Nagy öröm Najwa Nimri felbukkanása, kíváncsian várom, mi lesz belőle! Képzeljétek, én láttam őt élőben fellépni az A38-on anno. :) 

Lassan spanyolul álmodok, annyira megy a La Casa de Papel. 

Beszarok! Rómában van La Fata Ignorante nevű étterem! 
Mostanában nagyon elkezdtem újra vágyni Rómába. Plusz utólag azt is megértettem a google earth alapján, hogy miért nem találtuk meg a Testaccio dombot: mert körbe van építve.

Amikor a lakásra utalva többes számban beszélnek hozzád. 

Egyedül élek bazmeg! 

Még mindig nem hiszem el, hogy lejutottunk Baškára. Mondjuk iszonyat munkám és aggódásom van benne, utóbbi java része nyilván felesleges volt. Meg hogy megbeszéltük E-vel, hogy majd jó sokat döglünk a strandon, és direkt nem menős nyaralást akartunk, erre többet túráztunk, mint én tavaly az alpokban, és a terep sem volt könnyebb sokszor. Nem bírtunk magunkkal, kétnaponta ránkjött, hogy menjünk már el egy kicsit túrázni, amiből mindig legalább 12 km lett, jó kis szintkülönbségekkel, jó nehéz terepeken. Komolyan lestem, ahogy E. feljött, mert én a magashegyi megy via ferrátás tapasztalatommal oké, de ő eddig max a kék túrát járta. :) 

Az eredeti terv az volt, hogy pénteken megérkezünk, vasárnap elmegyünk a Bracol öbölbe, kedden meg a Vela Lukához, és ennyi. Ehhez képest már szombaton elmentünk a Bracolba, iszonyat szélben, felszaladtunk odafelé a Bagra, visszafelé meg a Ljubimer felé kerültünk, onnan lejönni már elég izgi volt. Sajnos ez a túra eléggé csalódást hagyott bennem, mert a Bracolhoz ígért kisvendéglő zárva volt, az öböl meg tele sünökkel, és hiába volt vizicipőm, azért én első nap még nem voltam annyira akklimatizálódva, hogy ott sznorkelezzek. 
De azért persze jó volt, néztük a birkákat, meg néztük a turistákat, akik térkép, applikáció és megfelelő túracipő nélkül nekiindultak ilyen helyeknek, aztán minket kérdezgettek, hogy mi merre. Ja, meg itt már rejtett öblökben láttunk néhány FKK rajongót is. 
Aztán hétfőn reggelre kitaláltuk, hogy csak egy kis túra, felmegyünk a templomhoz, meg a Zakamra, három óra, és utána fürdés. Aha. :D A temlom után felfelé indultunk, nem volt egyértelmű sem a térképen, sem az appban, hogy összeér-e a két ösvény, ahol visszafordulhatunk a Zakam felé, aztán nem ért össze, de az az ösvény annyira tetszett nekünk, ahogy egyre jobban tárult ki a kilátás fordulóról fordulóra, és nem is éreztük meg a szintkülönbséget sem, olyan kedvesen kanyargott felfelé. Aztán mire felértünk a tetejére, már annyira közel volt a Hlam, hogy kisírtam E-nél (na nagyon azért nem kellett sírni :)), hogy ha már itt vagyunk, akkor menjün már fel oda, mégiscsak az egyik legmagasabb pont a környéken, és már itt vagyunk másfél kilire. Hát felmentünk, cserébe a Zakamot kihagytuk lefelé, valamit kell hagyni jövőre is. :) 

Másnapra volt tervezve a Vela Luka, de az időjárásjelentésből látszott, hogy várhatóan kedden lesznek utoljára hullámok, na azokat meg csak nem hagyom ki. Ezért megbeszéltük, hogy kicsi túra reggel, korán kelünk, és utána strand. Aha. :D Reggel hétkor szólt az ébresztő, olyan hideg volt, és akkora szél, hogy testületileg úgy döntöttünk, hogy na nem, mi most az orrunkat nem dugjuk ki, nincs is ilyen meleg ruhánk, ésatöbbi. Azzal a lendülettel visszaludtunk, én 9 után ébredtem, E. még durmolt, nem volt smmi indíttatásom felkelteni, örültem, hogy végre kialussza magát a pokoli nehéz hónapok után, ami a háta mögött vannak. 
De végülis csak úgy döntöttünk, hogy nekiindulunk, ja nem is mondom, hogy mi volt a terv! Előző este, ahogy nézegettem a térképet, megütötte a szememet egy szó: Kanjon. No hát ez nagyon érdekelni kezdett azonnal, azt írta a térkép, hogy very demanding path, de megnéztük, és azt írta a Ljubimerre is, meg ahol előző nap lejöttünk a Hlamtól, arra is azt írta, hogy demanding, abban maradtunk, hogy meg tudjuk mi ezt csinálni, ha nem, akkor legfejlebb visszafordulunk. Meg az a Vela Luka felé van, és akkor látni fogjuk, részben mire készüljünk arrafelé, mert azt tudtuk, hogy a leghosszabb túránk az lesz. Nekiindultunk, még meg is kávéztunk a városban, felfedeztem egy isteni Vegi tortillát egy pékségben, és nekivágtunk. Életünk egyik legjobb túraélménye lett! Eleve ahogy a kanyon bejáratához eljutottunk a tengerparti sziklákon "ugrándozva", fel- felcsaptak a hullámok, már azt is nagyon élveztük, és aztán a kanyon...! Óriások játszótere. Nagyon szuper volt. Én tényleg nagyon alaposan felkészülök az utazásokra, amiket én szervezek, de komolyan, még a szóbajöhető éttermeket is kiválogatom, de erről a szurdokról sehol egy büdös szót nem hallottam. És tegnap megnéztem, és tényleg nincs nyoma a tripadvisoron! Az egyik legszuperebb programnak egész Baška környékén! Nem értem. (Próbáltam tenni ellene, kíváncsi leszek, felteszik-e.)
E. ment előttem, egyszercsak megtorpant, és közölte, hogy "Itt egy láb.", én meg a sok rémisztó filmen edződve rögtön láttam lelki szemeim előtt a hullát, és hogy most akkor mennyi időnk el fog menni, rendőrt hívni, meg mire ideér, meg vallomást tenni. De közelebb lépve kiderült, hogy csak bariláb. Szerencsére nem volt nagyon friss, aztán találtunk még pár tetemet, valószínűleg leestek a szurdokba, és mindenféle állatka lerágta a kaját róluk. Azért frisset nem szeretnék találni, ha jövőre arra járunk! 
Szóval ha arra jársz, és szeretsz túrázni, ki ne hagyd a Vrženica szurdokot. De készülj fel, hogy van, amikor 3 méter magasra kell felmászni! 

http://hikers-blues.eu/index.php/en/hiking/hiking-trips/istria-primorje-and-kvarner/vrzenica-canyon-the-island-of-krk-2018-04-02

Nagyon örülök, hogy kiszúrtam, rohadt morcos lettem volna, ha utólag tudom meg, hogy egy ilyen hely mellett eljöttem, és kihagytam. 

És akkor másnap reggel végül nekiindultunk a Vela Lukának, szokásos vegi tortillát beszerezve. Nyolc körül indultunk, és 11-re értünk oda, pedig alig több mint 7 km, de jó sok szint, és a Vela Lukához ereszkedve már nagyon kellett figyelni, hova lépünk. A terv az volt, hogy ott strandolunk aznap, és 4 körül indulunk vissza. Rögtön a szívünkhöz is kaptunk meglátva az árakat, 27 kn volt egy dobozos sör, és E. is megitta élete legdrágább pohár fantáját délután. A kajára már tényleg sajnáltunk volna annyit, meg iszonyat bunkók voltak a kis étteremben, felettük a müzliszelet készleteinket. Legalább a vécé ingyen volt. Én még a Mala Lukára is áttúráztam, (a dolgokat végig kell csinálni, és elmenni az ösvények végéig :)), az ottani kis halétterem már sokkal szimpibb lett volna, tele is volt, de a strand ott kevésbé volt jó. Erősen hezitáltam, hogy hazafelé vizitaxival megyünk, de persze igazán komolyan nem gondoltam, (lásd a dolgokat végig kell csinálni), meg tudtam, hogy a nehezén túlleszünk az elején. És tényleg az első 3/4 óra, míg megmásztuk a nagy hegyet, az volt a legkeményebb. Nekem ez a túra oda-vissza végül 17,8 km lett, E.-nek hárommal kevesebb.
Azért a végén már nagyon fáradtunk, és fogyott a vizünk, azon a szakaszon, ahol leereszkedtünk a Lubintól a nudi kemping mögé, már mindketten elcsendesedtünk, és koncentráltunk ezerrel, nehogy elzanyázzunk. 

Tényleg elképesztő így utólag is, hogy mennyit mentünk. Meg hogy a saját kedvünkért. Én tavaly szerettem meg igazán a hegymászást, mikor egyedül voltam a Dachstein környékén, és itt simán mentünk akkorákat. Franc se gondolta volna. Ezekután, ha az augusztusra tervezett Schladmingi Alpok nem jön össze, azért akkora hiányérzet nem lesz már bennem. :) 

Arról meg, hogy milyen csodálatos szállásunk volt, milyen szupereket ettünk, és mennyire jó volt esténként a teraszunkon hosszú, gyógyító, szeretetteli beszélgetéseket folytatni, talán majd egy másik alkalommal írok. 

Még 
Baška homokja 
a fürdőkádban

Baška baszki!!!

Hát én ennyire sötétben szerintem még sosem tapogatóztam film vagy sorozat nézése közben, mint most a Darkkal. A második évad végén pedig volt egy olyan érzésem, hogy na értem, de a harmadiknak megint úgy vágtam neki, hogy gőzöm sincs, ki kicsoda. Két rész van hátra, részről részre egyre kevésbé értem. Fel is adtam már igazából, már csak a kötelességtudat visz, hogy amit elkezdtem, be kell fejezni. :D