Site Meter
'Micsoda nő, az van itt rengeteg,
olyan mint ő, viszont egyetlenegy'





"Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!"

2014. június 14., szombat

Nos hát. Nem az vagyok, aki voltam egykor. Egyrészt nagy örömmel mentem el az új főnököm kertipartyjára. Másrészt ott sikerült úgy innom kb 9 órán keresztül, hogy nem rúgtam be, ellenben teljesen elbűvölő voltam és vicces. A sütimet imádták. Én ilyen jól rég éreztem magam. És elolvadtam némelyik kollégakölyöktől, újra megfontolva a gyereknemakarást. 

Na de - és most nem leszek ladylike - annak a szolgalelkű kollégának konkrétan a kurva anyját, aki egész héten dolgoztatott maga helyett, aztán most épp hogy megjött, leült mellém, túl közel, és közölte, hogy ők most fasírtban vannak az asszonnyal. Aztán hazafelé a vonaton - nem vele - kiderült, hogy nem csak nálam próbálkozott be.

Összességében: rég volt ilyen jó napom.

Pedig még egy fura sms-t is kaptam közben, és mikor kiderült, kitől, még attól sem zaklatódtam fel, csak röhögtem.

Nincsenek megjegyzések: