Utazom hazafelé. A busz elhalad a házatok mellett, a hátsó ablakon visszanézek valaha közös nappalink ablakaira, de sötétek. Kacajodat már nem tudom felidézni, távoli emlék, halk visszhang. Már nem hiányzol. Remélem, boldog vagy, és az is leszel. Reméltem valaha, hogy együtt öregszünk meg, és sosem gondoltam, hogy nélkülöznöm kell valaha a nevetésed. Már akkor sem tudok miattunk sírni, ha akarok.
Ne hibáztad magad, csak légy boldog, és vigyázz Magadra! Sajnálom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése